Damiani Judás.

A régi Raguzának a képét fel kellett mutatnunk, hogy történetünk fordulatait és egész befolyását érthetővé tegyük.

A tüzes szentek kolostorából elriasztott apáczák Nagypéntek napján már nem juthattak be Raguzába, mert a kapuk csak délelőtt vannak nyitva. De különben is épen ezen évek folytán nagyon rossz szemmel nézték itt az apáczákat, a kiknek egész serege rajzott vissza az elvesztett szentföldről, elzüllött állapotban. Azoknak épen csak a perjelnőik vezetése mellett volt megengedve a városba bevonulni és csak akkor, ha a rendjük be volt jegyezve az érsek lajstromába, s ez nagy teketóriával járt. E szerint a rémhír hióbpostái kinnrekedtek.

A következő napon, husvét szombatján pedig sokkal nevezetesebb esemény tartotta lekötve az egész polgárság érdekeltségét, mint hogy valami másról is lehetett volna még valakivel beszélni. – E napon volt az új «Rettore» választás.

Raguza Rettoréja ugyanaz volt, a mi Velenczében a doge.

De a raguzai államfőt minden évben újra választották.

(A későbbi századokban meg épen minden hónapban új rettore-választás volt.)

Minden raguzai polgárnak, a ki házzal birt a város bástyafalán belől, szavazata volt a választásnál, de rettore csak a 26 patricius család tagja lehetett, az is csak ötven éves korán túl.

A választás kettős fokú volt. Először a polgárok szavaztak három jelöltre, akkor a mely három névre a legtöbb szavazat esett, azokat külön arany tartókába téve, közülök egynek a nevét kihuzatták. Erre a tényre egy ártatlan fiú gyermeket választottak. Ez megint úgy történt meg, hogy a tizek tanácsa megállapodott bizonyos egy számban, s mikor az anyadik számú gyermek átlépte a szent Balázs templom küszöbét, a feltámadás szertartásából kijövet, azt kézen fogták, fehér ruhába öltöztették s úgy vitték a város palotájába az uj rettore nevét kihuzatni vele.

Két erős párt között folyott mindig a küzdelem, ezek voltak a Boboli és a Damiani név alatt sorakozók.

Gazdagságára mindkettő egyformán erős, multjában épen oly nevezetes hősöket számít az egyik, mint a másik, őseik felváltva viselték a rettore hivatalt, az engesztelhetetlen párttorzsalkodás csak akkor kezdődött el, a mikor Damiani Judás megnősült. Boszniai knéz leányt vett el. Ezt a tősgyökeres olasz patriciusok és polgárok nem bocsáthatták meg neki soha. Ellenben a dalmata eredetű polgárok annál inkább ragaszkodtak hozzá. A Boboli párt azt is hiresztelte felőle, hogy a házán belől erkölcstelen életet folytat, valami tilos szerelmi viszonyról sugdostak, mely a felesége testvéréhez fűzi, kivel nem átall még az utczán is karonfogva sétálni, sőt még azt is megengedi neki, hogy piros csepeszt hordjon a fején, a fiatal asszonyok fejékét, holott tudva van felőle, hogy még hajadon.

– Azt mondja, hogy ez bosnyák szokás! – Sőt azt is suttogják felőle, hogy az egyetlen leánya, a mind testi szépségben, mind tudományokban oly tökéletes Lubomira, ki már el is volt jegyezve a szép és gazdag ifjú Benessa Pirróval, azért ment kolostorba, azért vette fel a három tüzes szentek kolostorában a fejedelemnői fátyolt, mert az atyja bűneiben megutálta az egész férfinemet. Ezt a csorbát a jó hirén kissé helyreütötte az a Boboli családot ért szerencsétlenség, miszerint a rettore egyetlen fia, – a hires költő – szintén egy knéz leányába lett szerelmes, azt el is szöktette, még pedig a czimboráival összebeszélve, a vőlegénye nyergéből ragadva el, a ki már vitte volna haza, s azzal meg is esküdött. – Ámde az apa, Boboli kiköszörülte ezt a csorbát azáltal, hogy a szökevényeket üldözőbe vette a tengeren, elfogta s a fiát bedugta a Baziliták kolostorába, a menyasszonyát pedig a tüzes szentek zárdájába, s nem engedte családja czimerén azt a foltot ejteni, hogy azt egy patarenus nő, egy bogumil-ivadék meghurczolja. Inkább magvaszakadjon a családnak! Ez atyai szigor ismét odahódítá az olasz hazafiakat Boboli zászlói alá.

