MEGJEGYZÉSEK AZ ELŐZŐ FEJEZETHEZ.

Két levél jött hozzám. Mindegyikben azt kérdik: hogy lehet az, hogy én azt mondom, hogy még a felolvasás napján se tudtam, miről fogok beszélni s beszédemben mégis idézni tudtam Deák Ferencznek Vörösmarty Mihályhoz 1826-ban intézett levelét.

E kérdést beszédem komolyságában való kétség szülte. Ez a kétség pedig alaptalan.

A Vörösmarty-körben márczius 24-én esti 7 órakor kellett beszélnem. 23-án egész nap sok dolgom volt s este Káldyról irtam hosszabb közleményt az »Egyetértés«-be. Ugy terveztem, hogy 24-én délelőtt majd elhatározom, miről fogok beszélni.

Azonban éjfélkor a jó sors és az Abbázia összehozott gróf Zichy Jenővel, a ki épen hajnali 3 óráig mulattatott végtelenül érdekes és fontos belső ázsiai utazásának tudományos részleteivel. Az éjjeli alvásból nem lett semmi s ennélfogva nem lett a délelőtti munkából se.

Se baj! Délben elindulunk Fehérvárra, odaérünk fél négyre, eszünk valamit négy óráig, alszunk ötig s öttől hétig elkészitjük a felolvasás vázlatát. Hiszen egy órai felolvasás nem ördögség. Az ember egy hosszu papirra leirja a jelszavakat és vezérigéket s azután a papirról elmondja az ember a beszédet, mintha olvasná.

Azonban ember tervez, isten végez. A mikor már szobámba akartam vonulni, jön látogatóba az »Utazás a Balaton körül« czimü művem egyik regényalakja, a kiről azt hittem, nem él már ötven esztendeje. Él bizony, hála isten, az öreg Kraus zsidó Kerék-Telekiből, a ki egy maga egy nap alatt 30 lovat szedett össze s adott át 1848-ban a honvédeknek. Nem is igen idős még, csak 84 esztendős s a mult héten járt Budapesten még pedig kocsival. Mert ő mint igazi ló-ember, vasutra nem ülhet s hol kocsin, hol lóháton járja ma is az országot. Most eljött nekem megköszönni, hogy róla megemlékeztem s megkérdezni, honnan tudom én, hogy ő Kerék-Telekiben született, holott ő már 1833-ban onnan elköltözött?

Ilyen becses vendéget el nem hagyhat az ember. Én bizony hát öt órakor dőltem le aludni s hat órakor ébredtem föl. Aludni pedig mulhatatlanul kellett, minthogy felolvasás után lakomának kell megint hajnalig következni.

Két felolvasási tárgy jutott eszembe. Az egyik: Záborszky atyafilátogatása a tótok között. Fölséges tárgy. A másik: Deák Ferencz és a nők. Ez ugyan nem oly költői tárgy, mint a másik, de hát e fölött nem kell legalább annyit gondolkodni.

Hat órakor megkérdeztem barátaimat, melyikről beszélgessek? Fölolvasásról már szó sem lehetett. Ők azt mondták: beszélgessek Deákról. Jól van. Vegyük tehát elő a Vörösmarty-Emlékkönyvet, abban van Deák 1826-iki levele, irjuk ki egyik pontját. Lesz legalább mit felolvasni.

Igy történt.

Mire kiirtuk s egy kutyanyelvnek ismert papirra néhány vezérszót leirtam: jött a küldöttség; – menjünk a körbe, vár a fényes közönség.

Igy volt biz az! Azzal a kis különbséggel, hogy hat órától hétig ezenkivül még frakkba is kellett öltözni s egész piperét csinálni. Hiába, – az idő mindig kevés és mindig drága.

Ha pedig isten segit s jó egészségben maradunk: igy lesz jövőre is.