X.

Kara Mustafa Czehrin elpusztítását György fejedelemre, Ramadanovszki leküzdését Kijót-Haszszán fővezérére és Kaplan Ghirai tatár khánra bízva, maga Oczakovba sietett, hogy ezt a várost az euxini tengeröböl és a Dnyeper torkolata között erős táborhelylyé alakítsa át, téli szállásul egész hadserege számára.

A munka tündérgyorsasággal ment, a faragott köveket hajóháton hordták át a tengeren Várnából s tízezer munkás dolgozott a falakon.

Amint egy napon a nagyvezér körüljárta az épülő falakat, egy asszonyon akadtak meg a szemei, a ki a többiekkel együtt a köveket hordta a fején kosárban. Olyan ismerős volt neki ez a nő.

– Te asszony! szólítá meg. Nem vesztettél el te valamit?

– Soha semmit életemben.

– Valamit a fejedről? Egy fejedelmi koronát?

Az asszony elnevette magát.

– Szolganő voltam, szolganő vagyok,

– Az nem igaz. Nem vesztetted-e el a fejedről a főkötődet? Nem Chmielniczky Helenka-e a te neved? Hová lett férjed, György fejedelem?

Erre a szóra a nevető asszony szeméből kicsordult a köny. Letörülte azt hirtelen.

– A mikor elvitte őt magával a czehrini asszony, akkor már nem volt ő sem férjem, sem fejedelem. Bocsáss! Hadd szolgálom meg kenyeremet! Azzal tovább ment, büszkén emelve fenhordott fején a téglás kosarat, mint egy királyné a koronáját.

– Elhagyta magát vitetni a czehrini asszonytól! ordítá fel dühösen a nagyvezér. Akkor ő neki ura a vár, nem ő annak! Most én megyek oda s összetöröm mind a kettőt.