II.

– Tisztelendő urunk, csókoljuk a kezét, megfogadtuk ime bölcs tanácsát, elhatároztuk magunkat a szent házasságra, tessék minket hamarosan összeadni.

– Oh édes gyermekeim, a szent házasság isten rendelése, de azért még se megy az oly hamarosan. Szerezzetek két tanút; te is fiam egyet, te is lányom egyet, tisztességes, szavahihető férfiakat, a kik bizonyságot tegyenek arról, hogy köztetek semmi törvényes akadály fenn nem forog. Azután hozzatok hatósági bizonyitványt, hogy hol laktok, mi a nevetek, mi a mesterségtek s te fiam, nőtlen vagy-e s neked lányom, nincs-e már hites társad? Szerezzetek magatoknak szülői, gyámi, gondnoki vagy gyámhatósági engedélyt a házasságra. Te fiam mindenekelőtt gondoskodjál bizonyságlevélről, hogy katonáskodási kötelességednek eleget tettél-e; hol szolgáltál, a sorhadnál-e vagy a honvédségnél, szárazon vagy vizen szolgáltál-e s egyáltalán szolgáltál-e vagy valamely okból fölmentettek, vagy valamely testi hibánál fogva képtelennek találtak? Ha obsitod van: az is elég. Legeslegelőször pedig hozzátok el keresztleveleteket, hogy én abból meglássam, ki volt apátok, anyátok; – hol és mikor születtetek, hány évesek vagytok, nem vagytok-e zsidók, eretnekek vagy pogányok, vagy egyik is közületek nem zsidó-e vagy eretnek? Ha mindez megvan, akkor gyertek ide ujra tanuitokkal együtt s akkor aztán hétről-hétre háromszor egymásután kihirdetlek benneteket s ha a nagy bőjt közbe nem jön, isten szine előtt megáldom szövetségteket.

Ezt felelte a jó öreg pap. Szavában nem lehetett kételkedni. Plébános volt, apátur is volt, nagy tekintélyben is állott a világ előtt, miért ne mondta volna az igazságot?

Toklyó Miska csak nézte a pap jóságos arczát s szájának szapora mozgását. Aztán körülnézett a szobában. Urunk üdvözitőnk képe s a boldogságos szüz anyának képe s mindenféle öreg és apró szentek képe ott lógott a falakon. Megnézte ezeket is. Azután az ablakon keresztül kinézett a nagy világba. S szemeivel azt kérdezte mindenfelé, hol a pokol fenekéből szedi ő össze ezt a sok tanut, bizonyságot, levelet, hatóságot, obsitot, engedélyt, felmentést, beiktatást, kiadványt, okiratot s mindenféle igazságot? De hiába kérdezte. Feleletet nem kapott sehonnan.

Utóbb mégis magához tért.

– Igen is, tisztelendő urunk, csókoljuk a kezét, majd utána nézünk a dolognak.

Megfogta az asszony kezét s vezette haza. A mint haza érkeztek: egyet sodorintott a bajuszán. És oda fordult az asszonyhoz.

– Micsoda vallásu vagy te édes Julcsám?

– No ha te még azt se tudod Miska! Hiszen csak nem vagyok más mint kálvinista! Valamennyi vérem mind kálvinista Komáromban. Te se lehetsz más, mint kálvinista.

– De bizony lehetek én, a minthogy vagyok is. Mert én orosz vallásu vagyok.

– Csak nem ment el az eszed. Hogy lehetnél te már orosz vallásu?

– Ugy lelkem, hogy apám is az volt, meg anyám is, hát én se lehettem más.

– Hát aztán hol születtél te édes Miskám?

– E fölött már én is sokat gondolkodtam, de nem tudom kitalálni.

– Hát azt tudod-e mikor születtél?

– Nem tudom én azt se.

– Hát édes apád, édes anyád hol van eltemetve?

– Sohase láttam én se édes apámat, se édes anyámat. Engem csak a falu nevelt föl.

– Micsoda falu te?

– Annak a falunak a neve: Ördög-Ábrány. Valahol ott fekszik a Tiszán túl.

Juliánna asszony csak azért nem vetett magára keresztet, mert a kálvinista természetéhez nem illett. De egy darabig mégis szótlanul nézett Toklyó Miskára.