Két főnemesi család tartozott a Boboli ligához, a Ghessaldi és Cerva. Az ő párthívei rendesen e három nevet irták fel a szavazatjegyeikre, míg a Damiani párt tesserain a vezérén kívül rendesen a Prodanelli és Palmotta nevek álltak.

Évtizedeken keresztül győztes volt mindig a választásoknál a Boboli párt s akármelyiknek a nevét huzta ki a három közül az ártatlan gyermek-kéz, azért csak Boboli Pietro uralkodott annak a neve alatt.

Egyszer aztán micsoda furfangot gondolt ki Damiani Judás?

Nap nap után fellármázták az út mentében épült előváros népét azzal a rémhírrel, hogy jönnek a warángok! A városon kívül lakó hordárok nyugtalankodtak. Tömeges küldöttséggel járultak a Consiglio Grande elé azzal a követeléssel, hogy az ő városnegyedük védelmezéséről gondoskodjék. A Consiglio Grande hatvan pregadiból állt, kiket minden évben újra választottak. Ezeknek sok dolguk volt, azért leginkább fiatal embereket szemeltek ki pregadiknak, ezek elfogadták az indítványt, hogy a fenyegetett külváros védelmére bástyafalat kell huzatni, őrkapuval, árokkal és felvonóhíddal. – Az elfogadott indítvány azután a «Consiglio dei Dieci» elé került. Abban már öreg emberek ültek, a kiknek az a szokásuk, hogy a fogukhoz vernek elébb minden tallért, mielőtt kiadnák. Ezek (mint szokás) elvben elfogadták az indítványt, de azt hitték, hogy majd elodázzák ők annak a kivitelét azzal a szóval, hogy «most nincs rá pénzünk, majd ha lesz, akkor!»

Hanem erre rögtön ott termett Damiani Judás s azt mondta, hogy ő maga az egész költség terhét elvállalja s fizeti a bástya és őrkapu árát a saját erszényéből.

Ezt a nagylelkűséget általános magasztalás fogadta, hanem aztán csakhamar kisült, hogy mi volt a titkos czélja ennek a bőkezűségnek.

A mint a választások közeledtek s a házbirtokosok feljöttek a városházára kivenni a provizoréktől a választási tesserákat, csak megjelentek ám a külvárosi teherhordók is és követelték, hogy nekik is adjanak szavazóczédulát, mert ők is «a falakon belül lakó házbirtokos polgárok». S nem is lehetett eltagadni, hogy igazuk van.

Ilyenformán egyszerre megszaporodott az eddigi szavazók száma sok száz vad ismeretlennel, a kikről nem lehetett tudni, hogy kinek a malmán őrölnek.

A Bobolipárt sem volt ugyan rest (és fukar sem), hogy az új szavazókat tyúkkal, kalácscsal a maga részére hódítsa, azonban Damiani részére nyomta a mérleget az a körülmény, hogy a hordárok mind illyrek voltak s ennélfogva Damianihoz szitottak épen azért, a mivel az ellenpárt eláztatta, hogy a felesége bosnyák knéz leány.

Ez első összemérkőzése a két versenyző pártnak tartotta rendkívüli izgalomban egész Raguzát husvét szombatján. – Beszélhettek ezek ma «tüzes szentek»-ről, meg azoknak a kolostoráról! A választás napján a «tüzes ördögöknek» van a nevenapja!

A brantavölgyi apáczáknak még rendes időkben is akadályokkal járt a városba bejuthatása. Öltözetükről már messziről rájuk ismert mindenki s félre tért utjokból. Az ő vidékük volt a bélpoklosok gyógyhelye. Addig be sem eresztették őket a kapun, míg a ragályos vidékről jövők füstölőházában a szokásos bepáczoláson keresztül nem estek. Ezúttal az elővigyázat annál szükségesebb volt, mivelhogy a választás és feltámadási ünnepélyességek miatt az egész város népe mind az utczákon és piaczokon van.

