3. Szabad A Rablás.

Hogy dicső Nagy Lajos királyunk megjelent Olaszországban, mint idejekorán alászállott itéletnapi angyal, boszút állani bűnös embereken, vala az ő kíséretében egy Dancs Sylvester nevű magyar vitéz, ki magát többszörösen kitüntette a csatában s e vitézségeért egy egész dandár vezetése volt reá bízva.

Míg Nagy Lajos Nápolyban járt, Apor vajda, az alvezér Canosába küldé Dancs Sylvestert, hogy ott tartana rendet az olaszokon és különösen vigyázna nemcsak azokra, hanem saját magára is, hogy alattomban meg ne öljék.

Dancs vezér jót állt róla, hogy semmi baj sem fog történni; az ő keze kemény volt a kardfogásban, puha a kézszorításban, mindennek tudta a módját; seregében rendet tartott, senkit a lakosság közül megbántani nem engedett s a meghódított városban rövid időn úgy megszeretteté magát, hogy ott bizony akár egész éjjel egyedül járhatott volna az utczán, még sem nyúlt volna hozzá senki.

Volt pedig Dancsnak egy suhancz fia, alig tizennyolcz esztendős; nem is volt több annál az egynél, ezt is Sylvesternek hítták; ez volt Dancs apjának és nagyapjának is a neve, talán még a legelső Dancs őst keresztelték annak Szent István király alatt.

Nem is hitte volna Dancs vezér, hogy még ezután jövendő unokák unokái is sorban ne viseljék ezt a szépen hangzó keresztnevet, azért is hozta el őt magával, hogy otthon el ne csenevészszen az alatt, hanem inkább apja szemei előtt szokjék hozzá a nemesi élethez, melynek főfő iskolája a háború.

Tehát, a míg idősb Dancs Sylvester Canosában parancsolna, egy reggelen az ifjabb Dancs Sylvestert az utczán találták meg, tőrrel a szívén keresztül döfve és már egészen halottá hűlve.

Ki tehette azt? hol és hogyan történhetett? azt nem lehetett kitudni; mit is használt volna a tudás? az ifju ember azért csak nem lett volna tőle eleven.

Hírét vette e gonosz orgyilkolási esetnek a király, ki maga akkor Nápolyban időzött, s haragra gerjedve az egész város ellen, melyben e hűtlen merény történt, azt parancsolá Dancs vezérnek, hogy boszúállásul atyai fájdalmáért s büntetésül ez álnokságért, az összes dandárnak, mely vezetése alatt áll, három órai rablást engedjen Canosa fölött; érezze meg az egész nép, ha ki nem adja a gyilkost.

Dancs Sylvester megérté a parancsot és közlé azt a város előljáróival. Azok meg voltak nagyon rettenve. Képzeletükben ruháiktól megfosztva látták magukat, templomaikat feltörve, leányaikat meggyalázva; mert hiszen három óráig átadni egy várost ez Ázsiából jött hadnak, kik oly ellenállhatlanok a harczban, mit jelenthetne egyebet?

A jó urak kértek, könyörögtek Dancs vezér előtt, igértek neki nagy pénzváltságot, mind hiába, a vezér kérlelhetetlen volt; a király így hagyta meg, s a sereg előtt ki kell hirdetni a király akaratát.

Nem sokára egy gyászfátyolos asszony jött a vezér lakására s beszélni kívánt vele. Az asszony szép volt, mikor hallgatva állt is, hát még mikor sírva borult a vezér lábaihoz s könyörögve mondá neki, hogy kegyelmezzen meg a városnak és büntesse egyedül őt, mert ő az oka egyetlen fia halálának.

– Én Taormese grófnő vagyok, szólt az úrhölgy; szerencsétlen siciliai család boldogtalan leánya. Tegnap este a corsón találkozott velem fiad, s gyalog hintóm után jött egész palotánkig; én inték neki, hogy távozzék, rettegve attól, hogy férjem meg találja látni, ki féltékeny, mint minden olasz. Az ifju nem távozott; egész éjfélig hallottam sarkantyúi pengését ablakom alatt, a mint ott fel s alá járt és esküszöm a szűzre, hogy egyszer sem néztem ki ablakomon. Éjfél előtt nehány perczczel egy hosszú jajkiáltás hangzott fel az utczáról; akkor ölték meg őt. Én vagyok oka halálának. Büntess engemet miatta. Talán kaczér tekintetem csábítá el őt; talán nem rejtém el arczomat eléggé fátyolom alá, hiúságból, hogy szépnek találjon; én vagyok egyedül gyilkosa, büntess engemet és ne az egész várost én helyettem.

A grófné szép asszony volt, szépen tudott könyörögni, szájjal is szépen, hát még szemmel; Dancs vezér sem volt márványból, nem volt idősebb harmincznyolcz évesnél, ő is megláthatta azt, a mi szép; azért mégis Dancs vezér azt felelé az esdeklőnek, hogy itt nincs semmi kegyelem, ez nem az ő dolga többé; ő megsiratta a fiát, kit oly ifjan megöltek, ez az ő fájdalma; de a király boszút akar állani egy katonájáért, a kit meghódított városban orozva meggyilkoltak, s ez a király dolga, azért menjen az ifjasszony haza, s várja el békén, hogy holnap mi történik vele?

