24. Igéret = Adósság.

Laurette híres tánczosnő volt Bécsben, Melchior pedig egy jámbor Localzeitung segédszerkesztője s ennélfogva Laurette kisasszonyba éktelenül szerelmes.

Tudjuk, hogy ez milyen rettenetes mesalliance. Egy elegáns ballerinának szüksége van igen is egy pár divatos hintóra, előfogattal, selyem- és mahoni-bútorokra, csipkékre és brilliantokra; – egy jámbor újságirói segédnek pedig szüksége van arra, hogy a szabók és csizmadiák ne kérdezzék az embertől azt a furcsát, hogy van-e fölösleges pénze?

Mert az nincs! soha sincs.

Már pedig ez a két szükség sehogy sem rímez egy. mással.

Hanem azért Melchior csak eljárt epedezni Laurette salonjába, mert azt legalább fűtötték s Laurette eltűrte őt ott, mert sokszor szüksége volt rá, hogy a pirouettjeit magasztalják s ennek a jámbornak nagyon kevés elég volt: egy mosoly, egy kézszorítás, néha egy elhullott virág. Többre ő nem is vágyódott szegény.

Egy napon a költő (nevezzük szegényt annak, hisz ez nekünk semmibe sem kerül, neki pedig bizonyosan jól esik) ragyogó orczával lépett be a szép delnőhöz s kezet csókola neki.

– Kisasszony! ma én rendkívül boldog voltam!

– Nos? örökölt talán?

– Oh, több annál. Tudja, ma ünnep van, nem jelenik meg lap, tovább lehetett aludnom, mint máskor.

– No az bizony szép szerencse.

– Oh kérem, nem ez a szerencse. Reggel felé, hogy ismét elaludtam, mert tudja a kisasszony, egész éjjel nem tudok aludni, mindig a kisasszonyhoz csinálok verseket; hát reggel felé elaludtam s azt álmodtam, hogy a kisasszony odajött hozzám; úgy volt öltözve, mint Girlandina, abban a tündéri ruhában, azokkal a rózsafüzérekkel itt és itt, meg ott. Oh be szép volt. Én magamon kívül voltam s a kisasszony olyan nyájas volt hozzám. Én azt mondtam, hogy miért nem vagyok én gazdag, hogy vagyonomat megoszthatnám a kisasszonynyal; erre a kisasszony azt felelte: «ime tehát én gazdag emberré teszlek tégedet, itt van öt szám, ezt tedd be a lutriba». Én pedig erre azt feleltem: «és ha kijönnek a számok, én önnek ajánlom szívem és vagyonom felét.» Erre ön kezét nyújtá, a melyben a reskontó volt, az illető számokkal: 5, 15, 25, 35, 45.

– No azok ugyan ostoba számok, barátom.

– Az ám, hanem én azért odahajoltam, hogy megcsókoljam önnek a kezét, aztán valaki nagyot kaczagott s én fölébredtem. Hát a mosóném volt, egy vén asszony, annak a kezét csókoltam meg, az nyújtotta elém a mosáskontót, arra volt felirva 5, 15, 25, 35, 45, már tudniillik krajczár, összesen 1 frt 25 krajczár. Azt ki kellett fizetnem.

– No ez kellemetlen ébredés volt.

– Az ám. Hanem azért mégis betettem a lutriba a fatális számokat, minthogy álmomban a kisasszony ajánlotta.

Szerencsére valamelyik Mayer bankár lépett be a salonba s végét szakasztá a feuilletonista álommeséjének; a mit aztán többet nem is kellett elővenni.

Másnap Laurette kisasszony meglepetve hallja, hogy Melchior quinternót csinált, mind az öt absurdus száma kijött: nyert rajta 60 ezer forintot.

No már erre respect! Most már a barátomat meg lehet hallgatni, – a míg abban a 60 ezer forintban tart.

Laurette azt várta, hogy a barátom rögtön a mint fölvette a lottocollecturából a pénzét, rohan vele oda s elmondja, hogy hát mit álmodott tovább?

Hanem Melchior barátom nem jött oda többet s Laurette kisasszony nem sokára megtudá, hogy az bizony felhagyott a poétasággal s a mint a pénzét megkapta, megkérte a házi ura leányát, egy derék, gazdag pékkisasszonyt, jegyben is járnak már, nem sokára meg is esküsznek, csak a stafirungot szerzik össze.

No ez már impertinentia! Ezt már egy tisztességes tánczosné nem engedheti magán száradni. Laurette kisasszony fogta magát s perbe idézteté Melchior urat, hogy a szerencséjét neki köszönheti, mert ha ő nem mondja neki álmában, hogy tegye be ezeket a számokat, hát soha a lutrin nem nyer; azonkivül is nem azt mondá-e, hogy ha megnyeri a quinternót, szíve és vagyona felét lábaihoz teszi? No a szíve felét adja, a kinek tetszik, de a vagyona felét csakugyan, ha van igazság a földön, neki tartozik hódolatul hozni.

A városi tanács meghallgatá a kisasszony keresetét s következő bölcs itéletben szolgáltatott neki teljes igazságot:

«Minthogy alperes elismeri, miszerint ő álmában azt igérte fölperes kisasszonynak, hogy ha az általa kijelelt számok a lutrin kijönnek, az eként nyert vagyont megfelezi vele, itéltetik: – hogy mihelyt felperes kisasszony alperes urat álmában megkaparinthatja, a kötelezett összeget, annak azideig járó kamatjaival együtt rögtön exequálhassa rajta – álmában.»