BENN AZ ELLENSÉG A VÁRBAN.

Czirjék Boldizsár azért nem feküdt le a fülére, de mindig csak félszemmel aludt, a másikkal az ellenségre vigyázott; mindenütt ott vala, hogy az ellenség meg ne lephesse a várat. Végtére aztán ez a zivatar is csak elmult a maga jó kedvéből, a tatár telerabolva magát, haza ment a prédával, meg a sok rabszíjra füzött fogolylyal. A fejedelem is hazakerült, az országgyülés is összeült; azok aztán kegyetlenül egymás hajába kaptak, ki rebellált, kit száműztek: egyszóval minden rendbe jött.

Százezer harczos férfi ugyan ott sinylett Krimiában rablánczon, hanem az is mind rendben volt. Gazdája akadt valamennyinek. Itthon pedig a magas kormány az előkelő özvegyeknek és árváknak tutorokat rendelt, ennél többet pedig nem lehet kivánni.

Boldizsár bá is megkapta a parancsolatot, hogy leültetheti már a csiki hadakat, nincs rájuk több szükség, lássanak a mezei munka után. A csizmadiák menjenek csizmát varrni. Az ágyukat olvasztassa be s az anyagot küldje fel Szebenbe, hadd öntsenek belőlük harangot. Boldizsár bá hiven tűzbe tétette a faágyuit és a hamuját lelkiismeretesen felküldte Szebenbe, öntsenek belőle harangot, ha tudják a módját.

Csak azután, hogy mindent elintézett, tért haza ő is Mikóujvárára, a hol a hadnagyi felügyelet volt a hivatalos dolga.

Legelébb is felkereste az ő kedves urasszonyát, a ki talpig gyászba öltözve fogadta, s százszor is köszönte neki azt a sok jó szolgálatot, a mit neki és családjának tett; igérte, hogy soha sem fogja elfelejteni.

– Már most hát, édes hugomasszony (a Czirjékek és Damokosok vérszerinti rokonok voltak), mondá Boldizsár bá: a legelső dolgunk az legyen ám, hogy a mi Tamásunkat kiszabadítsuk onnan a tatár fogságából, mert neki sem jó ottan lenni, de neked sem jó ám itten magadban lenned azzal a két kis ártatlan porontytyal.

– Minden bizonynyal, az lesz az első dolgunk, édes bátyám. Egyébiránt addig sem vagyok itten egészen tanács nélkül hagyva, a jó fejedelem gondoskodott róla, hogy a diæta rendeljen ide «tutort» a kis gyermekeim számára, s nekem szükségben tanácsadót.

Boldizsár bá nagyot törült erre a szóra az orrán (boszuságtól viszketett az!) s azt dörmögé, hogy biz a jó fejedelem még sokkal jobb fejedelem lett volna akkor, ha maradt volna itthon medvéket vadászni, mint hogy elvitte a családapákat az operentiákra, koronát vadászni, a kiknek a helyébe aztán most tutorokat ültet. Egyébiránt ki légyen az az iderendelt tutor, ha szabad a nevét tudni?

Ilka asszony mondá neki, hogy az bizony Apor István uram ő kegyelme.

Hüh be nagyot ugrott erre a szóra Boldizsár bá; a süvegét pedig úgy vagdalta a padlóhoz, hogy az olyanokat puffant, mint egy mozsárágyu.

– Oh te szent Pilátus! Oh te szent Herodes! s még a hány füzfánfütyülő szent van a világon! Hisz akkor benn van a várban az ellenség!

– Micsoda ellenség?

– Micsoda ellenség? Az, a ki rosszabb a töröknél, rosszabb a tatárnál; a ki jobban megéget, mint a tűz, jobban felforgat, mint a földindulás. Ugyan hogy tudtad azt ide beereszteni?

– Ugyan mit tud kegyelmed Apor István ellen?

– De bizony eleget. A mit a pápisták hét főbűnnek hínak, az mind meg van benne, csordultig tetézve.

– Példának okáért.

– Először nagy benne a kevélység. Nem tudja elfelejteni, hogy azoktól a hatalmas Aporoktól származik, a kik hajdan Erdélynek vajdákat adtak; Bálványosban most is uralkodnak. Ezért képes volna elárulni minden atyafiát, a ki fölötte áll, hogy annak a helyébe ő juthasson. Azután irigye minden embernek, a kit csak az Isten valamivel megáldott; az egyiktől irigyli a vagyont, a másiktól a jó hírnevet, a harmadiktól az észt, a negyediktől a családi boldogságot, s képes rá, hogy azt semmivé tegye, csak azért, hogy másnak se legyen, a mi neki nincsen. Azután jön a fösvénység, a kapzsiság, a pénzhetnémség: kártyán nyerni, uzsoráskodni, örökséget hajhászni, simoniát űzni, ebben ő mind tudós. Kétszeresen árva az, a kinek ő lett a gyámja, mert azt egy ingben, mezitláb teszi az utczára. Azután iszákos, a bort nem is issza, hanem úszik benne; s ha feltette az Orbán süvegét, akkor meg garázda, véres verekedő, belevész az édes apjába is, s a papját is megveri; haragtartó lelke soha el nem felejti, ha egyszer megbántották, s nagy idő multával is boszút áll érte. Mindjárt kész a kardjához kapkodni. Hanem annál restebb, ha valami üdvösséges dolog van rája bízva. Akkor mindig azt mondja, «majd holnap, majd holnap!» Ha egy irgalmas kiáltással megszabadíthatna valakit, még azt is resteli; ha a lábával eltaposhatna egy üszköt, még azt sem teszi meg: elnézi, csupa restségből, csupa tácsóságból, hogyan lesz belőle nagy tűz.

