VII. FEJEZET. HOGYAN SZÜLETIK A HONGYŰLÖLET.

Hongyűlölet!

Chimæra! Paradoxon!

Olyan szó, mely semmi nép szótárában elő nem fordul.

És épen Oroszországban, a hol a honszeretet a törvénynyel, a vallással egyértelmű, a maga barbár őserejében együtt uralkodik a jogarral és a – kancsukával.

Hogy mi az a muszka hűség, azt Trenk Frigyes legjobban megérthette épen a Bestuseff család történetéből, a mit a bizalmas egyedüllét óráiban szép Anna suttogva mondott el neki.

A kanczellárnak volt egy bátyja: Bestuseff Riumin Ferencz.

Ennek a felesége, Lapukhin herczegnővel együtt valami sértő mendemondát beszélt ki Erzsébet czárnő testi bájairól.

Ezért a czárnő mind a két herczegasszonyt száműzte élte fogytáig Szibériába. De előbb mind a kettőt félmeztelenre vetkőztetve, megkancsukázták a piaczon, a sokaság előtt. És azután kivágták a nyelvüket.

… És ennek a megkorbácsolt, megcsonkított asszonynak a férje – tovább is megmaradt a czárnő szolgálatában: Erzsébet őt bízta meg a bécsi udvarnál a legfontosabb nagykövetség tisztével. Trenk Frigyes sokszor láthatta Bestuseff Riumin Ferencz herczeget Bécsben léte alatt.

Ilyen szörnyeteg a hűség az orosz nemzetnél.

… És most következik egy igen ostoba história, a mi csak arra való, hogy az embert boszantsa.

Ez időben Poroszország nagykövete Moszkvában egy gróf Goltz vala.

Az emelkedőben levő orosz birodalom barátságáért Európa minden országa versenyzett. Egy czárnői kammerjunker tenyerét valamennyi nagykövet sietett szorongatni.

Ezt Goltz úr is megpróbálta. De Trenk Frigyes három lépést hátrált előtte s megköszönte a barátkozást.

Ezzel aztán még jobban magára haragította a patriótáját, mint ama bizonyos danczkai bastonáddal, melyért Goltz hasztalan sürgetett elégtételt a czári udvarnál. Ott azt felelték neki, hogy megkapott botokat meg nem kapott botokká dekretálni még az angol parlamentnek sincs hatalma.

S a számüzött Trenknek a befolyása egyre nőtt az orosz udvarnál.

Ennek a megtörésére Goltz úr egy nagyon alacsony, gyermekesen buta cselszövényt gondolt ki.

Hyndtforth lord, a ki jól ismerte Trenk Frigyesnek, különösen architechtonikai rajzolásban való ügyességét, felkérte őt egyszer, hogy rajzolja le számára Kronstadtot, kikötőjével, mamelonjával és a gályáival együtt. Ő maga adta át neki a kép alapjául szolgáló tervrajzokat és a gályaképeket, a miket minden könyves boltban meg lehetett venni két rubelért.

Trenk Frigyes aztán ezekből összeállított egy hangulatos rajzot, mely Kronstadtot híven ábrázolta, a nélkül, hogy ő azt látta volna természetben.

Ezt a képet Hyndtforth lord rámába téve akasztá ki a szobájában.

Egy napon a szász nagykövet, Funk úr meglátogatja az angol követet, meglátja nála Frigyes rajzát, nagyon megtetszik neki, elkéri tőle, hogy ő is lemásoltathassa azt magának. Hyndtforth odaadja neki.

A míg Funk lakásán egy piktor Frigyes rajzát másolja, oda kerül hozzá Goltz úr; meglátja a képet, nagyon feldicséri; akkor aztán mind a két követ duettben elkezd lamentálni a fölött, hogy milyen kár volt ilyen szép tehetséget, mint ez a Trenk Frigyes, elzülleszteni a hazájából.

