X. Fejezet. A Fatalis Lencse

Nem lévén többé a magyaroknak semmi bajuk külső ellenséggel, sőt a két király közt létrejött békekötésnél fogva még a magyar váruraknak is megtiltatván nagyobbszabásu rablókalandokat rendezni, ennélfogva semmi sürgetősebb feladatuk nem lehetett, mint az egyetlen embert megbuktatni, a ki az országukat rendben tartja. Megindult a hajsza minden oldalról Fráter György ellen.

Irigyei voltak kicsinyek és nagyok. Azok haragudtak rá legjobban, a kik hálával tartoztak neki. A hála férges gyümölcs.

Egész bünlajstrom volt, a mit összegyüjtöttek ellene s azt mind a király elé vitték.

Hogy a buzát, bort, vágómarhát itt benn összevásárolja, külföldön eladja s ez által azoknak az árát kétszeresre fölverte már a barát. (Akkor ez halálos bün volt egy miniszternél: most próbálná meg!) Minden főispán azon végzi panaszlevelét a királyhoz: «uram, éhen halunk! Drágaságot csinál az országban ez a barát!»

Másik büne az volt, hogy jobbágyokat telepített ki Tisza-járta mocsárvidékekről egészségesebb tájakra: holott az ország törvénye tiltja a jobbágyoknak a költözködést.

Harmadszor: katonákat gyüjt, fegyverben gyakorol, ágyukat öntet; holott nincs háboru.

Várat is épit, sok ezer emberre valót, Erdélyben, Uj-Bálványos név alatt. Bizonyosan magát akarja királylyá emelni.

Szigoruan hajtja be az adókat.

És a mi legnyomatékosabb vád: hogy egész kincstárnoksága idejében még soha számot nem adott az ország jövedelmeiről és kiadásairól.

De különösen fütötték alája a poklot a budai várban. A királyné udvari környezetének ki nem szakadt a szájából a zokszó a barát kegyetlenkedései fölött. Zsugori, kamuti! A pénzt számlálva adja. Soha sem eleget. Mineróna kisasszony mindennap tudott valami új panaszt előhozni.

A királyné különösen ingerült volt a barát ellen: hogy őt a megszokott mulatságaitól megfosztja. Se karuszelre, se polikinelló-szinházra nem ád pénzt; a királyi butorokat is itthoni mesteremberekkel gyártatja, olcsóárban; nem hozatja Velenczéből. A királyné minden reggel sirt, mérgelődött, már enni sem akart: undorodott az itteni ételektől; a minőt pedig ő kivánt volna, abból nem adtak neki. Hogy még ez is mind a barát machinácziója, az kiderült a következő esetből.

Izabella egy napon nagyon megkivánta a «lencsét».

A szakács felizent, hogy nincs az éléstárban lencse.

A királynál panaszt tettek, hogy nincs lencse!

– Hát hová lett a lencse? Hisz a kunságiaknak, a kik adó helyett élelmiszereket küldenek a királyi udvarba, kötelességük lencsét is küldeni.

Hivassuk a sáfárt.

Ez aztán visszaemlékezett rá, hogy az idén is küldtek fel a nagykunok hatvan kupa lencsét, de azt Fráter György rögtön eladatta a piaczon, azzal az okossággal, hogy a lencse zsizsikes lesz, mind elrepül tavaszig. Ő tette annak az árát is zsebre.

– Ez a barát engem éhen akar megölni! sirt a királyné.

(De sokszor lehetett tőle ezt a szót hallani!)

Ez a lencse dönté fel a mérleget a király előtt.

A bün sulya több volt már, mint az érdemeké.

Rögtön levelet iratott Fekete Diákkal a barátnak, melyben az ellene emelt panaszok felsoroltatának s megparancsoltatott neki, hogy azonnal siessen fel Budára, sulyos vétkeiért számot adni.

Fráter György rögtön feljött Budára.

A király hideg szigorral fogadta. Követelte tőle az elmaradt számadásokat, melyeket Verbőczy kanczellár dolga megvizsgálni; szemére lobbantá egyéb nagy kihágásait és törvényellenes cselekedeteit. Mikor végre a királyné themájára került a sor, akkor Zápolya, mint minden igaz férj, egész haragba jött s végül ilyen dorgáló szókra fakadt: «én tégedet, alacsony szolgai állapotból a legfőbb méltóságokra emeltelek, s te rut hálátlansággal fizetsz érte? Az én feleségemtől a testén levő ruhát, a mindennapi eledelét is sajnálod. «Esmég czipót hámozz György!» azt mondom.7)

Fráter György csendesen hallgatta végig a királyi dorgálást. Még az arczán sem mutatott semmi keserüséget.

