DEÁK FERENCZ NEM AD UJONCZOT.

Az 1839-ik évi országgyülés obstrukcziójáról akarok egyet s mást elmondani. Különösen egy érdekes részletet, mely történetirásunkban nincs följegyezve s melynek titkát József nádor a sirba vitte, Deák Ferencz pedig csak később kevés meghitt bizalmas embere előtt beszélte el. Eddig meg nem irta senki.

Obstrukczió, mint mindenki tudja, latin szó. A latin köznyelvben többféle értelme van. Valakinek utját elzárni: obstrukczió. A folyóviz folyását gáttal elrekeszteni: obstrukczió. Valakinek gáncsot vetni: obstrukczió. Most a politikában a kormányzást és a törvényhozást megakadályozni: ezt nevezik obstrukcziónak.

Az 1839-iki obstrukcziót Deák Ferencz javasolta és vezette. Ő volt éltető lelke mindvégiglen. Abban tartotta legszebb beszédeit. Magas költői szárnyalásra abban emelkedett szónoklata. Gróf Batthyány Lajosból is az az obstrukczió készitett államférfit s politikai vezérembert.

Az igaz, hogy az az obstrukczió egy kissé más dolog volt, mint a mostani osztrák-magyar obstrukczió. Részleteiből csak annyit emlitek fel, a mennyi az én történetem megértéséhez szükséges.

Két oka volt.

Az egyik a választás szabadságának megsértése. Ez az ugynevezett Ráday-ügy.

A másik a szólásszabadság megsértése. E czim alatt három ügy torlódott össze. Az egyik Wesselényi és Balogh pöre, a másik az országgyülési ifjak pöre, a harmadik Kossuth pöre.

A Ráday-ügy nagyon furcsa. Mai napság annyira képtelenségnek látszik, hogy alig lehet hinni megtörténtét. Akkor gróf Pálffy Fidélnek hivták a kanczellárt, ki azt fölidézte. Komoly hazafibeszédekkel ágyuztak ellene. Ma kinevetnék vagy Sajó kapitánynyal a Lipótmezőre küldenék az országnak ilyen Fő-Korlátnokát.

Nem tudom, ki magyarositotta a Supremus Cancellariust Fő-Korlátnokra, de a ki tette: pajzán eszü s egyuttal mélyeszü ember volt. Az eredeti név természetesen latin volt: cancellarius. Ez a szó a cancelli szóból származik. Cancelli: azt jelenti magyarul: korlát, rekeszték, akol. A nagy pénzintézeteknek léczczel elkeritett kis odujok, a hol a pénztárosok és pénzváltó asztalok vannak elzárva: ezek neve is cancelli. Szinte azt gondolná az ember, hogy hajdan a királyok főtanácsosai ilyen rekesztékbe ültek be, ugy fogadták az ügyes-bajos embereket, csak egy kis nyiláson át beszéltek velük, nehogy az agyonboszantott emberek valamelyike őket agyonüsse. A királyok főtanácsosainak lelkiismeretére mindig nagy terhek nehezedtek.

Jött a nemzeti nyelv fölébredésének korszaka. Minden latin hivatalos szót le kellett forditani magyarra. A Supremus Cancellarius helyett az egyik Fő-Akolnokot, a másik Fő-Rekesztéknököt, a harmadik Fő-Korlátnokot akart. Divatban a Fő-Korlátnok maradt. A karok és rendek ezt szerették meg legjobban. Mivelhogy a bécsi kormány mindig korlátozta a magyart, a magyar kormány pedig mindig korlátozta a nemzeti akaratot. És a mint Ragályi hires követ mondta az 1825-iki országgyülésen, minthogy a király mindig korlátozott elméjü embert szeretett maga körül látni. Igy lett a Cancelláriusból Korlátnok.

A király összehivta az országgyülést 1839 junius 2-ikára. A vármegyék kellő időben megválasztották követeiket. Pestmegye gróf Ráday Gedeont és Szentkirályi Móriczot választotta.

Az történt azonban, hogy Pestmegye közgyülése egyik napon az Ifjak elfogatását és elitéltetését tárgyalta s e kérdésben gróf Ráday Gedeon is felszólalt. S ha már felszólalt: természetesen jól összeszidta a Királyi és a Hétszemélyes Táblát, a kik durva törvénytelenséggel hozták meg itéletüket. Jól összeszidta, az igaz, de nyelve és hangja azért áhitatos imádság volt a mai parlamenti beszédekhez és hirlapi czikkekhez hasonlitva.

