22. A Huszthi Beteglátogatók.

Tallóssy uram laboncz részen volt s Huszth várának vala kapitánya.

Huszth várát akkor erős fészeknek tarták s a kurucz vezér igen szerette volna, ha Rédey Ferencz uram azt valahogy szép szerével bevette volna.

Ostrommal azonban ez igen sokáig ment volna, mivelhogy ostromágyúi Rédeynek nem is igen valának, ellenben Tallóssy olyasfélével nagyon is jól el vala látva. Azután meg hadserege sem igen mérkőzhetett volna a laboncz kapitányéval, mivelhogy ő csupa lovassággal rendelkezett, emez pedig elegendő muskétást tudott kiállítani a falakra.

Pénzzel megint nem remélheté megvesztegetni a labonczvezért, mert az nagyon is gazdag ember volt, ő neki pedig annál szűkebben csorgott az olajos korsója.

Már pedig a várat akármi módon, de el kelle tőle venni.

Egyszer híre futamodik a környékben, hogy Tallóssy uram nagy beteg, valami szörnyű ragadós nyavalya ütött ki rajta; senki sem mer az ágyához közelíteni.

– No, ha senki sem mer, hát majd merek én, monda Rédey s befogatva négylovas kocsijába, egyedül egy hajdú kiséretében áthajtatott Huszth várába.

Természetesen beeresztették. Ki tartott volna tőle, mikor egyedül jő? Kérdezősködék a beteg felől, fölvezették hozzá, bement, ott találta az ágyon fekve, odament hozzá, leült az ágya mellé, mondá neki, hogy hallotta nagy beteg voltát s nem állhatta meg, hogy félretéve minden pártvillongást, atyafiságos érzelemből el ne jőjjön hozzá beteglátogatóba.

A beteg ember azt rebegte rá, hogy az Isten áldja meg érte, bizony nagy jót cselekedett vele.

Rédey uram kikérdezé, hogyan van, mi baja van? A beteg elpanaszlá sorba.

– Ki gyógyítja?

– Bizony senki sincs itt közelben. Izentem a szathmári felcsernek, de az azt izente vissza, hogy épen most kezdődik a bölényvadászat, várjak egy kicsit a nyavalyámmal.

– No majd elhozatom én kegyelmednek a magam doktorát Kállóból. Engedje meg, hogy egy pár sort irjak a fiamnak érte.

– Az úr Isten is megáldja érte kegyelmedet.

Rédey uram tehát ir a fiának, hogy jőjjön szaporán utána Huszthra, hozza magával a doktort is. De két kocsival jőjjenek.

Másnap ott volt Rédey fia és az orvos.

Az orvos mélytudományú férfi volt, megvizsgálta a beteget, kitanulta kórállapotját, rendelt neki orvosságot, hanem hogy még akkor nem volt ám minden városban gyógyszertár, el kellett a szerekért futtatni Debreczenbe; onnan hozta azokat el Rédey uramnak egy ismerőse, a ki ismét kocsissal, hajdúval érkezett meg.

Tallóssy uram betegsége azért csak ment a maga útján. Tudjuk azt, hogy a beteg ember nyughatatlan s ilyenkor akármi szert tanácsolnak neki, azokat mind meg akarja magán próbálgatni. Rédey uram pedig kifogyhatatlan volt a jó tanácsadásban. Mintha valami kuruzsló asszonynál lett volna két esztendeig inaskodásban, úgy tudott ajánlani mindenféle tetemtoldót, ínnyujtót, angyalrugta, ördögharapta gyökereket, kenőcsöket, liktáriumokat, hólyaghuzókat, az pedig, valahány, annyifelé lakó sógornál, komájánál, keresztfiánál volt expresse kapható, azokat az illetők mind maguk siettek elhozni és személyesen gratulálni hozzájuk a beteg úrnak.

A beteg úr pedig kezdte már magában számolgatni, hogy Rédey uram egy, a fia kettő, az orvos három, öcscse, bátyja, sógora, komája, keresztfia nyolcz; annak mindegyiknek kocsisa, hajduja, az huszonnégy; ide s tova a beteglátogatók többen lesznek, mint maga a várőrség.

Szeretett volna már nem feküdni az ágyban. Úgy tetszett neki, hogy nincs is már egyéb baja, minthogy elrontotta a gyomrát. De szíves ápolói meg nem engedték, hogy fölkeljen. Megrontaná magát, a visszaesés veszedelmes; csak hozasson még több italt a diák konyhából.

Egyszer már aztán csak kifúrta Tallóssy uramnak az az oldalát.

– Hallják kegyelmetek, én úgy veszem észre, hogy kegyelmetek már nagyon sokan lesznek itt a várban.

Rédey elmosolyodott.

– Én pedig azt hiszem, hogy már sokan is vagyunk. Nem megyünk mi innen el többet, uram.

Tallóssy még tréfának akarta venni a dolgot.

– Csak nem remélik mégis kegyelmetek, annyiad magukkal legyőzhetni az én várőrségemet.

– De igenis, hogy reméljük, mert valahányszor egyféle orvosságért elküldtünk egyet a kegyelmed csatlósai közől, azt mindig ott fogták az illető helyen s magunkfélét küldtek vissza helyette. Az igazi labonczok közől csakugy csilleng-billeng egynehány a mieink között.

Tallóssy uram látta, hogy szépen rá van szedve. Ijedtében úgy meggyógyult egyszerre, hogy felugrott az ágyból s felrántotta csizmáit segítség nélkül, pedig azelőtt azt képzelte, hogy csont van a hasában.

Valójában Huszth várát beteglátogatás örve alatt szépen elfoglalták tőle.

– Most hát legalább annyit tegyenek meg kegyelmetek, hogy küldjenek be innen Szathmárba.

Azt meg is tették vele, még pedig tulajdon négylovas hintaján.

Ott aztán azzal csúfolta minden ember, hogy kikurálták Huszth várából.