XIII. Fejezet. Fiatal Anya

Egy huszonkét éves királyné és egy két hónapos csecsemő maradt Magyarország trónján.

A királyné maga is gyermek volt még: szép és okos; de mégis csak gyönge asszony. A legtúlcsapongóbb költői képzelet nem találhat ki ennél viszásabb helyzetet, mint a minőt a sors szeszélye előteremtett: egy szétbomlott ország sorsát egy fiatal nő kezébe letenni, a ki még alig két éve, hogy leánya lett a nemzetnek; a ki senkivel nem rokon népei közt: még a nyelvüket sem érti, a ki még az élet örömeit sem ismeri, nem hogy a rémeit ismerné; a kinek még azt az időt sem engedték nyugodtan eltölteni, a mit egy gyermekágyas asszonynak az egészsége végett ágyban fekve kell átpihenni; felköltötték, hogy öltse fel a gyászruhát, vegye karjára a gyermekét, vigye ki azt magával a Rákosra: mutassa fel ott az egybegyült rendeknek s fogadja azoknak a riadó «vivát» kiáltását, a kik gyermekét királynak választák s őt magát ez ország regensnőjévé tették.

Verancsics püspök így ir a királynéról: «Fiatalsága, a gyász által emelt szépsége, ékes beszéde és nyájassága által mindenkit annyira elbájolt, hogy «az erények és kegyelmek tárházának» neveztetnék.»

A rákosi országgyülés Fráter Györgyöt, Török Bálintot és Petrovics Pétert a kis király gondnokaivá, s a királyné országtanácsosaivá nevezte ki, Fráter Györgynél hagyva meg a kincstárnokságot, Török Bálintnál az ország hadainak főkapitányságát, Petrovicsnál a temesi bánságot.

Fráter György egy országkormányzói főméltóságot is tervezett s ezt Perényinek szánta. Hogy a többi főurakat meg ne sértse, a szabácsi szandzsákot kérte fel, hogy kinálja meg ezzel Perényit, a kivel benső barátságban volt; Bali basa szabadítá ki Perényit keserves török rabságából.

De Perényi már akkor nagy fordulást tett. Mikor meghallá János király halálának hirét, meghuzatta a harangokat, Te Deumot rendezett, ökröt süttetett, bort osztott a népnek: mintha valami nagy diadal volna. A Bali basa levelét pedig elküldé Ferdinándnak. (Ez később nagyon torkára forrott szegénynek!) Ferdinánd örömmel fogadta a visszatérő elpártolt főurat s őt bizta meg a főkanczellársággal s a Ferdinándpárti magyar hadak főkapitányságával.

Másnap a rákosi országgyülés után összegyüjték a budai polgárságot a Szentgyörgytéren s felesketék a királyné és a kis király hűségére. János király ugyanezen évben adá ki azon rendeletét, mely a budavári polgárokat egyenkint és egyetemesen magyar nemesi rangra emeli.

Izabellának meg kellett érni azt, hogy az a Perényi, a ki őt, mint János király násznagya, Krakkóból idehozta, a ki az egész uton, és még azután is, rajongó cavalièr servantja volt, most ostromló hadsereget hoz ellene. Ágyukkal folytatja a courtoisieját.

Hát Majláth mit csinált? Az még hagyján, hogy a mint Fogarasból kiszabadult, rögtön feltámasztotta az elpihent lázadást Erdélyben s magát kikiáltatta Erdély fejedelmének: de menthetetlen az az árulkodása, a mit egy védtelen nő, és egy csecsemő ellenében elkövetett. Sztambulba küldött követe által azt a hirt terjeszteté el, hogy Izabella gyermeke nem valódi szülötte a királyi párnak. Az csak aféle «zabi gyerek», a kit az utfélen szedtek fel s most kiadják királyfinak.

A szultán ennek a hiresztelésnek a kiderítésére nem sajnálta felküldeni Budára Rusztán béget, a csauszagát, hogy saját szemeivel győződjék meg az igazságról.

Fráter György megértve Rusztán bég küldetését, odavezette őt az ifju özvegy királyné elé.

Izabella, fekete bársony gyászruhájában, trónusán ülve, fogadta a török követet. Ölében tartá kis fiát, István Zsigmondot, a ki már hat hónapos ember volt s négy hónapos király.

Rusztán bég üdvözlő szavaira a királyné válaszolt, s az alatt, míg a tolmács ide és oda átfordítá a beszédeket, a kis király rákezdte a követelő sirást.

És ekkor a bájos királyi özvegy, nem gondolva az országnagyok jelenlétével, kikapcsolá keblén a ruháját s szemérmes anyai gondossággal megkinálá a gyermekét az élet kutforrásával.

