28. Régi Hű Szerető.

1827-ben egy összeesküvést fedeztek fel Lyonban, melynek czélja volt X. Károlyt ottani látogatása alkalmával elfogni. Károly király nem ment Lyont látogatni, hanem elküldte maga helyett a 9-ik municipal garde ezredet az összeesküvők elfogására.

Azok korán hírt vettek a fenyegető veszélyről s a kik legsúlyosabban érzék magukat terhelve, hirtelen szétrebbentek előle; ki Angliába, ki Belgiumba menekült; egy rész szétfutott a departementokba, ott elrejtőzve jó barátai, ismerőseinél.

Az ilyen igénybevétele a jó barátságnak rendesen sok kellemetlenséggel jár, s a házi gazdának készen kell arra lenni, hogy vendége helyett ő maga lakol meg; hanem ezért a ritkaságok közé tartozik, hogy a menekvő elől valahol ajtót zártak volna.

Azok között, kik benn Francziaországban iparkodtak elrejtőzni, volt egy fiatal költő is, Saint Creux, kinek néhány szabadságdala a nép ajkán élt már, s kit igen szép tehetségnek tartottak ismerősei.

Saint Creuxnak azért volt nehéz magát elrejtenie, mert arczképe minden kézen forgott; dalai előtt, miket az utczaszegleteken is árultak, ott volt metszésben, s nagy sötét szemeiről, vékony ajkairól könnyű volt rá ismerni, a ki egyszer arczképét látta. E mellett oly fiatal volt, hogy még szakál nem jelentkezett arczán, a mit levágva, magát ismeretlenné tehette volna; inkább öltözhetett át fiatal leánynak.

Valóban nem is tehetett okosabbat ennél, egy rhonemelléki parasztasszony felöltöztette őt pórleánynak, piros szegélyű rokolyába, piros sarkú czipővel; a fejére bóbitás, fehér főkötőt, karjára egy kosarat tele tojással, így szépen keresztül jutott a municipauxk őrszemein, még a sergeant meg is csipte az orczáját.

Igy jutott el egész Chateaux de quatre Rivieresig, a hol Thermé grófnő lakott.

Thermé Josefine ismeretes volt szépsége és politikai szabadelvűsége miatt. Ez utóbbinak köszönheté, hogy az udvartól számüzetett, s tiltva volt neki quatre-riviersi várát elhagyni; az előbbinek köszönheté pedig azt, hogy férje ellen indított válópere sehogy sem haladt előre, a kit pedig szívéből gyűlölt, s a ki azt meg is érdemelte. Thermé gróf különben azontúl is Párisban lakott. Ő kegyben állt. – Egyik oka ez volt neje gyűlöletének férje ellen.

Saint Creux megérkezve a quatre-riviersi várba, ott szolgálatba ajánlotta magát. Ott pedig az volt a szokás, hogy a grófnő híre nélkül cselédet fel ne fogadjanak, tehát őt is bemutatták a grófnőnek.

Josephine meg volt lepetve a fiatal pórleány ifju szépsége által s felfogadta őt belső szobaleányának.

Ha Saint Creux és a grófnő ahoz a fajához tartoztak volna az embereknek, kikről az Oeil de Boeuf krónikái annyi mulatságos botrányt tudnak susogni, e tévedésből csinos kis vaudeville leendett, a minőt bizalmas társaságokban szokás elmesélni, hasonló neműek hallatára; – azonban a költő ép oly nemeslelkű volt, mint tiszta szívű a grófnő; s midőn Josephine az első este behivatá új szobaleányát, hogy esti toilettjánál legyen segélyére, Saint Creux kezei reszkettek az első kapocs kibontásakor, mely ama síma hófehér vállakat kiszabadítá, a másodikhoz nem mert nyúlni; hanem térdre esett Josephine előtt s megvallá neki, hogy ő nem leány, hanem férfi, az üldözött, szerencsétlen Saint Creux.

A grófnő meg volt rettenve e fölfedezésen. Mit tegyen? Ha elűzi magától a férfit, kit mint költőt tisztelni tudott, azt ellenségei kezébe juttatja; egyik legderekabb politikai párthivét; ha pedig ott tartja magánál ez álöltözetben, mivé lesz jó híre, erénye? ha elébb-utóbb kitudódik, akár jó barátok, akár ellenségek által.

A nemes nő hirtelen elhatározta magát; választása volt, hogy kit áldozzon fel? a menekvőt-e, vagy önmagát? És ő a menekvőt – nem áldozá fel.

