AZ ELADÓ LÁNYOK.

Vigjáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 január 16-án.

Nem nagy tetszésben részesült uj mű, hanem sok helyen mulattató s az egészet elég érdekeltséggel nézte végig a közönség. A magasb szempontu kritika előtt is gyengének találtatnék; de több jó inventiója, párbeszédeinek természetessége, gyakran találó kifejezései s az érdeklő fordulatok sok enyhitő körülményt mutatnak fel a műnek menthetőségére nézve. Ismertetésére elmondjuk meséjét.

Gondosi (Szigeti) gazdag földbirtokos, özvegy ember, s gondjainak főtárgya Piroska férjhezadása, ki egyetlen gyermeke. Számos kérő jelent meg a háznál; de vagy a lánynak, vagy az apának nem tetszett egyik is; már pedig, ugymond, csak oly kérő lenne elfogadható, ki mindkettőjöknek tetszik, mert ha a lány szereti, s később rossz férjnek bizonyul be, a lányt furdalná a lelkiismeret, hogy szót nem fogadott apjának, ha ellenben a lány nem szereti, az apa tehetne magának szemrehányásokat.

A vigjáték kezdetén egyszerre három uj kérő jelen meg a falusi háznál. Gondosi lelkiismeretes próbára akarja tenni mindeniket, s e próbák foglálják el a vigjáték nagy részét. Gondosi főképen kártyásnak vagy iszákosnak nem szeretné adni leányát. A három kérőt szépszerével próbára teszi e két fegyvernemben, tudniillik a poharazásban ás a kártyajátékban. A pohárkedvelő oly kevéssé tagadhatja meg hajlamát bizalmas társaságban és jó bor mellett, mint a kártyás, ha egyszer belekerül a játékba. Két kérő ily módon csakhamar elárulja magát, midőn Gondosi mindháromnak mintegy pályázatot nyit, igen kedvező alkalmakat adván nekik. Egyikre kétségtelenül bebizonyul, hogy kártyás, másik nagy hajlamot mutat a kedélyes iszogatásra – s mint Gombosi megjegyzi, ez könnyen vezet észrevétlenül az iszákosságra. A harmadik kérő se nem iszik, se nem kártyázik. Takarékos, sőt fösvény – talán uzsorás? – Bebizonyul, hogy e gyanu alapos volt. Mindezen furfangos tűzpróbák fölöslegesek; mert Gondosi Piroska (Szigligeti Jolán) különben sem volt legkisebb hajlammal a három kérő egyikéhez is s míg atyja ama kisértésekben fáradozik, azalatt ő nagy lélektani tapintattal elidegeniti magától kérőit s ugyszólván kikosarazza apja háta mögött.

Gondosi csak most kezdi gyanitani, hogy az ő furfangos leánya alkalmasint a maga fejétől oszt kosarakat; de hogy mi okból, föl nem birja fogni.

Piroska pedig egészen tisztában van magával. Ő szereti Gondosi fogadott fiát, a háznál lakó Illeit (Szerdahelyi). A családapa annyival inkább észrevehette volna ezt, mivel a fiatalok magok sem lévén meggyőződve egymás szerelméről, aggodalmak s kölcsönös gyötrődések közt élnek. De Gondosi az ily symptomákban oly avatatlan, hogy teljesen meg van győződve, mikép tanulmánya-végzett fogadott fia elégedett és boldog fogna lenni Piroska nevelőnőjével, Lenke kisaszonynyal (Prielle Cornelia), e minden tekintetben derék s még eléggé fiatal hölgygyel. Gondosi tökéletesen boldog, mig kedvencz terveit táplálhatja. Piroskának egy elfogadható kérőt előbb-utóbb találni fog s Lenkét Illeihez adja: ők megérdemlik egymást.

De csakhamar felzavarodik a boldogság oly oldalról, a honnan legkévésbbé várta volna. Egy látogatóba hozzá ment özvegy szomszédné elmondja neki, mit beszél a rossz világ, hogy tudniillik ő, Gondosi, a magát korosnak hivő családapa, nőül akarja venni Lenkét, a társalkodónőt. S miért ne? Hiszen akár korát nézze, mi csak harmincznyolcz év, akár tükrét, mely idősbnek nem mutatja, akár végre saját szivébe tekintsen, melyben a Lenke iránti vonzalom több valamivel a tiszteletnél és hálánál – ez eszme nem látszik se oly képtelennek, se oly nevetségesnek, mint első tekintetre hivé. Az özvegy ember e tünődésének köszönhetjük e mű legsikerültebb jeleneteit. Szigligeti jól játszta, kivéve, hogy, mint egy bennünket megelőző biráló megjegyzé, tán fiatalabbnak kell vala e személyt feltüntetnie. Nem osztozunk egy másik biráló azon ellenvetésében, mintha a lehetetlenséggel határos lenne, érdeklővé tenni e vén, e bárgyu vén szerelmest. Nagy szigor a Független tárczairójától ily lesujtó anathemát mondani a negyvendik évöket be nem töltött férfiakra.

