MÁTYÁS KIRÁLY VAGY A NÉP SZERETETE JÁMBOR FEJEDELMEK JUTALMA

Nemzeti érzékenyjáték három felvonásban. Irta: Szentjóbi Szabó László, azon alkalmatosságra, midőn Ferencz Buda várában 1792 junius 6-án magyar királylyá koronáztatott. Föleleveníttetett a Nemzeti Színházban 1881 augusztus 12-én.

A magyar történelem drámai földolgozása egyidős színészetünkkel, sőt már iskolai drámáinkban is megtaláljuk előzményét. II. József németesítő iránya és ujításai anyanyelve művelésére és ősi alkotmánya védelmére buzdítván a magyart, élénkebb kegyelettel fordult dicső multja és nagy emlékei felé is. Költőink epikai lelkesedésöket és hazafi vágyaikat öntötték drámai formába, melyet idegen költőkből igyekeztek elsajátítani. Dugonics András és Szentjóbi Szabó László, Katona József és Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Edvárd egymást váltották föl, mint történelmi drámánk fejlődésének legkiválóbb képviselői. Mindnyájan a hazafiság érzéséből s az ősi dicsőség kegyeletéből merítették ugyan lelkesedésöket s nem egy pontban találkoznak is, de mégis elválasztják őket nemcsak tehetségök külömbségei, hanem azon hatások is, melyet a külföld drámairodalma tett reájok.

Eleinte a német lovagdrámák és Kotzebue történelmi és néem történelmi színmővei hatása alatt írnak drámaíróink, sőt néha nem tesznek egyebet, mint egy-egy magyar mondát vagy történelmi eseményt alkalmaznak valamely német lovagdráma leleményéhez. Előttök inkább a tárgy a fő, mint a tárgyalás, a hazafi erények dicsőitése, mint a szenvedély festése, némi történelmi rajz, mint a drámai cselekvény, a jelenre hatást, mint a kor hű képe. Első drámáiban maga Katona is a német lovagregények és érzékeny drámák hatása alatt állott, de csakhamar Shaksepeare kezdette lelkesíteni; történelmi rajz helyett drámai szerkezetre törekszik, érzékeny dráma helyett valódi tragédiát ír, kort és szenvedélyt mesterin ecsetelve, de nem talál fogékonyságra s még kevésbbé követőkre. Kisfaludy Károly folytatja a hagyományos irányt, de több izlés-, tehetség- és eredetiséggel; drámaibb s művészibb és szélesebb körü hatás látszik rajta: Schiller, a német romantikusok, sőt Shaksepeare is. Utolsó történelmi drámájában, Csákban, Shakespearenek az angol történelemből vett drámái, úgynevezett históriái, lebegnek szeme előtt s a német romantikusok elméletét látszik elfogadni, a mely szerint a történelmi dráma ikertestvére az éposznak. Vörösmarty történelmi drámáiban egészen ez iránynak hódol, mig Szigligeti a franczia romantika hatása alatt kezdi feldolgozni a magyar történelmet.

Szentjóbi Mátyás királya mintegy tisztult typusa a magyar kezdetleges történelmi drámának s annyival érdekesebb, mert e korból kevés történelmi dráma maradt reánk nyomtatásban. Az előadott színművek rikán nyomattak ki s maig is a színházak könyvtárában lappanganak vagy nyom nélkül elvesztek, mint a Vitkovicséi. Szentjóbi huszonöt éves volt, midőn ez első drámáját megírta és huszonnyolcz éves korában már meghalt. Rövid életének gyér adatait, Horvát István közlése szerint, Toldy jegyezte föl a Magyar költészet kézikönyvé-ben.36)

Biharmegyében Ottományban született 1767-ben, helvét hitvallásu szülőktől; Debreczenben folytatta tanulását s ott végezte a hittudományt is, mert lelkész akart lenni.

