A Nemzeti Bank Kincsei.

Három nap óta minden közlekedés megszünt Bécs és a külvilág között. A nihilisták semmi hirnököt nem bocsátottak Bécsbe.

Az «Éva Almája» naponkint új meglepő diadalhireket hozott az anastater borzasztó hatásáról, mely Krakkó egy negyedét egy percz alatt romba döntötte; a honvédsereg alkudozásairól a fegyverlerakás iránt; azután megint a másik anastater rombolásáról, – a repűlő lovasság megérkeztéről Krakkó alá, – a honvédsereg kétségbeesett kitöréséről Krakkóból s a német határon át megkisérlett meneküléséről, annak meghiusultáról a repülő lovasság jókor megjelenése által; a Krakkóba visszaszoríttatásról, mely után most már csak a föltétlen megadás várható mindennap.

Senki sem kételkedett benne, hogy ezek mind így történtek meg. A nihilistáknak volt gondjuk rá, hogy fenséges ellenfelüknek, a generalissimusnak is juttassanak ezekből a jó hirt hordó lapokból. Azokból meríté ő a leghitelesebb tudósításokat.

Mikor aztán a capitulatiót várta másnap reggel az olvasó közönség s rohant az «Éva Almája» reggeli lapját mohón falni, talált a helyett egy gonosz hírt a lap élén, melyet az előzmények után legkevésbbé várhatott valaki.

– A mult éjjel a Burgban egy orgyilkos háromszor lőtt revolverrel Alexandra elnöknőre. Az elnöknő megragadta a gyilkost s tőrével leszúrta. Nem tudni, ki volt ez ember, mert meghalt. Nála levő iratok nagy kiterjedésű összeesküvés nyomára vezettek.

Következtek az esemény természetes corollariumai.

Mától fogva a rendőrséget az orosz hadsereg főparancsnoksága fogja kezelni. A parlament ülései megszünnek. Ostromállapot jön. Martialis törvények és hadi törvényszék. A fegyvereket beadja mindenki. Két nap mulva házkutatás. A város minden része katonai megszállással foglaltatik el, s csak igazolvány mellett lesz megengedve a közlekedés. Este tíz órakor minden kávéház bezáratik; a szini előadások megszünnek, s a tíz órai hármas ágyulövés után csak lámpással szabad járni az utczán, a gáz ki lesz oltva. Éjfélen túl mindenki elfogatik, a ki az utczára kilép.

No ez bizony elég kellemetlen átváltozás az eddigi «gaudeamus igitur»-ból.

Mazrur is csak a börze-kávéházban olvasta a hírt. Rögtön vágtatott fel a Burgba, és sietett Sasza asszonyhoz. Szabad bejárása volt hozzá minden időben. Egyedül találta.

– Ki volt az az átkozott? kérdé, ajtóstul rohanva be hozzá. Lengyel volt, ugy-e bár? vagy magyar? vagy emigrans bojár?

– Senki sem volt semmi sem volt! felelt rá ridegen Sasza asszony s a két szemöld kérdőjele, s a homlokredő felkiáltó jele élesebben volt rajzolva arczán, mint egyébkor. Koholmány az egész.

– Ah, haha! Mazrur elkezdett nevetni.

– Ne kaczagj! Te őrült! Kiálta fogcsikorgatva Sasza asszony, s öklével mellbe ütötte a Herkulest. Tegnap agyonzúzták a Krakkó alatti hadseregünket, az egész repülő lovasságunkat, átverték mind Németországba s elvették tőlünk Czenstochowát.

– Kicsoda?

– Kicsoda? Az Isten, vagy az ördög; vagy mit tudom, kicsoda azok közül, a kiknek létele lehetetlenség. Kicsoda? Egy ostoba fajankó, a ki megüli a szombatot, nem issza a bort, s annak a nősténye, egy rózsaarczú mosolygó báb; a te növendéked, ki tőled megszökött, s annak a hime, ki téged megrugdalt. Ezek tiportak el minket. Kétszáznyolczvanezer ember! Hatvanezer lovas! Minden ágyu, egész Czenstochowa minden készletünkkel! Pokolbeli, égbeli (mindegy az!) repülőgépek dolgoztak ott. Ez a férfi s ez asszony készíté nyiltan, mindenki tudtával s mindenkitől kikaczagva azt a gépet, mely most egyszerre ezerével támad a fejünk fölé, s minket a sárba gázol. Átok a fejedre, hogy nem tudtad őket megvenni, vagy megölni; mikor a «médiumok» ezt már előre megjósolták neked.

