IGAZOLÁSUL.

Gyüjteményes munkáimnak »Emlékezések« czimü VI. kötetében van egy czikkem e czim alatt: »Deák utolsó bécsi utja«. Ezt több mint husz év előtt irtam. Ennek egyik-másik tételét megtámadta, kérdésessé tette azóta elhunyt jeles történetbuvárunk és irónk, Pesty Frigyes. Valami kis vita fejlődött ki köztünk. Vitázó feleletem ez.

Pesty Frigyes némileg kétségbevonja, vajjon én hiven közöltem-e ama fejtegetéseket, melyekkel Deák Ferencz 1867-ik évi február 8-án ő felsége a király előtt Bécsben a magyar király legfőbb kegyuri jogának törvényes és alkotmányos értelmezését megvilágositotta.

Annyi bizonyos, hogy én az ő felsége és Deák Ferencz közti beszélgetésen jelen nem voltam; azt is hiszem, hogy ott a két beszélgető egyénen kivül más nem volt, se gyorsiró, se jegyzőkönyvvezető s hogy ennélfogva a beszélgetést szóról-szóra visszaadni senki nem képes.

Én ugy irtam le, a mint Deáktól hallottam először 1869. évi májusban a Deákpárti klubban futólag s másodszor 1872. évi karácsony első ünnepének délutánján Deák Angol királynő-beli lakásán – de már ekkor részletesen beszélte el. Közleményemből kihagytam először Deák beszédének azokat a részeit, melyek nem a legfőbb kegyuri jogra s nem Simor primás 1867. januári előterjesztésére vonatkoztak s másodszor kihagytam ő felségének Deákhoz intézett némely szavait, melyek közzétételére – ugy hiszem – nem vagyok feljogositva.

S Deák Ferencz nekem nem véletlenül s nem mellékesen beszélte el e fontos értekezést. Én egyenesen véleményét kértem akkor a fölött, vajjon helyes-e az én felfogásom bizonyos egyházpolitikai kérdésekben?

A 72-iki választásoknál ugyanis a veszprémi káptalan némely tekintélyes tagjai egyenesen interpelláltak engem, hogy az akkori Apponyi-féle egyházpolitikai programm pontjai felől mint vélekedem? Én nyiltan megfeleltem erre a Deák-párt pártgyülésén, de bizalmasan is kifejtém nézetem Markl nagyprépost és Pribék István püspök előtt. Amaz elhunyt már, utóbbi most is él s neki választási programmom ide vonatkozó pontját irásban is átadtam.

Erre nézve kérdeztem én meg Deák Ferencz véleményét, ki atyai kegyességgel és bizalommal mondá el előttem nézeteit s e közben az 1867 február 8-diki bécsi kihallgatást is.

Szavait, mint más alkalommal is szoktam, feljegyeztem magamnak, noha jegyzeteim nagy részét s köztük ezt is – fájdalom – 1875-diki hordozáskodáskor elvesztettem. De szavai oly élénken maradtak emlékezetemben, hogy azok valószinüleg nagyon kevéssé térhetnek el, in merito semmi esetre se az általa mondottaktól.

Irott bizonyitványok természetesen nem állanak rendelkezésemre. Hiszem azonban, hogy gróf Andrássy Gyulának s báró Eötvös Józsefnek a kihallgatás után nem sok időre szintén elmondta Deák s nem lehetetlen, hogy Csengery Antal nagybecsü jegyzeteiben, melyek közül azonban én csak egy kormányválságra vonatkozót ismerek, szintén meg lesz örökitve e fontos tanácskozás. Biztosan tudom azonban, hogy Kerkapoly Károlynak is elmondotta Deák Ferencz s ő is emlékezik arra, ha talán nem oly részletesen is. Ő is él ma is, módjában áll nyilatkozni e dologról.

Pesty Frigyes két körülményre alapitja látszólagos kételyét. Az egyik az, mintha tán Deák nem mondta volna, hogy királyaink az apostoli király czimet csak Mária Teréziától kezdve használnák – s Pesty Frigyes csakugyan kimutatni igyekszik, hogy már korábban is használták.

Deák Ferencz 1873-ik évi junius hó 28-án a képviselőházban igy nyilatkozott:

»Emlitik, hogy Magyarország királyát, mint apostoli fejedelmet illeti meg e jog, (t. i. a jus placeti) de hivatkozom nálamnál a históriában jártasabb férfiakra, én ugy tudom, hogy az »apostolicus rex« czimét legelőször Mária Terézia kezdte használni, különösen egy pápai breve folytán; azelőtt e czimet a magyar királyok sohasem használták. Tehát e brevének volna az az eredménye, az apostoli czimből folyna az a jog, hogy a magyar király más jogokat is gyakorolhat, mint minőket más státusok fejedelmei gyakorolnak?«

Ime e szavak világosan mutatják, hogy Deák Ferencz csakugyan ugy tudta, a hogy én közöltem, hogy t. i. Mária Terézia volt az első rex apostolicus.

