V.

A hogy Ungern Feodor előre megjósolá a szuperintendensnek, akként beteljesült a sziget felett a balsors. Az éhinség esztendeje következett. A torony-lakó remete magányában folyton együtt tanakodott annak a nagy élő lénynek a démonaival, a kit ő pokolnak nevezett, s a kit a tudósok «Gea»-nak, földnek neveznek.

S a Geodémonnak valóban pokoli szeszélyei vannak. A föld és az ő kegyenczei, aztán meg az égtől származott ember között folytonos a harcz. A föld szeret gyomot teremni, az ő kedvencze a pipacs, meg a konkoly; ez a csillagok korcsa pedig kényszeríti őt buzát teremni. A földdémon pártfogolja a vadonczot, az állati ösztönt; az ember erőszakolja rá a nemesített gyümölcsöt, és az erényt. A milyen joga van az embernek azt kérdezni: ugyan mire alkotta a teremtő ezt a törmérdek hernyót, cserebogarat, a mi a gyümölcsfáimat letarolja? épen olyan joga van a hernyónak, cserebogárnak azt kérdezni: ugyan miért szülte a föld ezt az idomtalan kétlábú állatot, a mi idejön engem az én fámról leszedni és eltaposni? A földdémon nem a kertésznek a barátja, hanem a hernyóé.

A remete bevonta tanulmányaiba a többi poklok középpontját, a napot. Észlelte, hogy a napfoltoknak, a napfáklyáknak befolyásuk van az időjárásra. Tanulmányozta a tengert, és a széljárást, a czethalak és a jégmadarak vándorlását, az északfény kitöréseit és a futó csillagokat; ezek elmondták neki, hogy a májusi hő napokra, a mik azon évben a tenyészetet sietteték, következni fognak a késői fagyok, s Dagő sziget egész gabonatermése egy éjszaka oda lesz. Úgy is történt. És nem csak a szigeten, de egész éjszaki Oroszországban tönkre ment az egész gabona termés. A rendellenes időjárás meghozta azt a pestist, a mi csak a szegény embereket lepi meg: az éhhalált.

Ilyenkor a hatalmas birodalmak, a mik a pénzhez könnyen jutnak, azt teszik, hogy bevásárolják más országokban a rozsot, meg az árpát, a hol fölösleg termett s úgy szállítják be a saját népüknek; de az olyan szegény kis respublika, mint a Dagő szigeté, nem adhat olyan könnyen aranyat, ezüstöt, a kenyérért, hanem pótolja azt hallal, meg sajttal.

– Az idén nem eszünk kenyeret! Ez volt a jelszó.

A dagői toronyhoz most még sűrűbben eljártak a vénasszonyok virágot árulni, s most már inkább rozsot kértek pénz helyett.

Egyszer azt mondta nekik a kapun keresztül a torony ura:

– Látjátok! én tudok a földből rögtön rozsot, árpát csinálni. Hozzatok nekem földet: de jó termő televényt, s én adok nektek érte gabonát. A mekkora zsákot hoztok földdel, azt töltöm meg gabonával.

Eleinte csak a vénasszonyok tettek vele próbát, s kis tarisznyákban hoztak oda az ördöngős úrnak fekete földet; azután kedvet kaptak a jutalmazó cseréhez az erős legények is, a kik már nagy zsákot elbirtak a vállukon czepelni s kaptak érte gabonát.

Tisztelendő Vaimőnen úr ugyan anathemát mondott mindazokra, a kik a sátánhoz mennek földet csereberélni gabonáért; előre megjósolá, hogy attól a pokoltermelte gabonától Kriebelnyavalyát, meg lengyel üstököt fognak kapni, sőt a lelkük is a Gyehennára jut az elzálogosított földdel együtt; de biz a fenyegetésnél erősebb volt az inség, s a kik a becserélt gabonából ettek, se a bőrük meg nem feketedett tőle, se a hajuk össze nem gubanczolódott, s így a lelküket is bátorságban érezhették.

Mert hiszen valóságos, jó brandenburgi gabona volt az, a mit az orosz kormány megbizásából hajó számra hordtak az északi kikötőkbe s ez idén annyi hajó összetörött a dagői torony alatt, hogy a zsákmányolt gabonát nem volt hová eltenni. Azért kapták azt a szigetlakók cserébe földért.

De hát az a föld mire kellett a romboló szellemnek?

Alkotásra.

A torony déli oldalánál, egy arra nyiló ajtó előtt volt egy kis szikla völgy, három oldalról védve a szelektől, ezt hordatta tele a remete azzal a televény földdel s azután – virágokat ültetett bele. Virágos kertet csinált.

Volt egy emberi teremtés a tornyában, a ki örült a virágoknak.

S megengedte-e az istentagadónak azt a hitvallása, hogy ennek az egy lénynek örömöt csináljon?

Lám, hogy semmi sem tökéletes; még a pokol sem. Még az ördögöt is megcsalják a hivei! még az atheismusnak is van hypocrisise.

Minden emberi érzést ki tudott tépni a szivéből: ez az egy benne maradt; minden szabályát az erénynek, a jótettnek ellenkezőre tudta fordítani, ezt az egyet nem tudta megtagadni: hogy annak a szegény leánynak örömöt szerezzen, a ki a gyermekét elhozta, a ki őt ide, ez elátkozott magányába követte, a ki ránézve az volt, a mi a szerető feleség, és gyermekére nézve, a mi a szerető anya; pedig nem kényszerítette rá senki és semmi.

De hisz ez haeresis a pokol vallása ellen! Egy positiv állítás a mindenttagadás dogmája között.

Hisz ez egyike az erényeknek! a hála; istápolva a másiktól, a szeretettől.

Hogy tűrhette ezt meg az úrrá tett test? Hisz a hála már a lélek zsarnoksága a test felett! Hiszen ha a test az úr, akkor annak a dolga a gondolkozás, akkor annak a philosophiája ad irányt, következtetést. Ez egyetlen ellenmondás leronthatja az egész Bábelt.

Le is rontja. – És Feodor még sem tudta az elől elzárni a szivét. Csináltatott egy kertet, a mi drágább áron volt összevásárolva Semiramis függő kertjeinél, a szegény parasztleány számára, a ki ennek a gyülöletnek a tornyában maga képviselte egyedül ezt a világfenntartó eszmét: «szeretet!»

S mikor készen állt a kert, beültetve a sziget mindenféle virágaival, s aztán Feodor odavezette az addig zárva tartott ajtóhoz Masinkát, s kitárta azt előtte, s így szólt hozzá! «ez a tied!» s mikor az a leány, örömtől sikoltozva rogyott a lábaihoz s kezét arczához szorítva, könyeivel áztatá; – akkor megüté az a bolond lélek, a rab, ennek a bölcs testnek a falát, a börtönét, s tán így szólt: «hát nem édesebb-e egy ily köny, egy ilyen örömsikoltás, egy vértengernél s ezernyi gyülölt ellenség halálkardalánál?»

Eltaszítá magától a leányt, s futott fel a műhelyébe a rombolás munkáját folytatni.