VI.

Egyszer, mikor ismét vasárnapja volt a pokolnak, a kis Sándor halálsápadtan tért vissza a templomból a szobájába. Mikor Masinka azt kérdezte tőle, hogy mi baja? a gyermek azt sugta neki:

– Valami úgy fáj itt a szivem körül: nem tudom, hogy mi? azt tudom, hogy gyűlölöm az apámat!

Az együgyü leány aztán hozzá fogott, hogy kigyógyítsa őt ebből a fájdalmas, nagy nyavalyából, s megtanította rá a gyermeket, hogy mint lehet szeretni egyszerre az apát is, az Istent is; még akkor is, ha azok egymásnak ellenségei, s ha mind a ketten sujtják is a fiukat, a ki tőlük csak rettegni tanult.

A mit éjjel az apa lerombolt a fia lelkében, azt nappal a Masinka szépen felépítette újra.