Azonban megváltoztatta szándékát; II. József alatt szabadabb tér nyilt a protestánsoknak s 1786-ban Szentjóbi is kineveztetett az úgynevezett nemzeti iskolák egyik tanítójává Nagy-Váradra, majd 1790-ben a rhetorika tanárává a nagybányai gymnasiumhoz. A lelkes ifju korán kezdett foglalkozni a költészettel s élénk részt vett föléledt irodalmunk erősbülő mozgalmaiban. Hogy buzgó magyar író létére hivatalt vállalt II-ik József alatt, azon oly kevéssé lehet csodálkozni, mint azon, hogy Kazinczy is elvállalta a kassai kerületben a nemzeti iskolák felügyelőségét. Akkor nem az volt a kérdés, hogy magyar vagy német legyen a közoktatás és igazgatás nyelve, hanem az, hogy latin-e vagy német. Ha már a kettő között kellett választani, nem egy újkori szellemű magyar író inkább hajlott a némethez, mint a latinhoz, mert azt hitte, hogy ez az európai műveltséget inkább terjeszti, s az alatt a fejlődő magyar irodalom kiművelvén a magyar nyelvet, az könnyebben elfoglalhatja a német, mint a latin helyét.

Szentjóbi az irodalom terén is követte Kazinczy példáját. Előbb ugyan (1787) a Magyar Musában lépett föl, de már a következő évben a Kazinczy Magyar Museumát majd Orpheusát gazdagította jeles költeményeivel és prózai dolgozataival. Ő, Kazinczy és Dayka voltak az akkori új magyar lyra képviselői, a kik a német irodalom befolyása alatt, kiemelkedve a leiró és elmélkedő költészet békóiból, a tiszta lyra felé törtek utat. Dayka hévben, Kazinczy formaszépségben felülmulják ugyan, de némi naiv érzés- és szeszélyben nem vetekedhetnek vele. E mellett Szentjóbiban egy kis komikai ér is lappangott. Az Együgyü paraszt czímű víg költői beszélykéje maig is föntartotta magát irodalmunkban s korában páratlan volt. Prózai dolgozatai: egy pár idyll, műfordítmány s Első Mária magyar királyné czímű történelmi elbeszélése mindjárt a Kazinczy, Kármán prózai művei után következnek. Költeményei annyira tetszettek, hogy 1790-ben merhette összegyűjtésöket; gyűjteménye összesen négy kiadást ért az utolsót Toldy eszközölte, mely egyszersmind mgaában foglalja prózai munkáit is.37)

Az 1790-ik év más tekintetben is fordulópont volt életében. Alig foglalta el nagybányai tanári állomását, már oda kellett azt hagynia, mert II. József halála után a protestáns tanárok a katholikus állami iskolákból elbocsáttattak. Szentjóbi törvénytudományra adta magát és Pestre jött. Itt megismerkedett a nevezetesebb magyar írókkal. Kazinczyt és Bacsányit már régebben ismerte, most ezekhez Verseghy és Koppi járultak,38) sőt Hajnóczy és Szentmarjai is, kiknek befolyása reá végzetessé vált. Úgy látszik, hogy az itt megszületett magyar szinészet is hatással volt reá. A drámai pályán még nem tett kisérletet, csak Gellertnek A pántlika czímű egy felvonásos pásztori játékát fordította le, mely költeményei gyűjteményében meg is jelent. Most egy történelmi drámára lelkesítette őt részint az alkalom, I. Ferencz közelgő koronázása, részint a vágy, hogy kifejezhesse hazafiúi eszméit és érzéseit. Így írta 1792 tavaszán néhány hét alatt Mátyás királyát, melyet még azon évben ki is nyomatott.39)