Akkor azt mondá Saint Creuxnak, hogy távozzék a mellékszobába és maradjon ott, s ezentúl is legyen úgy, mintha szobaleánya volna; majd ő rajta lesz, hogy más segélye nélkül ellehessen.

Azzal elzárta magát hálószobájába, mely Saint Creuxére nyilt.

A grófnő nem volt hozzá szokva, hogy maga fésülje haját. Szép hosszú szőke haja volt, mely, ha leült, egészen a földet seperte. Sehogy sem tudott vele boldogulni. Mit cselekvék? Fogott egy ollót és a szép haját levágta. Mikor ismerősei kérdezék, hogy miért tevé azt? azt felelte, hogy fejgörcsei miatt. Saint Creux tudta, hogy ez ő miatta történt.

Néha, mikor magányos létükben nem kellett meglepetéstől félniök, Saint Creux elmondá élte viszontagságait a grófnő előtt s Josephine megismeré, hogy a breton ingváll alatt valódi férfi-szív dobog, mely tele van szerelemmel minden nemes eszme iránt. A grófnő maga is óhajtott e nemes eszmék sorában állani.

Lassankint bizalmas viszony fejlődött ki közöttük, mely annál édesebb volt, minthogy a veszély óvatosságra kényszeríté őket. Josephine nem sokára egy tervet készített, mely szerint együtt keresztül szökjenek Angliába, s ott bevárva a válóper lefolytát, melyet ez esemény után bizonyosan mások még inkább sürgetni fognak, ott egymással megesküdjenek.

Talán épen e terv kivitelének apró készületei vonták a grófnőre a százfülű leskelődés gyanuját; – egy este véletlenül egy szakasz lovas municipal-garde jelent meg a quatreriviersi vár előtt, elállva minden kijárást.

Szerencsére a kapuk már be voltak zárva, a kutatók nem lephették meg véletlenül a bennlevőket; azoknak nehány pillanatjuk maradt mentségükre.

A grófnő hirtelen megragadta Saint Creux kezét és hálószobájába hívta; ott egy nagy falitükör rámáján levő arany faragvány egyik kigyótojás alakú golyóját megnyomva, a tükör lassan felnyilt, egy háta mögé rejtett fülkét tárva fel.

– Rejtsd ide magadat, szólt Josephine Saint Creuxnak, s maradj itt, míg a kutatók eltávoznak; ha fejed fölé nyúlsz, egy szőrzsinórt fogsz találni; azt húzd meg, mert az nyitja fel a szellentyüt, melyen keresztül friss levegő jut hozzád. Különben zárva kell lennie, mert denevérek jönnének bele s czinczogásukkal elárulnák a rejteket, melyben egyszer másfél napig volt rejtve a hugonották üldözésekor Gaston marquis, s innen szabadult meg.

Saint Creux szót fogadott és beállt a rejtekbe, s magára hagyta zárni a tükrös ajtót.

– Még egyet; súgá neki a tükrön keresztül Josephine; ha engem el találnának innen erővel vinni, mikor látod, hogy eltávoztak, könnyen kijöhetsz, ha a belső zár rugóját magad felé húzod. Innen aztán a melléklépcsőn a kutatók eltávoztával észrevétlenül megmenekülhetsz.

E pillanatban már ajtaja előtt csörömpöltek a katonák.

A grófnő bátor nyugalommal lépett eléjük s kérdezé, hogy mit akarnak?

A gárda kapitánya tudatá vele, hogy ők Saint Creuxt keresni küldettek ide, a kinek biztos tudomás szerint Chateaux de quatre Rivieresben kell rejtőzködnie.

– Megengedem önöknek, hogy keressék nálam, szólt a grófnő.

A kapitány három őrt állított a grófnő mellé, felvont fegyverrel; rájuk bízva, hogy minden mozdulatára figyeljenek, ő maga pedig a többiekkel elment a várat felkutatni.

Egész reggelig tartott a kutatás; akkor visszajött a kapitány, arczán rejthetetlen boszúsággal, s jelenté a grófnőnek, hogy Saint Creuxt ugyan nem találták meg, hanem azért parancsa van a grófnőt fogva vinni magával Párisba.

A grófné mondá, hogy készen van. Ő maga sietteté a kapitányt, hogy induljanak minél elébb. Nem akarta Saint Creuxt sokáig várakoztatni szűk menhelyén.

Öt percz mulva utban voltak a grófnő hintójában és a lovasok nyergeikben.

Josephine könnyebbült szívvel tekinte vissza várkastélyára, midőn már messzehagyták azt. Ezóta Saint Creux megmenekült.

