XXXII. Fejezet. A Világosvári Tréfa.

Télre fordult az idő. «Itten van már Simon Judás: Jaj te neked inges-gatyás!» Azt tartja a magyar közmondás. János királynak a hadai nagyon megcsappantak. Hóban, sárban nem szeretnek verekedni. Annyi fegyveres népe volt csak, a mennyivel Lippa várát megvédelmezhette. A lengyel segédcsapatok száma is leolvadt háromszázra. Mivelhogy a lengyelek többnyire az asszonyaikat is magukkal hordták a hadjáratba: ott ült az asszony az ura mögött hátul a nyeregben; asszony nélkül ők el nem lehettek; tehát ha az asszony haza kivánkozott, annak a szava bizony erősebb, mint a kapitányé: hát csak meg kellett fogadni.

Volt ugyan még egy dandára János királynak Nagyváradon, a hűségben megmaradt Czibak Imre alatt. Czibak Imre hatalmas egy vezér volt, a minek mértékét adja az a róla feljegyzett adat, hogy mikor a király asztalára tizenhat sült kappant felhoztak, abból Czibak Imre maga nyolczat meg tudott enni. Nem mindennapi ember volt!

Csak az volt a nagy baj, hogy Lippa és Nagyvárad között esett Világosvár. Azt pedig Balika rácz vezér tartá megszállva. Ez viszont Ferdinánd király híve volt. Ez által János király és Czibak Imre egymástól el voltak zárva.

Bevenni az ellenséges várat, ostromló sereg kellett volna: meg ágyú.

Ágyút ugyan kapott Zápolya Lippa várában hat darabot, de azokkal senki sem tudott bánni.

Hát a mit ágyúval, hadsereggel ki nem lehetett vívni, azt elvégezte Fráter György papokkal és asszonyokkal.

Világosnak csak azt a várat nevezték, mely a meredek hegytetőn épült: a hegy lábánál elterülő város neve volt «Siri».

A várat bevehetlenné tették a természetalkotta meredek sziklafalak; a sziklába vágott alagút vezetett fel egész a kapujáig; a külső tekervényes útat mély árok zárta el a kapunál s ahhoz egy felvonó híd vezetett, a kapu bástya lőrései csatakigyókkal és szakállas puskákkal voltak megrakva.

Mikor Czibak Imre a fekete czárt tönkre verte a Maros mellett, annak egyik alvezére, Balika, ide menekült Világosvárba, a Cserni Jován által összerabolt erdélyi kincsekkel együtt. A sok ezüst, arany marhán kivül, még több száz szép fiatal özvegyasszonyt is hurczolt magával a fekete czár, a kiknek a férjeit útközben leölette. Ezeket is oda vitte magával Balika. Papot, urat megöletlen, templomot kifosztatlan nem hagyott Balika, a meddig a keze elért. A Siri város templomában sem maradt meg más, mint egy Péter nevű kántor. Ez énekelt, imádkozott a nép előtt; de egyéb szertartásokat nem végezhetett. Pedig a jobbágynépnek nagy óhajtása volt az egyházi malaszt után, mely nélkül ember nem élhet.

Balika nagy szolgaságban tartá a jobbágyakat. A mit termesztettek, annak a javát elvette tőlük s felhordatta a várába; ott a buzát a száraz malomban ő velük őröltette meg, s éjjel-nappal ötven jobbágynak kellett hajtani a taposó-malmot, mely a száz ölnyi mély várkútból a vizet felhajtotta; s azoknak is maguknak kellett a saját élelmükről gondoskodni.

Fráter György, kitanulván ezeket az állapotokat, azt fundálta ki, hogy János király által kineveztetett egy Mihály nevű papot az üresen levő siri-i eklézsiába plébánosnak. Ezer forint lett igérve a papnak, meg a gyulafehérvári prépostság, ha a tervet szerencsésen dülőre viszi.

Ez a Mihály pap legelőször is maga körül gyüjté a város presbitereit, s elmondatá az ő sűrű panaszaikat a sok nyomorgatások felett, melyeket a Balikától s az ő martalóczaitól el kell szenvedniök. Se marha, se szép leány nincs biztosságban tőlük; de még az oltári szentség sincs.

– No látjátok: ennek mind a Báthory István az okozója, a ki Ferdinánd királynak a nádorispánja, Világos várának pedig földesura. Ő küldte ide a Balikát. Ha ti a János király hűségére térnétek át, akkor a Balikától megszabadulnátok; jó kegyelmes várurat kapnátok.

A vének bevették a jó szót s hűséget esküdtek János királynak.