– Megengeded, hogy kegyes szavaidra válaszoljak fölséges uram. Legelőször is, a mi a számadásokat illeti, én azokat régen átadtam volna, ha lett volna kinek. Most, midőn megjelölte fölséged a competens auctoritást, rögtön felhoztam az actákat és rubrikákat magammal; ha kegyeskedik fölséged kitekinteni az ablakon, meglátja, hogy ott áll három társzekér Verbőczy palotája előtt, a melyekről épen felhordják a csatlósok a könyveket és irásokat a kanczellárhoz.

A király az ablakhoz ment s saját szemeivel győződött meg az igazságról. Bizony három társzekér volt ott, tele aktákkal.

– No ennek bolondul meg fog örülni kanczellár uram! No de ő kivánta! Habeat sibi!

– A mi a törvényellenes tettekkel vádoltatást illeti, arra majd meg fogok felelni az országgyülés előtt, melyet egyedül competens forumnak ismerek el: a hogy ebben fölséged maga is nagy részt vett a Rákoson és Hatvannál.

A király a fejét csóválta: kénytelen volt igazat adni a barátnak. (Országgyülés! Szép szó ez: csakhogy ahhoz kellene egy «közös» nádor, a ki összehivja.)

– A mi pedig a fölséges királyasszony panaszait illeti, folytatá Fráter György: azokból én arra a biztos és örvendetes meggyőződésre jutottam, miszerint fölséges királynénk Istentől megáldott állapotba jutott.

A királyt úgy meglepte ez a szó, hogy hátrahökkent: öröm volt az, mely megijeszté.

– A királyné áldott állapotban? Akkor te többet tudsz, mint én magam.

– Papi hivatásom hozza magával, hogy ezeket tudjam. Hozzám gyakran jöttek asszonyok, gyónás, panasztétel, lelki orvoslás végett, meggyónták bűnöket, a miket soha sem követtek el, magukra vallottak gonosz indulatokat, a mik távol voltak a szivüktől; vagy panaszt tettek a férjeik ellen, hogy kegyetlenek, szivtelenek, éhen akarják őket megölni: olyan ételeket adnak nekik, a miket a gyomruk be nem vesz, s nem teremtik elő azokat, a miket megkivánnak.

– Épen, mint Izabella.

– Vagy pedig ördögtől megszállottaknak vallották magukat, a kik reggeltől délig sírnak, kétségbeesnek; déltől estig pedig kaczagnak, danolnak, tánczolnak; mint a kiket a gonosz lélek gyötör.

– Így van a királyné is.

– A tapasztalt lelkiatya aztán ilyenkor penitenczia helyett okos dietetikai utasításokkal látja el a hozzá folyamodó asszonyt; nem a rosz lélek szállta azt meg, hanem az isteni teremtő erő csodájának tüneményei azok, a miket tapasztal.

– György! Ha ez való, a mit mondasz, aranyba foglaltatlak érte! mondá a király s már-már közel volt hozzá, hogy a nyakába boruljon a vádlottnak.

– Ne foglaltass te engem semmibe királyom, mert én a milyen bőrbe vagyok kötve, azzal meg vagyok elégedve; hanem vigyázz a királynéd testi-lelki mivoltára inkább. Mindenekelőtt hivass egy tudós asszonyt, hogy tanácskozzék vele. Aztán óvd a nagy indulatoktól, a hidegviz ivástól, a feszes öltözetektől; ne engedd lovagolni, tánczolni. Vigyázz rá, hogy meg ne ijedjen: rosz hireket előtte el ne mondjanak. Magad pedig őt szentnek tekintsd, a kihez csak imádkozva szabad közelíteni.

De már átölelve tartá a király Fráter Györgyöt.

– Aztán eltávolíts mellőle minden bohóczot, törpét, majmot, s egyéb arczfintorgatót, hogy el ne bámulja magát rajtuk.

– Mind kergetem őket világgá azonnal!

– Aztán varrótűt ne engedj venni a kezébe: gombostűt inkább.

A király gyönyörtől csiklandva kaczagott. Megértette, mire való ez intés.

– A mellett pedig minden indulatváltozatait tartsd természetes dolognak; ha reggel sir, átkozódik, halni készül: az épen olyan természetes tünemény, mintha délután dévajkodik, csintalankodik. Rá kell hagyni. Ha nem szeret valami ételt, vágja tálastul az étekfogó hátához. S a mit megkiván, azt hozni kell sebesen, ha mindgyárt kakastej volna is. A mi pedig a lencsét illeti: hoztam hat zsákkal, a legjobbat a mi a Bárczaságon terem: már a szakácsnak át is adtam.

