II.

Couqui kisasszony háromszor lépett föl a Farsangi kalandok czimü három szakaszos balletben, melyet tulajdonkép nem tudja az ember, minek nevezzen. Ha ez is ballet, akkor minden ballet, melyben tánczolnak az emberek, a redoutebáltól egész a csárdabeli mulatságig. Semmi cselekvénye, semmi értelme az egésznek. A Szinházi Látcső közli ugyan cselekvényét, de a színpadon alig látunk valamit belőle. Úgy látszik, hogy csak egy pár jelenetet vettek fel belőle, a többit kihúzták; bele toldottak sokat, a mi nem tartozik hozzá, s bevégezni épen nem tartották czélszerűnek. Lett belőle aztán egy izléstelen egyveleg, melyet balletnek nevezni nem volna szabad egy Nemzeti Szinház szinlapján. Nem az a baj, hogy rossz ballet, hanem hogy nem ballet. Couqui kisasszonyt is meg kell rónunk, hogy ily semmiségben lép fel, midőn oly jól tudja kifejezni a ballet drámai oldalát. A Farsangi kalandok-ban semmi tere nem volt, hogy e tehetségével ragadja el nézőit; csak tánczolt, kellemmel ugyan, de minden drámai kifejezés nélkül. Mit is fejezett volna ki, hiszen nem volt mit. Jobb lett volna, ha ez úgynevezett ballet helyett egy izléssel szerkesztett egyvelegben lép fel. Itt is megmaradhatott volna a carnevali jelenet, mely az egészben legjobb, s inkább helyén lett volna a magyar táncz is. Hogy magyar tánczát megtapsolták, mondanunk se kell. Nem hibáztatjuk, hanem az a sok virág- bokréta meg koszorú sokkal inkább megillette volna a derék művésznőt a Szerelmes Ördög-ben vagy Gizellá-ban, melyben művészetének fénypontját láttuk, mint most, midőn csak egy koszorúról levette a nemzeti szalagot és oldalára tűzte, szép volt tőle, de nem olyas, a mi művészi enthusiasmust érdemeljen.