Mégis megharagudott a Fő-Korlátnok. S a király nevében 1839. évi május 8-iki kelettel kegyelmes királyi leiratot intézett Pestmegye rendeihez, melyben azt mondá a király, hogy Én tinektek azt parancsoltam, hogy békességetés közjót ked velő követet válasszatok, ti pedig mégis gróf Ráday Gedeont választottátok, a kinek cselekedetét jóvá nem hagyhatom, a kit ad poenam infamiae fiskusom által becstelenségi perbe is idéztettem s azért kötelességtekké teszem, hogy minden késedelem nélkül más követet válasszatok, még pedig olyat, a ki a megkivántató feltételeknek megfelel s ezt pedig annál inkább megcselekedjétek, mert »circa comitem Gedeonem Ráday ab aditu muneris arcendum congrua pro regio munere nostro jam disposuerimus.« Magyarul: királyi tisztünkből kifolyólag már intézkedtünk, hogy gróf Ráday Gedeon követi tisztségétől eltiltassék.

Ez volt már aztán immunitási és incompatibilitási eset! Mit szólna ily esethez a mai országgyülés?

E kegyelmes királyi leirat utolsó szavai olyasvalamire utalnak, hogy Ráday grófot, ha Pozsonyban az országgyülésen megjelennék, onnan via facti egyenesen kidobnák. – Gróf Ráday nem jelent meg, tehát gyakorlatilag nem tudódott ki, hogy a királyi intézkedés mire czélzott. Az országgyülés külső rendjének fentartására akkor két hatóság ügyelt. Az egyik volt a főlovászmester, a másik a Királyi személynök, az alsó tábla elnöke. Maga Deák Ferencz kérdezte meg mind a kettőt, hogy az udvari Fő-Korlátnok miféle intimátumot küldött hozzájuk? Egyikhez se küldött semmit. Maga Szerencsy István Personális azt mondotta Deáknak, hogy a királyi leirat eltiltási intézkedés alatt csupán a fiskusi ad poenam infamiae pert értette.

Junius 5-én volt az első országos ülés.

Ezen Szentkirályi Móricz rögtön felszólalt, hogy követtársa meg nem jelenhetett, mert királyi szóval a megjelenéstől eltiltatott.

Junius 17-én már készen volt a követek táblája e kérdésben a felirati javaslattal s a főrendekhez intézendő Izenettel. Ez Izenetnek utolsó pontja az ugynevezett Clausula. Záradék alapitotta meg az obstrukcziót. E záradékban ugyanis kimondta a követek táblája, hogy az országgyülési munkálódásokat ugyan rendesen folytatja, azonban mindaddig, míg a választási szabadságon elkövetett s a feliratban kifejtett sérelem tettleg nem orvosoltatik s teljesen elenyésztetve nem leend, megkészitendő munkálataikat legfelsőbb helyre nem terjesztik, vagyis ujonczot és adót nem adnak s a többi királyi előterjesztésnek se tesznek eleget.

A királyi előterjesztések három főpontból állottak. Első pont 38,000 ujoncznak megszavazása. Második pont: a katonaság élelmezésének s beszállásolásának czélszerü rendezése s a harmadik pont: a Duna szabályozása. Ezeken kivül természetesen a megajánlandó adók, subsidiumok kérdései.

Tehát ezekre nézve tagadta meg az alsó tábla az intézkedést.

Ugyan Szentkirályi Móricz a junius 24-iki országos ülésben szóba hozta a szólásszabadságon ejtett sérelmek kérdését. E sérelmek a következők voltak:

Báró Wesselényi Miklóst pörbe fogták s három évi fogságra itélték Szatmármegye 1834 deczember 9-iki közgyülésén mondott szavai miatt.

Ifjabb Balogh Jánost pörbe fogták a miatt, mert mint követ az országgyülés 1835 január 23-iki ülésén báró Wesselényi szavait magáévá tette.

Békésmegye nyakára királyi biztosságot ültettek, mert a megye a követeinek adott utasitást körlevélben a többi vármegyének elküldötte.

