XXIV. Fejezet. A Sajóládi Remete.

Mindezen sulyos, válságos események alatt neszét sem lehetett venni Fráter Györgynek.

A mióta a hatvani országgyűlésből, jó tanácsának elvetése után, Zápolya János haza küldé a kolostorába, azóta a barát elő sem jött onnan. Csak ott a zárda rideg falai közt jegyezgeté fel a naplójába a napok tapasztalatait, a mikben semmi örvendetes nem volt.

Mint a szép gyümölcsben, melyet a féreg meglepett, látta terjedni a rohadást az egész nemzetben. Tán az almának a férge is azt hiszi magáról, hogy ő annak az almának a fejedelme?

Őt nem hitták elő a kolostorából, hogy dandárvezetést bizzanak rá, pedig több hadvezéri tehetsége volt, mint Tomorynak és egyéb püspököknek. Fráter György a maga hadi iskoláját a hős Corvin János alatt végezte. Azt már elfeledték.

Mikor Zápolya János Székesfehérvárott királylyá koronáztatta magát, akkor sem jutott eszébe a régi patronusának, hogy az egyetlen egy igaz hű emberét magához hivassa.

Pedig Fráter György meg tudta volna mondani Zápolyának előre, hogy kiben bízzék, kitől féljen.

Főurak, főpapok majd az egyik, majd a másik király pártjára állottak, ki többet igért nekik. Megadni egyik sem sietett. Egymásnak a birtokait bitangul adományoztatták maguknak s árulkodtak egymásra, hogy azokat elkoboztassák. A honfierény fehér holló volt már.

Minden levél, a mit a két királyhoz irtak, azon kezdődött, hogy «uram adj pénzt». S minden válasz, a mit a két király adott rájuk, azon végződött, hogy «nincs pénz».

Hadserege egyiknek sem volt számbavehető, s a mi volt, azt nem fizették. Zsoldba csak az idegen állt, nagynéha a paraszt, a nemesre nem lehetett számítani, mert az, ha megneheztelt, ha a tél következett hazament, elpárolgott.

Adót senki sem fizetett.

Templomba nem jártak, a papot nem becsülték, az új vallás terjedt rohamosan.

A török dúlás elől menekült bujdosókkal volt tele az ország.

Mikor János király végre rájött, hogy azt az egyetlen hű és eszes emberét felkeresse a sajóládi remeteségben, már akkor az ügye ez első fejezetében a királysága történetének menthetlenül el volt veszve.

Az Ausztriából betörő Ferdinánd király hadserege előtt mindenütt visszavonult János király serege. Egyenkint feladta Győrt, Tatát, Komáromot, Esztergomot, Visegrádot, utoljára magát Budavárát. Mikor Zápolya a maga seregével tábort ütött Sajólád alatt, s Fráter György végig járta a táborát, azt a tanácsot adta neki, hogy ezzel a sereggel ne álljon csatát Ferdinánd hadaival szemben, mert ebben nincs egyetértés, összefüggés, hadi rend.

Mégis elfogadta az ütközetet, meg is verték. Tokaj alól alig tudott elmenekülni a Tiszán át Salm, Ferdinándpárti fövezér elől, s Erdélyig meg sem állt. A rácz ezredek, vezérükkel együtt átpártoltak tőle Ferdinándhoz. De átmentek a magyarok jelesei is, kik eddig János király támaszai voltak, köztük Török Bálint és Perényi Péter a korona őre. Ez még a koronát is átvitte Ferdinándhoz.

És akkor ugyanezzel a koronával, ugyanabban a székesfehérvári főegyházban, ugyanaz a Podmaniczky István püspök koronázta meg Ferdinándot, a ki egy évvel elébb Zápolya Jánost kente fel királynak, ugyanaz a Bakics vitte előtte az ország zászlóját a koronázási dombig a négy kardvágáshoz.

Zápolya János még egyszer megkisérté a hadi szerencsét, Erdélyben új hadakat gyüjtött s azokkal egész Mezőkeresztesig hatolt. Két hű, derék hadvezére volt még, az egyik Bodó Ferencz, a budai néplázadás győztes leverője.

Zápolya egy éjjel ismét megjelent a sajóládi kolostorban.

– Futásban vagyok! Mondá Fráter Györgynek. Nincs már se országom, se hadseregem, se koronám. Magam futok, a merre szabad még az ut. Te rád bizom, hogy rejtsd el a kolostorod pinczéiben a kincseimet.

Zápolya nagy társzekerekkel vitette maga után hirhedett kincstárát.

– Nem úgy uram, mondá Fráter György. A kincseket nem rejtjük el, hanem haszonra fordítjuk. Nem futsz egyedül a hazából, én is veled megyek. S lesz még országod, hadsereged, koronád. Hanem most már én cselekszem!

S e naptól fogva kezdődik Utyessenovich Martinuzzi Györgynek fényes élettörténete.

E naptól fogva ő volt Magyarországnak a vezére, a többi mind csak eszköz a kezében. Maga a király is.