„Hallod-e te király-urfi!

Jere este guzsalyasba.“

„Nem mehetek te király-lány.

Hogy’ juthatnék túl a Dunán,

Este későn sötét leszen,

S a Dunába belé esem.“

«Vagyon nekem szövétnekem,

Tornáczomba kitétetem,

S meg is gyujtom, mihelyt lehet,

Világánál átal jöhetsz.»

Megindula király-urfi

Este későn guzsalyasba;

S belé esék a Dunába,

A Dunának közepibe.

Ugy sír, ugy sír király-leány,

Király-leány kis Julia.

Szóval kérdi asszony-anyja:

„Mér’ sírsz, fiam, kis Júlia?“

‚Hogy ne sírnék asszony-anyám,

Elvesztettem gyöngyös pártám,

Belé esett a Dunába,

A Dunának közepibe.‘

„Vagyon nekem gyöngyös pártám,

Azt én mindjárt neked adom.“

„Nem kell nekem senki másé,

Csak kell nekem a magamé.

Hallod-e te asszony-anyám!

Hivassuk fel Bíró Jankót,

Bíró Jankót, vízi búvárt,

Hogy fogja ki gyöngyös pártám.

Hallod-e te Bíró Jankó,

Vedd ki az én gyöngyös pártám!“

„Nem kapok én gyöngyös pártát,

Csak kapok én király fiát.“

„Á’ kell, a’ kell Bíró Jankó,

Bíró Jankó vízi búvár.

Hozd fel ide palotámba,

Tedd fel ide én ágyamba.“

Ugy sír, ugy sír király-leány,

Király-leány kis Júlia:

Neki szíve meghasada,

Mindjárt szörnyű halált hala.

Az egyiknek csináltattak

Fejér márvány kőkoporsót,

A másiknak csináltattak

Vörös márvány kőkoporsót.

Virágos kertbe temették,

Egymás mellé elültették,

Az egyikre palántáltak

Fejér csíkos tulipántot,

A másikra palántáltak

Tiszta vörös tulipántot.

A szerelmeseknek lelke

Élő tulipánttá leve,

S addig s addig nevelkedtek,

A míg összeölelkeztek.