Csupán csak ama bizonyos énekmesternőnek, a ki a karzaton elbújva hátra maradt, sikerült az angyali öltözetben könnyű szerrel bejutni a tengeri kapun, azt hitték felőle, hogy ő is a ceremoniához tartozik. Ez rögtön sietett a rettorét fölkeresni.

Ámde most Boboli Pietróhoz lehetetlen volt bejutni. A délelőtti órákban a nagy szavazási mozgalom tartotta forrongásban az egész polgárságot, minden utczán izgalmas jelenetek folytak le. Az olasz, mikor capacitál, úgy handabandáz, mintha veszekednék. Egy-egy új csoport jött a maga jelöltjeit vivátozva, annak útját állta az ellenpárt, azt lehetett volna hinni, hogy mindjárt hajba kapnak, olyan lármát támasztottak; a közéjük tévedt apáczának, a ki a rettore felől kérdezősködött, azt mondták, hogy menjen az ördögbe, az pedig szegény épen onnan jött, de senki sem hallgatott a lamentálására. Túlordított minden szót az «evviva Boboli», «evviva Damiani» kiáltás.

Délig mind a két párt embertelen nagy igyekezetet fejtett ki a szavazatok szaporításában. Előhordták a betegeiket nyoszolyástól együtt, így vitték a városházához, a tesseráját beadni. Vörösre, rekedtre kiabálták magukat, szidalmazták az árulókat, az elpártoltakat, vállaikon vitték a megnyerteket, egyik huzta, a másik tolta az utolsó sereghajtókat, a kiket még előkutattak a házakból. A nagy riadalnak a déli harangszó vetett véget.

A husvét szombati déli harangkondulás kétszeresen ünnepélyes Raguzában, először a Megváltó dicső feltámadásának pillanatát jelenti, azután pedig a rettore-választás berekesztését. A harang első kondulása után több szavazatjegy nem fogadtatik el.

S e harangszóra egyszerre elhallgat az egész lárma. A piaczon álló sokaság mind térdre omlik, a férfiak lekapják fövegeiket, a sbirrók lándzsáikkal utat nyitnak a néptömeg között a processiónak, mely egyik templomtól a másikig vándorol.

Az énekmesternő keresztül furakodott a néptömegen a processióig, hogy a rettorét megtalálhassa. A sbirrók azonban elfogták s látva, hogy ceremoniális jelmezben van, odavezették a mindenféle jelöltözetű szent szűzek sorakozott csoportjába, azokkal együtt volt kénytelen énekelve végig lépdelni az ünnepélyes körjáratot. A rettorét csak távolról láthatta.

A szent Balázs templomának közelében hátramaradt s ott letérdelt a lépcsőre. Itt útjába kellett esnie a visszatérő rettorénak.

A szent szertartás végeztével, midőn a processio újra megindult, az apácza, megpillantva Boboli Pétert, ki négy alabárdos által emelt bibor baldachin alatt jött a lépcsőkön alá, hirtelen odarohant hozzá, s megragadva a rettore lángszin selyem palástjának földig érő bő ujját, rikácsolva kiáltá fülébe:

– Hallod-e, Boboli Pietro! Elfoglalta az ördög a három tüzes szentek kolostorát, s elcsábította a fejedelemasszonyt, Lubomirát, – a te fiad volt az ördög!

Boboli Péter hidegvérrel parancsolá az oldalán járuló dárdásoknak, hogy fogják két felől karon az apáczát és vigyék a signoria épületébe, s zárják el abba a rekeszbe, mely a vádaskodó nők számára van rendelve. – Azzal folytatta az ájtatos körmenetét.

Mikor a szent ceremoniának vége lett, Boboli Péter visszatért a város palotájába. A tisztelgő őrség dobverése jelenté megérkezését. A nagy gyűlésterembe érve, leveté hivatala jelvényét, a vörös selyem palástot, az arany süveget, az arany lánczot, a rózsás botot és a fejedelmi gyűrűt, azokat mind elzárta a kincstartó senator egy remekművű kovácsolt vas szekrénybe. Boboli Péter a közönséges fekete selyem talárt ölté fel, a melyet a többi senatorok viseltek.

