GOROMBOLYI ŐRNAGY.

Illavay Ferencz mély búbánata közepett hatalmasat kaczagott erre a levélre.

A második levél a másodalispántól jött.

A jó Kapronczay annyira meg volt ijedve, hogy megszólítás helyett azon kezdte: «Az Isten szerelmeért!» A vége az volt, hogy «nézze csak, kedves uramöcsém, mit ír a kormánybiztos? Segítsen rajtunk!»

Oda volt csatolva másolatban Gorombolyi levele az alispánhoz. Ezen kezdődött: «Ti lomha, renyhe piszliczár táblabirák! Ha nekem azt az ujonczilletményt, a mi rátok már a mult héten ki lett vetve, mire székvárostokba megérkezem, az utolsó emberig ki nem állítjátok: mindnyájatokat haditörvényszék elé állíttatlak és főbelövetlek, stb., stb.

Az alispán levelének utóirata is volt.

– Beteg is vagyok.

(– Azt elhiszem, dörmögé magában Ferencz.)

Hát a harmadik levél?

Azt a kúszált bagolyrugdalást előre kitalálhatta, hogy kié? Ilyen betűket csak ő nagyméltósága Temetvényi gróf szokott megörökíteni.

Az volt még csak megijedve.

De háromszor is át kellett tanulmányozni a levelét, míg a konfuzus mondathalmazból kiokoskodhatta az ember, hogy ő nagyságát is a fentisztelt kormánybiztos úr ijesztette meg ilyen nagyon, bejelentve magát, hogy két nap mulva oda fog hozzá szállni vendégül négy ezred magával. Ez még nem elég; de egyúttal meghagyja és parancsolja a kegyelmes úrnak, hogy ő, mint a gorgói nemzetőrség törvényes és természetes főkapitánya, a maga nemzetőrzászlóalját azonnal és haladéktalanul begyakorolva, adjusztirozva, századokra és kompániákra beosztva, készen tartsa, hogy azzal az ő megérkeztekor azonnal a dandárhoz csatlakozhassék s a csatatérre siethessen. Különben haditörvényszék s a többi!

Ő nagyméltóságának az irása hemzsegett félig leirt s félig kitörült szavaktól, orthographiai hibáktól s németül kezdett s francziául bevégzett mondatoktól, a mikből mind az derült ki, hogy neki legkisebb kedve sincsen ehhez a rábizott nagyon megtisztelő kiküldetéshez, legjobban szeretne megszökni előle: csak tudná, merre? Kéri a főszolgabiró urat, hogy segítsen ezen a veszedelmen.

(Mert hisz a szolgabiró, ez az universalis gondviselés ezen a földön.)

Még egy negyedik levél is volt; de erre már elfelejtették ráirni a czímet. A pecsét ugyanaz volt, a mi az előbbin. Ezt is a gróf úr írta. Egyszerre két levelet küldött a főszolgabirónak. Abból meg azt lehetett kivenni, hogy «új» veszedelem is van. A grófnak gyapjús szekerei vannak útban, a miknek már több nap előtt meg kellett volna érkezniök. Most értesül, hogy azokat a kormánybiztos úr útközben az állam nevében lefoglalta, hogy belőlük a hadsereg számára posztót csináltasson: az árát kifizeti. Ez azonban a grófra és az egész családjára nézve megmérhetetlen nagy szerencsétlenség. Neki ezeket a gyapjús szekereket okvetlenül meg kell kapnia, akármi áldozat árán. Bővebb magyarázatot levélre bízni nem lehet, azért nagyon kéri a főszolgabiró urat: kegyeskedjék egy kis félórára átrándulni hozzá, hogy élő szóval elmondhassa előtte, mi baj van. De még ma.

No ez mind jó nekem, mormogá magában Ferencz. Már most hát csak az a kérdés, hogy hogyan szaladjak egyszerre kétfelé? Mégis csak isteni gondviselés volt hát, hogy ez az örömnap így megkeserült. Lám, ha most e levelek olvasása előtt elmentem volna a jegyváltásra, s ott szerető tárt karokkal fogadtak volna, most semmi víz le nem mosná rólam, hogy elszöktem a baj elől; kihirdetnének mint szökevényt s hazaárulót; megcsípnének, meglőnének, vagy futhatnék világgá. A becsületem is oda lenne. Ha pedig e leveleket elolvastam volna elébb, s én volnék kénytelen megírni annak a leánynak és a családjának, hogy nem mehetek a jegyváltásra, mert ilyen meg olyan baj van itthon, nem hinnék el, azt mondanák: hűtelen, csalfa, szószegő lettem, megvetnének s nekik volna igazságuk. Így van minden jól, a hogy van. No hát lássunk a dolgunk után. Nem megyünk hát Dolnavárra, se kézfogóra, se ökölcsapásra: «Jancsi! Fogass ki a hintóból, szedjétek le a lovakról a sallangokat, keszkenőket, aztán fogjatok a nájdicsánkába!»

Két percz alatt készen volt a fejében az egész komplikált hadi terv. Délig a birákat felrendelni a sütendő kenyerek végett; délután a jegyzőkkel a betoborzott ujonczokat felhozatni, a vármegyei chirurgussal megvizsgáltatni, a székvárosba felküldeni; estére Gargóra a grófhoz átrándulni, holdvilágnál az utakat megvizsgálni, az útbiztost az ágyából kihúzni, a hidakon a gerendákat helyrepótolni; másnap délre a járás határán a berdóczi korcsmában megjelenni, az élelmezésről intézkedni s Gorombolyi őrnagyot bevárni. Van rá huszonnégy óra. Bőven elég.

A plánummal elkészülve, még egyszer a tükre elé állt, kipödörni a bajuszát; a mi nem történik hiúságból, hanem azért, mert a kipödrött bajusz az embernek tekintélyt ád. (Példa rá III. Napoleon.)

A tükör azt mondta neki ezuttal:

«No lásd, most már tetszel nekem!»