X. FEJEZET. A HALOTT KÜZDELME.

Trenk Frigyes el volt temetve élő testben.

Ha lehetne fantazmagoriát irni egy elkárhozottról, a kinek nem tetszik a pokol, s onnan minden embererővel ki akar törni és visszatérni a világba, úgy csak Trenk Frigyes börtönéletét kellene travesztálni, a hogy azt ő maga csodálatos emlékező tehetséggel följegyezte.

Börtönének három ajtaja volt: a legbelsőn volt egy kívülről felnyitható ablak, azon keresztül adták be neki a kenyeret és a vizet. Egész héten csak egyszer nyitották ki az ajtaját; akkor bejött egy rab, az kitisztította a börtönéből az egész hét szennyét. Azután jött oda a várparancsnok a térőrnagygyal, megnézni, hogy a fogoly él-e még?

Ez így ment egy pár hónapig.

Ezalatt a fogoly kitanulhatta, hogy hat napon át nem jön be senki a börtönébe.

Akkor hozzákezdett a kiszabadulás munkájához.

Legelőször a puszta körmeivel letördelte azoknak a szegeknek a hegyeit, melyek az éjjeli ládája vaspántját tarták, akkor aztán ennek a ládának a segélyével felkapaszkodott az ablakba.

Az ablak előtt járt alá s fel a fegyveres őr.

Megkisérté az őrt megszólítani.

Tízszer nem sikerült a megszólítás, az őrnek nem szabad a fogolylyal beszélni.

Egyszer aztán talált olyan katonára, a ki visszafelelt neki.

– Ki vagy? Mit akarsz?

– Én vagyok az ártatlanul elitélt Trenk.

– No iszen, ha én volnék az a Trenk, én nem maradnék a börtönben, hanem megszökném innen.

– Hogyan lehetne?

– Keresztül ásnád a falat. Ott egy üres kaszamáta van, a miben zsupp áll, az ablaka az árokra nyílik. Ledobálnád a zsupp kévéket, s könnyen utánuk ugranál, puhára esnél. Itt folyik az Elba vize. Ha ott valaki várna rád csónakkal, átkelhetnél a túlsó partra s túl volnál a szász határon.

– Megtennéd nekem, hogy egy olyan csónakot szerezz?

– Van-e pénzed?

– Az nincs, de van egy gyémánt gombom, a miért a zsidónál kaphatsz kétszáz tallért.

– Dobd ki az ablakon.

Trenk Frigyes kidobta a sodrony-rácson utolsó ékszerét, a mit el tudott rejteni, mikor kimotozták.

Hitt a közkatonák becsületességében.

Ekkor aztán hozzáfogott a munkához.

Ugyanazzal a vaspánttal, melyet az éjjeli ládájáról lefeszített, felszakítá a téglázatot; az alatt agyagföld volt.

Elébb ezt a töltelék földet kellett olyan mélyen kiásni, hogy abba beleülve, magát a falat keresztül vájhassa.

Az a fal hét lábnyi vastag volt. Az első rétege téglarakás, a többi terméskő.

Ki lehetett számítani, hogy ennek a keresztültörése el fog tartani hat hónapig. Csak éjszaka dolgozhatott, nappal az ajtó ablakán át valaki megláthatta volna.

A mint egy téglát, egy követ ki tudott kaparni, azt megszámozta. Korán reggel mindent visszarakott megint a maga helyére, a finom mészporból, a mit félrerakott, ragacsot készített, azzal a tört rést besimítá, aztán ráült, hogy a teste melegével szárazzá tegye; akkor a vaspántokat megint fölszegezte a faládára s nappal veszteg maradt. Meszelő-pamacsot a hajából készített.

Legnagyobb nehézsége volt azzal, hogy a kövek közül kikapart vakolatot hogyan távolítsa el.

Azt elébb finom porrá taposta össze s aztán az ablakán keresztül egy papirból csavart csövön át kifujta a szabadba, mikor az őr hátat fordított.

Egyszer egy vén granátos került az ablaka alá őrt állani.

Az észrevette ezt a porfuvást s rákiáltott:

– Hej Trenk!

Frigyes megijedt.

– Jobban vigyázz! dörmögé a vén katona.

– El ne árulj! suttogá Frigyes.

– Én nem. Nevem Gefhardt. Az a másik, a kinek a gyémántos gombodat adtad, gazember. Az megcsalt. A rábizott pénzen nem vett számodra csónakot, hanem beitta. Annak a neve Schütz. Akaszszák fel! – Én nem kérek tőled semmit. – Talán hasznát veheted ennek.

Azzal a vas puskatöltőt odahajítá az ablakba, az fennakadt a sodronyzatban a körömfogónál. Trenk behuzta magához. Ez nagyon jó szolgálatot tett neki a fal keresztülvájásánál.

Nemsokára egy bicsakot is kapott az öreg granátostól, a prófuntjába elrejtve: erre is nagy szüksége volt a munkájában.

A hatodik hónapban annyira jutott, hogy a vastag falat egész az utolsó téglarétegig keresztül furta, a mi annál kinosabb munka volt, mert fél éjjelt arra kellett fordítania, hogy a kiszedett köveket megint a helyeikre rakja s a tört rést kívülről bevakolja.

A vizsgálatnál semmi nyomát nem vették észre az aknamunkának.

Az a kimagyarázhatlan ennél a merész kisérletnél, hogy Trenk nem követte azt a határozott elszántságot, a mivel magát a glatzi várfogságból kiszabadította.

Csak egy vékony téglafalat kellett még keresztültörnie, egy ugrást koczkáztatni a zsuppkévékre s aztán a keskeny Elbén keresztülúsznia. És az Elbén most nem is zajlott a jég, egy sánta bajtársat sem kellett most a vállán czepelni, mégis tétovázott.

Az a Trenk, a ki Glatztól Thornig, kegyetlen télidőben, éhezve, nyomorogva verte magát keresztül, most azon akadt meg, hogy egész úri kényelemmel szándékozott megszökni.