Sasza Asszony.

Egy nő, a kinek férfihíre betöltötte már egész Európát.

Abból a népkoloszból való, mely megszokta a férfijellemű nők uralmát, mely a hadviselő, országhódító Katalinok, Erzsébetek neveit himzette be a világtörténelem könyvébe. (Azért választottuk e szót «himzés» e helyett, hogy «irás», mert e nagy asszonyok nevei is keresztekből vannak összerakva, mint a himzet betűi: a csatatéri sírok keresztjeiből.)

Sasza asszonyt is forradalom állította az orosz nép élére, mint II-ik Katalint s a napi történelem krónikásai egy asszonyi szörnyeteget rajzoltak le benne, a nélkül, hogy valamelyik megközelítette volna a valót. Egyik csodaszépnek, a másik csodarútnak festé; de kegyetlennek, bujának, vérszomjúnak, csalárdnak, indulatosnak valamennyi. Maga az a hír, hogy ő személyesen jön rettentő táborával, kétségbe ejtett minden nemharczoló elemet. A nők reszkettek magukért, de még inkább férjeikért s a békés családapák nejeikért, de még inkább magukért. Segítettek a rémületet növelni a papok is, kik a népnek az orosz nihilisták közeledtére olyan textusokról prédikáltak, minők Sékhem város romlása és Sámson hadizsákmánymóringja, hogy a harczosokat még jobban feltüzeljék az ellenállásra.

A nihilista seregek aztán oly hirtelen lepték meg Bécset, egyszerre körülfogva azt lovas táborukkal, hogy még csak nem is lehetett belőle menekülni, s a kétségbeesés tetőpontra hágott, midőn a védő sereg főparancsnoka kijelentésére, hogy nem képes a várost megvédelmezni, az orosz lovassági tábornagy kegyetlen feladási feltételei tudomásra jutottak. Ninive sorsa közelg; Carthagó végnapja esteledik már!

De az lett aztán a kellemetes fölébredés e rémekkel álmodó hagymázból, mikor másnap Sasza asszony megérkezett s tudatá a megszállott várossal a feladás enyhébb feltételeit.

Ah! azok minden ábrándos reményen túl kegyesek voltak.

Szabadon mehet az egész helyőrség minden fegyverével, podgyászával, ágyuival; elviheti a nagy fegyvertárból, a mi csak megmozdítható s Bécs nem fizet többet sarczul egy milliónál; csak a látszat végett. A bank kincsei pedig az összes európai nagykövetek pecséteivel lezáratva, érinthetlen vagyonnak nyilváníttatnak.

És még ezzel nem volt vége a kellemes meglepetésnek.

Sasza asszony, a mint a város előljárói megjelentek előtte a hadsereg kivonulása után, hogy a város kulcsait átadják, felhivta őket, hogy a belső rend fentartása végett rögtön alakítsanak városi polgárokból nemzetőrséget; s miután az elvonult hadsereg minden fegyvert eltakarított a városból, Sasza asszony maga ajánlott fel a bécsi nemzetőrség számára negyvenezer puskát, hozzávaló lőszerrel együtt, miket a bochniai ütközetben vettek el az osztrák tartaléktól. Azonkívül egy napiparancsot ragasztatott ki minden utczaszögletre, melyben az volt kihirdetve, hogy a nihilista hadsereg minden katonájának tiltva van a város vámsorompóin belül lőfegyverrel megjelenni, csupán oldalfegyverrel szabad. Azután felhivta az előljárókat, hogy tartsanak népgyülést a nagy iparpalotában s válasszanak ott egy «közbiztonsági parlamentet», mely a két milliónyi lakosság ügyei felett szabadon tanácskozzék. E parlament tagjainak személye sérthetetlen; s míg a háború tart, sem jó barát, sem ellenség, sem hitelező őket nem nyugtalaníthatja. A mit azok határoznak, az a törvény. A hírlapirók értesíttetnek, hogy teljes sajtószabadság van, s azért, a mit valaki nyomtatásban vét, nagyobb bűntetés nem éri, mint ha ugyanazt élő szóval mondta volna el.

