IV.

(Hencsey megirja az uj hitvallás könyveit. – Nipp Anna szobája. – Kovács József a börtönben. – Az 1841. febr. 7-iki istentisztelet.)

A nazarénusok több éven át nála imádták istenüket s nála gyüjtöttek egymástól buzdulást és bátorságot. Ha jött ifju messze földről, nála talált enyhhelyet s nála verte le sarujáról az uti port s ha műhely nélkül maradt a segéd: nála talált meleg szobát s egyszerü ellátást, mig ismét munkába állhatott. És ha végre testi szenvedés és léleknek bánata elgyötörték az ifju idegeit: az ő hajlékában s az ő ápolása mellett üdülhetett föl a szenvedő.

Jézus apostolainak és evangélistáinak irásai sok jó és kegyes lélekről tesznek emlitést, a kiknél a megváltó s hivei mindig meleg szivet és édes vendégszeretetet találtak. Nipp Anna hasonlitott ezekhez.

És az ő háza, a Nagymező-utczai 1097-ik számu ház még más okból is nevezetessé vált a nazarénusok történetében.

A gyülekezet tagjai lassanként föl kezdettek szaporodni. Hencsey látta, hogy minden hivővel minden nap együtt nem lehet. Vette észre azt is, hogy a hivőknek a szentirás tételeibe elmerült lelke lassanként külön irányokban kezd megindulni, más meg más hittételeket kezd foganni. Ha ő e folyamatnak utját állani nem képes, a kis gyülekezet hitbeli egysége lassanként szét fog töredezni. A hol ő jelen volt s a mikor jelen lehetett: ott és akkor meg volt az egység. De ő halandó ember s az ő napjai megszámlálvák s neki nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki hivek lelki életét is szivén kellett hordozni. Ugy látta tehát, elérkezett az idő arra, hogy az uj hit elveit megállapitsa, egybegyüjtse s a gyülekezeteknek követendő tudományul rendelkezésükre adja. Eddig nem volt se könyvük, se irásuk.

A ki jelentkezett arra, hogy hivő lesz: annak meg kellett szereznie az ujszövetségi szentirást. Még inkább annak, a ki megkeresztelkedett. Ha nem volt rá pénze: adományul nyerte a gyülekezettől. Az angol társaság már akkor olcsón terjesztette a Károli Gáspár-féle magyar bibliát. Ezt használták.

Ám a szentirás nagy erdő. Sok történelmi és tudományos ismeret kell ahhoz, hogy ennek szavait, mondásait, hitbeli és gondolkozásbeli egységét valaki tisztán fölismerje. Efféle ismerete nem volt a szegény vándorló iparos legénynek. Ő csak irni, olvasni és számolni tudott, csak az elemi oktatás kis tudományában volt jártas. Vezető nélkül könnyen eltévedhetett elméje a szentirás titkai közt.

Azért Hencsey az 1840-ik év vége felé már elhatározta az uj hitvallás szövegezését s megirását. S elhatározásának véghezvitelét rögtön meg is kezdé, – még pedig oly hévvel és buzgósággal, hogy a következő 1841-ik év végére már az egész munkát befejezhette. Pedig nagyon el volt foglalva. Mindennapi kenyerét műhelyben kellett megkeresnie. Sokat utazott s minden napon irt egyik vagy másik hivének levelet.

Az éjszakát, a pihenés idejét s az ünnepnapokat forditotta nagy művére.

Az egész munkát csak egyes levelekben, egyes kisebb részekben, czikkekben irta meg s a mint egy-egy czikk készen volt, lemásolás végett azt társainak azonnal átadta. Kinyomatásról szó sem lehetett. Erre pénzük se volt, de ezt akkor a sajtóviszonyok se engedték volna meg. Különben ő maga se akarta, hogy ekkor már napvilágra jöjjenek czikkei. Nem ok nélkül sejtette, hogy a törvényesen fennálló s történelmileg szervezett egyházak ellenző törekvései az ő kisded gyülekezetét készek és képesek volnának már bölcsőjében elnyomni.

Czikkei később postán vagy vándorló legények által szétküldve bejárták az országot. Hivei mindenütt leirták és tanulták és megtanulták ezeket. Czikkeit később magával vitte a külföldre is. Itt akarta kinyomatni. Sok jelből ugy látom, rendszeres könyvet töredékes irataiból csak Svájczban alkotott.

Műve három részből áll. Minden részt könyvnek nevez.