Fölléptekor Dugonics volt a magyar történelmi dráma képviselője. Drámává átdolgozott regényei és eredetileg a színpad számára írt drámái tetszésben részesültek; mert hazafiságra, nemzeti önérzetre s az ősi hagyomány tiszteletére buzditották a közönséget. Szentjóbi is ily hangulattal irta drámáját, de legalább egy fokkal feljebb igyekezett emelni a magyar történelmi dráma szinvonalát. Dudonics a drámai bonyodalmat a legtöbbször idegen költőből vette át s ritkán érintette multunk valóban nagy emlékeit: Szentjóbi mindent a történelemből merít s a Hunyadiak korát leplezi föl. Dugonics inkább törekszik cselekvényre és szenvedélyfestésre, de nincs hozzá ereje: Szentjóbi nem becsüli túl erejét s némi egyenletes szinvonalon marad. Dugonics izlése műveletlen, nyelve nyers s majdnem a pórias felé hajlik: Szentjóbi az újabb irodalom szülötte, a Kazinczy tanitványa s ha nyelve nem drámai is, azért izléses, hangzatos és szónokiasan emelkedett. E mellett a hazafi eszmék és érzések tekintetében is van köztök különbség. Dugonics a nemzeti visszahatás képviselője szemben József reformjaival, együtt érez a papság és nemesség nagy többségével s épen azért nem hajlik a szabadelvű eszmék felé: Szentjóbi is osztozik a visszahatásban, de csak annyiban, a mennyiben nemzeti; különben épen nem conservativ s hive a szabadelvű eszméknek. Dynastikus érzelmű, de nem a régi módon, megérzik rajta a franczia forradalom fuvallata. II. József halálára sírverset ír és szabadelvűségéért nagyobbnak mondja századánál; Mirabeau halálát megénekli s a Mai világ czímű költeményében pedig ostorozza azokat, a kiket önző magánérdek vezet s a közérdek- és szabadságért lelkesedik.

I. Mátyás és I. Ferencz trónralépet között alig van hasonlatosság; amaz választás, emez örökösödés útján jutott trónjához, amaz egy dicső magyar család, emez egy európai dynastia sarjadéka. Azonban Szentjóbi mégis talált, Mátyást atyja érdemei emelték trónra; Ferencz atyja, II. Lipót, szintén nagy érdemű fejedelem, a ki visszaállitotta a magyar alkotmányt, barátja volt a haladásnak, ezért fiának épen oly örömest nyújtja a magyar nemzet koronáját, mint Mátyásnak, de megvárja tőle törvényei tiszteletét s jóléte és dicsősége emelését. Ez alapeszme sugalja a dráma alakjait. Szentjóbi az ifjú Mátyásban a magyar király eszményét akarta fölmutatni a szintén ifjú Ferencz királynak s környezetében a dynastikus, de alkotmányához ragaszgodó magyar nemzet: Szilágyiban és társaiban a hazafias aristocratiát, Vitézben az alkotmányos papságot, Erzsébetben a fenkölt lelkű és erélyes magyar nőt s a Hunyadi-házhoz ragaszkodó vitézekben a hű és hálás magyar népet.

A párbeszédekben egyenes vonatkozások is találhatók minderre. Midőn Vitéz Ujlakynak és Lindvaynak Mátyást ajánlva (I. f. 6. j.) így szól: «Egy ilyen jól indult fából nem várhatunk-e méltán áldást, a ki magát már most is oly gazdagon mutatja, életének tavaszában a legszebb termést, nyárra és őszre a legjobb izű gyümölcsöket igéri… Legyetek az ő bölcs baráti, és hamikor oztán valamely nemes cselekedetet véghez viszen, a haza bajain könnyebbít, minden korba és állapotba levőket boldog megelégedéssel eltölt, a haza javát állandóul megerősítette, az országnak méltó fényességet szerzett, akkor érezzétek azon kimondhatatlan édes örömöt, mely csak egy nemes kevélységből származhatik: ezt a gondolatot én adtam neki ebben az én tanácsomat követte, ezen dolognak véghez vitelében én is vele együtt segítettem s azon háladatos örömkönnyei a hazának, melyeket a maga tulajdon boldogságán, jó királyának emberi szeretettel teljes uralkodásán hullat, én reám is szinte úgy háramlanak»: mindezt maga a költő mondja bennök I. Ferenczben és tanácsosaiban vetett reményét fejezi ki. Erzsébet e felkiátásai (I. f. 5. j.): «Hevesek ugyan az én hazámfiai, de valósággal jószivűek, a kik hazájokat igazán és szivesen szeretik. Csak szelid hangon, jó kivánó lélekkel mondd meg nekik az igazságot: soha sem vetik meg». Majd hátrább (III. felv. 1. j.): «Oh nem akkor vethetné le a magyar igazán természetét, ha a kényszerítés és erőszakoskodás többet tenne rajta mint a jóság és a bizodalommal való bánás. Esmerem én az ő szíveket, örömest visznek annak végbe mindent, a ki az ő kész akaratjokat szelid meggyőzés által tudja megnyerni, csak a kényszerítést nem szenvedhetik»: czélzások II. József korára, a kényuralom rendeleteire. Sőt a költő tudva nem átall anachronismust is elkövetni, csak hogy kifejezhesse a nemzet közérzületét. «Válaszd Buda várát lakóhelyedül» – szól Gara Mátyáshoz (III. f. 5. j.) – «építsd meg ennek romladozott kőfalait és ékesitsd meg hajlékait» stb. Vajon uralkodása kezdetén hol lakhatott volna másutt Mátyás, mint Budán, midőn Bécset csak évtizedek mulva foglalta el? Szentjóbi nem a XV-ik, hanem a XVIII-ik század Budájára gondolt, mely rég óta nem látott már királyt s nem tudta visszanyerni régi fényét.