E percztől kezdve a szavazatok összeszámításáig nem volt uralkodója Raguzának. A két versenytárs, csak mint egyszerű patricius van jelen a gyűlésteremben.

Együtt van ez alkalommal mind a három tanács, a hatvanas, a harminczas és a tizes, teljes százak tanácsa.

Ennek a jelenlétében szólítja fel a proveditore a pártok vezérét, hogy nevezzék meg a három jelöltet, a kikre az új rettore választásánál szavazataikat adták. Két pregadi innen is, túlról is megfelel a felhívásra.

Akkor a proveditore felhívja a hat nobilit, hogy nyilatkozzanak, elfogadják-e polgártársaik megtisztelését? Az igenlő válaszra mind a hatot fehér gyapjúpalástba öltöztetik s a város palotájának két donjonjába külön zárják, a piaczra sereglett nép láthatja őket és elhalmozhatja magasztalásaival vagy ócsárlásaival tetszése szerint.

A palota kapuit azután bezárják, senkinek azon kimenni nem szabad. Bejönni csak a titkos szám szerint került sorshúzó gyermeknek.

Odabenn a szavazatokat számítják össze.

Ezen a napon a választás eredményének kihirdetéseig senki se ételt, se italt nem kap Raguzában. (Bölcs intézkedés!) Éhen, szomjan, epedve, tikkadva lesi a nép, a míg az erkély szárnyajtai megnyilnak, s kilép a proveditore, a dieci kiséretében és kihirdeti a némán figyelő sűrű sokaságnak, hogy a mai napon a nép akaratából és Isten jóvoltából új rettorévá megválasztatott – «Damiani Judás!»

A milyen harsogó üdvrivalgás fogadja egyrészről a kijelentést, olyan dühordítás kiséri azt a másik oldalon. A Boboli párt átokban, szidalomban tör ki; de elnyomja valamennyit az összes harangok bimbam zúgása. Siet azonban mindenki a közlakomához, a nép közé odavegyülnek az italárulók; ma minden a győztes rettore rovására megy: a választás után szabad a dobzódás. (Különben a mi az olaszoknál dobzódás, az a magyaroknál kóstolónak se járná meg.)

A várospalota kapui azonban még mindig zárva vannak.

Odabenn olyan szertartás folyik le, a melynek titkait csak a száz tanácstagnak szabad megérteni.

A volt rettore ruházza át a hivatalát az ujon megválasztottra. Ez a dicséretes szokás. Magának az elődnek kötelessége az utána trónra lépő fejére feltenni az arany rettoresüveget, feladni rá a biborpalástot és resignálni a kezébe a köztársaság kormányzatát.

Boboli Péter és Damiani Judás körülbelül egyforma életkorú férfiak: mind a kettő közel a hatvan évhez. Boboli galambfehér hajat és szakállat visel; Damiani haja és szakálla ellenben fekete. Nem festi ő azt, csak ólomfésüvel szokta fésülni.

A megbukott rettore fölséges nyugalommal jár el tisztségében. Még csak rezzenése a hangjának sem árulja el belső elkeseredését.

Átadja az utódjának a köztársaság törvénykönyveit, a mikre az a jelenlevők előtt ünnepélyesen megesküszik; az eskü végén kötelezi magát fejedelmi méltóságának a jövő husvét szombatján való letételére.

Arra a proveditore átadja neki a jelen hónapra szóló rettori fizetését: piros selyem erszényben öt darab aranyat. (Tehát egész évre 60 arany a hatalmas Raguza köztársaság uralkodójának civillistája.) Azonban mint legfelső bíró, azonkívül mindennapra kap egy aranyat; de ezért minden törvényszéki ülésben jelen kell lennie.

– És most halld meg tőlem a kötelességeidet, a melyeket a saját vállaimról a tieidre rakok, szól Boboli az új államfőhöz. Viseltem azokat készséggel, leteszem megnyugvással.

Nagy sora van azoknak!