A grófnőt bezárták a status-börtönbe s ott ült azután évekig, a nélkül, hogy csak hozzá is szóltak volna. Eleget könyörgött, folyamodott, nem kapott soha semmi választ.

1830-ban a juliusi meleg napok alatt a párisiak elűzték X. Károlyt, a status-börtönökből kibocsáták a foglyokat. Ekkor kiszabadult Josephine is.

A szabadulás fölötti örömét nevelte az a tudomás, a mit legelőször siettek értésére adni: hogy válópere rég be van fejezve; Thermé gróf azóta meg is házasodott. Tehát második börtöne is megnyilt. Két láncztól szabadult meg.

Öröme mámorában sietett haza kastélyába Chateaux de quatre Riviersbe, melyhez egykor annyi szomorú, most már annyi kedves emlék kötötte.

A juliusi napok diadalszavára bizton reménylette, hogy Saint Creux sietni fog őt felkeresni, a mit annál inkább várhatott, minthogy Saint Creux felől gyakran hallott is hírt, majd ismerősöktől, majd hírlapok által. A megindult politikai mozgalomban e név kezdette szerepét játszani.

Azonban Josephine hiába várt hetekig, hónapokig; Saint Creux nem jött felé; ő később türelmetlen, féltékeny, majd haragos és méltatlankodó kezdett lenni; utóbb annyira ment, hogy ő maga egy izben, midőn Saint Creux épen valami szomszéd megyében demagogoskodott, oda sietett, hogy őt meglepje.

Elszomorodva tapasztalá, hogy ez nem volt az ő kedvencze, nem a leányarczú költő, hanem valami brutalis alakoskodó, ki az ismeretes hazafi nevét felhasználta a világ bolondítására.

Még két, vagy három ilyen ál-Saint Creuxt fedezett fel azután, kik mind a könnyenhivő közönség ámítására, majd dicsvágyból, majd aljasabb érdekekből felhasználták a nép rokonszenvét e név iránt s ha egy helyütt leálczázva, odább kergették őket, másutt megint újra kezdték ugyan azt a comœdiát. Később ennek a divatja is elmult, s Saint Creuxről egészen elhallgatott a világ.

Josephine már egészen letett róla, hogy az igazi Saint Creuxt feltalálja s csüggedten tért vissza elhagyatott kastélyába. Bizonyosan vagy elfeledte őt a régi hű szerető, vagy elveszett a kietlen nagy világban.

Ott képzetében fölidézte az édes emlékeket, mik lelkét e név viselőjéhez csatolták. Hogy élt hónapokig körüle, egyszerű bretonleány öltözetében, milyen jól illett az neki. Szelid arcza alig hazudtolá meg köntösét. Milyen boldog volt, ha fejét úrnéja kezére lehajthatá, mint ragyogtak szemei, azok a szép fekete szemek; mikor arról beszélt, milyen boldog jövendő vár reájuk, akkor meghazudtolá arcza a hajadoni mezt.

És mintha csak tegnap, mintha csak egy órával ezelőtt történt volna, hogy őt Josephine a tükör mögötti fülkébe elrejté. A nagy zavarban egymást utoljára megcsókolni is elfelejték.

Nem is hitték talán, hogy ez utoljára van; azt gondolák, egy óra mulva ismét felnyithatja a grófnő kedvese börtönét. Milyen különös is volt az. Mintha még most is ott kellene neki állani.

A grófnő ábrándozva, félig öntudatlanul nyúlt a tükör titkos rugójához, tán azt remélte, hogy valami utbaigazgató jelt találhat ott Saint Creuxtól.

A tükör elfordult lassan, s a feltárult fülke mélyében – akkor is ott állt Saint Creux.

A régi hű szerető, breton leányöltözetében, – csakhogy már régen meghalva.

Lábainál hevert a szellentyű zsinórja. Azok az apró kis férgek, miknek lepéi este a gyertyavilág körül repkednek, miket molyoknak szoktak nevezni, azok ölték meg Saint Creuxt, összerágva a szőrzsinórt, melynek a szellentyűt kelle fölnyitni s az ifju ott fulladt meg.

A tükör hátulsó részére tűvel ez volt felirva:

– Kedvesem, a szellentyű zsinórja elszakadt; én itt megfulladok, de el nem árullak. Adieu.

Az ifju még az alatt halt meg, a míg a grófnőt a három őr szobájában tartóztatá; – szó nélkül, a halálküzdelem legkisebb nesze nélkül, a falnak dűlve s fejét kezére támasztva. Alig három lépésnyire kedvesétől lehelte ki lelkét, a nélkül, hogy ő maga hallotta volna végsóhaját, a mely ő hozzá és ő érte szállt el…