III.
A világ teremtése hat napig tartott. Eddig tartott az irodabeli jogtudósok szaktanácskozása is.
Azután hozzáláttunk a munkához.
Különös szerencse lett volna, ha egyenes uton megtaláljuk a keresztlevelet. Ehhez kellett tehát hozzáfognunk először is.
Toklyó Miska agyában valami homályos emlékezet borongott arról, mintha kicsi gyerek korában hallotta volna valakitől, hogy szülei Nagy-Kállóban vagy Ungvárott laktak valaha s később költöztek volna Ördög-Ábrányba. Ezen a három helyen kellett keresni a keresztlevelet.
Először is nagy komolysággal irtunk az ördög-ábrányi orosz görög-katholikus paphoz, hogy Toklyó Miska keresztlevelét küldje meg. Ott születhetett 1840, 1841 vagy 1842 körül vagy a faluban, vagy valamelyik pusztán vagy egy kisebb tanyán.
Öreg ember volt a jó orosz pap. Nem sokat törődött már a világgal és épen semmit se törődött Toklyó Miskával. Nem is felelt a levelünkre.
Ujra irtunk, ujra nem felelt. Akkor megfenyegettük mindenféle hatósággal, felsőbbséggel s erélyesebb beavatkozással. Fél is a pap a hatóságtól, felsőbbségtől. Azért se felelt.
Panaszt emeltünk ellene Szabolcs vármegye alispánjánál, azután a munkácsi püspöknél, azután a vallásminiszternél. A sok abajgatásra adott felvilágositást végtére is. De nem volt ebben semmi köszönet. Még ki is figurázott bennünket.
Azt irta, hogy ő minden anyakönyvet átvizsgált s a vidéken szokásos juhtenyésztés minden terminológiáját figyelembe vette, de ő se Toklyó, se Kos, se Ürü, se Bárány, se Meddő néven semmiféle Miskát az anyakönyvben nem talált. Ne is zaklassák tovább, mert ő öreg ember és istennek szolgája, neki békesség kell.
Igaza volt.
Volt egy ügyes joggyakornokom. Tudott mindenféle nyelven, még németül is. Adtam neki igazoló levelet s elküldtem Ördög-Ábrányba, Ungvárra és Nagy-Kállóba, keresse fel az egyházak lelkészeit, a városok és községek előljáróit s forgasson fel minden irást, jegyzőkönyvet, anyakönyvet, adóösszeírást, közmunkajegyzéket, birságlajstromot, párbérkirovást, jobbágyok és zsöllérek urbáriumát; – igy majd talán ráakad a Toklyó névre. Mindenféle hatalmas urhoz szóló ajánlólevelekkel is elláttam bőségesen.
Oda járt három hétig s visszajött eredmény nélkül. Nincs Toklyó-familia a világon.
Az egyenes uton tehát nem boldogultunk. Verbőczy Hármas-Könyvének utjára kellett tehát térnünk.
Előbb azonban tettünk még egy kisérletet. Hátha lehetne időt nyerni mégis.
Juliánna asszony ragaszkodott ahhoz, hogy ő s gyermekei kálvinisták maradjanak s Toklyó Miska is becsületbeli dolognak tartotta, hogy az asszony szándékán erőszakot ne tegyünk. Ő is kálvinista akart lenni minden áron.
De sora van ennek is.
A vallást se nem illik, se nem szabad olyan könnyen változtatni, mint a felöltőt. Szigoru törvények vigyáznak erre.
El kell menni a paphoz s neki bejelenteni, hogy az ember vallást akar változtatni.
A pap aztán vagy lelkére beszél, hogy csak maradjon meg a régi akolban a régi pásztor mellett, vagy összeszidja kegyetlenül s pokolra kivánja s minden ördögöt, elkárhozást s örökös tüzet, lángot, gyehennát rászabadit. Ha pedig se a szép beszéd, se az átok nem használ: akkor ugy kilöki a szobából, a lába se éri a földet.
Ez a törvényes eljárás.
De ha négyszem közt löki ki: az nem érvényes. Az áttérőnek két tanut kell azután magával vinni, s ha a két tanu is látja, hogy az áttérőt kilökték: ez már törvényes is, érvényes is. Akkor az áttérőt beveszi az uj vallás papja, különben pedig be nem veszi.
No szegény Toklyó Miska, próbálj szerencsét ez uton is. Hátha igy mégis be tudnánk csempészni a kálvinisták anyakönyvébe. Mindjárt lenne valamiféle keresztlevél a számodra.
