II. FEJEZET. NÉMET MAGYAROK.

1710 Sylvester napján a szokottnál is nagyobb vásár volt Lőcse piaczán.

A tágas négyszögű tért minden oldalról emeletes paloták sorai foglalják rámába, barokk stylben épült homlokzatokkal, kőből kifaragott czimerekkel a kapuiv felett, latin emlékmondatokkal a párkányzaton, az egész piacznégyszöget mind patriciusok lakják, a kik a nemességüket Ulászló, Corvin Mátyás, Zsigmond, IV. Béla királyokig fel tudják vinni. Hanem azért e nemesi paloták mindegyikének az elejét a földszint hosszában árucsarnokok foglalják el, az építészet minden ötlete szerint alakított oszloptornáczok, az egyiknek az oszlopai harántúl dülnek a háznak, mint egy egyiptomi gula szelvénye, a másiké tömör kapunyilások rendét mutatja, úgy hivják őket, hogy «lábas házak». A tér legnagyobb részét elfoglaló városháza maga is ily oszlopcsarnokkal van befoglalva, mely kettős boltiveken nyugszik.

Ezekben a csarnokokban van felhalmozva a világ kereskedelmének és iparának minden közszükségre és uri fényüzésre szolgáló czikke. Lőcse város a közvetitő a kelet és nyugot között. Karavánjai Smyrnától Danczkáig járnak szakadatlanul. A szaraczén sheikekkel épen úgy egyezségük van, hogy őket rablótörzseik ellen védelmezzék a pusztában, mint a hajdemákok harambasáival, a kik a Kárpátok közt uralkodnak. Három világrész terménye és gazdagsága váltakozik e csarnokok alatt. A mellett a saját ipara is versenyez a külföldével. Hirhedtek a harangjai, mik a legkisebb csengetyükig sorba állítva láthatók a bazár árkádjai alatt; a halmaza a posztó, és len kelmének, a miknek a nevei hosszú sorban olvashatók felirva a bolt tábláján az áraikkal együtt, hogy a vásáros tudhassa, mit fizet; itt alkudozás nincs, az árakat a tanács állapítja meg; ennyi denár, ennyi forint a kamuka, a tabit, a fajlondis, a remek, a saffór, a rázsa, a perpeta, a hernász, a kvinet singje, s az árak mellé ki van az is függesztve, hogy melyik kelmét szabad viselni a nemes, a polgár, a paraszt férfinak, asszonynak, a ruházati rendszabály szerint! Ott láthatni a mesterséges óraműveket, miket lőcsei művészek alkottak; egész boltok ragyognak a felhalmozott ezüst ötvösmunkáktól; aranyműveseik magyar zománcz műveit meg épen nem is tudják utánozni a külföldön. A drága prémek halommal állnak a kis szekereken; felaggatva a fogasokra a sokféle subák, a legkeresettebb áruczikkek a téli évadban: csamlottból és csimazinból a közrendű népnek, sójaposztóból gereznák a polgárasszonyoknak; tarka selyemmel himzett szedrázsiából a patriciusnők unókái.

Új esztendő napján minden ember siet bevásárolni; az oszlop-csarnokok alatt rajzik a nép zsinóros mentékben, sarkantyus csizmákban; a férfiaknak hegyesre kipödrött bajuszai, vállaikra omló hajuk nyuszt kalpaggal leszorítva, a nők fátyollal lekötött aranycsipkés főkötőkben, a hajadonok gyöngyös pártával a fejükön, leeresztett pántlikás hajjal, bogláros palástokkal a vállukon, miknek gallérjai drága csipkékkel vannak díszítve.

A nagy tolongásban zsinóros egyenruháju hajduk tartják fenn a rendet, s a perlekedőket viszik fel egyenesen a vásárbiróhoz, ki a nagy «kereskedőház» nyitott tornáczában szolgáltat igazságot; ez egyuttal a börze, a hol a nagykereskedők szerződéseiket kötik; a tornácz alatt mindjárt a pénzváltók padjai, a hol a világ minden pénznemeit meg lehet találni.