Az első könyv szól: Az Bünökbül megtért – Szentélet követő – Krisztustól hagyott szent keresztséget hit után felvett – Keresztényeknek – Élő tárgyaikrul.

A második könyv szól: Az Ujraszületésrül – Keresztségrül – Urvacsorárul és az Imádságrul.

A harmadik könyv szól: Az Külső és Belső Kereszténységről és az Hit után való Keresztségről.

Mind a három könyv főleg a római egyház hittanaival vitatkozik s vitáihoz az érvek forrásait az évangyélisták és apostolok irataiban keresi.

Sem czélom, sem feladatom Hencsey művének tartalmát ismertetni. Igazságainak se ereje, se gyöngesége most engem nem érdekel. Minden hit egyenlő értékü, mig a lélek bensejében él s igazán él. Én csak azt akarom láthatóvá tenni, miként támadhat és terjedhet el uj hit a mi korunkban s a mi társadalmunkban. Hencsey uj hitének egyes tételeiről csak annyiban emlékezem meg, a mennyiben az én munkám czéljaihoz szükséges.

Hencsey minden czikke, az uj hitvallásnak összes könyvei özvegy Nipp Anna házában készültek. Vajjon meg van-e még e ház s van-e most lakója, a ki emlékezni tudna a hatvan év előtti emberekre? Emlékszik-e még valaki a régen porló özvegy asszonyra s az ifju hittéritőre, a ki még előbb hunyta le szemeit örök álomra, mint az a kegyes öreg nő?

Két szobája volt Nipp Annának. Az egyik az ő mindennapi lakószobája, mely az udvarra nézett s a diszesebb ünnepi szobája, melynek két ablaka volt a Nagymező-utczára. E szobában volt néhány szentkép a legolcsóbb fajtából. Jézus képe, azután a Szüz Anya képe hét tőrrel átvert szivvel. S még néhány egyházi szentnek kezdetleges művészetü képe. Szentelt barkák, feszületek, imádságos könyvek, naptárak, a terézvárosi templom bucsunapjairól mézes bábszivek. A mint szokásban volt s van ma is kegyes jámbor katholikus asszonyoknál.

Ebben a szobában irta műveit, leveleit Hencsey Lajos. Ezt a szobát engedte át erre a czélra neki Nipp Anna. Ebben volt a kis gyülekezet istentisztelete is.

Mikor Nipp Anna nazarénussá lett: a szent képeket ki akarta tenni e szobából. Hencsey azt mondotta, csak hadd maradjanak ott. Csak a hét tőrrel átvert szivet nem szerette.

– Édes néném az Ur Jézus Krisztus szerelmében – igy szólt Nipp Annához – azt a képet nem tudom jóvá hagyni. Csak az isten látta Szüz Mária fájdalmas szivét, más senki. Az Ur Jézus anyja nem mutatta az ő szivét senkinek. Nem is az a szent fájdalom, a melyet tőrrel okoznak. Gyarló ember gondolta ki azt a képet.

Ezt a képet ki is tették a szobából s más Szüz Anya-képet tettek helyére.

Attól a hitvallástól, melyet Hencsey megállapitott, sokban eltérnek ma már mind a magyarországi, mind a külföldi nazarénusok hittételei. A katonáskodás és fegyverviselés ellen például Hencseynek se könyvében, se leveleiben egy szót sem találtam. A fegyver önkénytes használatát általánosságban nem helyesli ugyan, sőt tiltja is, de arra is erősen int, hogy külső cselekedeteinkben a törvényes felsőbbség parancsainak és rendelkezéseinek ellenszegülni nem szabad. Isten előtt az lészen felelős s nem az, a ki a kényszerüség előtt meghajlik.

Folytassuk azonban a történetet.

Béla József az 1840-ik év őszén vette föl a szent keresztséget. Ő volt ezután Hencseynek leghivebb társa s leghasználhatóbb tanitó segéde.

Kovács Józsefet novemberben vagy deczemberben a zalaegerszegi törvényszék mint büntető biróság börtönbüntetésre itélte. Mi volt vétke, mivel vádolták, nem tudom. Zalavármegye jegyzőkönyveiben meg lehet találni. Csak annyit tudok, hogy vétkét előbb követte el, sem mint Hencseyvel s az uj hittel megismerkedhetett.

Az itélet negyedévi börtönre szólt s Kovács 1840. évi deczember 5-én kezdte meg büntetésének elszenvedését.

