I. TÉNYEK.

Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 deczember 11-én.

E vígjátékocskának nagyon csekély értéke van. Alapeszméjéből lehetne alkotni valamit, de a szerző képtelen volt reá. Inventiója nagyon szegény, alakjaiban nincs élet s általában vontatott, unalmas tréfa az egész. Mindenütt látszik rajta, hogy csinálva van s a természetes fejlemény helyét az író mesterkedése foglalja el. Meséje röviden az, hogy Adél egy philosopháló leány, teli beszéli unokatestvére, Emma fejét, a ki szeret és boldog, hogy addig ne higyen kedvesének, míg tényekkel be nem bizonyítja szerelmét. A szerelmes leány hajol e tanácsra s hidegen fogadja jegyesét, gondolván, hogy ha valóban szereti őt így is szeretni fogja, ha nem, akkor inkább szakadjon vége mindennek. Azaz hogy ezt tulajdonkép nem Emma gondolja, hanem Adél, szegény Emma csak úgy elhiszi egy pár pillanatra. A jegyes átlát kedvese szándékán, azt is észre veszi, hogy ez Adél műve. Szövetkezik kigyógyítására nagybátyjával. Először is visszaküldi kedvesének a gyűrűt, ki erre mindjárt megadja magát s egyesül a két szövetségessel Adél megbüntetésére. Adél is szeret, mit eddig észre sem vettünk. Elhitetik vele, hogy mind Emma jegyese, mind pedig az ő udvarlója elbujdostak Amerikába, mivel elvesztették reményőket.

A philosopháló leány kezd kétségbeesni; ekkor a jegyes és udvarló belépnek s mindnyájan boldogok. Mindjárt az expositió jelenete nagyon hibás. A két leány hosszú és unalmas párbeszédében nem jelentkezik a kedélynek olynemű mozzanata, mely kiindulási pontul szolgáljon a cselekvény megindulásra. Emma elfogadja Adél tanácsát, mert a szerző úgy akarja, de mi nem érthetjük miért. Mi sokkal élénkebb és könnyebben megfogható lesz vala a jelenet, ha Emma valami semmiség miatt összezördül jegyesével, mi sokszor megtörténik a legboldogabb szerelmesek között is s ezt panaszolja el Adélnak. Ekkor lett volna valami ok, miért Emma oly könnyen hajoljon Adél tanácsára, míg most semmi sincs a szerző akaratán kívül. S ez így megy tovább is Szerző mozgatja alakjait, mint a marionett bábokat, de csak maga tesz, beszél mindent s nem alakjai. Mindamellett a cselekvény vontatva, nehezen halad, talán épen azért, mert a szerző igen nagy erőfeszítéssel akarná taszítani. Mire az a nagy szövetség a két leány ellen, kik valóban nem valami félelmes ellenfelek. A nagybácsi meglehetősen szükségtelen személy, nélküle könnyen megtörténhetnék az egész.

Továbbá, hogy mindkét leány ugyanegy módon gyógyul ki a tények betegségéből, nem csak szegény inventióra mutat, hanem lélektanilag is hibás. Azt értjük, hogy Emma a gyűrű visszaküldésére tüstént megadja magát, ő úgy se jó kedvéből vállalta el e szerepet, de hogy Adélt is oly könnyen legyőzze az első tény, holott ő elvből, csaknem rögeszméből cselekszik, azt bajosan hihetni el. A párbeszédekben nincs se drámaiasság, se könnyedség. Közönséges hirlapi nyelv sallangokkal felczifrázva, mely alól itt-ott germanismusok kandikálnak ki.