Ennél a bűbájos jelenetnél Rusztán bég, a milyen hosszu volt, úgy vágta magát arczra, a királyné lábaihoz, s a kis gyermek meztelen lábacskáit összecsókolva, fogadá a prófétára, hogy pártfogója fog lenni teljes életében.

A szoptató királyné diadalmaskodott a diplomaták minden ravasz fondorkodásai felett. A szultán arany süvegecskét, arany almát és arany buzogányt küldött a csecsemő királynak s biztosítá nagyuri oltalma felől.

A bécsiek nem voltak ilyen érzelgősek. Rögtön megindítának egy erős hadat Fels Lénárd és Perényi vezetése alatt az özvegy királyné és a csecsemője ellen. Elfoglalták könnyű szerrel Visegrádot, Váczot, Pestet, Székesfehérvár önkényt kapitulált Perényinek (Nostras volt!) és megszállták Buda várát.

Török Bálint állt velük szemben.

Könyv nélkül lehet tudni a többit.

Török Bálintnak Perényi Péter régi esküdt fegyvertársa volt. Azzal csak nem verekedhetett.

Ámde voltak a bécsi hadseregben németek is. S ezek szorgalmasan portyáztak szerteszélylyel a Budavidéki falvakban zsákmány után.

Török Bálint huszárjai aztán megtették azt a barátságot, hogy a midőn Fels Lénárd labanczai prédával megrakottan jöttek visszafelé a táborba, lesből kirohantak rájuk, jól elpáholták őket, s a vett zsákmányt elvették tőlük.

Ez pedig a Perényi alatt levő magyar vitézeknek nagy gyönyörűségére szolgált. Még ők kiabálták jobban a Török Bálint huszárjainak: «üsd! nem apád!»

Ezen aztán a Fels Lénárd labanczai, meg a Perényi magyarjai olyan szépen összevesztek egymás között, hogy a szép római fürdők völgyében valóságos csata fejlődött ki a Ferdinándpárti magyar és német ezredek között. A két fővezér, Fels és Perényi személyesen siettek a veszedelmes czivakodás lecsillapítására; de biz az ő katonáik nem hajtottak a vezéreik szavára. Fels Lénárd kapott egy kopjadöfést a tomporába, Perényit pedig úgy üték nyakszirten egy nagy kővel, hogy felbukott. Utoljára a Dunán álló hajóhadról kellett előhozni a spanyol muskétásokat és dalmata naszádosokat, a kik egypárszor közé durrantván a puskáikkal a német-magyar viaskodó hadnak, azokat szépen kibékiték egymással.

A budai várban nagyot nevettek ezen, hogy az ellenség hogy öldökli magamagát, háromrészre válva, s Izabella királyné is ezen tréfás bevezetés után, kezdett gusztust kapni a háboruhoz.

Hiszen ha mindig ily mulatságosan végződnék.

Ferdinánd király azonban gyorsan futtatá Andronicus Tranquillust, hajdan Gritti titkárát Sztambulba: «repülj! rohanj! Itt az ideje a nagy urnak bejelenteni, hogy Magyarországon nincs már több király, csak Ferdinánd.»

A szultán azonban nagyon rosszul fogadta ezt az üzenetet.

– Mit nekem a nagyváradi békekötés? felelé Laszkónak. A te urad és János király tudtom nélkül szerződtek. Magyarország és a korona nem Jánosé, hanem az enyim: ő csak az én hűbéresem volt. Ha nem tetszik a magyaroknak, hogy általam megerősített királyuk legyen, akkor majd adok nekik basát helytartónak, csinálok az országukból szandzsákságot, mint Boszniából s Budából lesz török város, Szent Zsigmond templomából ozmán mecset, a saját törvényeik helyett megkapják a Khalilt. A te királyodnak pedig mondd meg, hogy a midőn ő Buda várát hadsereggel megtámadta, az én országomat támadta meg, s ezért én őt meg fogom fenyíteni, csak azt várom, hogy a télvíz ideje elmuljon.

S midőn még egyszer visszatért Laszkó, nagy ajándékokkal, színe elé sem bocsátá a szultán; hanem bezáratta a Jedikulába. E nevezetes alakja a történelemnek ott is végezte be nyughatatlan életét. Ugyanekkor a szultán maga elé hivatta Izabella követeit, Verbőczyt és Eszékyt s a divántanács előtt biztosítá őket, hogy János király fiát teljes erejével meg fogja tartani a magyar trónon, s küldött neki zöld erszénybe kötött megerősítő okmányt, aranynyal átszőtt ruhát, arany paizst és kardot.