A grófné elment, egy óra mulva utána jött a vezér elé egy torzomborz férfi.

– Uram, én vagyok fiad gyilkosa; én vagyok Taormese gróf. Az imént nőm volt nálad, hogy magát a városért feláldozza, s én nem akarok alábbvaló lenni egy nőnél. Kezedbe adom magamat, öless meg és engedd el a városnak iszonyú büntetését.

Dancs Sylvester megtörlé két szemét, mert mégis csak eszébe kellett egyetlen fiának jutni, a midőn ilyen közel állt annak gyilkosához; s azt felelé az olasznak:

– Hallod-e olasz, a miért fiamat megölted, azért holnap majd számolunk egymással, de azt, a mit a király rátok mért, én senki haláláért el nem engedhetem. Eredj haza és várj rám.

Egész Canosa sírt ezen éjszakán; a kapuk be voltak zárva, senkinek sem volt szabad kimenni a városból, asszonyok, leányok kétségbe voltak esve; pénzes emberek osztották kétfelé kincseiket, felét elásva, más felét kirakva az asztalra, hogy a prédáló harczos nép készen találjon mindent és ne pusztítson a kereséssel.

Reggel hat órakor összegyűjté Dancs Sylvester csapatjait a főpiaczra, ott fölállította őket hadi rendbe. Még egy küldöttség akart vele beszélni, a város papjával élén, azokat elé sem bocsátá.

Mikor szép négyszögű rendben fel voltak állítva a magyar hadak, Dancs Sylvester oda lovagolt közéjük és így szólt:

– Magyar vitézek! A király azon büntetést mérte Canosa városára, a miért egy vitéz katonáját e helyen orozva megölték, hogy az ittlevő magyar seregnek szabadság adassék Canosában három óra hosszat rabolni minden házban; minél fogva én megengedem tinéktek, hogy a mai kilencz óra ütéseig Canosa városában mindent, a mi szemeiteknek és szíveiteknek tetszik, szabadon elvehettek, a pap aranykeresztjétől kezdve a hajadon csókjáig és erre ti néktek «a király nevében» igazság adatik… Hanem, monda ezután Dancs vezér, én «a magam nevében» csak azt mondom, hogy «becsületes ember nem cselekszi ezt, még ha szabad is…»

A kinek tetszik az engedelmet használni, elmehet.

Egy lélek sem mozdult a karélyból.

Elüté az óra egymás után a hetet, a nyolczat, a kilenczet; és Canosa városából egy gombostű sem veszett el semmi háznál, sem egy ártatlan nő hajaszála meg nem bomlott.

A magyar vitézek ott maradtak lovon ülve, sorban állva a piaczon az utolsó óra ütésig, mert Dancs vezér azt mondá, hogy szabad ugyan a rablás, de becsületes emberhez nem illik.

Mikor a félelmes három óra elmult, mikor minden utcza megtelt örömrivallgó néppel, kik a hazatérő magyar katonákat virágokkal és rózsavízesővel borították, s erővel vitték házaikba, miket egy óra előtt úgy féltettek tőlük, akkor Dancs vezér felkereste egyedül a Taormese palotát.

– Most olasz, szólt a grófhoz, a király ügyét elvégeztem a várossal, végezzük most az én ügyemet veled.

Ott a Taormese palota fegyverteremében elvégezték a bajt egymással; a gróf olyan rosszul védte magát, mint egy bűnös, Dancs Sylvester egy jó alkalommal úgy vágott hozzá, hogy Taormese feje lehullott helyéről s egész Dancs lábáig gördült, mintha meg akarná azt csókolni, bocsánatot kérve fia haláláért.

Dancs Sylvester megtörölte kardját, hüvelyébe dugta, azzal felkereste a gyászoló grófnét, a kit épen özvegygyé tett, s egyenes őszinteséggel mondá neki:

– Már édes szép asszony, a baj megtörtént; nekem nincs többé fiam, neked nincs többé férjed. Én nem vagyok az oka, hanem te. Azonban tegyük jóvá a dolgot, a hogy lehet. Én adok te neked férjet, te aztán – majd adsz én nekem fiat, s mind a ketten vigasztalva leszünk.

A krónika még annyit mond, hogy a szép olasz nő nem találta oly rossznak Dancs vezér ötletét, mint a milyennek az első hallásra tetszik. Dancs Sylvester, mint mondánk, még akkor élte virágjában levő férfi volt, s nemes híre is nyom valamit.

Hogy pedig a vigasztalódásból lett-e valami? arra úgy hiszem, igennel felelhetek, mert mai nap is él és virul egy egész népes Dancs család… már nem tudom, hogy hínak-e benne Sylvesternek valakit most is?