IX. Fejezet. Mire Jó A Lutheránus Vallás?

Szerémy György káplán le sem ment, hanem stante pede megfelelt a királynak.

– A fehérváriak azért muzsikálnak a mai napon, mivelhogy ők lutheránusok és nem viseltetnek semmi hajlandósággal sem a nagybőjt, sem a kisbőjt megtartásához.

De már ezt János király nem hagyhatta megtorlás nélkül.

Még épen a királyné hálószobájának ablaka alatt mernek virginálni, kornyikálni az Istentől elrugaszkodott eretnekek! Fel kell hivatni a birákat, előljárókat a király szine elé azonnal, majd ő maga fog beszélni a fejükkel.

Lesz kriminális inkviziczió!

Szerémy megvitte a parancsot a korlátoknak s Verbőczy (maga is nagy inkvizitor és lutheránusüldöző lévén) sietett azt foganatosítani.

Nagybőjt első vasárnapján! reggeli mise előtt! világi nótákat énekelni a király ablaka alatt!

Izabella királyné addig könyörgött a királynak, hogy ő milyen nagyon szeretne egy ilyen kegyetlen inkvizicziót látni, míg az beleegyezett, hogy legyen hát ott mellette, de semmiképen ne próbáljon a bűnösök mellett könyörögni. A királyné ellenkezőleg azt fogadta, hogy még szigorúbb lesz magánál a királynál is.

A megrendelt órára (a király elébb a szent misét végzé a házi kápolnában Szerémyvel és azután kollácziózott a magyar és lengyel urakkal) beállítának a felidézett előljárók.

A király kemény szavakkal támadt reájuk.

– Ti pártütő eretnekek! Azért idéztettelek benneteket királyi szinem elé, hogy feleljetek meg nekem, fejvesztés terhe alatt, erre a két kérdésemre: először is, mi kifogástok vagyon ti néktek a szent katholikus vallás ellen? Másodszor, mi jót találtok a lutheránus vallásban? Ha ki nem elégítő feleletet adnátok, majd következik a «nyujtó» és a «vizital»!

A királyné nagyon meg volt elégedve királyi férjének e hatalmas fellépése által, odatette a karját a király vállára s úgy nézte angyali kegyetlenséggel, hogy mint fognak most mingyárt halálfélelembe esni a pogányok.

Biró uram, a többiek által könyökkel előre tolatva, jobbra is, balra is sandított, aztán felnézett a padlásra, végre csak megszólalt:

– Fölséges király uram, királyné asszonyom, nincs mi nekünk akkorka kifogásunk sem a katholikus vallás ellen, mint a körmöm feketéje. Dicső vallás! melyben idvezültek apáink s mi is szivesen idvezülnénk, mert e szerint bizonyos a paradicsom, mig a lutheránus vallás szerint, Isten tudja, hogy lesz, mint lesz? Tökéletes a pápista vallás az alfátul az omegáig, csak pap ne volna benne!

A király nagyon akart haragos képet mutatni. Perényi Péter magyarázta francziául a királynénak, hogy mit mondott a biró.

– Őrült beszéd! monda János király. Pap nélkül nincs ritus, nincs ceremonia. Örök időktől fogva volt papotok, s meg voltatok vele.

– De ilyen tökéletes még nem volt, mint a milyent most küldött fölséged a fejünkre. Nem vagyunk mi méltók, hogy ennek a nyomdokaiba lépkedjünk, mert ennek csak az angyalok és a martyrok képesek kiállani a réguláját hiba nélkül.

– Hát micsoda régulákat szabott rátok? Bőjtöt? Penitencziát?

– Ha csak azt tette volna! De interdictum alá vetette az asszonyainkat. Törvényt hozott ránk, hogy addig nem szabad férjnek a feleségéhez nyájas szóval közelíteni, a míg elébb meg nem gyónt a papnál. Már most, ha czéhmester komám uram hazavergődött a vásárból késő este, szomjasan, kifáradva, megázva, azzal a szóval: «kincsem, rózsám, adj frissen egy pohár bort, meg egy csókot», az asszony azt mondta rá: «hol a gyóntatóczédula?»

Az urak a markukba kezdtek nevetni.

A királyné, Perényi tolmácsolása után, arcza elé húzta a fátyolát s azt suttogá: «c’est effroyable!»

Török Bálint valamit sugott az udvari káplán fülébe, mire az nagyon vonogatta a vállait s a fejét félreszegte. A király is közel volt hozzá, hogy királyi méltóságát elveszitse.

– De azért nem kellett volna mingyárt lutheránussá lennetek falustul!

– Hja fölséges uram, ember az ember, husból és vérből vagyunk. Mit szólna hozzá fölséged…

– Az egészen más! Rólam ne varrjatok himet! Bolondok! A mi vizen Nagy Kristóf keresztűl gázolt, abba Faraó népestül belefulladt.

Még javában leczkéztette a király a hittagadókat, a midőn megnyilt az ajtó, s mint Deus ex machina, belépett a terembe Czelesztin atya.

A szigoru aszketa egy nagy pecsétes pergament szorított a kebléhez mind a két kezével, úgy járult a királyi pár elé.

Az urak mind kárörvendő mosolylyal néztek Zápolyára.

A király megelőzte az exorcisatiót.

