Estve jött a parancsolat
Violaszin pecsét alatt;
Egy szép tavaszi éjtszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
Épen akkor vált el tőlem,
Vigan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában.
Mikor bus trombitaszóra
Ülni kellett mindjárt lóra,
Elindulván a törökre;
Jaj, talán elvált örökre!
Sirva mentem kvártéllyáig,
S onnan a kertek aljáig.
Indult nyelvem bus nótára
Árva gerlicze módjára.
Csákóját könnyel öntöztem,
Gyászpántlikám rákötöztem;
Tiz rózsát hinték lovára,
Száz annyi csókot magára.
A lelkem is sirt belőlem,
Mikor bucsut veve tőlem.
«Isten hozzád!» többet nem szólt,
Nyakamba borult s megcsókolt.
Csokonai.