Hogy e legelső intézkedéseivel egyszerre meghódított mindenkit Sasza asszony: az igen természetes. Mikor ugyanaz nap kihirdeté, hogy mindenkinek, a ki Bécset el akarja hagyni, szabad út engedtetik Magyarország felé, s személyének s vagyonának sérthetlensége teljes szigorral biztosíttatik; hát akkor nem mozdult senki a városból. A főurak, az udvarhölgyek, a főpapok, a bankárok, kiknek már be volt málházva a legdrágább értékük, hámban a lovaik, hogy meneküljenek, a merre lehet; a mint azt látták, hogy nagyon könnyen lehet, mind leszerszámoztak s ott maradtak. Az előzmények után sokkal jobb most megülni a kapitulált Bécsben, mint futni a viharos Magyarországba, a honnan most nincs semerre kijárás.

Tetézte a kedvező benyomást Sasza asszony személyes megjelenésének varázsa.

Még a megérkezése előtti napon minden ujság tele volt borzasztó alakjának leirásával, s a kirakatok előtt tolongott a nép, a bámulat iszonyával szemlélte a nihilista államfő arczképeit, mik voltaképen nem voltak arczképek, mert hiányzott róluk épen az arcz. Sasza asszony csak pánczélban látható, fején sisak, magas taréjjal. Ily alakot mutattak be a lengyel fényképészek, kik Sasza asszony alakját néhol lesből meglophatták. Volt egy hirhedett élczlap a többi között, mely ez æstheticus czímet választotta magának: «Die Wanze», az már le is tudta írni, minő alak rejlik a pánczél alatt. Az X sugarakkal még az álarczon keresztül is letudták az arczot lopni: «rút szakállas kállas orrú banya, ragyás képpel, előre álló fogakkal, karjai hosszúak, mint a gorilláé, a nyakán rút szederjes tűzfolt, s hogy a sisaktaréj se maradjon üresen, a «Wanze» szakértő leirását adta annak a rút «sarcom»-nak, mely a szörnyeteg feje búbjából kinőtt, s mint ökölnyi második fej éktelenkedik rajta. Ime itt a photocincographiája!

A városi küldöttség aztán látott maga előtt az ijesztő boszorkány helyett egy fiatal nőt, a ki kaczagva lép eléjük s kaczagó arczával egyszerre minden haragot és félelmet kigyógyít.

Épen a bécsi élczlap volt a kezében, szörnyeteg arczképével; azon nevetett.

Oh! épen nem hasonlított ahhoz.

Finom, kicsiny, de karcsú termetű alak volt, csak fejhordozása által látszott magasabbnak; arcza nem ideálszép, de meglepően szellemdús. Arczszíne az a könnyen kigyuladó sárgás-fehér, mely mögött a szenvedélyek, az élveteg vágyak rejtőznek, fölvetett ajkai szegletében egy gúnyos vonás, melyet hamiskás csábítóvá idomít, ha akarja, a két arczgödröcske, miknek harmadik társa szívalakú állán leskelődik. Minden vonása lesben áll e nőnek, a kérdőjegy alakú kigyózó szemöldök, az ide-oda villámló barna szemek, s a gondolatjegy vonalával áthuzott domború homlok, s ha ajkait beszédre megnyitja, az a szép fehér gyöngysor s az olykor megjelenő nyelvhegy, mely felső ajkát végigsimogatja azalatt, a míg más beszédére hallgat. S ez arcz, e szemek proteusi változékonysággal tükrözik vissza az indulatok kifejezéseit, vagy talán csak az ügyes színjátékot. Mikor hallgat, akkor úgy tud nézni, hogy kinézi a lelket a beszélőből s kizavarja a szónokot a szövegből; ha pedig ő beszél, minden íze részt vesz abban, a mit mond; járkál előre hátra, minden ujja magyaráz, vállainak mozgása, fejének rázása, derekának elhajlása magyarázza szavait; és hangjában is megvan minden változat: cseng szeliden, ha bíztat; recseg élesen, ha fenyeget; csattanik, mikor parancsszót kiált, és zeng, mikor csábosan hízeleg. Néha egészen odahajol ahhoz, a kihez beszél, mintha a szájába akarná adni a szót; máskor meg a leghevesebb indulatkitörés közben elneveti magát, s azzal töri össze a haragjával daczolót.