Végül arra kérte Goltz ur Funk urat, hogy engedje át neki azt a rajzot egy pár napra. Neki is van ilyen képe, de hibás; hadd igazíttassa ki ez után. Funk úr átadta a rajzot Goltz urnak.

És ekkor Goltz úr egyenesen szánkázott Bestuseffhez, a zsebredugott képpel.

– Ön egy kigyót táplál a keblében, herczegem.

– Csak egyet? kérdé sardoni mosolylyal Bestuseff.

– Hát, a hogy veszszük. Meglehet, hogy kettőt. De a legmérgesebb vipera ez a Trenk.

– Azt ne tessék bántani. Ő a czárnőnek kegyencze s a feleségemnek házi barátja.

– Ő árulója a czárnőnek! S szeretője a kancellárnőnek.

– Nono, uram! Ez nagy szó! Ezt be kellene bizonyítani.

Erre a feltüzelt kanczellárnak el kezdett egy mesét mondani a követ.

– Lássa ön, herczegem! Azt, hogy áruló Trenk Frigyes, bebizonyítom kézzel foghatóan, szemmel láthatóan. Én, hogy ennek a kalandornak, a ki saját királyát elárulta, fogára tapintsak, felszólítám őt, hogy készítse el számomra a kronstadti kikötőnek és erődítvényeknek nagy titokban tartott rajzait – kétszáz arany díjért. S ez a pribék elfogadta a kinált bűndíjt. Itt van az elkészített munka.

S azzal oda tette a kanczellár elé Trenk Frigyes rajzát.

Bestuseff éktelen haragba jött ennek a képnek a láttára. Mit tudta ő, hogy mi különbség van egy fortifikatzionális tervrajz, meg egy panoráma között. Ez már flagrans delictum.

– Pert kap a gazember a nyakára s kancsukát a hátára. Kiabált dühében.

Hanem erről lebeszélte Goltz úr. Nem kell az úrfit perbe fogni, mert azt a czárnő pártfogolja: az bizonyosan megkegyelmezne neki az ő szép szemeiért. Legjobb lesz őt szépen meglepni éjszaka az ágyában s aztán senkinek sem szólva a csukott troikába beültetni s szépen elutaztatni Szimbirszkbe, vagy hova. – Ezzel az alkalommal exczellencziád legalább majd annak a másik vádamnak az alaposságáról is meg fog győződni.

Ezzel ismét zsebébe dugta Goltz ur a képet és eltávozott.

De Bestuseff urnak, ördög pokol! nem volt kedve annak a másik vádnak az alaposságáról is meggyőződni; hanem átrohant egyenesen a felesége szobájába s haragja tűzokádó kedvében szemére lobbantá a gyalázatot, a mit házára hozott, kalandot kezdve egy ilyen sehonnai árulóval, mint ez a Trenk.

Anna hideg méltósággal kérdezé:

– Honnan veszi ön ezt a gyanut?

– Kezemben volt a bizonyítvány.

– Miféle bizonyítvány?

– A kronstadti erődítvénynek a rajza.

– Hát én vagyok a kronstadti erődítvény?

– Fájdalom, hogy ön nem a kronstadti erődítvény. De az áruló csak az ön révén juthatott hozzá, hogy azt lemásolhassa.

– S miért tette volna azt?

– Mert Goltztól kétszáz aranyat kapott érte.

Ekkor aztán a kanczellárnőt is elhagyta a türelme. Ő tudta legjobban, hogy Frigyesnek mennyi pénze van s azt milyen becsületes úton keresi.

Nem replikázott a férjével tovább, hanem nyalábra kapta, mint egy gyereket (kicsiny, vézna uracska volt) s kivitte az ölében, minden rugkapálózása daczára átczipelte a hálószobájába, ott lefektette a medvebőrre, aztán odakiáltott a komornyiknak: «hijjátok a kirurgust, eret vágni az uramon, a guta kerülgeti».

Anna asszony megtehette azt, a hogy a német szóbeszéd mondja: «Ihre Mittel erlaubten ihr Solches».