Hadat és békét intézni, külhatalmak követeit elfogadni, s azokhoz követeket küldeni titkos utasításokkal, még szorgalmasabban pénzzel. Mert a raguzai köztársaság legnagyobb hatalma a pénz. Fizeti a nagyhatalmakat, fizeti a jó barátjait, fizeti az ellenségeit! a hogy a régi közmondás tartá: fizet a pápának szeretetből, a spanyol királynak barátságból, a maltai lovagrendeknek önérdekből, a franczia királynak tiszteletből, a magyar királynak hódolatból, Velenczének gyülöletből. (Pár század mulva még egy hetedik is került a társasághoz: a török szultán; ennek fizetett félelemből: nem sokat, csak 500 zechinot. De a mi a nagy vezérnek, a Kizlár agának, az anya-szultánnőnek, meg a szultana aszszekinek adott ajándékokkal felment 20 ezer zechinóra; s ezért biztosítva volt, hogy az ozmanok se szárazon, se vizen nem bántják; Orkhán szultán kötötte Raguzával ezt a szövetséget; az eredeti okmányra egész tintába mártott tenyerét rányomva manupropia gyanánt.) – Ezért az olaszok úgy csúfolták Raguzát, hogy «sette bandiére» (hét zászlós; – magyarul «hét kulacsosnak» mondanák).

Azután elmondta Boboli az új rettorenak, hogy a polgári és bünügyi igazságszolgáltatásban mi dolgai lesznek a «pregadi»-nál, és azután a rendőri, kereskedelmi és az ærarium publicum ügyeiben a «Consigliatto»-ban, (melynek tagjai évi fizetésül három aranyban részesülnek) minő ügyek tartoznak a «consulok»-ra, minők ismét a «vérbirák»-ra? minők végre a hatos senátus appellatorium forumára? Miféle törvényszék itél a «gyapjukereskedés» felett? meg a másik az Indiából hozott áruczikkek forgalmából támadt ügyek felett? kik vigyáznak fel az ereklyékkel való kereskedésre? Mi teljesítendő feladatai vannak az öt közegészségi tanácsosnak, a kik a pestis behurczolása felett ellenőrködnek? minő rendszabályokat kell e miatt fentartani? kivált a mostani mozgalmas időkben, midőn egyik hajóraj a másik után érkezik Palæstinából haza s hoz mindenféle urat és koldust, szentet és rablót, apáczát és kéjarát vegyest? hogy kell azokkal minőségükhöz mérten elbánni? Azután adott neki utasításokat a vám és accisabeszedés módjairól, a pénzverés ellenőrzéséről, az idegen pénz és hamis pénz irányában követendő rendszabályokról; a «della Raggione» ellenőrző hivataláról, mely a depositumok, az árvák és özvegyek pénzei, a köztársaság kincstára fölött őrködést gyakorol? majd hogy minő egyházi beneficiumok várnak kiosztásra; Azután a fegyvertár milyen állapotba helyezendő, az ujabbkori találmányok a vetőgépekben, a görögtűz alkalmazásában, a kerekes hajók rendszerében hogyan érvényesítendők? A két élelmezési biztos hol és miképen szerezze be az egész város számára szükséges gabona- és húskészletet egész esztendőre? A pinczemesterek hogyan ügyeljenek fel, hogy a bor meg ne hamisíttassék? Az építőmesterek a város járhatóságára, az utakra miként vigyázzanak; a templomokat és palotákat hogyan gondozzák? A nagy tanács secretariusa a titkos ügyekről miként referáljon? S a consulok a nyilvános okiratokat hogyan állítsák ki?

Azután következtek az instructiók, melyek szerint a szent Lőrincz váracsban levő magyar helyőrség miként legyen vezényelve? majd hogy az iskolában miféle tudományok taníttassanak, a dalmatáknak a latin és olasz nyelvet mi módon, ha másként nem, erővel is a fejükbe verjék és végül, hogy az öltözetek rendjét miként állapítsák meg?

Mikor aztán ezt a sok szép feladatot mind megértette az új rettore az antistese ajkairól, végül azt mondá neki Boboli Péter:

– És azután még, utoljára hagyom, itt vagyon neked egy apácza: a ki hírül hozá nekem mai napon, hogy a brantavölgyi három tüzes szentek kolostorát elfoglalta az ördög, Boboli Iván képében, s elcsábítá annak a fejedelem asszonyát: Daminai Lubomirát. Végezd el vele a «te» dolgodat!