(A nihilismus együtt jár a spiritismussal, a lélek anyag, s holta után mediumok által közlekedik: ebben hitt Sasza asszony is.)

Mazrur tehetetlen tömegnek érzé magát e rémhirekre. Haja sok volt Sámson fejének, de eszméje kevés.

Sasza asszony lábával toppantott s saját üstökét tépte az öt ujjával.

– Mit akartam én? Meg akartam alázni egy fejedelmi asszonyt, a kinek apái az én apáimnak czárjai voltak; azt akartam magam előtt térden látni és kegyelemért könyörögni hozzám maga és koronás porontya számára. És aztán nem adni neki kegyelmet, hanem elvinni őt magammal, hogy legyen egyedül rab, a hol mindenki szabad; a ki egyedül volt szabad akkor, midőn mindenki rab volt! – Ezt a Junót, ezt a császárnét akartam megalázni; elvenni tőle országait; népei szivét; asszonyi méltóságát; s mikor a czélnál állok, akkor fölém kerül egy repülő féreg, egy méh, megszúr fulánkjával és halott vagyok. Ah, csak asszony ne lett volna! Ha az a férfi, a ki legyőzött, egyedül lett volna, odavetném magamat lábaihoz, széttárnám előtte keblemet, s azt mondanám: ide lépj, taposs rám; Isten vagy: imádlak! De nőt is hozott magával. Miért veretett meg egy asszony kezével?

– Nincs segítség? kérdezé Mazrur.

– Segítség? Bolond! Azok repülnek, mint a sasok; a mi léghajóink teknősbékák ellenükben. Nekünk haza kell mennünk. S azután nem tudom, mi lesz? És még a pétervári banktól kivett igazi arany készletünkből is elfoglaltak ötven millió rubelt. Mazrur! Nincs itt most siránkozni való idő. Szégyenlem, hogy annyit fecsegtem hiába. Pfuj! Asszony voltam. Legyünk férfiak; álljunk boszut. Ejh, nem kell nekem vér. Ma megsiratják, holnap elfelejtik. Nem csinálok én romhalmot Bécsből; de egy olyan sebet akarok rajta ütni, a mit ez az ivadék ki ne heverjen, a míg él. Én elviszem a bécsi nemzeti bank kincseit.

– Hüh! szörnyedt el Mazrur, s atlétai termete egy megriadt gyermek hunyász torzképe lett. Az lehetetlen! A bank kívül-belül lepecsételve a nagyhatalmak követeinek czímereivel, a tresorok Brahma-zárral ellátott betörhetlen vasajtóktól őrizve. Azonkívül van egy titkos gépezet, melynek nyitja a bankkal átellenes házba van vezetve. Ott felváltva őrködik egy bankhivatalnok éjjel-nappal; s annak az az utasítás van adva, hogy ha bárminő gyanus zörejt hallana a banképületben, a gépezet rúdját fordítsa el s arra az egy mozdulatra minden tresor földalatti boltozata megtelik vízzel. Ha pedig erőszakkal viszszük el a kincseket, ha az tudomásra jut, minden nagyhatalom egyszerre mi ellenünk fordul s mielőtt Szentpétervárig jutottunk volna, már felmorzsoltak bennünket, s zsákmányunkat is visszavették.