Lovassy László fölségsértés miatt tiz évi várfogságra itéltetett, mert Wesselényi Miklóshoz üdvözlő beszédet tartott.

Tormásy János egy évi, Lovassy Ferencz három hónapi, Lapsánszky Pál tiz évi fogságra itéltetett, mert az országgyülési ifjak társulatának ők is tagjai voltak.

Kossuth Lajos a »Törvényhatósági Tudósitások« miatt elfogatott s négy évi fogságra itéltetett.

A feliratot e perek és itéletek ellen maga Deák Ferencz fogalmazta. A követek táblája egyenlő hévvel támadta ugy a kormányt, mint a Királyi táblát és a Hétszemélyes táblát. Nagy bűnöket követett el e két legfőbb biróság s az országgyülési beszédekben, még Deák beszédeiben is erős és keserü szavak itélték el e biróságok eljárását. Maga a felirat s egyik Izenet igy jellemzi ez eseteket:

»A szólás szabadságának korlátait meghatározó törvények rendelete a kormány által meg nem tartatott, törvényen nem alapuló vádakkal terheltettek a hon polgárai s nem azon biróság eleibe idéztettek, melyet a törvény kijelel, a törvényes eljárás elmellőztetett, a biróság a törvénykezés formáit meg nem tartva, törvénybe ütköző elveket felállitva s követve, birói hatalmának törvényszabta korlátain túl lépett.«

A főrendek minden felirati javaslatot elutasitottak, minden Izenetet visszaküldtek s a nemzet igazai elől mereven elzárkóztak. A szólás szabadsága kérdésében a mult országgyülésen s az 1839-ikin összesen huszonháromszor irtak át a követek s mindannyiszor utját állták a főrendek annak, hogy a felirat a király elé terjesztessék. Juniusban kezdődött az országgyülés s 1840. évi májusban záratott be, tehát néhány nap hián egész esztendeig tartott az obstrukczió.

Időközben komolyan dolgozott az országgyülés. Nagyfontosságu reformok tárgyában elkészültek a javaslatok. Uj, üde, egészséges közszellem támadt a vármegyékben s az osztályokra töredezett társadalomból az egységes és erős magyar nemzet kezdett feltámadni. Minden jó hazafinak fájt a tanácskozások megfeneklése s irtóztató keserüség támadt a főrendek ellen, kik idegen, ellenséges elem gyanánt feküdtek a nemzetre s ennek vágyait és panaszait még a királyhoz jutni sem engedték. Csak arra voltak készek, hogy a király kegyelem utján engedje el az elitéltek büntetését. De azt a követek meg nem engedhették, hogy a szólásszabadság intézménye királyi kegyelemtől függjön.

1840 áprilisban az országgyülés bezárása már elhatározott dolog volt. A nemzet égető szükségei tehát ki nem elégitve, a haladás minden igénye elejtve, a békés fejlődés reménye megsemmisitve, az alkotmány veszélybe döntve: ez volt a helyzet, ha az országgyülés eredménytelenül oszlik szét. A nemzetiségek pedig szervezkedtek már délen, délkeleten és keleten a magyarság ellen.

Őszintén és mélyen érezte a helyzet sulyát a nádor is. Öreg ember volt már, élete vége felé járt s nem akarta, hogy utolsó napjait a nemzet összeroskadásának romjain töltse el. Nem akarta az ország átkát vinni magával a sirba.

Április 27-én magához kérette Deák Ferenczet s tanácsát kérte: mit csináljon. Deák előadta, hogy a királynak lehet csak a bajon segiteni, vagy az országgyülés feliratának elfogadásával, vagy a nélkül saját elhatározásából. A nádor előadta, hogy a főrendekről ő jót nem állhat, hogy a föliratot áteresztik, mert azokat herczeg Metternich és a Kanczellár dirigálja.

– Akkor nincs egyéb hátra, minthogy Fenséged egyenesen ő Felségénél a királynál kisértse meg a nemzet kivánatának teljesitését.

József nádor elfogadta a tanácsot s rögtön Bécsbe utazott s ott a királytól április 29-én amnesztia-levelet eszközölt ki.

30-án este már megint Pozsonyban volt s rögtön kérte magához Deákot s közölte vele a király elhatározását.

Deák kérte a leiratot s nyomban el is olvasta.