A szónoklattal megelégedő hazafias irány nem kivánta meg, az ünnepélyes alkalom pedig épen kizárta az erős drámai összeütközést. De valamivel több cselekvényt nemcsak megtűr, hanem megiván az alkalmi drámai mű is. Szentjóbi műve cselekvényében az események nem annyira egymásból, egymásra hatva folynak, mint inkább csak egymás után. Két összeütközés van benne, de egyik sem alkot bonyodalmat s mindenik csak hamar elsimul, kibékül. Mindjárt az első felvonásban Gara és Ujlaky akadályozni akarják Mátyásnak királylyá választását, de Vitéz, Szilágyi és Erzsébet igéretei, rábeszélései s a nép zajongása kicsikarják tőlök a beleegyezést. Erzsébet ugyan felajánlja nekik fia megpróbáltatását is, tudniillik, hogy puhatolják ki titkon: hogyan dolgozik Mátyás testvére haláláról, boszut akar-e állani érte rajtok s ha bosszuállónak találják, rekesszék ki örökre a királyi székből. Ezzel akarja a költő fentartani a drámai érdeket, de csaknem bizonyosan tudjuk már, hogy Mátyás anyja óhajtása szerint fogja magát viselni, de ha máskép viselné is, lehetne-e már megsemmisíteni a királyválasztást? Ebből hát nem fejlődik semmi, hanem a helyett egy más: a második összeütközés áll elő. Podiebrád nem akarja kiadni Mátyást, mert megigérte azt a magyar koronára vágyó lengyel királynak s fél haragjától, de Erzsébet szintén háborúval fenyegeti. Erre megijed, mert ha ily erélyesek a magyar asszonyok, milyenek lehetnek a férfiak. Azonban megtudva, hogy leányát szereti Mátyás s nőül akarja venni, mindenbe beleegyezik s így mindkét akadály minden nagyobb küzdelem nélkül le van győzve s a dráma véget ér.

A költő nem cselekvényre törekszik, csak helyzeteket keres, hogy személyei kifejezzék érzelmeit s elszónokolják eszméit. A cselekvény ez erőtlensége s a lyrai és szónoki elem e túltengése később is, sokáig jellemvonása volt a magyar történelmi drámának s még maig sem szabadult meg egészen tőle. De Szentjóbi némi drámai érzékkel önti jelenetekbe nem elég drámai cselekvényét s általában bizonyos mozgalmasságot és takarékosságot tanusit, a mi Dugonicsnak épen nem sajátja. A jellemrajzba is fölülmulja őt. Sehol sem találkozunk drámájában Dugonics lélektani ellenmodásaival, erőltetett szenvedélyeivel s kirivó anachronismusaival. Azonban Szentjóbi alakjai sem elevenek s korrajza sem jellemzetes. Mátyás és a többi személyek is inkább csak abstractiók, bizonyos eszmék jelképei. Mátyásban nincs semmi fiatalság, oly okos, erényes, minővé még érett korában sem válik az ember. A többi magyar úr oly hazafias, jó akaratú vagy könnyen megterő és kibékülő, a milyeneknek óhajtotta Szentjóbi az 1792-ik országgyűlés alsó és felső tábláját. Podiebráddal nem tud mit csinálni a szerző s utoljára is inkább csak arra használja, hogy elérzékenyülve bámulja a magyarok nagylelkűségét. Leánya már határozottabb alak, de igen is érzik rajta Kotzebue naturalismusa. A cseh királykisasszony az ártatlanság és természet gyermeke, a ki egész ártatlanul be-besuhan Mátyás börtönébe s igen természetesnek találja a szerelmet. Abban az időben bámulta e világ Kotzebue Gurliját, a ki minden, neki megtetszett idegen férfi nyakába borul, megcsókolja, s kinyilatkoztatja, hogy örömest hozzá megy nőül. Az akkori színművek hemzsegtek az egész, fél és negyedrész Gurliktól. Csoda-e, ha Szentjóbi sem kerülhette ki a ragályt?