És hozzá az a sajátszerű viselet. Még ma nem divat az, de holnap már az lesz.

Haja, mint minden nihilista nőnek, rövid fürtökre van vágva, s a hogy az ő szép sűrű diószőke haja, mely természettől göndör, homlokán fölfelé van üstökbe csavarva, baloldalán a választékkal, ez valami férfias jellemet ad arczának, a min segít még a féloldalra nyomott kis vörös kucsma, a kaczérul beletűzött gyémántbogláros kócsaggal. Deli termetét hosszú égszínkék kaftán fedi, abból az amuri szabadon tenyésző bombyx betulina selyeméből, mely fénytelen, mint a gyapot, rózsaszín arany, platina és kék ezüst pálma himzéssel, mely hosszú uszályán körülfut; ez öltöny neve Chilat Fashire: keleti eredetű. Derékon széles öv szorítja át e felöltönyt, mely szinte kékezüst, platina és veres arany zománczos, erről egy kis tőr csügg alá középen, markolatával együtt nem hosszabb egy arasznál. Hanem a tőr hegyére az uráre méreg van beedzve; egy karczolás vele, bár kézen, vagy arczon, rögtöni halál. Az ővön alul a kaftán két széle kétfelé nyílik, s az alatta levő öltönynek a neve «palikári». Ez egy sok redőbe szedett szoknyához hasonló bugyogó, ezüstfényű ananász szövetből, mely elől, a jarretieren felül egy brilliant gombbal fel van csiptetve, úgy hogy a térdszalag gyémántboglárától számítva e csiptető boglárig egy arasznyira egy teljesen szabad tér marad, melyet, az európai nagyhatalmak garantiáján kívül, semmi sem fedez. Kisé merész kezdeményezés a divatban; de ha megszokhatta a világ azt, hogy a szép hölgyeknél a colliertól számítva egy arasznyi lefelé semleges területnek tekintessék, majd megszokja ezt is, hogy a hölgyeknek a térde legyen látható.

A mint Sasza asszony arczképe ebben a costumeben megjelent, harmadnapra Bécs utczáin csupa Chilát-Fashire-ban és Palikári-ban sétáló hölgyeket lehetett látni; a hajbozontok, álfonadékok eltüntek a fejekről, felviaszkolt üstök, lengő «kuka» és büszke «surgudsál» lett az idény jelszava, s hogy semmiben se maradjanak hátra, a mérgezett tőröket is átvették a divat hölgyei s a díszmű árúsok szerte hirdették, hogy ő náluk kaphatók igazi uráre méreggel edzett hölgyi tőrök egy évi jótállás mellett; s divat lett a hölgyeknél bebizonyítani erős szívüket e tőrök kipróbálásával ártatlan kis kutyákon és tengeri nyulakon.

A férfidivatot már nehezebb lett oly hirtelen meghonosítani.

Mert a nihilistáknál győzött ugyan az elv, hogy a nő is egyenrangú és jogú a férfival; de a természetes ellentét azért a két nem között csak mindig megmaradt. Mikor a nők az egyenlőség tana szerint férfimódra levágták a hajaikat, a férfiak ellenkezőleg elkezdték a hajaikat hosszúra hagyva befonni, a hogy ez sok szláv fajnál régi nemzeti divat volt mindig; s most a nihilista férfiak szép hosszú hajfonadékokkal parádéztak az idegen városban s ez a viselet pompásan illett nekik; a hölgyek rajongtak az ilyen «a la Cambyses» főkért. S minthogy a germán fajnak nincs az a hajbősége, a mi a szlávnak, s egy pár hét alatt a kinek van, sem nő meg hosszúra, nem marad más kisegítés a bécsi arany fiatalságnak a veszélyes verseny ellensúlyozására, mint álhajfonatokat rendelni meg a fodrászaiknál, a kik egyébiránt igen olcsón juthattak ez idő szerint a szükséglett czikkhez, midőn a nőknél chignon, cocs toupet és a l’anglais mind fölöslegessé vált.