– Te hallgass! Nem kértem tanácsodat. Te teljesítsd, a mit én parancsolok. Én úgy viszem el a bank kincseit, hogy azt maguk a bank igazgatói sem fogják észrevenni; csak majd egyszer nagy későn, évek mulva vezeti őket rá valami véletlen, hogy ki vannak rabolva. És akkor sem fogják bebizonyíthatni, hogy ki által? Jegyezd fel utasításaimat. De ne! Ne irj fel semmit. Tartsd a fejedben; a hol fennakadsz, kérdezd meg újra. Tehát legelső dolog a pecsétek. Ez a legkisebb akadály. Te értesz a technikához; hiszen tanítottad a Sabinádban. Az orthoclas-porczellán-agyagból egy gyűrűnagyságú gyurmát rányomsz a pecsétre, azt a fegyvertár kohójában kiégetteted, olyan lesz, mint az eredeti carniolba metszett pecsétnyomó; akkor a felragasztott papirszalagokat bizton letépheted; a pecsétnyomók birtokodban vannak. Nehezebb feladat a bank udvarára való bejutás, mert a kapukon át nem lehet; ott mindenki meglátná. De ez is kivihető. Egy léggömb elég, hogy tíz embert fölemeljen, egy másik léggömb pedig utánuk viszi száz kiürített léggömb hüvelyét. Ezeket teherszekerek viszik éjjel a banképületig. A léggömbök mind fekete fátyolszövettel legyenek bevonva, hogy a sötétben ne lehessen őket látni. A két első léggömböt ereszszétek le a mondott teherrel a bank négyszög-épületének udvarára. Mind a tíz ember a leggyakorlottabb æronautákból legyen válogatva, kik értenek a légjárók megtöltéséhez, felbocsátásához és leszállításához. Az üres léggömbhüvelyeket meg lehet tölteni a bank helyiségében levő gázvezeték csőveiből. Most előttünk vannak a zárt ajtók. Mikor a bank helyiségeit lezárták, az jelenlétemben történt; mert csak úgy vállalhattam felelősséget azért, hogy minden kincs ott marad, ha előbb meggyőződtem róla, hogy csakugyan ott is van minden. Tehát a következő ajtók felnyitandók: első udvaron a főlépcsőről benyiló egyszerű ajtó I. számmal. Ez az igazgatósági lakosztályba vezet. Strutt-féle zár, a kulcs száma 15,282. Innen átjárás van a bank pénztárába, melynek ajtaján Cotterol-féle négy oldalra csukó zár van; ennek a kulcs-száma 42. (A számokat írd fel.) Mikor a pénztárba eljutottál, akkor ott találsz három nagy vasszekrényt, melyek az egész falat elfoglalják, mind széltében, mind magasságában. Az egyikben áll a forgalomra szánt arany- és ezüst-pénz, tíz millió; a másodikban a tartalékbankjegy tízes, százas és ezres csomagokban, száz millió; a harmadikban állnak a visszaváltott bankjegyek. Ez már szemét. Mind a három szekrénynek Brahma-zára van, a saját kulcsán kívül semmivel fel nem nyitható, valamint a földalatti kincstartó boltozatoknak. Az első szekrény kulcsszáma 162,818, a másodiké 38,001, a harmadiké 200,012. De a főkulcsokon kívül még mindeniknek van egy a, b, c és x, y, z betűkkel megkülömböztetett közép és kisebb kulcsa. A legkisebb kulcs nyitja ki a legbelső fiókot. Ebben a fiókban nem áll egyéb, mint a földalatti tresor-termeknek fő- és mellékkulcsai külön-külön. Egyik a bankigazgatónál, másik a főkönyvvezetőnél, harmadik a pénztár-igazgatónál áll rendesen, most oda vannak elzárva s csak a szekrények kulcsai adattak át a három hivatalnoknak a lepecsételéskor. – Most figyelj jól. – Valamennyi szekrényt és ajtózárt mind a régi Wertheim-czég készítette. Most ezt részvénytársulat útján megszereztük. Te vagy a társulat elnöke. A gyár ügykönyvének a nyomán a tudtodra adott számok segélyével valamennyi kulcsot mind megszerezheted; lehet, hogy megvannak párban is készen, hogy ha netalán elvesznének, megszerezhetők legyenek; de a rajzaik, mintáik bizonyosan megvannak a mintakönyvben, s saját munkásaink azokat utána készíthetik. És akkor megkapva a tresor-kulcsokat, azokkal minden kincstár ajtaját sorban kinyitod egész kényelemmel.