S ez a sok mindenféle tarkabarka nép, a mi külső viseletére nézve Árpád és Tuhutum ivadékaihoz hasonlít, csupa merő német.

Még az első magyar keresztyén királyok alatt telepedtek ide.

A nyelvüket megtartották, minden más egyébben magyarokká lettek.

Előkelőik nem nyárspolgárok, hanem magyar nemes urak, kik magukat tekintik a tősgyökeres aristokratiának, s félvállról néznek le a «kivételképen» közéjük telepűlt egynéhány magyar nemes urra. S a kis polgárság sem az, a mi más német városok alsóbbrendű népe. Ez egy harczban edzett, fegyverhordó osztály; mind a harmincznyolcz czéhnek a czéhmestere egyúttal hadnagya is; s az első ágyuszóra mindenik czéh tudja, melyik toronyban kell megjelennie, fegyverestől.

Soha még ellenség az ő kapujukon erővel be nem tört.

Még a nagy tatárdulás keserves korszakában is ez az egy hely daczolt Batu khán minden csordáival. Itt volt a Lapis refugii (a menedék sziklája), mely oltalmul szolgált az egész ország bujdosóinak. Annak a kövei vannak beleépítve ezekbe a templomokba, palotákba.

Annyi viszontagságos századok során át ezek a német-magyarok mindig a legtántoríthatlanabb hívei voltak a nemzeti szabadság ügyének. Nem hajlongtak soha se a török császár, se a német császár előtt. Ha nem volt nemzeti fejedelem, megtették a városukat respublikának, s éltek, mint Velencze, vagy Ragusa a saját kormányuk alatt, s verettek pénzt a saját városuk czímerére, a mi Magyarország czímerének egy kiszakított darabja: a hármas halom, tetejében a kettős kereszttel, a mit két ezüst oroszlán tart fenn. Ennek a czímernek a monogramját viseli minden házajtó, minden kapubolt, és minden férfi a pecsétnyomó gyürüjében, a ki nem a patriciusok osztályához tartozik. Ezeknek saját czímereik vannak. Némelyik mutatja a polgári pályán szerzett érdemeket. Kalapács, patkó, harapófogó; szőlőtaposó kád, a benne tánczoló martiális kalpagos daliával; egy koszoruzott vasmacska; egy olajütő sajtó; egy medve, a ki könyvből olvas; egy gyalu és czirkalom; egy szivattyus kut oroszlánnal; egy czirkalmas férfi templommal és toronynyal, három kalász és a pelikán; egy mérleg, egy olajághozó galamb; de vannak aztán más czímerek, a mik a harczmezőn nyert diadalokra utalnak: az oroszlánon nyargaló pánczélos lovag; a három nyilat tartó marok; a mezítelen gyermek a kivont karddal; a fanyüvő vadember; kardfogó saskesely; medve a pallossal; meg mások, a mik vértanui emlékeket örökítenek meg: egy halálfő letört gyertyával; két átlyukasztott kéz; egy czímer pedig magát az ördögöt ábrázolja, szarvakkal és hosszú farkkal: az a Täufel családé. És a többiek is, kiket a magyar királyok, mint kiváló híveiket tüntettek ki, csupa német nevek fölött pompáznak: Zecher, Perner, de Schacher, Fabricius, Alauda, Engelmayer, Kornides, Cramerius, Ursinus, Lateiner, Pfanschmied, Rhael, Richthauser, Gosnoviczer, Amman, Lang, Rholler, Rombauer, Hain, Plasinger, Gräff, Buchwald, Engelhard, Tribel, Raichenburg, Borad, Zabeier és a többi: egy egész tömeg ősrégi patriciatus, mely erős helyet foglal a magyar történelemben; de különösen a magyar szabadságharczok történetében.

II. Rákóczy Ferencz korszakában Lőcse fontosságát az is emelte, hogy itt volt a fejedelemnek a második ágyuöntő műhelye. Ha egy elvesztett csatában ott maradtak ágyui a kuruczoknak: a lőcseiek rögtön előállították az ujakat s Antæusnak megint vissza lett adva az elvesztett ereje. Aztán, ha szakadóban volt a hadsereg mondurja, csak Lőcsére kellett izenni: onnan előkerült az új.