– Fenség, ez rosszabb minden eddigi leiratnál, rosszabb a márczius 24-ikénél is. Ebben a király kegyelmezési jogát gyakorolja s kegyelemből engedi el a jogerős birói itéletek következéseit. De mi a birói itéletek, sőt a birói egész eljárás törvényességét tagadjuk s ha mi e királyi leiratot elfogadnók, hűtlenek lennénk az alkotmányhoz és saját meggyőződésünkhöz s magunkra vennők azt a sulyos vádat, hogy egy év óta bűnös könnyelmüséggel gyakoroltuk törvényhozói kötelességünket.

A nádor rögtön belátta Deák igazságát. Mélyen elszomorodott, de később mégis kegyetlennek találta Deák ellenállását.

– Én öreg ember vagyok már – ugymond – én többet nem tehetek. Domini spectabiles, haec me causa mortuum fecit. (Tekintetes urak, ez az ügy holt emberré tesz engem.)

Deák megsajnálta az öreg nádort. Megesett szive vergődésén s azonkivül a készenlevő nagyfontosságu reformjavaslatok szentesitését is óhajtotta. Pedig az országgyülés már 14 nap mulva bezárandó volt. Ezt mondá a nádornak:

– Ha Fenséged a királyi leiratot örökre félreteszi, senkinek nem mutatja, hanem holnap vegyes ülésben a tartalmát élőszóval kihirdeti, de a királyi kegyelemről egy szót se szól: akkor Fenséged nyilatkozatát jegyzőkönyvbe vesszük s Fenséged hallgatása mellett oly értelmet tulajdonitunk a királyi elhatározásnak, hogy az az alsó tábla határozatának megfelelőleg jött létre. Ez esetben meglesz a nemzet és a korona közt a béke.

A nádor nagy örömmel fogadta el ezt a tanácsot s Deák azonnal meg is szövegezte a nádor számára latin nyelven a kijelentést, a mely igy kezdődik.

»Obligationi meae esse duco ad notitiam Exc. Procerum ac Spectabilium Statuum et Ordinum novum benignitatis et clementiae Augustissimi nostri Principis perferre documentum etc.« Magyarul: Kötelességemnek tartom felséges fejedelmünk kegyességének és kegyelmességének uj bizonyitványát a Méltóságos fő és a Tek. K. és R. -nek tudtára adni stb. Ezután jön minden per és birói eljárás következményeinek megszüntetése – de nem et nostra regia gratia.

Ezzel lett vége az obstrukcziónak. A mely egy évig tartott ugyan, de rakonczátlankodás egy pillanatig se fordult elő. Dolgozott az országgyülés nagy buzgalommal s a mint a béke létrejött, a korszakos nagy törvények azonnal szentesithetők voltak.

Vizsgáljuk meg most már ezt a dolgot kissé közelebbről.

Ha szabad e szót használnunk: itt kétféle ámitás történt. Ámitva lett a király, mert ő szentül azt hihette s azt hitte is, hogy a kormány és a biróságok helyesen jártak el s ő csak királyi kegyelem utján szüntette meg a tilalmakat, pereket és azok következéseit. Neki tehát joga lesz ily tilalmakat és pereket támasztani ezentul is, joga lesz a szólásszabadságot legmagasabb tetszése szerint korlátozni s természetesen joga lesz, mikor jónak látja, kegyelmet osztogatni. A nádorispánnak jegyzőkönyvbe vett szóbeli kijelentése e hitével épen nem ellenkezik.

De ámitva lett a nemzet is.

Mert a nemzet meg azt hihette szentül, hogy a nagy alkotmányjogi harczban ő győzött, a kormány megfutamodott, a király jóvátette a maga hibáját is, kormánya hibáját is s ekként a nemzet jogai teljes elismerésre jutottak, teljes biztosságot nyertek.

Hát bizony, ha a rideg elvszerüség léghajójan a magasba szállunk: ezt a kétféle ámitást tisztán láthatjuk. A tanszékek bölcselő férfiai kétségtelenül be is tudják ezt bizonyitani. S épen azért majdnem önkénytelenül is fölmerül az a kérdés: miként tudott ebbe Deák Ferencz belemenni, miként tudta ezt elnézni?

A politika elvégre nem az elméleti igazságok, nem a bölcseleti elméletek s nem a szent erkölcsök tudománya, hanem a szükségletek kielégitésének s a sikerek elnyerésének művészete. Ebben van az az igazság, mely Deák Ferencz eljárását igazolja.