De volt elég reális indok is rá, hogy Sasza asszony és nihilistái mindenben divattá váljanak Bécsben.

Mivelhogy vérszopó barbároknak, rablóknak, szörnyeknek voltak lefestve, már magában az által, hogy senkit sem ettek meg, semmit sem vettek el ingyen, és közönséges emberi alakok voltak: tündéreknek és angyaloknak kellett feltünniök.

Aztán volt rá gondja Sasza asszonynak, hogy hadserege tisztjeiből a legműveltebbeket hozza be a megszállt városba, a kik francziául, németül beszélnek, a kik tánczolni és udvarolni tudnak, a kik philosophálnak és literaturáról beszélnek, whistet és écartét finomul játszanak és társaságban fidélis czimborák. És bőkezűen szórták a pénzt mindenütt «a mi kedves barátaink, az ellenek!»

A mi azonban a leghatalmasabban meghódítá Sasza asszony számára a világváros közvéleményét, az a legelső intézkedése volt bevonulása alkalmával.

Mikor az osztrák honvédsereg a «Favoritén» vonalon kitakarodott, mikor az utolsó podgyászos szekér is elrobogott, akkor Sasza asszony egyetlen vértes zászlóalj kiséretében belovagolt a Prater-csillag felől a városba s a Burgba tartott, nem riadva visza a tegnapi hírlapok azon csóvás fenyegetésétől, hogy ha be mersz lépni a Burgba: az alá van aknázva, a levegőbe fog röpíttetni.

Ennek az asszonynak volt annyi bátorsága, mint egy férfinak.

De bizony különben sem vettethették volna a levegőbe a Burgot az elkeserült hazafiak, mert ott egészen más intézkedések voltak téve ez alkalomra.

«Noblesse oblige!»

Miután Sasza asszony oly nagylelkűséggel lepte meg szorult ellenfeleit, a Bécset elhagyó osztrák főparancsnok is lekötelezve érzé magát azon utasítást hagyni hátra, hogy a bevonuló ellenség úrasszonyát akként fogadják, mint a hogy valódi fejedelemnőket szoktak.

Ő felsége, Árpád király, mikor a táborba lement, az egész udvari személyzetét itt hagyta Bécsben; a Budán lebetegedett királyné nem tartott nagy udvart; nehány palotahölgyből és egy udvarmesterből állt egész környezete; Brunó herczeg ennélfogva bő anyaggal rendelkezett e tekintetben. Ott volt a főudvarmester, a főceremoniamester, az udvari marschall, a főasztalnok, főpohárnok, főlovászmester, főajtónálló, a fővadászmester, az irodafőnök, a fő maitre du plaisir, a főkamarás, a fő udvari szinház-intendans, a fő udvari orvos, a főszakács, a fő udvari fodrász, s azoknak segédserege, a kammerherrek, hofjunkerek, apródok, fourirok, conditorok, szakácsok, kertészek, kamarai énekesek és kamarai zenészek, palotahölgyek és kammerzófák s azután a kammerjunkerek kammerdienerei és kammerzófák kammerjungferei, szolgálattevők kocsisai és a kocsisoknak az inasai teljes számmal; a kiknek mind hivatalos rendeletük volt helyeiken megmaradni, a Burgban megszállandó Sasza asszonyt per «euer Majestät» titulálni; neki mind a «cour» és a «lever», mind az s «assemblées» és a «cercles», mind pedig a «Hofconcert» és a «Galatafel» alkalmával mindenben szolgálatára lenni.

Sasza asszony aztán ezt az egész gyönyörű cryptogamgyűjteményt, a mint az rendelkezésére bocsáttatott, összepakoltatá, felrakatta egy gőzhajóra s leküldte Budapestre felséges ellenfelének, ne nélkülözze őket. A nihil országa főnöknőjének nincs szüksége udvartartásra.

E szabadelmű és democrata elbánás nagy mértékben növelte azt a népszerűséget, a mit Sasza asszony első föllépésében kivívott magának a bécsi nép előtt.