– Ejnye, de összegyüjtötte kegyelmed a hét fő bűnöket szegény Apor István fejére.

– Még csak hatot számláltam el; a hetedik hátra van, hogy azzal kössem be a koszorúját. A legfőbb vétke az, hogy fajtalan, buja indulatú; a ki előtt semmi asszonyi erény sem szent, akár szolgálónál, akár fejedelemnőnél legyen található. Ha egyszer ez az indulat elvakítja: akkor nincs az a gonosztett, a mitől visszarettenjen, csak czélját elérje.

Ilka asszony gondolá magában, hogy Boldizsár bá a valláskülönbség miatt gyűlöli ilyen nagyon Apor Istvánt, s csillapítólag hozá fel:

– De gondolja meg kegyelmed, jó Boldizsár bátyám, hogy ő az én szegény jó Tamásomnak régi jó barátja.

– Hisz az a hiba. Inkább ellensége volna!

– Még atyafia is.

– Mint Ábelnek Kain.

– Aztán én nekem meg nagyon jó akaróm.

– Hiszen azt is tudom.

– Gyászos özvegységem szomorú napjaiban, szegény első uram halála után, igen sokat feljárt hozzám, vigasztalt, tanácsolt; a mit csak kivántam tőle, mindent megtett értem.

Boldizsár bá minden egyes mondásra ráintett a fejével, s aztán hozzá toldá:

– Úgy, úgy! Még gitározott is neked és énekelt mellé! Mert azt hitte, hogy hozzá mégy. Szerelmes volt beléd.

– Én belém? szólt Ilka elbámulva. Én nem adtam arra neki semmi okot.

– Elég ok egy asszonynak az, hogy szép, arra, hogy szeressék. Te nálad azonban még egygyel több ok is volt. Tudod jól, hogy mikor szegény első urad olyan szerencsétlenül végezte életét: a fejedelem (Isten nyugtassa meg, de derék jó úr volt! Bár még most is élne!), hát a fejedelem, a kire a magtalanul elhunyt Mikó József minden birtoka visszaszállt, azt a szót ejté ki, hogy bizony annak fogja donátiózni az egész Mikóujvárt dominiumostól, a ki a szegény fiatalon gyászban hagyott özvegyet feleségül veszi. Ezt orrontotta meg Apor István uram, s ezért taposgatta olyan szorgalmasan körülötted a földet. S most megint itt van az alkalom, megint özvegy lettél: nincsen urad, s ő tőle függ, hogy visszakerüljön-e valaha, vagy végkép odaveszszen. «Kecskére bizták a káposztát!»

Ilka asszony csak mosolygott.

– No hát lássa kegyelmed, hogy mennyire csalatkozik ez emberben: íme az most is abban jár, hogy legnagyobb készséggel meghozza az engedelmet a szultán tihájától szegény férjemnek azonnal kiszabadítására. Annyit lótott-futott már eddig is, hogy sikerült neki megtudnia, mely várba vitték Tamásomat, kinek hatalmában van, ki a gazdája? A váltságdíj felől is ki van már egyezve a tatárral, s csak a postáját várja vissza, hogy megtudja, hová hozzák őt ki, hová kell küldeni a pénzt érette, rögtön ő maga fog érette elmenni, ő hozza el maga szegény Tamásomat. Láthatja kegyelmed, hogy ez egy igazi nemes szív.

– Hallom, de nem látom, s ha látom, sem hiszem: valami kutyaság lesz ennek a saroglyájában. Az én Están komám soha sem tett még semmit nemeslelküségből, s nem hiszem, hogy a climactericus esztendeje jött volna meg, a mikor az embernek a természete rögtön megváltozik. Veszedelem lesz ennek a vége! Ezt súgja nekem a kisujjam. Hanem hát jól van. Te csak légy nyugodt és várj minden jókat, majd ébren leszek én. Ha Apor István uramat megtették a te tutorodnak, majd megteszem én magamat az ő tutorának, s fogadom, hogy én jobban fogok vigyázni az ő árva fejére, mint ő a te árváidra. Az Isten szabadítson meg e gyászruhától.

Ilka szépen megköszönte még egyszer Boldizsár bának az eddigi sok jóságát s az egész beszédből semmi tövis sem maradt a lelkében: ő nem hitte azt, hogy rossz emberek lehessenek a világon (ha csak nem kutyafejű tatárok), s azt gondolta Boldizsárról, hogy ez olyan ember, a kinek sok észt adott az Isten, több bajt lát a világon, mint a mennyi valósággal létezik.

Apor István uram számára berendezték a vár legszebb szobáit. Boldizsár bá a földszinti boltozatban lakott.