Egy nyári napon hire szállt, hogy Theodoziusz meghalt, s hogy a kormányzást a nénje, Pulcheria vette át.
Atilla nem várta meg a Pulcheria követeit: poczakos Eszlásznak megint lóra kellett ülnie, hogy lelovagoljon a Márvány-tenger mellé. Kiválogatták ezuttal a legmorczosabb képű embereket: Hardót, Keszit, bikafejű Mácsát, de még a csatlós szolgák közül is azokat vitték el, a kiknek a pofája legrendetlenebb.
Atilla izenete csak ennyi volt:
Ha ez a követség nem hozza el a Krizafiosz fejét, magam megyek érte.
Kirzafiosz is furcsákat álmodhatott abban az időben.
Hogy addig mindig aranyat küldtek a Krizafiosz feje helyett, a város tele volt azzal a hírrel, hogy indulunk Konstantinoszba. -153-
Az emberek nagy csoportokban beszélgettek. A főurak déltől éjfélig ott lebzseltek Atilla körül. Konstantinápoly óriási térképe ki volt terítve a palota nagytermében egy asztalra, s rajta kirajzolva minden palota; a tenger vize zöldre, s hajókkal betarkázva; a királyi palotán arany koronakép.
Edekon, Csáth, Berki Oresztesz – ezek magyarázták, hogy melyik épület micsoda.
Én csak két esztendő mulva láttam azt a térképet, de bámultam a tökéletességén.
Az ifjúság hadi gyakorlatai reggeltől estig tartottak.
Csáth fölmentett minden dologtól, hogy én is gyakoroljam magamat.
Mi célja volt velem Csáthnak, hogy ezt megengedte? – ma se tudom. Lehet, hogy abban a kérges emberben mégis jólélek lakott, s hízelgett neki az én bizalmam. Atilla körül tíz előkelő ember is volt olyan, a ki idegenből származott, s a szolgaságból emelkedett föl, lehet, hogy Csáth is le akart kötelezni magának egy úri embert. Talán arra gondolt, hogy ha én urrá válok, neki vagy a családjának a jövendőben nagy hasznára lehetek.
Mindennap későn este tértem haza. Emőke már akkor a hálóházban volt, én magam meg nagy fáradtan csak éppen megettem a vacsorámat, s aludtam, mint az ólom.
Emőkét nem láttam hetekig.
Végre visszatért a küldöttség. Kürtök szóltak és az előreszáguldó lovasok kiáltották diadalmasan: – Hozzák az orgyilkos fejét!
Hozták is. A város végén már kivették a mézből. És a sápadt kövér ember fejét dárdára tűzve vitték végig a városon. -154-