Toklyó Miska budapesti lakos volt, neki tehát a budapesti orosz katholikus papnál kellett jelentkezni.
Úgy ám, csakhogy Budapesten orosz katholikus egyház és pap nincsen. Nincs tehát itt kinél jelentkezni.
Sebaj.
Budapest bizonyosan leánya valamely orosz hitü egyháznak. Csak meg kell keresni, hol lakik az édes anya-egyház. Bizonyosan az lesz az édes anya, a ki ide legközelebb fekszik.
Meg is találtuk. Hajdu-Böszörmény fekszik legközelebb. Jó magyar fészek; kuruczok és hajduk lakják; ezek már csak nem vetnek gáncsot abban, hogy Toklyó Miska és Sághy Juliánna czélt ne érjen.
Irtam a hajdu-böszörményi orosz papnak s nagy tisztelettel megkérdeztem, hogy az ő leánya-e Budapest; – ha pedig nem az ő leánya: hát akkor kinek a leánya?
Rögtön felelt, a hogy illik mivelt és nagy tiszteletü buzgó lelkészhez.
Azt felelte, hogy igazság szerint és a régi hagyományok emlékei szerint Budapest az ő leánya volna ugyan, de az ország kormányai s az egyházak fejedelmei a leányegyház szervezéséről már emberöltők óta megfeledkeztek, igy hát valósággal még se az ő leánya, hanem azért az ő hiveinek ügyeit a budapesti római katholikus egyház lelkészei készséggel ellátják. Toklyó Miska tehát forduljon azokhoz.
Előre láttam, hogy Toklyó Miska megint ujabb bajba keveredik; de most már mindegy volt, a kisérletet folytatni kellett.
Elment Toklyó Miska a belvárosi apáthoz. Öreg, jólelkü, nagy kegyességü, istenes életü, de buzgó hitü férfiu volt az. Toklyó Miska tiszta, fekete, ünneplőruhájába öltözött s nagy alázattal kezet csókolt a jó apátnak.
– Én vagyok az a Toklyó Miska, főtisztelendő szent atyám. De én szüleim után görög katholikus orosz vallásu vagyok s ezért könyörögném, hogy miután nekem itt lelkipásztorom nincs, az én nagy lelki gyötrődésemben főtisztelendő szent atyám segitene meg engem.
– Szivesen édes fiam, csak tárd ki szivedet egészen; – minden bajodnak, bánatodnak és gyötrődésednek isten segitségével orvosa leszek.
– Van egy derék, becsületes asszonyszemély, az én lelkem Julcsám, a kivel már több esztendő óta együtt lakom. Szeretnék vele törvényes házasságra lépni.
– Jóravaló igyekezet édes fiam, emberséges dolgot mivelsz, jóvá hagyom.
– Ugy de főtisztelendő szent atyám, az én lelkem Julcsám kálvinistának született s az is akar maradni, sőt a gyerekeink is kálvinisták.
– Ejnye te Toklyó Miska, te egy istentől elrugaszkodott Toklyó Miska vagy, mit akarsz hát te most én tőlem?
– Csak azért könyörögném főtisztelendő szent atyám, hogy én is a leendő feleségem és meglevő gyermekeim hitén akarnék lenni, adna tehát nekem az én távollévő papom helyett engedelmet arra, hogy a kálvinisták közé átmehessek.
A jó apát arcza elkomorodott. Szemmel látható volt, hogy a szent egyháznak ilyen duhaj módon való megsértése miatt haragos gerjedelem kezd az ő buzgó lelkében erőre kapni. S hozzá még nem is igazi hive ez az ember.
– Mit akarsz édes fiam? Eretnekké akarsz te lenni az én segitségemmel? – Az én segitségemmel? – No várj egy kissé!
Volt a szobában egy kis oltár. Az oltár sarkához támasztva az apát ur botja. Vastag, erős spanyol nád, keresztben álló vastag elefántcsontból való fogantyuval. Nyomott vagy két kilót. Oda tipegett a bothoz a jó öreg apát ur. Jobb kezébe fogta azt a botot s azután oda állt Toklyó Miska közelébe.
– Hadd hallom csak még egyszer fiam, mit akarsz te?
S fölemelte azt a botot.
A szarvas nem ludtalpu, Toklyó Miska pedig ludtalpu volt. De azért a szarvas nem ugrik oly gyorsan, mint a mily gyorsasággal Toklyó Miska kiugrott az ajtón. Ennek köszönheti szárazon lett menekülését.