Damiani Judásnak legelső hivatalos ténykedése az volt, hogy az apáczát kihallgassa. Megértette az egész mesével határos történetet.

Azonnal parancsot adott, hogy a város kapuinál feltartóztatott brantavölgyi apáczákat az énekmesternővel együt a Sant Andrea szigetre kell szállítani. Ott van nemes hivatásukhoz méltó tér, a keletről érkezett pestises betegek ápolása. Eddig az önfeláldozó missiót a Parabolana apáczák töltötték be; de az ujabb időkben azoknak a száma nagyon megfogyott. Ott szivesen lesznek üdvözölve s aztán lassan időjártával eltakarítva.

Az énekmesternővel feliratta Damiani mindazoknak a fiatal szűzeknek a neveit, a kik a tüzes szentek kolostorában csak ideiglenesen férjhezmenetelükig voltak jól eltéve. Természetesen azért, hogy majd azoknak a szülőit értesítse a veszedelemről, melyben ártatlan magzataik forognak.

Azonban nem a szülőket értesítette Damiani, hanem azoknak a leánykáknak a titkos imádóit, hogy «szabad a vásár!» A csélcsap leventék tudták meg, hogy a szerelmi sóhajtásaik előtt megnyiltak a vaskapuk, s nem is késtek a figyelmeztetést felhasználni.

Ez volt az első – keresztnevéhez méltó – perfidiája az új rettorenak s ez csak bevezetés az egész uralkodása alatti szörnytettei sorához. Raguza történetirói átokkal halmozzák el Damiani nevét, s az egész korszakot, melyre árnyékot vet.

Ez az ember zsarnoka lett Raguzának, mert nemcsak hogy az év leteltével nem köszönt le az uralkodói rangról, mint a köztársaság törvényei parancsolták; de hét évig maradt meg abban erőszakkal s e hét év alatt felfordult világ lett az egész dalmát tengerparton.

Damiani Judásnak ördögi gyönyörüséget okozott az az istentelen botrány, a melynek a brantavölgyi kolostor volt a szinhelye. – Az a leány, a ki kolostorba lépésével saját atyja fejére oly lesujtó itéletet mondott ki, megbélyegezve annak szenvedélyes kicsapongásait, ime maga is ugyanazon szenvedélynek tőrében esik fogva. Láthatja, érezheti most, hogy a szerelem még az oltár hideg küszöbén is rátalál az emberi szivre: az ellen nem védelmeznek meg se a litániák, se a jejuniumok. Damiani saját bűne számára talált felmentést eddigi vádlója megestében. – S ehhez járult az a káröröm, hogy a ki e hét országra szóló merényletet elkövette, az ő régi ellenségének, Boboli Péternek az egyetlen fia. Hires két név Raguza történetében! Az apát «Galeatoris» melléknévvel diszíté fel a nép, a fiát «Canavelli a költő» pseudonymmal. Mind a kettő ragyog: az egyik aranyban, a másik aureoleban. És e ragyogásnál azt fogja olvasni az utókor, hogy a Boboli elrabolt egy szent szűzet az oltár mellől! A tenger minden vize le nem mossa róla ezt a szennyet! – És aztán a kapzsiság is talált táplálékra, a mitől meghizzék. – A fiatal Boboli kénytelen lesz Lubomirát feleségül venni. Első házassága a mossori knéz leányával érvénytelen, mert «raptus» és «clandestinus» (rablás és alattomosság) esete forog fenn. Akkor a roppant gazdagság, a mit Boboli halomra gyüjtött, egyesülni fog a Damiani-családéval. Ki fog azontúl birhatni velük? – Végül aztán elősunnyogott az álszentesség szemforgató szelleme is s azt suttogta, hogy a jó sors rendelte el ezt bölcsen ekképen. A két ellenséges család gyermekei ily módon egyesülve, szerelmük által végkép megszüntetik az apákról fiakra szállott ősi torzsalkodást; és így minden, a mi történik, a béke és nyugalom helyre állítására szolgál s Istennél tetsző dolog.