Aztán voltak merész, bizarr ötletei, a mikkel egy világváros izgalmas népe oly könnyen erre-arra lendíthető.

Két millió ember egy egész kis ország. A nihilista államfő felhivta az elfoglalt város népét, hogy válaszszon magának parlamentet, ideiglenes kormányt, s kormányozza önmagát és hozzon magának törvényeket.

Ez a mulatság nagyon tetszett. Fiatal diákok, népszónokok, ideális jellemek, ügyes speculansok, ambitiós journalisták egyszerre nagy szerepekhez jutottak, s csináltak rendet.

Az állandó parlament éjjel-nappal hozta az üdvös törvényeket. Az új polgármester volt a kormányfő, a kinek azokat végre kellett hajtani.

A legnehezebb feladatokkal olyan könnyen elbántak, mintha csak Párisban volnának. Egyik nap eltörölték a cœlibatust, másik nap megszüntettek minden nemességet, harmadik nap az állandó hadsereg kötelmét mondták fel, behozva helyette az általános nemzetőrséget; egy nap behozták a progressiv adót, a gazdagokat aránylag jól megnyomva vele; s egyidejüleg confiskálták a lakástalan szegénység számára az üresen hagyott főúri palotákat. Majd meg az adósokat örvendeztették meg egy kis moratoriummal; határoztak a gyármunkások bérfölemelése iránt; a suffrage universelle keresztülvitele egy délután munkája volt, s nagy hiba lett volna, ha a rá következő éjjeli ülésben a nők szavazatjoga is törvénynyé nem vált volna. A papi jószágok secularisatiója általános felkiáltással fogadtatott el. A Nagynémetországhoz való csatlakozás indítványát csak egy annál erősebb indítvány buktatta meg, mely szerint Bécs a háború bevégezte után «szabad város»-nak és «Reichsunmittelbar»-nak lesz kinyilatkoztatva.

A publikumnak tetszett ez a tréfa. Mulattak rajta és énekelték, hogy «was kommt dort von der Höh’?»

Egy napon pedig elfogadta a parlament a nihilisták által megkedveltetett római házasságot: a polygamia successivát. Ez is nagy tetszésre talált. Kivált mikor aztán még azt a jót is összekötötték vele, hogy a törvénynek visszaható ereje is legyen. Minden nőnek joga legyen azon férfi nevét viselni, a kinek élettörténete az övében valami tényleges epizódot képez. Ebből némely férfira és hölgyre nézve valóságos «embarras de richesses» támadt. S miután akadtak olyan bornirt férfiak, kik messze elmaradva századuk szellemétől az ilyen névkisajátítást «brevi manu» nem voltak hajlandók akárkinek megengedni, tehát az ebből támadt vitás kérdéseket egy polgárokból és polgárnőkből alakult esküdtszék döntötte el sommás úton, nyilvános tárgyalás mellett rendesen az alperes elmarasztalásával, mely igen érdekes, változatos és mulatságos időtöltést nyújtott a közönségnek. A karzatok mindig tömve voltak különösen a szépnembeli hallgatókkal.

Egyszer aztán megtörtént az az érdekes tréfa, a mit a világvárosban «Hauptjuxnak» neveznek, hogy egy phantasta delnő az esküdtszék elé idézteté magát a bécsi herczegprimást, a ki ugyan nem tartá komoly méltóságával összeférhetőnek, hogy az esküdtszék előtt megjelenjék vagy magát képviseltesse; hanem azzal azt nyerte, hogy makacsságban elmarasztaltatott, s nem lévén többé az egyházi fogadalom házassági akadályok egyike, formaszerint odaitéltetett a férjkövetelőnek. A kedélyes bécsi nép két napig nevetett és élczelt rajta, harmadnap aztán elfeledte. Jött más mulatság.