Jött hozzám nagy lélekszakadva s elpanaszolta sorsát.
Tudtam én azt előre, hogy az lesz a sorsa. De mindegy volt már. Most már csak előre kellett menni.
A törvényszabta időben két előkelő tanuval jelent meg Toklyó Miska a jó apát előtt. A jó apát pedig megint csak kiverte Toklyó Miskát két előkelő tanujával együtt. A minthogy egyebet nem is tehetett jó lélekkel.
De legalább megvolt a bizonyitvány a két tanutól.
Rögtön ment a bizonyitványnyal a kálvinista parókhiára.
Akkor még egy parókhiájuk volt a kálvinistáknak a fővárosban. Két hires papjuk volt ott. Az egyik püspök volt, főrendiházi törvényhozó, nevezetes költő, iró és szónok, emberszerető nemes szivü jó ember. Ő hozzá küldtem Toklyó Miskát.
A hogy sejtettem ugy következett be. A törvénytudó nagy püspök rögtön kiböngészte Toklyó Miska dolgának gyöngeségeit. Kezét megcsókolni ugyan nem engedte, sőt Toklyó Miska kezét megrázta barátságosan, de azért igy szólt hozzá.
– Örvendezik az én lelkem, hogy te édes felebarátom az én egyházam igaz hivei közé kivánkozol, de azért én téged most még az én hiveim közé be nem vehetlek. Mivelhogy az ország alkotmányát szentül meg kell tartanunk, nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt; – az alkotmány pedig világosan rendeli, hogy az, a ki áttérni szándékozik: saját lelki pásztoránál jelentse ki ebbeli szándékát. A mit te édes felebarátom nem cselekedtél, mert te római katholikus lelkésznél jelentkeztél, holott pediglen te a görög katholikus egyháznak lennél hive. Eredj tehát nyugodt lélekkel haza a te békességes hajlékodba s kezd ujból s most már a helyes uton a te igazságodnak kivivását.
Egészen vidám lélekkel jött hozzám Toklyó Miska. Még dicsekedett is, hogy legalább a kálvánista parókhián meg nem verték.
– Megkapod te Toklyó Miska még ott is a verést.
De ezt csak ugy gondoltam, Toklyó Miskának fenhangon meg nem mondtam. Minek keseritsem az életét szegénynek?
A kálvinista püspök ur szavában mégis volt utmutatás. Hátha Toklyó Miska a hajdu-böszörményi orosz papnál jelentkeznék az áttérés dolgában s onnan hozna két tanu-bizonyitványt? Akkor a püspök urat szaván lehetne fogni s Toklyó Miska mégis csak bele kerülne az anyakönyvbe.
Kocsira raktuk Toklyó Miskát s küldtük Hajdu-Böszörménybe. Elküldtem vele egyik ügyes, virgonczeszü emberemet is. A pap ugyan ott is kilóditotta Toklyó Miskát, de néhány hét mulva a szükséges bizonyitványnyal mégis csak visszaérkeztek hozzám.
Megint elküdtem a kálvinista püspökhöz. E jó püspök urat azonban megtéveszteni nem lehetett. Szórul-szóra igy felelt:
– Valamint öt hét előtt: ép akképen örvendezik az én lelkem ma is, hogy te édes felebarátom az én egyházam igaz hivei közé kivánkozol, de azért én téged még most se vehetlek be az én hiveim közé. Mert igaz ugyan, hogy te most már saját egyházadbeli görög katholikus lelkésznél jelentetted be áttérési szándékodat, de ez meg nem a te lelkészed volt, minthogy te budapesti lakos vagy: Budapest pedig nem Hajdu-Böszörmény. Az ország alkotmányát szentül meg kell tartanunk, nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt; az alkotmány pedig azt parancsolja, hogy ily esetben kiki a saját lakása szerint való lelkésze előtt jelentkezzék. Te ezt édes felebarátom nem teljesitetted, igy hát rajtad ez úttal se segithetek.
De most már Toklyó Miska igazán elkeseredett s keserüségében sirva fakadt.
– Mi lesz az én lelkem Julcsámból? Mi lesz az én ártatlan gyerekeimből? Segitsen meg méltóságos uram, hiszen én arról nem tehetek, hogy a hol én lakom: ottan nincsen papom s a hol volna papom: ott meg én nem lakom. Adjon legalább jó tanácsot.
– Én, édes felebarátom, istennek igéit hirdetem s nem a törvény parancsait latolgatom. Vannak Mózesek és próféták a te számodra is, keresd föl azokat.
