VIII.

A tyrai ütközetnek hitták azt a diadalnapot, melyen a félhold hadai az oroszokat tönkreverték; a Tyra folyó sikjáról, ahol az megvivatott.

A csata után Kara Mustafa maga elé hivatta György fejedelmet, megölelte, megcsókolta a szakállát és fiának nevezte őt.

– A te neved a «Győző». A te fegyveredet választotta ki Allah, hogy az ő neve ragyogjon rajta. Nagy érdemedhez méltó nagy jutalmat ne várj; mert azt már megkaptad előre. Azt az asszonyt, a ki hitvestársad. Ez azon kevés asszonyok egyike, a kiknek még a paradicsomban is hely adatik, mert férfi-lélek lakik bennük. Viseld dicsekedve! Nagyobb dicsed ez az arany kardnál, a boncsuknál, a fejedelmi süvegnél, a mivel a padisah megajándékozhat.

György valóban büszke volt az asszonyára. A harcz viharfényében szebb volt e nő a világ minden szép asszonyainál: a hős lélek és a végtelen szerelem olyan sugárzóvá tette arczát, mint egy istennőét!

S most hallgasd meg parancsolataimat, szólt a nagyvezér. Előtted áll Czehrin város, körül van kerítve seregeiddel: senki abból ki nem menekülhet. – A szultán, (kit száz évig éltessen Allah!) ezt parancsolja neked: E városnak minden férfiát fegyverrel megöld, és minden asszonyát hányasd a tóba; a házakat leégesd és földig lerontasd, egyenesen álló falat, betöretlen boltozatot ne hagyj benne. Mert ez a város az, a honnan az a szél fúj, mely a kozákok zászlóit Moszkva felé fordítja. Ez a város téríti el az egész kozák nemzetet régi hű szövetségesétől, a magas portától, ki minden szabadságát meghagyta és megvédelmezte s átviszi a muszkához, ki rabigát fog a nyakára tenni.

György fejedelem lehajtotta a fejét: – azért még is nehéz gondolat minden férfiát e városnak megölni fegyverrel, minden asszonyát beledobálni a tóba!

A nagyvezér olvasta az arczán azt a gondolatot. Közelebb lépett a szivéhez.

– Méltó e városnak minden férfia, minden asszonya a végkiirtatásra. Bálvány-imádók és méregkeverők, kik a pokoltüzet megfőzik italnak, hogy olyan lesz, mint a zöld viz, s aki azt magába tölti, megbolondul tőle s eltéved saját magától, hogy nem talál magára, hanem az ördögöt hagyja beszélni a nyelvével. A kozákok eddig szabad népek voltak: ettől a pokolitaltól buta rabszolgákká lesznek. Eddig becsületes emberek voltak, ezután hitszegők lesznek. Az egész Czehrin egy nagy méhkas, a miben a gyalázat tolvaj méhe lakik. Irtsd ki, míg ki nem rajzik! Asszonyai megrontják az egész nemzetet: mert pirosítják arczukat, a ruhájuk szegélyét felakasztják az övükbe, s a vállaikról lecsusztatják: énekelnek és tánczolnak; úgy csábítják el a férfiakat. Egyet se hagyj közülök élve! A pokoltól vették a napjaik örömeit: fizessenek meg! Nem szoptatják gyermekeiket, hanem szájukba dugott bódító pamacscsal hallgattatják el őket, azért a gyermekekben is ördögök vére van már. Nem tisztelik a szenteket, s ünnepnapokon a nők férjeiket s a férjek nejeiket összevissza cserélik s dicsekesznek vele, hogy melyiknek van legtöbb gyürü az ujján!

György erre is csak a fejét ingatta csendesen. Azért még is megölni valamennyit!

