21.

Estve jött a parancsolat

Violaszin pecsét alatt;

Egy szép tavaszi éjtszakán

Zörgettek Jancsim ablakán.

Épen akkor vált el tőlem,

Vigan álmodott felőlem,

Kedvére pihent ágyában,

Engem ölelvén álmában.

Mikor bus trombitaszóra

Ülni kellett mindjárt lóra,

Elindulván a törökre;

Jaj, talán elvált örökre!

Sirva mentem kvártéllyáig,

S onnan a kertek aljáig.

Indult nyelvem bus nótára

Árva gerlicze módjára.

Csákóját könnyel öntöztem,

Gyászpántlikám rákötöztem;

Tiz rózsát hinték lovára,

Száz annyi csókot magára.

A lelkem is sirt belőlem,

Mikor bucsut veve tőlem.

«Isten hozzád!» többet nem szólt,

Nyakamba borult s megcsókolt.

Csokonai.

Share on Twitter Share on Facebook