Ennek a helyzetnek a tökéletes felfogása képezi a megoldását Fráter György rejtélyes politikájának. Ezt nem ismerték se Ferdinánd tanácsadói, se a magyar főurak, se az európai fejedelmek; még Zsigmond lengyel király sem, ki két követet is küldött leányához, Kvarkovszkyt és Gorkát, a kik Izabellát rábeszéljék, hogy mondjon le fia nevében a koronáról, adja át Ferdinándnak Buda várát, s kárpótlásul fogadja el Ferdinánd ajánlatát, a szepesi herczegséget, özvegyi tartást, nagy pénzbeli évdíjat, s fia részére (a bölcsőben) Ferdinándnak egy leányát (a pólyában) feleségül. E kecsegtető ajánlatokat Bécs legdaliásabb lovagja, Salm Frigyes, adta elé behizelgő szóval az ifju özvegynek. S Izabella bizony hajlandó lett volna kezet adni rá. Egy fiatal asszonynak többet ér egy vidám farsang egy szomoru háborunál. De Fráter György szüntelen az oldala mellett állt, s visszautasítá a deli lovagot.

– Mondd meg az uradnak, hogy a királyné nem vesztette el az eszét, hogy a nyomorult szepesi herczegségért elcserélje a magyar királyságot.

A kedélyes háboruskodás tehát csak tovább folyt.

A közös táborbeli magyar és német harczosok összeverekedése után Fels Lénárd beérte azzal, hogy körül zárta Buda várát, azt hitte, majd éhséggel kényszeríti feladásra.

Egy délután a Ferdinánd-párti táborból Bánffy Boldizsár, magyar kapitány, egy portyázó csapattal a fehérvári kapuig hatolt, a hol a bástyafokon álló Török Bálint ráismert. «Adjon Isten, fogadj Isten» szót váltottak egymással.

– No hát gyere fel hozzánk egy pohár borra! kiálta alá Török Bálint.

– Fel is megyek, ha paroládat adod, hogy visszabocsátasz.

A fővezér kinyittatá a kaput s bebocsátá a hajdani jó czimborát a várba kiséretestül.

Odabenn azután nagy disznótort készíttetett a számukra. Odakerült Fráter György is, s karon fogva a kedélyes ellenséget, körül hordozá őt a bástyákon, megmutogatta neki hűségesen az új védműveket, melyeket olasz fortifikátor készített; az öreg ágyukat, a golyó-piramidokat, a spanyol lovasokat és lábhorgokat, a boltozatos lőportárakat, tele robbanó szerrel; azután körülhordta a rengeteg nagy bástyapinczékben, a melyek szinig voltak rakva lisztes zsákokkal, másokban szalonna garmadákban, zsiradék vendelyben, füstölthus és kolbász füzérszámra, kétszersült kenyerek, tarhonya és perecz hombárokban, hagyma halomszámra s óriási hordókban a betaposott káposzta. Hát még azután a boros pinczék, egész hosszú sorával a száz akós hordóknak. Azokat sorba kóstolták. Azonkívül voltak a só és füszer raktárakban. A bástyák mentében a tulokistállók és disznóólak, tele barommal. Majd a vízművet is megmutatta neki, melyen taposó malommal hajtják fel a vizet a Dunából földalatti uton. El vannak itt látva egész esztendőre, még azon is túl. S a várbeli katonaság előtt nagy a rend, felvigyázat; maga a polgárság mind fegyverbe öltözött s a kapuját strázsálja.

Bánffy Boldizsár tele lett bámulattal, még jobban tele budai veres borral, s mikor késő este, a vidám dáridó után csapatostul nagy dalszóval visszakerült a maga táborába, vége-hossza nem volt a csodának, a mit a várban járt vitézek a táborbelieknek elmeséltek a nagy készületről odafenn. Másnap már az egész tábor zajongott, kiabált, hogy nem ők éheztetik ki a várbelieket, hanem azok őket. Fels Lénárd elkergette a táborból Bánffyt egész csapatjával együtt. De már későn volt; az egész seregét megrontotta a hir, hogy Budavár bevehetetlen. A labanczok kurta ruhájukban fáztak; nyakukba hullott az őszi eső, tele voltak az ispitályok, úgy, hogy Fels tábornok kénytelen volt az ostromzárt abbahagyni, s egész seregével téli szállásokra oszolni. Fráter György ezuttal visszaverte az ostromot nem tüzokádó, csak borstörő mozsarakkal, palaczkdugókkal és hurkatöltőkkel.

Fels Lénárd csupán Pestet hagyta megszállva cseh és spanyol ezredekkel, s a Ferdinándhoz pártolt királynaszádosokkal, meg a magyar huszárokkal.