Aztán ott hagyta a kanczellárt dühöngeni a saját szobájában.

Maga azonban sietett rögtön levelet irni Frigyesnek.

«Magát nagy veszély fenyegeti. Ma ne háljon odahaza. Maradjon lord Hyndtforth házában, közelebbi értesítésig.»

Ezzel a levéllel elküldte a magántitkárát a kanczellárnő az angol nagykövet palotájába, jól tudva, hogy Frigyes annál szokott ebédelni.

Trenk közölte a mylorddal Bestuseffné rejtélyes izenetét.

A nagykövet azonnal odahajtatott a kanczellárhoz.

A mint annak a szobájába belépett, a kanczellár heves szemrehányásokkal fogadta, hogy az ő házához egy árulót vezetett be.

– Mit vétett Trenk? kérdezé a mylord.

– Lerajzolta Kronstadt erődítési tervét suttyomban, s eladta kétszáz aranyért a porosz nagykövetnek.

– Az lehetetlen! szólt közbe Lord Hyndtforth. (Ő tudta, hogy Frigyes gazdagon van ellátva: nála volt a pénze letéve.) Ki mondta ezt?

– Goltz maga! Itt volt nálam. A rajzot is megmutatta. Alá van irva a rajzoló neve.

– Alá van irva a neve? Akkor én már tudok róla valamit. Kérem, hivassa ide Goltz urat azzal a rajzzal együtt. Ha ez csakugyan a titkos tervrajz, akkor megvonok minden oltalmat az árulótól.

Bestuseff azonnal irt Goltznak, hogy látogassa meg, s hozza el a tervrajzot is magával. A nagykövet azt izente vissza, hogy nem mehet, fáj a lába.

Ez alatt lord Hyndtforth értesíté a házánál menedékben levő Trenket, hogy «Csigavér! Nem Annáról van szó, csak Kronstadtról».

Erre aztán Frigyesnek is egyszerre megtért az ártatlansága felőli meggyőződése: – azonnal elhagyta a menedékét s felsietett a kanczellárhoz.

Lord Hyndtforthot még ott találta a kanczellár szobájában.

A nagykövet, igazi britt büszkeséggel kiálta a belépőre:

– Maradjon ott, a hol áll! Ne közelítsen ön felém addig, a míg a vád alól nem tisztázza magát. – Ön lerajzolta alattomban Kronstadt erődítményi tervét? S azt eladta Goltz úrnak?

– Én rajzoltam egy képet Kronstadtról, a mire excellentiád szólított fel, a könyvárusoknál kapható vázlatok után, s azt excellenciádnak adtam, – nem díjért, de hálás tiszteletből.

– S hogy került volna ez Goltz úr kezébe? kérdezé a kanczellár.

Lord Hyndtforth intett Frigyesnek, hogy hallgasson, s a kanczellár fülébe súgott. Erre Bestuseff azt mondta Trenknek, hogy lépjen a mellékszobába, s várjon, míg szólítani fogják. A kulcsot ráfordították az ajtóra.

Az alatt, a míg Frigyes szobafogságban volt, lord Hyndtforth elmondta Bestuseffnek az egész kronstadti rajz történetét: a kanczellár odahivatta magához Funk urat, a szász követet s Schwert urat, Belgium képviselőjét, azokkal együtt bocsátá el lord Hyndtforthot Goltz urtól felvilágosítást kérni.

Legelőször is Funk úr visszakérte Goltz úrtól a kikölcsönzött rajzot. Mikor az annak a zsebében volt, akkor lord Hyndtforth azt mondta Goltznak, hogy már most mutassa meg nekik azt a tervrajzot, a melyet Trenktől vásárolt kétszáz aranyon.

A nagykövet ötölt-hatolt, utoljára kipattantotta:

– Én nekem parancsom van a királyomtól megakadályozni, hogy ez a Trenk Oroszországban szerencséjét kovácsolhassa. Én azt tettem, a mi egy miniszternek a kötelessége.