– Hát már most hogy szerezzük meg mi azt a sok igazságot, a mit a pap ránk olvasott?

Hiszen ha Toklyó Miska erre meg tudott volna felelni! De úgy eltünődött e fölött, hogy még bajusza is lekonyult a nagy tünődésben.

Végre is jó ötlete támadt.

– Ne búsulj lelkem Julcsa, tüstént beszélek Karika Péterrel. Majd eligazitja az az én dolgomat.

Ez a Karika Péter volt a közrendőr. Toklyó Miskának ama hatalmas pártfogója.

Pétert nagyon szerették a főkapitányságnál. Ügyes ember is volt, régóta állt is szolgálatban, de meg különös érdeme is volt. A magyar királyi állami rendőrség központi kandurmacskája egyedül csak az ő szavára hajlott és senkinek másnak szót nem fogadott. Hires macska volt ez az egész fővárosban. Egyszer elkóborolt a Gellérthegy tulsó oldalára is. Ha Karika Péter haza nem hozza: talán elveszett volna örökre.

De ez se használt. A kandurt ugyan haza tudta hozni, de Toklyó Miska baján segiteni nem tudott. Adott azonban jó tanácsot.

– Miska öcsém, nagy a te sorod. Pap nélkül, prókátor nélkül, biró nélkül, följebbvalók nélkül azt elvégezni nem lehet. Hordárra senki se ad semmit, neked pedig nincs költségre és utazásra való négy-ötszáz forintod. Szegődj el valami nagy mágnáshoz inasnak, vagy valami hires bankhoz hivatalszolgának s ha az uraságod pártodat fogja: akkor dülőre jutsz, különben pedig soha.

Toklyó Miska szót fogadott. Nagy mágnáshoz ugyan nem juthatott, de hordárkori széles ismeretségénél fogva egy hires bankhoz csakugyan felfogadták. Jobb hivatalszolgája sohase volt annak a banknak. De Toklyó Miskán is úgy állott az a fényes gombos hivatalszolgai egyenruha, mintha csak rá öntötték volna. Urai előtt napról-napra növekedett becsülete.

Mikor pedig egészen megnövekedett: bekérezkedett az igazgatóhoz. Milliomos ur, képviselő és hatalmas ember volt az igazgató, tetszett neki Toklyó Miska esete, meg is bizta a bank jogtanácsosát rögtön, hogy halogatás nélkül segitse be Toklyó Miskát a szent házasság keritett aklába. Az igazgató viseli a költségeket.

A jogtanácsos tudós és erélyes ember volt s fölötte buzgó. A világ minden váltó és kereskedelmi törvényét, perrendtartását, végrehajtási eljárását, részvénytársulati statutumait s vasuti üzletszabályát tökéletesen tudta, de Verbőczy Hármas Könyvét nem ismerte. Sikerült is neki minden egyházzal, pappal, rendőrséggel, hatósággal, polgármesterrel és kerületi előljárósággal csakhamar úgy összeveszni, hogy utóbb minden hivatalbeli ember a fogait csikorgatta már dühében, ha a Toklyó nevet hallotta vagy papiroson látta. Szegény Toklyó Miska pedig utóbb már semmi hatósághoz lábát be nem tehette, hogy onnan nyomban ki ne dobták volna.

A Toklyó-ügy országos ügygyé kezdett válni. Árnyéka kezdett már ráborulni a hatalmas bankra is.

Becsöngeti egyik napon az igazgató Toklyó Miskát.

– Miska, én a maga ügyét tovább nem győzöm költséggel; – a jogtanácsos ur pedig kijelentette, hogy inkább lemond állásáról s kibujdosik Amerikába, mintsem a maga ügyével foglalkozzék. Adok három hónapot, keressen más állást, vagy mondjon le a házasságról.

– Köszönöm a nagyságos ur kegyességét, de nekem a három hónap nem kell, elmegyek azonnal.

– Miért?

– Azért, mert a mióta a szent házasságra akarok lépni: azóta nincs becsületem sehol. Ütnek, dobnak, taszigálnak, a kutyákat rám uszitják, minden hivatalbeli ur úgy néz rám, mint a vasvilla; – én tehát mást gondoltam.

