THALY KÁLMÁN DEÁK-ADOMÁJA.

Thaly Kálmán nagy történetbuvárunk és jeles irónk egyik képviselőházi ülésben fölötte érdekes nagy beszédet tartott. E beszéde folyamán érinti azt a történelmi esetet, a mikor Ferencz József osztrák császár 1866-ban a königrätzi csata után magához hivatta Deák Ferenczet s tőle tanácsot kért. A két tanácskozó férfi közt természetesen hosszabb beszélgetés folyt. Thaly előadja a beszélgetésnek kis részét; – még pedig oly részét, mely Deák szavait tartalmazza.

Az eset csakugyan megtörtént. Kónyi Manó könyve nincs kezemnél, de ugy emlékszem: e könyvben az eset külső körülményei részletesen leirvák. Thaly ezekre nem is terjeszkedik ki, csupán Deáknak egy hires adomáját mondja el. Az adoma hires volt egykor, ma már feledni kezdi a világ ezt is s egyebet is s azért bizony jól tette Thaly, hogy visszaidézi az emberek emlékezetébe. Ámbár előre megjegyzem, hogy én az adoma eredetét másként tudom.

Ezt akarom elmondani.

Szentül hiszem, hogy a Ferencz József és Deák Ferencz közt lefolyt beszélgetést szórul-szóra talán Csengery Antalon kivül senkise jegyezte föl s azért azt szó szerint soha meg nem ismerhetjük.

Az uralkodó nem szokta a négyszemközti bizalmas beszélgetést se följegyezni, se befejezte után valaki előtt leirás végett elmondani. Nem is volna ez könnyü dolog, ha a beszélgetés hosszasan tart. Oly felette komoly és gondos fejedelem, mint a mi királyunk, alig is érhet arra, hogy emlékezetében minden szót meggyökereztessen. Az uralkodó ezerféle dolga alig engedheti ezt meg. Akkor pedig az elvesztett döntő csata után az osztrák hadsereg hanyatt-homlok menekült mindenfelé, a poroszok Bécs és Pozsony felé tartottak, a holnapi napról senkise volt biztos, magát az uralkodót is kegyetlen kétségek gyötörték; – egészen természetesnek tartom, hogy ő Deák minden szavára, de idő multán saját szavaira se emlékezhetett teljes biztossággal.

Az azonban kétségtelenül megtörtént, hogy a fölség a vezető miniszter előtt s közelálló bizalmasai előtt a beszélgetés lényeges részeit elmondotta. Igy szokta minden alkalommal. De bizony ezek se szoktak erről nyomban pontos irást késziteni.

Azonban Deák Ferencz is elmondhatta a beszélgetés részleteit, sőt lehető pontosan még szavait is. Óriási emlékezőtehetségében meg volt az erre való képesség.

De hát elmondta-e? Vagy kérdezhetnők: szóról-szóra való pontossággal mondta-e ezt?

Meg vagyok arról győződve, hogy Kemény Zsigmond bárónak, Andrássy Gyula grófnak és Csengery Antalnak elmondta. Egészen biztosan tudom, Majláth Györgynek és Kerkapoly Károlynak elmondta. Andrássy és Kemény s a többiek nem irtak naplót, Csengery irt. Láttam magam is, egy-két fejezetet felolvasott előttem ő maga. Ha másutt nem: Csengery naplójában meg kell örökitve lenni ama fontos tanácskozásnak.

Világtörténeti fontosságu volt az a tanácskozás. Ez birta Ferencz Józsefet arra, hogy a fegyverszünetet készséggel elfogadja, melyből kinőtt a békekötés, a bécsi kongresszus német-szövetségének összedőlése, Ausztriának a német-szövetségből kiszoritása s északi Németországnak egységes állammá alakulása.

Deák Ferencz azonban másokkal is közölt fontos részleteket. Biztosan tudom, közölt – mint mondám – Kerkapolyval és Széll Kálmánnal is, velem is. A mit ily módon én tudok: leirom szórul-szóra, noha röviden már másutt elbeszéltem.

Tanácskozás közben Ferencz József császár azt a kérdést intézte Deák Ferenczhez:

– Tud-e ön biztositani arról, hogy most a birodalom válságos helyzetében a magyar nemzet ha őszinte, nyilt felhivást intéz hozzá, ép oly buzgósággal és lelkesüléssel seregel körülem, mint egykor Mária Terézia köré s ép ugy megvédi a birodalmat, mint dédanyám idejében?

