III.

A búcsúlakomán reggelig mulattunk régi jó pajtásaimmal. Derék jó czimborák!

Csak ez a Mihalek főzne valamivel jobban. Ez a legjobb vendéglős az egész városban, de ennél is a mi megehető az nem jó, s a mi jó, az megehetetlen. Én végigpróbáltam Pesten minden vendéglőt, s mondhatom, hogy itt már nincs mit keresni. Marchallnál nem tudnak tálalni, Frohnernél azt sem tudják, hogy a zöld osztriga más, mint a fehér, a «Hungariá»-nál a szarvasgombapástétom, a mi egyedül megehető; no csak aztán az «Arany sas»-ról beszéljen nekem valaki örökös malaczpörköltjével, székely gulyásával, halászlevével. Legutóbb már odakötöttem spárgával a halászleves extra bográcsot az asztal lábához, nehogy utánam találjon jönni Párisba.

A Mihaleknek el kellene menni elébb egy esztendeig inaskodni a Fréres Provenceauxhoz, hogy az igazi teknősbéka ragout-t megtanulja jól készíteni.

Erről ismerni rá Pestre, hogy ez nem világváros.

A borok? Comme ça! Ilyen-olyan.

A papa küldött hazulról tizenkét czilinder somlyait a búcsúlakomámra. Szegény jó öreg! Azt hiszi, hogy minden ember előtt a somlyai a nectár.

Én azután azt a tréfát csináltam, hogy a somlyait beletöltöttem egy nagy dézsába, s aztán a chablit beleállíttattam – hűteni! Pompás egy ötlet! Somlyaiban hűteni a chablit. Hja, a chabli csak chabli!

Széles kedvünk volt, mondhatom! Ha minden falhoz vágott pohár előtt egy német állt volna, most Moltke egyedül szaladna hazafelé.

Elfogyasztottunk tizenketten negyvennyolcz palaczk pezsgőt.

Éljen a negyvennyolcz!

A pezsgő vin cremant volt Veuve Cliquot gyárából.

Ez a Cliquot nagy török basa lehetett. Aligha nincs neki itt Magyarországon is egy özvegye, a ki itt fabrikálja a pezsgőt, nem is annyira Epernayben, mint a kecskeméti Epresben. Egészen megfájdult tőle a fejem.

No legalább az úton majd aluszom s nem látom, mikor a hátam mögött elmarad ez az unalmas, poros Pest, öntözetlen utczáival, kopott szinházaival, bölcs táblabiróival, zsidó haut voléejával, magyar újságiróival, és azzal a partján felhalmozott dinnye és vöröshagyma asztagokkal.

Behunyom a szememet, hogy ne lássam.