– Édes fiam, – mondá a nagyvezér, ez a hadi regula. Előre ha mégy, a hátad mögött ellenséges várost ne hagyj. Neked pedig gyorsan kell előre törnöd: a míg derék seregünk a czár hadait nyomja a Boristhenes felé, neked át kell úsztatnod a folyón, megkerülnöd az orosz tábort, s elvágni az utját Moszkva felé, hogy az egész veszedelmes ellent, mint az oroszlánveremben, törjük össze. Czehrin pedig az a város, ahol az ellenség legfőbb fegyverraktára van. Közeledtedre most fegyvert, ágyut, lőport, azok mind elásnak mély vermekbe: a fegyverfogható férfiak mind álruhát vesznek, az ifju asszonynak öltözik, a véne barátnak, felköti a lábát, hogy sánta legyen, úgy jönnek eléd rimánkodva. De amint hátat fordítsz nekik: elhányják az álruhát, a mankót, felássák a fegyvereket, az asszonyok lerészegítik őket, hogy elfelejtsék a neked adott esküt, s rád uszítják, mint a hátulról támadó kutyát. Bizony mondom neked; ne hagyj a hátad mögött egy olyan várost, a minek neve Czehrin; hanem töröld le a tenyereddel a földről s nevezd a halmot, a mit belöle felhánysz «Nyedám»-nak (Nem adom!) De különösen őrizd magadat a czehrini asszonytól. Mert jobb volna a tigrissel találkoznod az erdőben fegyvertelenül, mint a czehrini asszonynyal; mert a tigris ha elkap, az csak a testedet eszi meg, de a czehrini asszony megeszi a lelkedet is! – Ha látod őket bucsujáró nagy csapatban eléd jönni a város kapuin, töltesd az ágyuidat szeges zsákokkal, lánczos golyókkal, úgy sepertesd őket magad elől; mert ha csak a pézsmaillatot, a mivel a köntösük be van fertőzve, megérezted is, már el vagy veszve.

György fejedelem csak mosolygott.

Ekkor aztán a nagyvezér egészen a szive erét ütötte meg varázs-botjával.

– Chmielniczky György! ez a város volt az, a melyben apád, a hős Bogdán el volt temetve. Eltemetve a székesegyházban, az oltár alá, a hogy megérdemelte. Nagy márványkő volt emelve föléje s az tetejétől az aljáig tele volt róva az ő hőstettei felemlegetésével. Mikor a padisah (Allah oltalmazza fejét!) téged emelt föl a fejedelmi tevebőrre, a lázadó Doroszenko helyébe, a czehriniek feltörték apád sirboltját, csontvázát kivették a koporsóból, emlékkövéről letörölték minden hirét, s őt magát felakasztották a bitófára, ezt írva alá: «ez a Chmielniczky herczeg trónja!»

György haragosan dobbantott lábával a földre.

– Porig romboltatom ezt a várost.

– Nem volt elég. Mikor téged Oczakowban a főarchimandrita fejedelemmé fölszentelt, s a szent olajjal mind a te, mind a nőd homlokát bedörzsölé: ugyanaz nap a czehrini asszonyok két kitömött bábot készítettek s azokat hurczolták végig az utczákon szamárhátra kötözve; az egyik egy pópa alakja volt, a papi süvegre huzott papiroskoronával, a másik egy női báb, szalmával megkoszoruzva, arcza veressel irombára pettyegetve, s e két bábot tánczolta körül asszony, gyermek, röhögve, csufdalt énekelve s lábaival port rugdalva feléjük: az egyiknek a hátára «György» volt irva, a másikéra «Helenka.»

– Kiirtom őket az utolsó csecsszopó kölyökig! ordítá ádáz dühvel Chmielniczky György s kardjának nem volt nyugta hüvelyében türelmetlen ökle miatt. Se árviz, se földindulás, se döghalál nem pusztít oly gyorsan, mint én fogok.

Azzal kézen ragadva Helenkát, őt is magával vonszolta, annak a nagy álomnak a megvalósításába, a mit annyiszor végigőrjöngött a Jedikula magányában.