– Jól van jól, szent atyám, tudom, miért méltóztatott jönni, a gyóntató czédula? Igen is. Az udvari káplánom az én gyóntatóm, tisztelendő Szerémy György uram, megmondhatja…

Szerémy György azonban, nehogy hamis tanubizonyságot kelljen tennie, hirtelen kiosont az ajtón.

– Nem azért jöttem ide, fölséges uram, monda nyugodtan az apátur. Tudom jól, hogy az esketési szertartást megelőzi a gyónás és az absolutió. Hanem azért jöttem, hogy fölségedet egy törvény megtartására figyelmeztessem, melyet fölséged megszegett.

– Én szegtem meg törvényt? Hiszen három nap óta kinn sem voltam a rezidencziából s jónál egyebet nem cselekedtem.

– De ez már a negyedik nap. Fölségednek tudnia kellene azt, hogy Gergely pápának van egy rendelete, mely megtiltja a királyoknak az olyan székvárosokban való mulatást három napon és három éjszakán túl, a mely városokban szentek és királyok vannak eltemetve. Ezt a brévét, különös pásztorlevél mellett, alkalmazá Alberik érsek Magyarország királytemető városára, Székes-Fehérvárra. Felséged már a negyedik napot üli itten.

– Ez azt teszi, hogy már most én kerekedjem fel asszonyostul, udvarostul s hagyjam el a várost?

– Azt.

– De édes szent atyám. Lássa főtisztelendőséged, a királyné nagyon megszerette ezt a várost, olyan jól érzi magát ebben a palotában. A budai királyi várlakban mindent ujra kell bútorozni, a török rútul elpusztított mindent. Itt pedig a legjobb kényelemben vagyunk. Nagy tél van. Iszonyú hófuvások betömték az utakat. Gyönge asszonynéppel most utra kelni istenkísértés volna.

Az apátur négyfelé nyitogatta a pergamenlevelet s odamutatott az aranyos kezdő betűkre, a megfakult aláirásra.

– A törvény – törvény. Az egyház nem alkuszik.

A királyné boszusan dobbantott a lábával.

– Én nem értem ennek a törvénynek az okát! monda Zápolya.

– Nem érti fölséged? Azt a magasztos gondolatot, hogy a hol egy Szent-István és vele együtt annyi dicsőült királyok aluszszák örök álmukat, azt a szent helyet ne háborgassa senki világi mulatozással. Ünnepélyekre három nap elég: a többi már csak hivalkodás. – Nem jut-e eszébe fölségednek, hogy itt temetteté el a szerencsétlen II. Lajos királyt, s most annak a sirja fölött tartja menyegzőjét? Nem gondol-e rá fölséged, hogy maga is ide fog jutni egykor, a többi királyok sorába, s akkor az utána következő király itt fog tombolni a sarcophagja fölött!

– Rettenetes ember! Kiálta föl a királyné. Így beszélni a királylyal!

– Én nem a királyokat szolgálom, hanem az Istent. A törvényt felmutattam. A király megszegheti. – A mit mondanom kellett, megmondtam. Lelkemet kimentém…

Azzal, több szót nem vesztegetve, megfordult s üdvözlés nélkül elhagyta a termet.

– Lássa fölséged, ilyen pap ez a pap, monda a városbiró. Midőn a királylyal is így bánik, hát akkor mivelünk, szegény kékbeli emberekkel hogyan végez! Azért, hogy megfeleljek fölséged kérdéseire, azt mondom, hogy tökéletes vallás a katholikus vallás, csak azok a papok ne keveredtek volna bele, a kik fölségedet innen, a saját rezidencziájából, ilyen hóförmeteg idején ki akarják üzni. Mi ellenben, szegény lutheránusok, a kik nem tartjuk se Gergely pápát, se Alberik érseket magunkénak, szivesen látjuk fölségedet a mi városunkban, akár egy álló esztendeig s mi felőlünk énekelhet, muzsikálhat, tánczolhat az egész násznép; mert mi a bőjtöt nem tartjuk: Urunk Jézus szavait követvén, melyek szerint «nem az viszi az embert kárhozatra, a mi a száján bemegy; hanem a mi a száján kijön.» Legyen fölségtek a mi városunk vendége, mig kitavaszodik. A mint az idő megnyilik: szép erdőink vannak, tele dámvaddal, szarvassal, tudjuk, hogy királyné ő felsége mennyire kedveli a vadászatot: nagy örömét fogja itt találni. Maradjanak itt közöttünk: nem lesz semmi botránykozás.

Azzal mind valamennyien odatérdeltek a király és királyné elé.

Perényi félnevetve monda:

– No már most megtudta fölséged, hogy mire jó a Luther vallása?

– Eredj! Te is közéjük való eretnek vagy.

Hanem azért bizony csak ott maradt János király a szép fehérvári palotában egész udvarostól egy álló hónapig, vagy még tovább, nem törődve pápai brévékkel s királyi dekretumokkal.

Kútforrásunk megjegyzi, hogy abból a királyra nem jó, hanem rossz származott, hogy a törvényt kinevette.

De a székesfehérváriakra nézve is szomoru vége lett ennek a történetnek, a hogy majd meglátandjuk, s akkor majd tisztelettel fogunk adózni pater Celestinnek, a kiről kisül a végén, hogy igen derék férfiu volt: pap létére igazi férfi ez elasszonyosodott nemzedék közt.