– Akkor ma a királynéval együtt fogsz ebédelni, meghivlak a lencsés torra, a mi a közmondás szerint «a barátban vérré válik».

S ezzel a nyájas tréfával azt hitte a király, hogy elvégezte Fráter Györgygyel a dolgát.

A barát azonban még nem kezdett bucsuzni.

– Van még ellenem valami panasz, fölséges uram?

– Nem emlékezem rá.

– Talán Uj-Bálványosvár dolga.

– Igaz, hogy azt is felhozták előttem; de én azt nem tartom érdemesnek tovább üzni-füzni.

– Annyival inkább, mert fölséged maga rendelte el, hogy azt a várat, melyet Majláth vajda kezdett el építtetni, én foglaljam el.

– Te tanácsoltad.

– Okom volt rá, a mely azóta megerősödött. A míg te itt Buda várában a házas élet örömei közt megistenülsz, az alatt a te vajdáid Erdélyben azon vannak, hogy belőled közönséges embert csináljanak. Egész Erdélyt feltámasztották ellened. Ime olvasd el Bethlen Farkasnak a levelét, melyben értésemre adja, hogy Majláth István a szultánhoz küldé a követét, nagy ajándékokkal; felajánlva neki, hogy az ő pártfogása alatt kész elszakítani Erdélyt Magyarországtól, s mint Moldvát, Oláhországot a török vazalltartományává tenni, rendes adófizetés mellett.

A királynak köny gyült a szemébe, mikor azt a levelet végig olvasta.

– Lehetetlen az! Nem hiszek ennek a levélnek. Majláth az én keresztfiam. Én emeltem őt fel a vajdai székbe.

– Mégis ellened fordult, s csak a szultán jó akaratán mult, hogy ezt a szép országot, melyben aranybányáid, sóaknáid s legjobb adófizető népeid vannak, el nem veszítetted. A szultán azt kérdé Majláth követétől: «él-e még János király? No ha él, akkor ő a ti királyotok s neki tartoztok engedelmeskedni.» Ekkor aztán Majláth Ferdinándhoz fordult s most azzal alkuszik; most már többre, mint Erdélyre: egész Magyarországra, a te elüzetésedre.

– Ez olyan őrült gondolat, hogy nem lehet elhinni.

– Van még őrültebb is, mely ezt majd hihetővé teszi. Majláth összeesküvése nem áll magában. Ez csak egy lánczszeme annak a nagy ligának, mely Magyarországon túl Ferdinánd tartományaira is kiterjed. A népnek egyik király sem kell már, se János, se Ferdinánd. Csehek, morvák, sziléziták gyüjtik a parazsat Ferdinánd trónja alatt. Magyarok, szászok, székelyek a tied alatt. Nem kell nekik trón: respublikát akarnak, a milyen Helvécziában van. S a királyokkal együtt menetnek a papok; nem kell se püspök, se barát, se diaconus: beérik prédikátorokkal. Nagyon tetszik ez a tudomány! Nem adni dézsmát, nem tartani katonát, nem fizetni adót. A respublika megváltja magát évi adófizetéssel a töröktől, kitelik abból, a mit eddig a királyoknak fizetett, s a papi birtokok jövedelméből kikerül az ország adminisztrácziója. Az egész republikánus mozgalomnak a vezére a liegnitzi herczeg. Majláth csak annak az egyik szövetségese. S a néppel együtt tartanak a főurak. A republikánus és protestáns összeesküvésben részt vesz Thurzó, Ferdinánd király helytartója és Hofmann a bécsi kanczellár; itt Budán Török Bálint, a czwingliánusok és Perényi Péter, a lutheránusok feje.

– Te engem agyon akarsz rémíteni!

– Nem! Csak tettre akarlak ébreszteni. Még most egy vaskeztyüs ököllel el lehet fojtani az egész tüzet; de ha lángra hagyod lobbanni a füstöt, akkor aztán jöhetsz velem együtt czipót hámozni!

– Tehát senkiben sem bizhatom?