Sasza asszony magával hozta a szentpétervári operája kedvencz tagjait, s azokkal adatott elő egy új operát a nagy dalműszínházban. Az opera czíme volt «Czár és Czarina». E műben összepontosítva volt minden, a mi a közönség érzékeit csiklandozza, minden, a mi meglepő, a mi kápráztató. A meséje is nagyon felizgató. Egy orosz czár története, kit czárnéja megcsal, trónjáról letaszít, megölet; oly erős színekkel festve, a minőket csak a saját nemzete nagyságait gyűlölő önvér tud használni, oly keserűen gúnyolni az oroszt nem tudná más, mint maga az orosz. Sajátszerű izgalmas látvány ez; mikor egy ellenséges város operaházában a színpadra hurczolt czári nagyság kigúnyolt tragœdiájának a nézőtért megtöltő orosz egyenruhák «bravó, bravissimo» kiáltással tapsolnak! De még a kiállítás is valami rendkivüli volt. Előjött benne a Neva felszentelés, pompás egyházi menetel is volt a jégen: Szent-Pétervár ünnepi kivilágítása, igazi műtűzjátékkal; fejedelmi szánkázás hózivatarban; egy török hárem a képzelem egész melegségével alakítva, a dodolatáncz, melyet a czárok szigorúan eltiltottak, volt okuk rá, a leányok, a kik azt tánczolták (az utczán) csupa virágokba voltak öltözve és semmi egyébbe. Ezt itt igazi cserkesz bayadérek tánczolták. Be lett mutatva benne egy egész orosz zenekar, a hol minden zenésznek egy olyan kürt van adva, mely csak egyetlenegy hangot ad, s csak az üteny szerint fujja mindenik a maga hangját, mikor rá következik a sor (emberekből alkotott orgona) és aztán egy utczai harcz, a hol igazi ütlegek osztatnak ki, valódi verekedő kozák comparseriával, s végül a solovetski szent kolostor nagy mirákuluma, a megelevenülő szent képekkel. Különösen elragadó volt az északfény természethű utánzása a színpadon villanykészülékkel. A közönség nem győzte magát telenézni rajta. De a mi a külpompát is elfeledteté, az az énekrészek bízarr beosztása volt. Sasza asszony nagy birodalmában fölfedezett egy nőt, a kinek tökéletes bassus hangja volt és egy férfit, a leggyönyörűbb női soprán hanggal. Tehát a czárina primadonna énekelte a mély hangot és játszotta a férfias jellemű nő szerepét hozzá, a primo amoroso pedig a női magas partiet a gyöngelelkű Péter czár szerepében. Ez olyan bizarr ötlet volt, a mit a világ egy színpadán sem fognak utánuk csinálhatni.

De volt is hatása a műnek. Mindennap azt adták, s mindennap fulladásig tömött házak mellett. A csatatérről jövő vészhirek, a vesztett csaták, a generalissimus Flankenbewegungjai, a meglepő capitulatiók, a krakkói honvédsereg szorongattatása, a provinciális néplázadások rémjelenetei mind háttérbe szorultak a Czár és czárina előadásai mögött, mind elmosódtak az északfény ragyogása s az orosz oboák orgonajátéka mellett.

Sasza asszony adott diszebédeket és tánczvigalmakat is, s azokra hivatalosak voltak a Bécsben szorult excellentiás urak és főuri családok, vegyest a kormányon ülő becsületes hentesekkel és korcsmárosokkal és azoknak feleségeivel, s a parlamenti celebritásokkal, s a római házastársnőkkel; a ha valamelyik magasrangú úrhölgynek nem tetszett ez a társaság s azt üzente a meghivásra, hogy migraineje van, azt Sasza asszony másnap személyesen meglátogatá. Sasza asszony maga is végzett doctrix medicinæ; ő maga felvette a meglátogatott patiensnél a betegség diagnosisát, s elrendelte számára a követendő kurát. És Sasza asszony orvosi rendeletei nem olyanok, a miket, ha akarom, beveszek, ha akarom, ott hagyok; ő mindent prophylacticus rendszerrel gyógyított; szabad levegő volt az orvossága. Leszedetett minden ablakot a beteg szállásának minden szobájáról, mint egykor a græfenbergi nagy gyógymester s elvitette azokat tőle. «A szabad levegő gyógyít meg mindent.» Ez a hires Bürow orvosi rendszere volt, ki azt még az amputátióknál is nagy sikerrel használta, s Sasza asszony oly csodamódon kurált vele, hogy az ő estélyei elől aztán semmi herczegasszony sem betegedett meg többé.