Mazrurnak izzadság gyöngyeivel volt tele a homloka. Sasza asszony folytatá:

– Most hallgasd meg, hogy mit tégy tovább. A banknak öt földalatti kincstára van. Kettőben áll az ezüst, háromban az arany. A földalatti bolt bejáratánál van egy sülyesztő gépezet, melyet kétféle gép hajt választás szerint, egyik gőz-, másik ember erővel. Ez a gépezet bocsátja le a pinczetornáczig az érczczel terhelt öblös kocsit, s ez vontatja fel. E kocsi 160 pénzeszacskóval telik meg, mely ezüstben 75 ezer, aranyban 800 ezer forintot tartalmaz. A tresorok mindegyike egy-egy tíz láb magas boltozatos terem, mellék-gádorokkal és fülkékkel, ölnyi széles kőfalai belül vaspánczéllal burkolva s alul a talapzat is erős vaslemezzel födve, hogy azokba kívülről a falon át, alulról, valami szomszéd házból ásott aknán keresztül betörni ne lehessen. Ablakai hármas rostélylyal vannak elzárva. Ez odukban jéghideg a lég mindig, a szél húz rajtuk keresztül. Az első tresor hat öl hosszú és három öl széles. A legmélyebb fülkében van egy rézlap, az első alapkövet letevő osztrák császár Ferencz emléke belevésve. A többi fülkék mind egész a boltozatig telerakva pénzes-zacskókkal, mikben a vert ezüst áll, minden zacskó a torkán lepecsételve s a hurokhoz kötve annak a hivatalnoknak névjegye, a ki annak a tartalmát megszámlálta. A hosszú boltozat alatt végig állnak ily pénzzacskókból felrakva a hét láb magas és négy láb széles gömbölyű és négyszögű tömör tornyok; a zsákok ritka szövetén átcsillog a tallérok fénye. Mindegyik toronyra rá van írva az összeg, melyet tartalmaz. Az első hengeridomú pénzbástya másfél millióval kérkedik; szomszédja, a hombár-alakú ezüstmamelon már két és fél milliót vall be. Ez első tresorbolt hatvan millió ezüstöt tartalmaz.

A második kincstárbolt, melyhez ismét más vasajtó vezet más kulcsokkal, többnyire aranyat rejt. Az arany két láb hosszú faládákban áll, vagy nagy födeles szekrényekben, ötszáz darab húszkoronásokat tartalmazó zacskókba szorítva. Egy szekrényben van 500 zacskó s annak a súlya 31 mázsa. Itt 87 millió arany van eltemetve.

A második tresorból jutni egy harmadik pinczébe; itt arany van felhalmozva rudakban, miknek mindkét vége a hitelesítő bélyeggel van ellátva. Egyes ládák fontszámra megbecsült «pepitákat» tartalmaznak. Az állványokon kúpalakú «királyok» és a szekrényekben ellapított bandelettek, minőkkel Chinában szoktunk fizetni. Ugyanitt vannak szekrényekben a külföldi arany pénznemek is, különösen indiai rupiák és portugaleok. E kincstár becsértéke ötvenöt millió forint.

A negyedik tresor a banképület északi szárnya alatt van; az egyetlen nagy szekrényt rejt magában, mely egy alacsony fülkében még külön el van zárva vasrostélylyal. E szekrényben hever negyvenegy millió forint, újveretű Árpád-aranyokban.

Az átelleni ajtó nyilik az V-ik tresor termébe, mely ismét barreokat tartalmaz. Feketés-szürke vastag téglák azok: 60 fontot nyom egy-egy. Rajtuk a készítő bankház stampigliája benyomva: «Sharps et Hilkens, Bullionbrokers, London, A. 772. B.» Mellékelve hozzájuk a hamburgi próba, az ezüst valódi értékét bizonyító. Ezen téglák tüzhely-alakban vannak egymásra halmozva. Mind együtt ötvenhét millió forint van bennük.

Tehát az egész bank kincse háromszáz millió forint.