Gondosi viszonya és ennek kimenetele emlékezetet a Lowoodi árva Rochesterére és Eyre Jane-ére. Eyre Jane Lenke, e kényes becsületérzetü nő, azonnal ott akarja hagyni a Gondosi házát, mihelyt ez szerelmet vall neki. Azonban, bár kevesebb bensőséggel, küzdelemmel és lélektani erejü motivummal Lenke is eláll szándékától és Gondosinévá lesz.

Ezalatt Piroska viszonya is szerencsés kifejléshez jut. Illeit, kit különben is folyvást busit Gondosi édesapai jósága, mit meg nem bir hálálni, most kétségbeejtő lelkiismeretfurdalások bántják, hogy jóltevője egyetlen lányával ő, a szegény és magáról nem sokat tartó ifju, szerelmi viszonyba keveredni elég vakmerő és hálátlan volt. Hogy a reménytelen és hibáztatandó viszonynak véget vessen, elhatározza, hogy kibujdosik Amerikába. El is indul, csak a kapufélfától véve bucsut. De Piroska észreveszi távozását s látja is már, mint halad messze kedvese a sikon. Szerencsére épen egy rablókat kutató lovas pandur megy el a palánkon kivül, midőn Piroska szemével kiséri Illeit. A szerelem találékony s Piroska elhiteti a pandurral, hogy a ki most oly sietve halad, a keresett rablók közé tartozik. A pandur visszahozza Illeit és kis podgyászát, épen mikor Gondosi és Lenke között az egyezség létrejött. Az ifjak bevallják most szerelmüket s Gondosi rendkivül örül neki. Megdorgálja őket, mért nem vallották be vonzalmunkat; mert Illeinél szive szerint valóbb kérőt nem találhatott volna Piroskának.

Ez röviden a mese, ez a cselekvény kivonata, mi még nem igazolja, miért hivjuk e vigjátékot Eladó lányok-nak. Van azonban egy epizód, melyben mind e czim jobban van igazolva, mind a mű tulajdonképeni erkölcsi intentiója jobban kitünik, habár a mese általános irányával nincs eléggé összhangzásban. A fent emlitett szomszéd özvegyasszonynak (Szatmáriné) két eladó lánya van, kiknek számára minden áron vőlegényt szeretne találni s maga e nő is óhajtaná elvétetni magát Gondosival. Az özvegyasszony özvegyen marad; de Piroska kérői közül kettő az ő két leányához pártol átal. Az özvegyasszony csak annyiban foly be a főszemélyre Gondosira, hogy ő figyelmezteti a vigjáték elején a társalkodónőre. A kifejlésben semmi más része nincs se neki, se lányainak.

A műben kétféle komikum elemei vannak meg kisebb-nagyobb mértékben. Egyik a minden áron férjhez menni és férjhez adni akarók komikuma, mely azonban csak epizód marad. Másik a főszemély, Gondosi komikuma, kiben épen nem az a nevetséges, mintha vén létére is szerelmesdit akarna játszani, hanem ellenkezőleg, hogy korosabbnak véli magát, mint a minő, s ugyszolván méltósága alattinak vallja szive hajlamát. A kétféle komikus irány rontja a mű egységét, s vagy egyiket, vagy a másikat kell vala jobban kiemelni – igy mindkető hiányosan van kivive.

A mi pedig a nevezett komikaibb epizódot illeti, abban a főszemély, tudniillik az özvegy nő, bár sok jellemző és hatásos vonással van előállítva, megszünik komikai hatásuvá lenni tulságosan kirivó magaviselete által. Ha e nőt több észszel áldotta volna meg a szerző, csak okosságból sem lenne olyan kihivó. Egy másik alak hatásából is sokat von le, hogy igen együgyünek van előállitva. Ez a három kérő egyike, ki ivásra árul el hajlamot. A mi parlagi embereink járatlanok lehetnek a szaloni társalgásban, de épen elfogulatlanságuknál fogva több józan észt mutatnak, mint Szolnoki, kit Feleki különben jól személyesitett. Azután szeles jókedvének tulcsapásai oly kifejezéseket adnak szájába, melyek a mai közönségre rossz hatást tesznek.

Minden fogyatkozása ellenére korántsem tartjuk némely laptársainkkal oly gyenge, oly értéknélküli műnek, melynek elfogadásáért a drámabiráló választmány megrovást érdemelne. Mindenesetre az előadható müvek közé tartozott jelen viszonyaink között s kerültek már szinpadunkra ennél gyengébb művek, a nélkül, hogy lapjaink oly szigorral léptek volna fel ellene, mint most e vigjáték ellen. Az Eladó lányok nem valami jeles mű; de annyi értéke van, hogy bátran kérjen szigorú igazságtételt s követelje, hogy iránta is legyenek annyi elnézéssel, amennyivel még teljesen megbukott drámákat is itéltek, melyben legalább a tehetség jeleit kétségtelenül felfedezték.