Sasza asszony valóban szaktudós is volt, ez oldaláról is bemutatta magát a bécsieknek. Egy napon az orvosi egyetemen az egész facultás és az aula hallgatói előtt egy remek műtétet vitt véghez, a minek a czíme «Sangvinis transfusio».

Egy embert hoztak be, a ki öngyilkos szándékból felvágta az életereit, s a kinek már annyi vére elfolyt, hogy folytonos ájulásban hevert. Most ez emberen a vérátöntéssel csinált Sasza asszony kettős kisérletet: egy pathologiait és egy psychologiait. A halálra vált egyén kiürült véredényeit megtölté a Gauneaud-féle szivattyún át friss meleg vérrel; de nem embertől, hanem báránytól való vérrel. És ime teljes siker koronázta kisérletét. A haldokló föléledt; de nem tudott többé beszélni, csak bégetett, mint a bárány. Ime tehát Sasza asszony ezzel bebizonyítá a thesist, mely fölött concertált, hogy «az emberi lélek a vérben van; – tehát az is anyag; az anyaggal együtt elváltozik»; – a mivel a materialisták egész táborát rögtön meghódítá. Most már több lett a világ előtt, mint uralkodónő, több mint hősnő: tekintély lett belőle.

Az aula hallgatósága a remek műtét után maga vontatta a hintóját a Burgba vissza s az egyetem diszoklevéllel tisztelte őt meg; s egész Bécs nem beszélt egyébről, mint a Sasza asszony által birkává tett emberről s a kocsiját hazahuzó ifjakról, kiken pedig nem vitt sangvinis transfusiót véghez ex arteria equina.

S azalatt odakinn szorongatták az osztrák-magyar hadsereget minden oldalról.

Sasza asszony megtudta nyerni az alsó néposztályokat is. Ily mozgalmas időkben a munka is szünetel, meg az embereknek sincs kedvük dolgozni. Hozzájárul a bajhoz, hogy a hadmozgalom miatt élelmiszereket is nehezen szállithatnak a fővárosba. Sasza asszonynak volt gondja rá, hogy a szegény nép ne éhezzék. Maga szállíttatott élelmi szereket a fővárosba, miket ingyen osztott szét a szükölködőknek; az mind hadizsákmány volt, a mit az osztrák-magyar hadseregtől foglaltak el. Mennyi áldást kapott érte? (Nem a katonáktól, a kik annyival többet koplaltak.)

Csupán egy osztály volt még, a mit nem tudott meghódítani: az újságírók. Ez makacs egy had, ha a censor nem ül a nyakán. Felvásárolni nem lehetett őket. Az olyan nagy lapok irói, a miket a közönség elkényeztetett, megvehetetlenek. Nincs az a királyi zseb, a mit valaki elfogadjon cserébe százezer ember zsebe helyett. Sasza asszony nem nyomta el barbár hódítók szokása szerint a vele kötekedő hirlapokat: hanem talált ki valamit, hogy az újságirók előtt azt a sok zsebet bezárja. Mindenben azon törekedett, hogy a nők fölényét a férfiak fölött bebizonyítsa. Most adatott ki egy olyan lapot, melyet csupa nők irtak és szerkesztettek. A lap czíme volt: «Éva Almája», a főszerkesztő neve «Éva von Adam, geborne von Adonai». Nyilván álnév. És aztán azt tette, hogy minden hírt és tudósítást, a mi hozzá hivatalosan érkezett, ennek az egy lapnak adott csak át; sőt miután a hadi zavar miatt minden közlekedés a külvilággal félbe volt szakítva, a külhirlapokat és levelezéseket is csupán ezen egy lap szerkesztőségének adatta ki, a többiek megrekedtek valahol; úgy hogy külföldi ujdonságokat s hireket a csatatérről egyedül az «Éva Almája» tudott hozni, a minek az lett az eredménye, hogy az egész publikum «egy» Ádámmá változott, a kinek csupán Éva almájára volt éhe, az lett egyszerre felkapva; azt háromszázezer példányban nyomtatták; annak hordták négykézláb a keletkező vállalatok faiseurjei a kincseket, pártolásáért esedezve, annak a lábaihoz feküdt le minden syndicatus. «Éva Almájának» két hét alatt palotája volt a Kolowratringen, s a nagy férfilapok küszöbein elkezdett nőni a fű, Az «Éva Almája» lett a börzén az irányadó lap: az egyedül jól értesült organum.