Hencsey csak ujév táján tudta meg, hogy hive és barátja börtönben van s rögtön abban hagyván munkáját, a zord és viharos idő daczára is gyalogszerrel sietett Pestről látogatására.

Pesthez Zala-Egerszeg nincs közel. Gyalogos embernek jó öt napi ut. Télben, fergeteges, hófuvatos időben, a Bakony erdején keresztül nem kis áldozat megtenni ez utat. De mi volt e kis kényelmetlenség Hencseynek, mikor ő egy szenvedő hivének lelkét erősithette meg ezáltal.

Székes-Fehérvár, Veszprém, Sümeg felé vezetett utja s január 10-én Egerszegre ért. Rögtön felkereste a várnagyot s megkérte: engedje meg, hogy Kovács Józseffel beszélhessen.

A várnagy kemény ember volt s csak ugy félszakosan nézte az ifjut.

– Ki vagy te, mi vagy te? Mije vagy te Kovácsnak? Apád, anyád vagy fiad neked az a Kovács?

– Testvérem az Ur Jézus Krisztusban; meg akarom lelkét vigasztalni.

– Hohó kölyök! Ezt az atyafiságot a vármegye nem ismeri. Pap se vagy, barát se vagy, a ki lelkeket vigasztal. Eredj pokolba!

Hiába beszélt Hencsey. A kemény nyaku várnagy kinevette s utóbb már meghibbant eszünek is nézte s kikergette a vármegye házából.

Három napig őgyelgett az ifju Zala-Egerszegen, mig végre megtalálta azt a csizmadiát, a ki az alispánnak, Kerkapoly Istvánnak lábbelijét szokta késziteni s a kinek pártfogása végre oda segité, hogy beszélhetett Kovács Józseffel.

Ez a találkozás, a szeretet csókjai, az összeomló könyek, a menyei vigasztalásnak édes szavai soha ki nem mosódtak Kovács emlékezetéből. Megigérte Hencseynek, hogy a mint kiszabadul: nejével együtt Pestre megy, részt vesz a szentek gyülekezetében s ha méltónak tartják, részesül a keresztségben és urvacsorában.

Hencseynek nem volt ideje, hogy kitérjen utjából Szent-Péter-Ur felé szülőinek látogatására. Sietnie kellett Pestre vissza. Nagy gyülekezetet hivott össze február hó 7-re, a hol a hivők közül többnek fel kellett venni a szent keresztséget.

Föl is vette Trulársz József, Klein János és özvegy Nipp Anna. Mindannyi az »urnak szent vacsorájában« is részesült a keresztség után.

Ez ünnepen sokan voltak jelen az uj hivek közül is, kik azonban még a keresztség fölvételére nem voltak elkészülve. Ilyenek voltak; Ihász György, Magyar Ferencz és nővére Magyar Francziska, Kertész András, Denkel Terézia, Likhardus József, Hegner József, Vajdenhof Fülöp, Fülöp János és felesége, Halna Ferencz és felesége, Bámer József és végre Vidkovszki.

Ezek mind iparosok voltak s később, midőn a keresztséget fölvették, többé-kevésbbé befolytak az uj hitvallás terjesztésébe.

Denkel Terézia, Denkel Jánosnak, a tanitónak volt nővére, folyton Pesten lakott és élete együtt folyt testvére életével.

Ihász György később külföldre is kiment, Ausztriába. Ő különben Sopron vidékén téritett.

Kertész András erdélyi származásu volt s téritési székhelyül Lippát és környékét választá. Egy darabig Nagy-Szebenben is tanitott s ott a Gärtner nevet vette föl.

Vajdenhof Fülöp olajmolnárlegény volt Brájer Jakab budai olajmalmában. A leglelkesebb téritők egyike lett s szülőföldjén Békés vármegyében s a szomszédos vármegyékben hirdette az uj tudományt. Sok jel mutat oda, hogy Csongrád vármegyében is az ő nyomdokán terjedt el a nazarénus felekezet.

Bámer József a legkiválóbb tanitványa Hencseynek. Nagy szerepe lesz még a külföldi téritések körül is. Még sokszor fogunk róla beszélni.

Likhardus erkölcse utóbb meglazult. Pár év mulva a szent gyülekezet kizárta kebeléből.

A Magyar testvérek, Hegner, Fülöp és Vitkovszki, valamint Halnáék is szerényebb szerepet játszottak. Időnként még visszatérünk rájuk.