– Csak Istenben és magadban. Ha erős tudsz lenni, akkor az ellenségeid lesznek gyöngék; ha gyöngeséget árulsz el, akkor ők lesznek erősek. Ha bátor vagy, az ingadozók melléd állnak, ha félénk vagy, elpártolnak mellőled. A liga terve ez: Ferdinándot rábirni, hogy spanyol ezredeit indítsa Erdély felé Majláth lázadását támogatni. A míg azok távol vannak, Ferdinánd tartományaiban kitör a lázadás; cseh huszsziták, német protestánsok rendezett dandárokban gyülnek a zászlók alá s egy füst alatt elüzik a királyokat és papokat mind a négy országból, s akkor egy választás alá kerülő elnök alatt egyesitik valamennyit egy respublikává.

Zápolya nem birta felfogni ezt a nagyszerü rémeszmét, mely őt és a többi hozzá hasonlókat eltaposással fenyegette, egyre csak Majláth István fölött kesergett, hogy az lehetetlen, hogy az ő kedves keresztfia ilyen istentelenségen törhesse a fejét!

Fráter György folytatá:

– Ezért szálltam én meg Uj-Bálványos várát biztos katonasággal, egyetlen hűséges hadvezérünk, Batthyányi Orbán vezetése alatt, hogy a mint a vajdák egyet mozdulnak, a fejükre csaphassak s mi előtt azoknak idejük volna a hegyi szoros utakat elállni, ott teremhessek Erdélyben a derék haddal.

Zápolya nagy lelki küzdelmet állt ki.

– Engedj időt, hogy bizonyosságot szerezzek magamnak.

– Mi felől akarsz bizonyosságot szerezni?

– Hogy csakugyan való-e az, hogy Majláth a szultánhoz küldött követet, ellenem árulkodva.

– Bethlenen kívül saját sztambuli ügyvivőm is ezt bizonyítja.

– Én csak a saját követem tudósításának adhatok hitelt.

– Tehát küldd Sztambulba követedet.

– Jó lesz Horváth György?

– Ő már többször járt a magas portán, ismeri a basákat, a szultán előtt is volt. Nagyon alkalmatos lesz. De arra kérem fölségedet, hogy ezt tartsa titokban: mert az összeesküvők hálója meszsze kiterjed, s a fonálvégei itt futnak öszsze Buda várában.

… Ebéd idejére feljött a királyi palotába Fráter György, miután látogatást tett Verbőczynél a számadások végett.

A király Izabella jelenlétében fogadta.

A királyné már akkor tudta a nagy titkot. A tudós asszonynyal való értekezés egész bizonyosságot szerzett. A barát diagnosisa helyes volt.

A királyné arcza sápadt volt és átlátszó. Méltóságos szomoruság volt egész tekintetében. Felséges hivatásának érzete átszellemülőt megnyugvást zománczolt e szomorúság fölé. Kezét nyujtá a barátnak, s meghagyta azt csókolni.

Fráter György átadta a királynénak a számára hozott ajándékot. Ez volt a Dominica in albis napján szentelt viaszból készített «Agnus Dei», alatta aranybetűkkel V-ik Orbán pápának e verse: «Prægnans servatur, simul et partus liberatur».

A mint e szent ereklyét meglátta, elérté a királyné annak jelentését és akkor egyszerre lángvörösre gyulladt ki az arcza. És aztán ilyen piros is maradt az egész ebéd alatt.

Mineróna kisasszonynak pedig egy kristály födélzetű órát ajándékozott Fráter György, melynek átlátszó fedelén át lehetett szemlélni a mesterséges kerékművezetet. A királyné is örült kedvencze örömének.

Az asztal fölött azután Fráter György vidám adomákat mondott a királynénak, Mátyás királyról és mulatságos meséket, a mikkel egészen derült kedvre hozta Izabellát. Jó étvággyal evett, mint már régóta nem. S minden jól izlett neki.

Csak a királynak jutott eszébe a fődolog:

– Hát azt a lencsét nem hozzák már?

Bizony hozták, felékesítve hozzá való diszszel, hagyma karikákkal, malaczfülekkel és farkokkal.

– No végre valahára hát kapok lencsét! triumfált a királyné s az egész tálat maga elé vette. Jó, hogy a tudós asszony levetteté vele a vállfűzőjét. Most aztán kedvére duskálkodhatik a vágyva vágyott drága eledelből.

Egy késhegygyel belekóstolt. Összehúzta szemét, száját, megrázta a fejecskéjét. «Beh!»

– Bizony csak barátnak való eledel ez! S azzal odatolta a tálat Fráter György elé. A min aztán a király hahotával nevetett, az udvarhölgyek a legyezőik mögé rejték az arczukat, úgy vihogtak, csak Fráter György mondá egész nyugodtan, hogy az ilyesmi rendben levő és megszokott dolog.