Tüzet fújt a pej paripa,

Úgy vágtat egy tiszt úr rajta.

«Hová megyen hadnagy uram?»

‚Lovagolok, édes fiam!‘

«Ez sem igaz, hadnagy uram.

A ki megyen lovagolni,

Egy-két legényt viszen az csak.

Itt pedig van tizenkettő,

Ki kijedet kisérgeti.»

«Egy pajtásom bujdokol itt,

Azt indultam megkeresni.

Nagyot vétett urak ellen,

De én hozom a kegyelmet.

Nem tudod-e, merre leve?

Váradi az igaz neve.»

‚Hogy ne tudnám, hogy ne tudnám!

Ott a falu felső végén

Lakik az ő violája,

Leghamarább ott találja.‘

Pásztor-legény uton marad,

Hadnagy uram tovább halad.

A kicsi ház ott fejérlik,

Abba lakik Rofajiné,

A Váradi szeretője,

Most is ott vagyon mellette.

‚Szép jó estét, Rofajiné!‘

«Adjon Isten, vitéz uram!»

‚Udvarodon van-e vállu?

Ihatnék a kis pej lovam.‘

«Ha ihatnék, megitatom,

Ha ehetnék, abrakolom.»

Megy a hadnagy a szobába,

Váradit ott megtalálja,

‚Add meg magad, te gazember!‘

A katonák megrohanják,

Kezét lábát megvasazzák.

*

Hát ez a fa miféle fa?

Hogy egy betü sincsen rajta.

Ez a fa biz’ afféle fa:

Váradit akaszszák rajta.

*

Ifjak, lányok, ügyeljetek,

A németnek ne higyetek!

Mer’ a német csuffá teszen,

Akasztófa alá viszen.