Ez most a kezünkben van. – Te a tresorokat felnyitva, a zacskókat fölemelteted a géppel s átrakatod a léggömbök hajóiba. Egy nap húsz léghajó megrakodhatik. Azok éjjel, a mint a gázvilágítás a városban kialudt, egymáshoz kötve a bank udvarából felszállhatnak. Te magad ott légy a léghajókon, s intézd okosan a leszállást. Én intézkedem, hogy akárhol szálltok le a városon kívül, szekerek álljanak készen, melyek a kincset átvegyék s elszállítsák az arsenálba, a hol én magam fogom azokat átvenni. A másik éjjel a léggömbökkel visszatérsz a bankhoz a szekerek által vontatva, s az elhozott zacskókat visszaviszed. Azok meg lesznek töltve a velünk hozott alfenide tallérokkal és aluminium aranyokkal; azokat visszarakatod a maguk helyére. Öt nap alatt elkészülhetsz az egész munkával; s mikor az igazi ezüst és arany helyett ott lesznek az álpénzek, az ezüst barreok helyén az ólomtéglák, a pepiták kicserélve pinchbeak és similor-darabokkal, akkor bezársz ismét minden tresort s lepecsételed az ajtókat. – Nos fázol talán?

– Nem. El vagyok ragadtatva. Szédülök. Ez mind meglesz. De egy dolog aggaszt. A felveendő kincs iszonytató tömeg. Százötvenezer forint ezüstben és egy millió forint aranyban dolgot ád két lónak elvontatni. Nekünk pedig tengelyen kell mindent elszállíttatnunk. Krakkó miatt a vasutat nem használhatjuk, s a magyarországi vasutak mind fel vannak előttünk szakgatva. Tehát ennyi arany és ezüst elszállításához kell hétszázötven szekér. Ha mi hétszázötven szekérrel háromszáz mértföldnyi úton keresztül pénzt szállítunk, emberi lehetetlenség, hogy azt az egész világ meg ne tudja.

– Arra is gondoltam, felelt Sasza asszony, gúnymosolylyal ajkai körül; azért leszek én magam az arsenálban. Az osztrák fegyvergyárnak van ötven ágyuöntő gépe. Az aranyat ezüstöt megöntetem ágyúknak: hat ló csak elbir egyet; lesz kétszázötven ágyu a hétszázötven szekér terhéből, s azt a kétszázötven ágyut egy rakáson, trombitaszó mellett viszem el, az egész európai diplomatia szemeláttára fényes nappal.

– Pompás! kiáltott fel Mazrur, szokott gorilla-kaczajával. Hanem még egyet legyen szabad megjegyeznem, imádatra méltó asszonyom. – A hol ötven ágyuöntő gépnél háromszáz ember működik, ha mind a saját emberünk is, lehet-e arra gondolni, hogy azok haláluk órájáig hiven meg fogják a titkot tartani? nem történhetik-e meg, hogy az ágyuöntőde agyagmintáiban egy-egy kis áruló atóm az ágyuanyagból ottmarad, s tanubizonyságot tesz a felől, hogy vas és messing helyett ezüst és arany lett ágyunak öntve?

Sasza asszony egymás fölé tette karjait s szánalmas megvetéssel tekinte Mazrurra.

– Hát nem tudod-e, hogy az arsenál alá van aknázva? Nem történhetik-e meg az a véletlen, hogy mikor az utolsó ágyuöntéshez igazi vasat és rezet olvasztanak, az egész öntőde, minden munkásaival együtt a levegőbe röpül?

Mazrur kegyetlenül kaczagott. Csak háromszáz ember életéről van szó. Mi az egy háboruban?

– Ez a véletlenség megtörténhetik, szólt Mazrur. És akkor a németek háromszáz millió aranya, ezüstje velünk jő. Illetőleg még tíz millióval több, a mi a pénztárban áll.

– Nem. Azt otthagyod. Ha azt elvinnők, arról egyszer rájönnének. A helyett valami mást viszünk el: a tartalékbankjegy összegét, száz milliót.

– Hát a helyett mit hagyunk ott?