– Lemond ugy-e a házasságról?

– Azt nem teszem, mert a becsület az első. A mióta a házasságom után járok, megint született egy gyerekem. Most már van kettő. Én a lelkem Julcsámnak megigértem, hogy megesküszöm vele, a gyermekeimnek is törvényes nevet akarok szerezni: nekem tehát meg kell házasodnom.

– Mit csinál hát?

– Elmegyek irodaszolgának vagy az országbiróhoz, Majláth ő kegyelmességéhez, vagy pedig Bakony-Magyar-Szent-Királyi Kelemen urhoz, a ki országgyülési képviselő s a világnak leghiresebb ügyvédje. Akármelyik karolja fel az ügyemet: győztes leszek.

Én lettem volna az a képvivelő és az a hires ügyvéd. Az országbiróhoz be nem jutott Toklyó Miska, tehát nekem kellett őt felfogadnom.

Nagyon jól viselte magát. Megismerkedtem asszonyával is. Derék, jóravaló asszonynak látszott. Közeli és vérszerinti rokona volt egy nagy költőnek, már csak ezért is dülőre akartam vinni azt a házassági ügyet.

Elő is hozta panaszát Toklyó Miska már a második hónapban.

Tizenegy jogtudós emberem volt az irodában. Ügyvédek, bejegyzett joggyakornokok, negyedéves jogászok. Volt köztük egykori képviselőtársam is.

Összehivtam őket szaktanácskozásra s eléjük terjesztettem az ügyet. Jelen volt Toklyó Miska is a tanácskozáson. Hadd lássa, hogy az ő ügye nem gyerekség.

Előszedtük a Corpus Jurist és a Tripartitumot, Kövyt, Kelement és Frankot, a tridenti zsinat végzéseit és a magyar kálvinisták kánonait s végezetül a Szent Irást. Mert az ugyan bizonyos volt a szaktanácskozmány előtt, hogy csupán csak ezek a nagy auktoritások Toklyó Miskát egyedül önmagukban czélhoz nem segitik, de nem kevésbbé volt bizonyos az is, hogy ezek nélkül az ő ügyének kibonyolitását még csak meg se lehet kezdeni.

Nézzük csak: miből is állott ez az ügy.

Toklyó Miska szent házasságra akart lépni Sághy Juliannával. Juliannának megvolt minden okirata, Toklyó Miskának pedig nem volt meg semmi okirata.

A szent házassághoz eskü kell pap előtt. Ámde házassági esküre keresztlevél nélkül nem bocsátanak semmiféle keresztyént, még magát a királyt se.

Mert a ki férj akar lenni: annak be kell bizonyitani, hogy ő született valahol és valamikor és valakitől.

Be kell bizonyitani, hogy ő férfi, nem pedig asszonyszemély.

Be kell bizonyitani, hogy ő valamely törvényes egyházhoz és felekezethez tartozik.

Be kell bizonyitani, hogy azt a törvényes kort már elérte, a melyben neki az országos törvények a házasságot megengedik.

Mindezt csak a keresztelő levél bizonyitja be, semmi más. Ha ezt meg nem szerezhetjük vagy ki nem pótolhatjuk: akkor Toklyó Miska törvény szerint még meg se született. Olyan ember pedig, a ki még meg se született, Sághy Juliannát feleségül nem veheti, ha az isten már tizenkét gyermekkel áldotta is meg őket.

Mindez azonban a megoldhatatlan csomóknak csak kis része volt. Semmi se lett volna könnyebb, mint Toklyó Miskát valamely paphoz odahurczolni, fejére egy kanna vizet tölteni, fölötte egy imát és egy áldást elmondani s őt ekként az anyakönyvbe bevezetni. Kész a keresztelő levél.

Ugy de a keresztelő levélbe bele kell tenni, hogy a csecsemő hol és melyik napon született. De hetedhét országon keresztül se találunk olyan bölcs vagy olyan bolond embert, a ki Toklyó Miskáról megmondhatná, hogy hol és melyik napon született.

És igy tovább.

Naplóm majd számot ad arról, mennyi munkába került nekem és az országnak ez a házasság.