Nagyon is megbecsülte ezt a várost mind a fejedelem, mind a vezérei. Ebben az esztendőben is egy egész dandár őrzi azt, a legvitézebb kurucztábornok vezérlete alatt, a ki egyúttal a kurucz sereg legdaliásabb alakja, s leventei délczegségre még a fejedelemnek sem enged. Andrássy István báró uram ő méltósága.

Hanem azért, hogy kurucz sereg tanyázik a városban, még sem vegyül magyar beszéd a népsokaság zsibongása közé. Ezek itt Czelder Orbán hajdui; szepességi fiuk, meczenzéfi huszárok; üstökbe font hajuk, felcsavart bajuszuk, farkasbőr kaczagányuk azt hirdeti, hogy kuruczok, hanem azért németek: német kuruczok. Rákóczy Ferencz legjobb katonái.

Tíz órakor megkondul az öreg harang a nagy templom tornyában, első versét kongja a készülőnek a sylvesternapi isteni tisztelethez.

A zsibongás a főtéren a harangszóra még nagyobb lesz, az egész vásáros nép odagyülekezik, csörgős szánok sikamlanak végig a havon, lovas daliáktól kisérve. A vásáros nép azért folytatja a dolgot. Nincsenek itt pápisták, a kik azt kivánják, hogy a mise alatt zárva legyenek a boltok. Az egész város protestáns, s nagytiszteletű Zabaier Jób uramnak egészen mindegy, hogy mit csinálnak odakünn a piaczon azalatt, a míg ő odabenn a templomban predikál.

Ez a templom pedig a büszkesége a lőcseieknek. Tele van a királyok és dynasták emlékeivel, a kik itt időztek, a várost fejedelmi összejövetelek helyéül választák, kegyeikkel elhalmozták, hamvaikat ide temettették, szobraik, sirköveik, padjaik ott pompáznak most is.

A pompás cathedrale Szent Jakab nevét viseli. Az oltár a faragó és festőművészet csodaszép remeke; az óriási tabernaculum, mely egy darab kőből van faragva, a nagyszerű orgona mind a régi patriciusok buzgalmáról és bőkezüségéről tanuskodik; hanem ez idő szerint protestans szertartás mellett dicsérik benne az Istent. Mindent úgy hagytak benne, a hogy a katholikus világban volt, a szobrokat, a festett képeket; csupán az oltár tábláit szokták bezárni azalatt, a míg a reformált szertartás végbemegy.

Maga a környéke is a főtemplomnak egy nagy mauzoleum. Ez idő szerint legféltettebb helye a városnak; melynek fentartását minden capitulatióban gondosan megőrizték. Körülveszik azt a város nagyjainak, nevezetes embereinek siremlékei. Művészi faragványú dombormű csoportozatok, a mik bibliai jeleneteket ábrázolnak: Jákob álma, Judás árulása, Krisztus a Gecsemáne kertben, az utolsó itélet, a feltámadás, a megváltó mennybemenetele; ez utolsónál az apostolok, kik térdreborultan bámulnak a felszálló Krisztus után, olyan derék, becsületes, zsinórdolmányos, sarkantyúscsizmás magyar polgároknak vannak ábrázolva, hogy arról mindenki megtudhatja, miszerint ez hazai művésznek a remeke. Még jobban bizonyítja ezt a Sámson basrelief, a ki a szamárállkapocscsal filiszteus tábort fenyeget; mert ez meg tökéletes képmása I. Rákóczy György erdélyi fejedelemnek, ki Bécs elleni hadjárata alatt huzamos ideig tartotta Lőcsén székhelyét.

Azonban ide a főtemplom falai alá temetkezni csak a patriciusok előjoga, meg az olyan kitünő férfiaké, a kik mint tudosók, vagy lelkipásztorok kiérdemelték, hogy a hálás utókor márvány emléket emeljen hamvaiknak.