Arra alá dörög az ég alja –

Szabó Vilma paradicsonyalma;

Nem jó ize vagyon az almának,

Kit a Vilma választott magának.

Szabó Vilma kiment az erdőbe,

Lefeküdt a hársfa levelére.

Ötöt-hatot kiáltottam néki:

Kelj föl Vilma, mer’ meglát valaki!

Szabó Vilma nem vette tréfára,

Kapta magát, bémönt a csárdába.

Alighogy az ajtaját bezárta,

Kilencz zsandár bézörget hozzája:

– Szabó Vilma, nyisd ki az ajtódat!

Hová tötted három magzatodat?

«Kettőt tettem Tisza fenekére,

Harmadikat czédrusfa tövébe.»

– Vilma, Vilma, fáj-e még a szived,

Hogy megölted három gyermekedet?

«Hogyne fájna, talán meg is hasad!

Halálomig zörgetem a vasat.»