Este van, este van, hatot üt az óra,

Minden asszony, leány, készül a fonóba;

Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába’

Először megütik, leesett a hidra,

Másodszor megütik, elállott a szava,

Harmadszor megütik, véres volt a foka,

A kis balta foka.

«Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre,

Egy-két szavaimat vedd be a füledbe:

Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa,

Mért levél, mért levél másnak hites társa,

Szivemnek gyilkosa?»

Zilahi Pistának nem kell a bokréta,

Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa.

«Vérem a vérével egy patakot mosson,

Testem a testével egy sirban nyugodjon,

Egy sirban nyugodjon!»

A torjai rétet körülfogta a köd,

Pistára, Marcsára most huzzák a földöt,

Főtül való fája ki vagyon rovázva,

Fekete pántlika van reá csukrozva.

Szépen rá csukrozva.

A torjai templom körül van árkolva,

Két szál szép rozmarin van belé plántálva,

Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon,

Szeretőtök szive meg ne háborodjon,

Meg ne háborodjon.