Azonban szövevényesebb a dolog.

A nagy harcz megindult gróf Ráday miatt. A követek el nem nézhették, hogy a király valakit kitiltson az országgyülésből, a kit oda törvényesen választottak. A nemzet joga a választás, nem a királyé. Ha ezt elnézik: vége az alkotmánynak, vége a képviseletnek, vége a szabad választásnak. A nemzeti akarat királyi meghivottak képviseletére lesz bizva. A király pedig nem nemzeti, hanem birodalmi s nem magyar, hanem német.

Az ellenzék vezére Deák volt. Egész életében legszebb beszédeit a Ráday-ügyben tartotta. Kijelentette, inkább földhöz vágja mandátumát, semmint engedjen az országgyülés e kérdésben. Nem is engedett. Deák többsége nagy volt és ingathatlan.

De a Ráday-ügygyel kapcsolatos volt a szólásszabadság többi sérelme is.

Wesselényi Miklós lelkes benső barátja volt Deáknak. Deák minden áron meg akarta őt a három évi fogságtól menteni. Balogh Jánoshoz is meleg barátság kötötte, ezt is meg kellett a veszedelmes pertől szabaditani.

Kossuth Lajossal még akkor nem állt barátságban, de becsülte őt s nagy reményt kötött tehetségéhez és jövőjéhez. Őt is ki kellett börtönéből szabaditani.

Az Ifjak elitéltetése isten ellen való bűn volt. Tiz évi fogság a legnemesebb hazafierények miatt! Egyébiránt minden pör és itélet az alkotmány és józan ész lábbal tiprása volt.

Deák erélyes volt. Tudta, hogy a király üres beszédre, alázatos könyörgésre nem hajt. Egyenesen megtagadta tehát az ujonczot és adót. Addig nem ad egyetlen katonát s egyetlen fillért, mig a király a nemzet jogai előtt meg nem hajol.

A bécsi kormány látta, hogy Deák mellől a többséget a Ráday-ügyben elhóditani nem lehet. Fölhasználta tehát Ráday Gedeon gyöngeségét s mindenféle módon addig fenyegette és kecsegtette, mig a követségről le nem mondott. Ekként a Ráday-ügy, ugyszólván, tárgytalanná vált s mondhatni: megszünt.

A többi kérdés fontosságát azután a követek gondolkodásában megcsökkentette a kormány. Nagy igéretek és vesztegetések lassanként elvonták Deák mellől a férfiakat. Az 1840-ik év elején már borus lélekkel látta Deák, hogy kisebbségben marad, barátai a börtönben sinylődnek s az alkotmány irtózatos sebjei orvosolatlanok maradnak.

Olyan az ellenzék, mint az oroszlán, a ki föltátja irtózatos száját, megmutatja rettenetes fogait, a világ megretten, hogy most mindjárt elnyeli őt, pedig hát az oroszlán csak – ásitott. – Ekként jellemezte Deák folyton fogyó pártját.

Ily helyzetben volt, mikor alkalma jött az öreg nádorral értekezni s őt arra a titkos mesterkedésre rábirni.

Hibázott-e hát Deák Ferencz?

Az egyik esetben az országgyülés feloszlatva, barátjai és az Ifjak a börtönben, a nemzeti haladás megakasztva s az alkotmány alapkövei feldulva. Győz a nemzetpusztitó bécsi udvar.

A másik esetben megnyerve minden s az ujjászületés nagy nemzeti munkája előtt megnyitva minden út.

Deák lelke még se tudott egészen megnyugodni. Néhány benső barátjával közölnie kellett a titkot. Beöthy Ödön, Szent-Iványi Károly, Klauzál Gábor, Bezerédy István voltak a barátai. Bizonyára közölte utóbb Wesselényivel is.

* * *

Ezt a dolgot 1872 karácsony második napjának délutánján beszélte el nekem Deák Ferencz.

– Elmondta-e ezt kedves urambátyám másnak is? – kérdezém.

– Elmondtam egy pár embernek. Elmondtam Kálmánnak is.

Ez a Kálmán Széll Kálmán volt. A ki utóbb pénzügyminisztere s 1899-ben miniszterelnöke lett az országnak.