Ekkor Mihály pap meghuzatta a toronyban a harangokat, s felküldé a várba Pétert, a kántort, izenettel Balikához.

A várbeliek elcsodálkoztak a szokatlan harangszón s kérdezék a kántortól, hogy mit jelent az?

– Holnap Mária havának az ünnepe lesz; új pap jött a templomba. Misét fog mondani s Úr vacsoráját oszt a hiveknek; azt jelenti az esteli harangozás.

Erre a sok özvegyasszony odasereglett a Balikához, hogy őket bocsássa le holnap a templomba, Siribe, hadd részesüljenek az Úr vacsorájában, a mit már három év óta hasztalan áhítanak.

– Jól van, mondá a Balika. De nehogy aztán elszökjetek, majd mi is veletek megyünk.

S azzal visszaküldé Mihály paphoz a Péter kántort, hogy csak a Balikáék számára készítse el az Úr vacsoráját, mert ők áhítoznak utána.

Hát hiszen erre számítottak épen.

Másnap az első «készülő» harangszóra lejövének az asszonyok a várból csapatostól; utánuk a Balika martalóczai vezérestől: állig felfegyverkezve. A várban csak gyönge őrséget hagytak.

Szemben találkoztak az úton azzal az ötven jobbágygyal, a kik hétről-hétre fel szokták váltani a várban robotolókat a malmoknál. Mindegyiknek a vállán volt egy félig tölt zsák általvetve; a kezében meg egy bot.

– Mit visztek abban a zsákban? kiálta rájuk Balika.

– Kölest viszünk a magunk élelmére.

– Minek nektek olyan sok köles egy hétre?

– Azt hallottuk, hogy jön János király a törökökkel, megszállja a várat, hát hogy éhen ne veszszünk odafenn.

Balika ráhagyta.

A parasztoknak a zsákjában pedig a köles közé egy-egy jó éles fejsze volt elrejtve. A mint azok a várba felérkezének, elővették a fejszéiket, ráhúzták a botként hozott nyelekre; megrohanták az álmos várőrséget, leverték valamennyit s elszedték a puskáikat. Akkor aztán ők voltak a kerten belül.

De még titkot kellett tartaniok, hogy Mihály papot és az asszonyokat is megszabadíthassák.

A mise és az úrvacsorája végeztével Balika harczosai megint visszaterelték a fogoly asszonyaikat a várba. Azok ájtatos zsolozsmákat énekelve bandukoltak az úton fölfelé; templomi zászlót vitetvén maguk előtt. Közepettük járult Mihály pap, Péter kántorral. Mögöttük jött Balika lóháton, nyomában a sok vitéz fegyveres.

Az asszonyok, a pappal és a kántorral szépen átsétáltak a felvonó hidon. De midőn a Balika is rá akart léptetni a hidra, a lova egyszerre csak megbokrosodott. S arra igen jó oka volt, mert a csapóhid elkezdett fölemelkedni, s ment fel a lánczain vontatva a vezér orra előtt.

– Mit csináltok? gazemberek! ordítá dühösen a vezér. Ereszszétek le tüstént a hidat!

A helyett pedig egészen felvontatták, míg teljesen elzárta a kapuboltot.

A toronyablakban pedig megjelent Mihály pap s kenetteljes hangon mondá:

– Menj el már békével, Balika, e helyről. Itt már eleget garázdálkodtál.

Ekkor vette észre Balika, hogy milyen pórul járt.

Dühös volt, fenyegetődzött: «No megállj, Miska pap! Ha megkaplak, lehúzom rólad a reverendát, bőröstül együtt.»

A parasztok aztán nem szántak a fali puskákból oda lövöldözni közéjük. Erre a martalóczok letakarodtak a hegyről, azzal a szándékkal, hogy megszállják a várat s kiéheztetik belőle a parasztokat.

Csakhamar azonban előjött Fráter György a magyarádi hegyek mögül Czibak Imre hajduival s kiverte Balika martalócz hadát még Siri városából is; az elbujdosott az erdélyi havasok közé.

Ilyen szépen foglalta el Fráter György Báthory István erős várát asszonyok és papok által.

A várban felhalmozott kincseket aztán szétosztá a nemeseknek, polgároknak és templomoknak, a kiktől el lettek rabolva; a fogoly asszonyokat is haza bocsátá a családaikhoz; a hű vitéz parasztokat megjutalmazta, s az olcsón kivivott diadal hirével tért meg János királyhoz.

És ez az egész diadal nem került egy halottjába sem a János király seregének.