Ah, a börze, az volt még csak az olympi látvány! Vakon lehetett játszani. S játékos volt elég. Maga Sasza asszony legnagyobb részt vett ügynöke Mazrur által a szédítő játékban. Mindenki tudta, hogy Mazrur hallgatag társa a nihilista államfő (tették azt a Napoleonidák is), annálfogva minden ember azt leste, hogy mihez nyul Mazrur? annak egyszerre rohantak a nyomába. Az aranybánya volt. Soha annyi új vállalat, alapítás nem jött létre Bécsben, mint azon hetek alatt, a midőn a nihilisták által volt megszállva.

Kivált midőn el lett törülve az a börzetörvény, mely által a nőknek nem szabad a parquetten és a coulisse-ban megjelenni. A nők beleszabadultak a börzébe! Akkor szállt azután csak új lélek az arany borju templomába; de nem szentlélek. A pénz orgiái voltak azok. Az aranynak és ezüstnek bőszült saturnáliái! Nem volt olyan képtelen vállalat, a minek rögtön részvénytársulata ne akadt volna. Koczkáztatás, szédelgés, képtelen üzelem, szerencsekisértés, káprázat, nagybanrablás: mindez pyramidalis magasságra emelkedett s a milliomosok úgy támadtak elő, mint a gomba, s a Rothschildek és a hozzájuk hasonló inséges pénznagyságok kezdtek aggódni jövendő existentiájuk miatt.

Egyszer Mazrur egy új vállalattal jelent meg a börzén. Ez a Wertheim-féle régi hirű tűzmentes-pénztár-készítőgyárnak részvénytársulat által megvásárlása. Alaptőke hat millió forint. A börze nem értette, minek az Mazrurnak? hiszen jó hitelű iparvállalat, de mit akarhat vele? Itt akar-e megtelepülni? Azért csak létrejött a részvénytársulat; maga Mazrur egy milliót irt alá, s az alakító közgyülésen megválasztatott elnöknek. Másnap aztán megtudta a börze, hogy mire spekulált Mazrur? Sasza asszony elhatározá, hogy valamennyi töltényszekerét átalakíttatja Wertheim-szekrényekké, a mivel az lész elérve, hogy az ily töltényszekereket az ellenség granátjai fel nem gyujthatják, azokkal egy égő városon is keresztül lehet szekerezni, s ha az ellenség kezébe jutnak, az nem nyithatja fel azokat s nem lőhet az elfoglalt ágyúkkal.

E czélból Sasza asszony rögtön rendeletet adott kétezer ilyen Wertheim lőszertartó kiállítására az új társulatnak, két millió forint értékeig.

Erre a hírre természetesen, hogy felszökkentek a szekrénygyár részvényei száz perczenttel a parin felül. Most vette már észre a börze, hogy hová látott az a Mazrur?

Dehogy vette észre!

Egészen más oka volt Sasza asszonynak a Wertheim-gyárat Mazrur kezébe juttatni.

Már ő akkor megkapta a hírt a krakkói és czenstochowai megrendítő eseményekről. A vakon tánczoló Bécsben majd csak akkor tudják azt meg, ha a nihilisták utolsó csapatja is kivonult onnan; addig senki sem kap levelet, még a követek sem. Azokat elfogják a portyázók, s hasztalan lármázni érte. Hja Messieurs: c’est la guerre.

Ekkor aztán Sasza asszony agyában egy régen érlelt terv mérge fakadt ki: elhatározá, hogy ha mindent vesztenie kell, legalább ezt az egyet megteszi.

Ha még nem találta volna ki valaki, hogy mi ez a terv, annak majd elmondjuk rendén.

Sasza asszony nem jött Bécsbe «ingyen» játszani komédiát.