Igaz, hogy Pesty Frigyes nagyobb historikus, mint Deák volt. És Pesty hivatkozik is I. Lipót királynak az esztergomi érsekhez intézett egyik leiratára, melyben ő magát apostoli király minőségében állitja elő s ebből következteti Pesty, hogy már Mária Terézia előtt is használták az apostoli királyi czimet.

Azonban én Deákot a közjognak, sőt a közjog történetének terén is – értvén a hazai közjogot – Pesty Frigyesnél jártasabbnak s mindenesetre illetékes interpretatornak tartom, és sok minden okból azt hiszem, hogy e kérdésben Deáknak van igaza.

Mindenekelőtt hivatkozom XIII. Kelemen pápának 1758. évi augusztus 19-én kelt s Mária Teréziához intézett »Carissima in Christo Filia« kezdetü brevejére, melyet Pesty Frigyes is jól ismer s melyben a pápa az országnak és a magyar nemzetnek a keresztyénység védelmében szerzett nagy érdemeiért Mária Teréziát, de csak ugy, mint Magyarország királynéját és csakis »ezen országban való örököseit« motu proprio et certa scientia ac matura deliberatione deque Pontificae auctoritatis plenitudine az apostoli király czimével, nevével és nevezetével feldisziti, megtiszteli, felékesiti és kitünteti. Vajjon tehát használhatták-e ez előtt királyaink az apostoli czimet?

Egyébiránt tényleg maga I. Lipót se használta. Ő is csak a primáshoz intézett leiratában a »regius apostolatus« czimet használja. Ez pedig közjogilag véve egészen más dolog, legalább a nomenclatura mezején, mert ez a magyar királyoknak Sylvester pápa bullájára alapitott jogából folyik.

S végül Deák közjogilag létezőnek csak azt ismerte el, a mi az ország törvényein alapult, alkotmányának megfelelt s az ország hozzájárulásával gyakorlat által szentesittetett. S azért mind I. Lipótnak, mind II. Józsefnek, mind I. Ferencz Józsefnek lehetnek s kétségtelenül vannak is nagy számban oly intézkedéseik s elnevezéseik, melyeket közjogilag érvényesnek, tehát létezőnek se Deák el nem ismert, se mi soha el nem ismernénk. Például a »Szerb vajdaság és Temesi bánság ura« – czimezés s több efféle.

Másik aggálya Pesty Frigyesnek, hogy azt a levelet, melyet Deák ő felségének idézett, nem Hunyadi János irta, hanem a pesti 1450-ik évi országgyülés.

Ez igaz.

De megjegyzem, hogy Deák Ferencz maga se tudta, mi mindenféle tárgyban kérdi őt ő felsége s különösen nem készült előre a patronátus kérdésében való érvelésre s azért nem is vitte magával se Schwandtner Scriptores stb. II. kötetét, se Kollár Ferencz Ádám Historiae dipl. Juris Patronatus stb. könyvét, a hol e levél egészben közölve van. Hanem hamarosan eszébe jutott – mint nekem is későbbi kérdésemre mondá – Kelemen Historia Juris stb. művének első kötete, mely ben a 196-ik lapon a levél csakugyan olyformán van a jegyzetekben bevezetve, mintha azt Hunyadi János kormányzó küldte volna a pápához. Egyébiránt az 1450-ik évi országgyülés decretumai a hivatalos Corpus jurisba nincsenek fölvéve s azért Deák bizony nem nagyon tévedett, hogy a levelet Hunyadinak tulajdonitá. Meglehet, ő Schwandtnert és Kollárt nem is látta, vagy csak fiatal korában igen régen, de Kelemenre jól emlékezett.

Pesty Frigyes egyéb fejtegetéseivel különben egyetértek.

De habár a dolog természeténél fogva én szórul-szóra nem irhattam is le az ő felsége és Deák Ferencz közti beszélgetést: a kérdés meritumában s az ezt feltüntető fontosabb szavakban nem tévedtem s kétség nem bántott. Ha biztos nem lettem volna erről: ily alig megmérhető fontosságu nagy kérdésben bizonyára nem közöltem volna azt a czikket, mely közjogi küzdelmeink történetének egy kis fejezetét van hivatva megörökiteni.

Bár közéletünk kiválóbb s maholnap sirba szálló férfiai, kik Deákhoz közelebb állottak, mint én, megőriznék emlékezetét ama szavaknak, melyekben Deák az ország történetének elrejtett részleteit bizalmas körben oly gyakran felvilágositá, oly gyakran fölfedezé.