– Majd elmondom. A banképület déli részében van egy bankjegygyár. Hogy megértsd mi a teendőd, le kell előtted irnom az egész bankjegygyártást, a hogy az az osztrákoknál be van rendezve; ők maguk világosítottak fel mindenről, midőn bankjukat nagylelküen lezároltam.

Neked tizenöt nyomdászt kell magaddal vinned és tíz erős munkást, a ki a gőzgép helyett a gépkerekeket hajtja. A gőzt mi nem használhatjuk, elárulna a kéményen át bennünket. Feladatod lesz azt a száz milliót kinyomatni s az új jegyekkel a tartaléktőke jegyeit kicserélni. E végett a II-ik pavillon II-ik emelete 3-ik folyosóján az 1-ső számú ajtót felnyitod a 92,054. számú kulcscsal. Onnan bejutsz a vésnöki műterembe. Ennek a 13,512-ik számú kulcscsal nyiló szekrényében megtalálod a bank jelenlegi ezeres, százas és tizes jegyeinek «patrice»-ait. Jegyezd meg jól: csak a patrice-ok vannak meg, a matrice-ok meg vannak semmisítve, majd megmagyarázom később, miért? Egyetlen eredeti aczéllap van, melyet többféle művész készített el; de azt nem használják, az az igazgató kezében van. Az eredeti aczéllapba egy gép segélyével egy lágyabb aczélhengert forgatnak mindaddig, míg annak felszíne az eredeti metszés legfinomabb karczolatát is, mint kiálló domborrajzot veszi fel magába; akkor azt a hengert kemény aczéllá edzik. Azután ezzel a hengerrel ismét más lágy aczéllapba nyomtatják bele az eredeti rajzot s ekként tizenöt egymáshoz egészen hasonló matriceot nyernek s az öt sajtógépen egyszerre tizenöt példányt állítanak elő ugyanazon bankjegyből. A nyomda helyiségeiben meg fogja találni az odavitt nyomdamesterünk a banjegypapirraktárt, a légszivattyus papiráztató gépet s a bankjegyszáritót gázmelegítéssel. Mindezekre jól kell ügyelni, hogy az új bankjegyek egészen hasonlítsanak a valódiakhoz. – És még akkor sem fognak hasonlítani! – Ezt is tudd meg, hogy miért? – Minden egyes matricelap egy külön series bankjegyét nyomtatja. Mikor az aczéllap készen van, akkor még egy kevés gyémántport hintenek rá, és azt szarvasbőrrel végigdörzsölik rajta. Ez által olyan vékony kuszált vonalok támadnak az aczéllapon, miket puszta szemmel meg nem lehet látni; hanem a mint egy bankjegyet a gázgórcső mögé tesznek, mely ezerszer nagyít, egyszerre előtünnek rajta azok a kuszált vonalkák, s bizonyítják, hogy a bankjegy igazi. Azért hasztalan minden utánzás; még ha valaki az eredeti patriceot megkapja is, s azzal készíti el a bankjegylapot, rajtakapják a hamisításon. Az eredeti aczéllapgyémántpor karczait nem lehet utánozni. Ezek minden seriesnél más meg más rajzot adnak, s ezek által ismeri ki a bank saját jegyeit az utánzottak közül. Ezért kell kicserélnünk a magunk által gyártott bankjegyekkel az ő saját gyártmányukat. S ha az is meglesz, akkor aztán csak tőlünk függ, hogy meddig hagyjuk őket élni? Nem törhettük őket össze a csatatéren, össze fogjuk törni a pénzpiaczon. Egész financziájuk, nemzetgazdaságuk ennek a nemzeti banknak a lételén alapszik. Hadd építsék erre az alapra palotáikat, kunyhóikat, vasutaikat, kikötőiket, kereskedelmüket. Évekig nem fogják észrevenni először azt, hogy a kincsük nem arany, nem ezüst: mert az otthagyott tíz milliót sem adják ki, s évről-évre szaporítani szokták érczkészületüket, ahhoz ők hozzá nem nyulnak. Másodszor nem fogják észrevenni, hogy száz millió igazi bankjegygyel több van, mint a mennyit ők közrebocsátottak, mert a mi hozzájuk visszakerül, az a górcső alatt is igazi bankjegynek mutatja be magát. Egyszer aztán, mikor idejét látjuk, felébresztjük a kétséget, s akkor egyszerre ki fog tünni, hogy semmijük sincs, hogy koldussá vannak téve. Ki által? Hogyan? Talány marad. Vádolni fogják a bank fejeit, a kormányt, magát a császári családot. És akkor aztán összeomlik az egész kártyavár, a minek ország a neve; s palotákban és kunyhókban nem lesz más, csak koldus s ez az egész nép mint tönkrejutott csaló fog a sárba hullani, a honnan nem kel fel többé. A sírból még van föltámadás, de a sárból nincsen.