Bár Mátyás király I. Ferencz koronázási ünnepélyére íratott, mely 1792 jun. 6-án volt végbemenendő, mindamellett azon évben nem adatott elő. Endrődy Magyar játékszinében 40) pontosan előszámlálja az e hónapban előadott színműveket, de Mátyás király sehol sem fordul elő, sőt e napon nem is volt olőadás, s a színház ablakai bérbe adattak a koronázási menetet néző közönségnek. Csak 1793 jul. 3-án került először szinre,41) s azután többször, századunkban is egész a negyvenes évekig tetszéssel adatott, különösen országos és megyei ünnepélyek alkalmával s 1834-ben dalművé alakították át, melynek zenéjét Heinisch József és Arnold György írták.42)

Szentjóbi nem soká élvezhette drámája sikerét; 1794-ben ugyan biharmegyei aljegyző s gr. Teleki Sámuel titkára lett, de ugyanazon év deczember közepén elfogatott és Budára hozatott, mint a Martinovics féle titkos társaság tagja. Tulajdonkép nem volt valóságos tagja a társaságnak, azonban Hajnóczy vallomásából kiderült,43) hogy tudott létezéséről, ismerte kátéját, s bár utóbb értésére adta Hajnóczynak, hogy nem akar benne részt venni, de minthogy nem tett jelentést a hatóságnak, 1795 május 8-án a királyi tábla mint felségsértőt halálra ítélte, mit másnap a hétszemélyes tábla is helyben hagyott. Azonban a király ez itéletet fogságra változtatta bizonytalan időig, «míg az őszinte búbánat és teljes javulás jeleit adván, a körülmények tekintetbevételével más intézkedés fog tétetni.»

Íme a dynastikus érzelmű drámairó, a ki I. Ferenczben egy ujabb Mátyást remélt s tanácsosaiban az igazság és eszély megtestesülését óhajtotta, börtönbe vettetett, mert egy demokratiai elveket terjesztő kátét ismert s elmulasztotta azt följelenteni. Kufsteinba vitetve, nem sokáig raboskodott, mert 1715 okt. 10-én meghalt, élete huszonnyolczadik évében. Emlékét nem jelöli sirkő, arczképe sem maradt, csak egy árnyképét őrizte meg Bacsányi, melyet fekete papirból, úgy látszik maga vágott s költeményei közé rejtett, s melyet ezelőtt tiz évvel a Vasárnapi Ujság 44) közölt is. Bacsányi Szentjóbi barátja és fogolytársa volt, ki Gyötrödés czimű költeményében szívszaggatón énekli, hogy a szomszéd börtönből áthallik haldokló barátja nyögése s nem mehet hozzá, hogy enyhítse kínjait, halálát is megéneki Egy szerencsétlen ifjú sirjánál 45) czimű költeményében:

Ő néki megnyitotta már
Révét a jóltevő halál:
A mi hajónk habok közt jár,
S nem tudjuk partot hol talál

Ti szűzek s ti is, óh Tirol
Ifjú polgári, jőjetek,
S az emberség barátiról
Barátom sirján zengjetek.