A PÉNZTUDOMÁNY.

A bondavári uradalom tehát már megvan.

Most még csak a tízmillió beruházási tőke hiányzik.

Azután még egy vasut, mely azt a világpiaczczal összeköti.

Lássunk legelőször a tízmillió után.

A bondavári kőszéntelep megéri azt. Még többet is. De ki tud felőle? Ki hiszi el?

Journalistikai reklámok, «Beküldetett»-ek veszteni kezdik már hatásukat. Minden ember tudja ezt a mesterséget.

«Isten áldása Kaulmannál! Ki vesz hamburgi sorsjegyeket?»

Az élczet kezdik érteni. Az utóragban az élcz, hogy: «nál» van ugyan, de «tól» nem jön az áldás.

Hanem hát sok új dolog van még a nap alatt.

Mikor Félix azt a szivességet tette Ivánnak, hogy vitt neki egy felügyelőt, beszélgetés közben meglátott az asztalán egy darab szénlapot, melyben valami ujjas növény lenyomata volt látható. Az a bondavölgyi tárnából került ki.

– Ah! ez valami ősvilági madár lábnyoma! mondá Félix.

– Nem! mondá Iván, ez egy növény levelének lenyomata.

– Nekem is van egy szép kövület-gyűjteményem.

– Hát akkor vidd el ezt is hozzá!

Félix elvitte a kővületet.

Mikor azután a bondavári részvénytársulat fellépése közeledett, egyszer csak jön egy nagyon elterjedt német lapban illustratióval ellátott leirása annak a legujabban talált madárnyomnak, mely a bondavári kőszéntárna mélyéből került elő. Doctor Felicius volt az értekezés alá irva.

«Hadd lássuk azt a madárnyomot!» kiáltának a tudósok.

A felfedező tudós nevet is adott az állatnak, mely lábnyomait a még akkor lágy (!) kőszénbe nyomva hagyta: «Protornithos lithanthracoides.»

«Hohó! megállj!» kiáltott rá egyszerre valamennyi geolog, physiolog, paleontolog, tanárok, tudósok, ártézikut-furók. «Ez nagy szó!»

Egyik csoport tudós azt állította: lehet, másik azt állította: nem lehet.

Miért nem lehet? Azért, mert a kőszénalakulás korszakában még nem voltak madarak, sem emlős állatok, a kőszénben nem találni mást, csak növényi maradványokat, csigákat s nagy csodára egy-egy halat.

S miért lehet? Azért, mert a mit nem talált még senki, találhat ezután valaki. Lám, Humboldt megesküdött rá, hogy nem volt az ősvilágban majom, mert ásatag majom nem találtatik sehol, és íme, azóta már találtak Angliában egy, Francziaországban három ásatag macropythecust.

Erre a madártagadók tábora újra felzúdult, leszamarazta a madárhívőket; hiszen még hüllők is csak a barna szénben fordulnak elő! Hát az anthracothérium mit vétett? De madárról szó sincs!

Végre miután minden illustrált lapon keresztűl ment a veszekedés, miután felzajdította a német, angol, franczia közönséget, a nagy érdeket költött pernek akként vetettek véget, hogy egy öt tagú, tekintélyes tanárokból álló választott biróság küldetett ki a kérdéses kövület megvizsgálására és elítélésére.

Doctor Felicius ezer darab aranyat ajánlott fel fogadásul annak, a ki bebizonyítja, hogy az ő madárnyoma nem madárnyom.

A tudósok tribunálja azután megvizsgálván az illető kőszenet, egyhangulag kimondá a verdictumot, miszerint az a nyom semmiféle Protornithosnak sem nyoma, hanem az «annularia longifolia» levelének lenyomata. Nem is lehet semmi másnak maradványa, mint növénynek, mert ez a széndarab nem barna szén, de a legtisztább fekete szén, a minek korszakában nem volt még madár.

Doctor Félix Kaulman azután kifizette szépen az ezer aranyat s megköszönte igen szépen azt a szívességet az egész tudós egyetemnek, hogy a bondavári szént így elhíresztelték az egész világban. Negyvenezer forinttal nem tudott volna ilyen reklamot csinálni. Már most kiabálhatja mindenki, hogy a protornithos humbug! hanem a bondavári kőszén renommeéja tudományosan meg van állapítva.

Tehát közeleg a kedvező időpont, a melyben a vállalatot a börze szinpadán debütiroztatni lehet.

Mert ez a legnagyobb tudomány a világon.

Vannak a börzének derült napjai és borus napjai. Néha teli van villanynyal a levegő, birkák ficzkándoznak a mezőn; másszor meg lehajtja valamennyi a fejét a földre, s nem akar hozzá harapni a szép zöld mezőhöz. Néha bégetve kéri a juhászát, hogy nyirja már meg, nagyon nehéz a gyapja. Másszor meg összedugja valamennyi a fejét, kifelé fordítja a hátulját s nem hallgat semmi biztatásra. Egyszer-egyszer meg, a nélkül, hogy tudná valaki, miért? nekiiramodik a vezér ürű s utczu, utána valamennyi. Sem juhász, sem komondor meg nem állitja futásában.