Mazrur lelke kéjelgett e nő mámorító szavaiban.

– Minthogy mégis lehetséges, hogy az a munka némi zajt okozhat, lesz gondom rá, hogy a bank melletti utczákon éjjel-nappal szakadatlanul járjanak végig ágyuink és társzekereink, miknek zörejétől az őrködők semmi neszt sem foghatnak el; s éjjel, mikor léggömbjeitek felszállnak, fáklyakiséret mellett fognak szekérvonataink járni; a fáklyalobogványtól idelenn senki sem fogja észrevehetni a fekete léggömbök illanását odafenn.

– Hát azokkal a nyomdászokkal mi történik, a kik a bankjegytömeg kinyomását eszközölték, hogy ne fecsegjenek?

– Megjutalmazod őket gazdagon, azután megesküdteted, hogy soha egy szót nem fognak abból kibeszélni, a mi titok.

– Mire esküdtetem őket? Az Istenre, vagy az ördögre? Egyikben sem hiszünk mi, egyiktől sem félnek ők.

– Ne szakítsd félbe szavaimat. Bánom is én: esküdtesd meg őket a nagy mammuth csontvázára. Csak esküdtesd meg. Beszélj nekik a becsületről is, a mit tudsz. Azután ültesd fel őket a munkában részt vett léghajósokkal együtt egy léggömbbe, s mint nem harczolókat bocsásd el őket örök szabadsággal. Csak egyre ügyelj. A léghajójuk szellentyűjének sarkait ne mulaszd el durróolajjal megkenni. Mikor aztán le akarnak szállni valahol a földre s a szellentyűt felnyitják, a sarkok dörzsölésére a durrolaj elrobban s meggyujtja a léggömb könenyét: – és akkor aztán – a te embereid meg fogják tartani esküjöket bizonynyal.

– Ezt nevezik «verticalis deportatio»-nak a XX-ik században.

– Most megkaptad utasításodat: eredj.

Öt napig tartott már a szigorú ostromállapot a legkedélyesebb világvárosban; e napokat Sasza asszony folyvást az arsenálban tölté. Az arsenál kéményei kibeszéltek annyit, hogy az ágyuöntödék éjjel-nappal dologban vannak. Ebből kiokoskodta a leleményes népelme, hogy a nihilisták ágyúkat öntetnek; az rávezetett arra a következtetésre, hogy valahol bizonyosan sok ágyut elvesztettek. Ezt összevetve az ostromállapottal, a félhivatalos «Éva Almája» naponkinti diadalhireivel, kisült a végeredmény: a nihilistákat valahol nagyon megverték. Hatodnap aztán légberepült az arsenál ágyuöntödéje. Azt mondták, hogy egy önfeláldozó osztrák tüzér hőstette volt.

Másnap kétszázötven teljesen fölszerelt csata-ágyu hagyta el a bécsi arzenált; mindegyik elé hat ló volt fogva. Szokás szerint minden löveg érczteste vízmentes ponyvaburkolattal volt bevonva, s elől a szájánál bőrszeleppel bekötve; így senki sem vehette észre, hogy a kétszázötven ágyu közül egyetlenegy sincs kifurva.

Azok trombitaszó mellett vonultak keresztül Bécs főutczáin, valamennyi európai, ázsiai és amerikai nagyhatalom nagyköveteit felrázva mély álmaikból, mikor ablakaik alatt végig robogtak…