Deák egy perczig gondolkodott. Első pillanatban nem találta meg a kérdésre a helyes feleletet. Percznyi hallgatás után igy szólt:

– Engedje meg fölséged, de számitok is bocsánatára, hogy egy kérdést tegyek fölségedhez, melyre nézve nem vagyok biztos, minthogy az osztrák viszonyokat nem ismerem eléggé.

A fölség nagy előzékenységgel felelt.

– Kérem – csak teljes nyiltsággal.

Deák azt kérdezé:

– Fölséged biztos-e abban, hogy Bécs és örökös tartományai teljes áldozatkészséggel utolsó emberig, utolsó erőfeszitésig buzgón sietnek fölséged és birodalma megvédelmezésére?

Ült mind a két férfi karos széken. Deák e szavaira Ferencz József fölpattant ültéből s nagy izgatottság vett rajta erőt. Deák érző szivét nagyon meghatotta ez izgatottság. Szokatlan hévvel felelt a fölség:

– Épen ebben nem vagyok biztos. Nagyon rossz a bécsi hangulat. Képzelje, ön, rám kiabálnak az utczán. Hogy viseljek én ezekkel háborut?

Ismét leült a fölség, mintha megbánta volna szokatlan fölpattanását. A fölség a figyelemnek, az udvariasságnak s a példányszerü katonai nemes modornak megtestesülése.

Deák ekkor ezt felelte:

– Ha maga fölséged nem biztos arról, hogy Bécs, a melyért a birodalom s különösen Magyarország is annyit áldozott, a legnagyobb hazafisággal és hősiességgel áll fölséged mellé s a birodalom védelmére s ha a bécsi polgárság hangulata is oly rossz: miként biztosithassam én akkor fölségedet arról, hogy a magyar nemzet kész oly buzgóságra és áldozatra, mint Mária Terézia idején? Szegény az ország, a tavaszi fagy elvette a termést, nyomor és inség fenyegeti a nép nagy részét, kedvetlen az egész nemzet, alkotmányos szabadságától rég idő óta meg van fosztva, hősi áldozatra képtelen. Mély részvétet, sőt fájdalmat érzek fölséged aggodalmas helyzete iránt, de nekem más javaslatom nem lehet, csak az: kössön békét fölséged azonnal, állitsa vissza Magyarország alkotmányát s megelégedett és boldog népei ismét helyreállitják a birodalom tekintélyét s fölséged hatalmát és dicsőségét. Jó lelkiismerettel más tanácsom nem lehet.

A fölség első szava erre ez volt:

– Nehéz, nagyon nehéz!

De azután melegen megköszönte Deáknak tanácsát, udvariasan bocsánatot kért az utazás okozta fáradalmakért s bizalmas kézszoritással vett tőle bucsut.

De megfogadta a jó tanácsot s nyomban elrendelte a fegyverszünet iránti intézkedések megtételét.

E történet vezérszavait följegyeztem magamnak. Bizonyos, hogy lényeges részeiben nem tévedek.

Thaly Kálmán fölemlitett egy másik Deák-adomát is. A mely arról szól, hogy ha az ember rosszul gombolja be a kabátját s egy lyukkal följebb vagy alább tévedett a gombolásban: egyébként nem lehet segiteni, mint ugy, hogy az ember minden gombot kigombol s ujra kezdi az egészet.

Ez is igaz, országszerte ismert Deák-adoma. De ez nem Bécsben s nem ama válságos tanácskozás alatt történt. Hanem a mint én tudom, Pesten történt a Nemzeti Kaszinóban a mult század 60-as éveinek elején.

Deák mindig azt állitotta, hogy a kiegyezés másként meg nem történhetik, csupán csak az 1848-iki törvények elismerésével. Ezen kell kezdeni a kiegyezési tárgyalásokat.

Erről folyt szó egy alkalommal a kaszinóban is. A konzervativek vitatkoztak Deákkal. Ott volt egy pár osztrák főur s egy volt osztrák miniszter is, a kik azonban nem vettek részt a vitában.

Egyik magyar konzervativ főur mondta Deáknak:

– Már az még se lehet, hogy 1848-nál kezdjük. Mennyi minden történt azóta? Mindazt visszacsinálni mégse lehet.

– Bizony pedig, igy szólt Deák, ha valaki rosszul gombolja be a mellényét s egy gombbal följebb, vagy alább kezdte; nincs ott más mód, mint kigombolkozni egészen s ujra kezdeni az egészet.

A vitatkozó ellenfél azt felelte:

– Vagy lemetélni a gombokat.

Deák fölkelt, az ily bolond beszédet hallani nem akarta s csak ugy távozóban szólt oda:

– Akkor éppen nem lesz a mellény soha begombolva.