Tehát főtudomány: megtudni, mikor van jó idő a börzén?

Mert néha vannak olyan áldott jó idők, az emberek olyan üdvezülő állapotban, a tárczák, erszények oly tuláradó kedélyben, hogy olyankor minden sikerül: még ha valaki a Gellérthegy felaprózására és elárusítására keresne consortoriumot, arra is találna vállalkozót és részvényeseket. Máskor meg még a török vasuti kölcsönre sem hederítenek.

Tehát egy ilyen, minden füvet megnövesztő szép napon lett feltéve a bondavári kőszéntelep vállalata a bécsi börzén, s a kiirás napján a Kaulman bankház előtt s a hitelintézet utczájában katonasággal kellett kordont húzni, hogy a tömegesen rohanó aláirók ribillióját valahogy rendben lehessen tartani.

Az aláiró publikum már reggel elfoglalta a kapukat; könyökkel tört magának utat, a ki bízott az erejében; a tolongásban bevert kalap, leszakadt kabátszárny számításba nem jött; verbal injuriák a legnagyobb mértékben, tettleges bántalmazások a második és harmadik fokig fel sem vétettek. Az utczára nyiló ablakok bezuzattak, azokon kiabáltatott be: «Én irok alá tízezret, százezret, milliót! Itt a biztosíték!» Derék tornászok felhasználták testi előnyüket, hogy a szomszédjaik vállára felhágva, onnan felkapaszkodjanak az erkélyre, ott dugják be a fejüket az aláirással boldogított terembe: «fél milliót!» S midőn végre ütötte a délutáni hatot, s a kapuk bezárattak, a fegyveres erővel szétoszlatott tömegnek, mely nem volt szerencsés az aláiráshoz juthatni, fennen kiáltottak alá az erkélyről: «Az aláirás be van zárva! Óriási túljegyzés. Tízmillió helyett aláiratott nyolczszáz húsz millió forint!»

De hát itt van az a sok pénz ezeknél az aláiróknál?

Dehogy van! Az aláirt összeg tizedét biztosítékul leteszi mindenki másféle értékpapirokban. Pénzt még nem látott a consortium.

Azok, a kik itt egymás kabátját letépik a nagy tolakodásban, sem pénzbőségben nem szenvednek, sem a szénproductióval legkisebb közük sincs, hanem most épen jó idő van a börzén: lehet nyerni. A bondavári kőszénrészvények parin felül vannak jegyezve; azt a kis nyereséget szeretné minden ember be erszényezni s nem bánja azután, akármi lesz az aláirt részvényeivel.

Hanem gondoskodva van róla, hogy a fák ne nőjjenek az égbe.

Ott áll csatakészen az ellenfél: a contremine!

Waldemar herczeg az élén a contreminenek. Egyike a leghíresebb börzefejedelmeknek.

Igen természetes, hogy a mint azok az emberek, a kik csak rögtön nyerészkedésre irtak alá, a börzére viszik a részvényeiket s ott kezdik elárusítani: az emelkedés rögtön megakad, az agió visszamegy s lassankint egészen elenyészik. Ha életrevaló a vállalat, ha a részvények szilárd kezekbe jutottak, azután meglehet, hogy ismét felemelkedik.

Hanem ez ellen is talált ki a tudomány valami ellenszert.

Az igazgató-tanács választ egy syndicatust. A megtörtént reductió után a syndicatus rendelkezik a felett, hogy mikor adja át az aláiróknak a részvényeiket?

Ez időközt pedig felhasználja arra, hogy a börze-ágenseknek ád valami ötszáz részvényt ajándékba azért, hogy lancirozzák a vállalatot. Ezek azután gyilkos lármát csapnak a coulissában s a parquetten. Verik fel kétségbeesetten a részvényeiket. A certificátokat nagy agióval ragadozzák ki egymás kezéből: hanem még részvényt nem lát a börze. Hanem a cursus jegyzi szépen a «pénz» és «áru» rovatokat.

A tapasztalt emberek tudják, hogy ez csak szinpadi háború, hogy a ki igazi pénzt akar adni, kaphat annyi részvényt al pari a kutfőnél, a mennyit csak parancsol; s a contremine csak leskelődik, hogy mikor csapjon az agioteurök közé, mikor verje le egyszerre parin alul a vállalat részvényeit, hogy azután akkor vásárolja őket össze csúf áron? s azután nőhetnek megint felfelé.

A ki azután ebben a játékban elhull, az a szegény jégre tánczolni ment apró tőkepénzes, a kinek kiénekli a fiókjából a keveset kamatozó kis tőkéjét a nagy bacchanali zaj az arany borju tiszteletére, s a ki besompolyog a bizonyos nyereségre, s mikor azután fellobban a contremine, nagyot huznak a hátára, otthagyja a részvényeit, a differentiáit, mint a rák a lábát, s szalad haza és hálát ad az Istennek, hogy legalább a csizmáját megmentette.

Ez már így megy.