– Tessék ezt lediktálni a titkár úrnak.

A három nagykövet a kanczellár első titkárát is magával hozta. Az leirta azonnal Goltz úr nyilatkozatát.

– Egyébiránt a másik vádamat: a Kremlin kertjében, a gyertyánfák alatti találkozást a magas rangú hölgygyel, fentartom.

A titkár ezt is hiven leirta.

– Tessék aláirni, mondá lord Hyndtforth.

Goltz úr odairta a nevét.

– Kérek hivatalos pecsétet is ütni a név alá.

(Az ostya nem akart jól megragadni a levélen.)

– Majd én ráköpök s akkor megragad, mondá lord Hyndtforth, s úgy cselekedék.

Ezzel a bizonyítékkal aztán visszatértek a kanczellár palotájába.

Trenk Frigyes ártatlansága teljesen ki volt derítve: Bestuseff ráismert az elhozott képben ugyanarra, a mit Goltz úr titokban megmutatott neki. Restelte nagyon a dolgot, hogy nem tudott külömbséget tenni egy tájkép, meg egy tervrajz között. Trenk Frigyest kibocsátották a szobafogságából, meggratulálták, megölelgették. Bestuseff is megölelte, hanem azután mégis ütött egyet az öklével a hátára.

– Hanem az a találkozás a gyertyánfák alatt! Azért még majd beszélünk egy szót, úrfi!

Trenk Frigyesnek aztán lovagi szavát vették, hogy nem fog Goltz úrral gorombáskodni, ha találkozik vele.

Bestuseff ott marasztá az urakat lakomán. A kanczellárnő is megjelent az asztalnál s változatlan hideg arczczal hallgatá végig a mylord és a két követ úr előadását a Goltz úr intrikájáról. Úgy tett, mintha ez csupa új dolog volna előtte. – Bizony pedig, ha ő bele nem kap a sors lovainak gyeplőjébe, azok már azóta repítik Frigyes úrfit az Urál felé!

Csak Bestuseff dörmögött közbe egyet-mást.

– No de a gyertyánfák alatt…

Még tartott a lakoma, a midőn belépett a terembe a czárnő udvarmestere s egy levelet adott át a kanczellárnak, melyet a czárnő sajátkezűleg irt.

A vendégek felállva hallgatták végig a levél tartalmát. A kanczellárhoz volt az intézve. A legszeretetreméltóbb uralkodónő mély felindulásának adott kifejezést azon méltatlan vádaskodás fölött, melylyel kedves híve, Trenk Frigyes nevén sebet ütni törekedtek. Ezen igaztalanul okozott fájdalom megorvoslására elrendeli a czárnő, hogy Trenk Frigyesnek az államkincstárból két ezer rubel kifizettessék s jövőre nézve e hű ifju személye minden kémkedés és ólálkodás alul mentesíttessék.

«Éljen a czárnő!» hangzott minden ajkról.

Trenk Frigyesnek odanyujtatott a levél, hogy azon az uralkodónő nevét megcsókolhassa.

A kanczellárnak egyszerre visszatért az egész jó kedve.

Megveregette Frigyes vállát.

– Jól van, fiacskám. Csak te sétálj a Kremlin gyertyánfái alatt. Egy szót se beszéljünk erről többet.

… S mind ezt istennői apathiával hallgatta végig a szép Anna asszony.

Ez a rosszul sikerült cselszövény szinleg mulatságosan végződött, de az érdekelt kedélyekben mélyen ülő salakot hagyott hátra.

Trenk Frigyes naplójából annyit tudunk meg, hogy a szép Anna asszony ezért a lovagiatlan árulkodásért olyan inzultussal állt boszút Goltz úron, a mely le nem irható; és hogy ez a nagykövet ez eset után sorvasztó betegségbe esett s rövid időn elhalt. Halála rejtélyét homály takarja.

De magának Trenknek a lelkületét is feldúlta ez a durva cselvetés.

Hogy Frigyes király őt, egykori kedvenczét, még idegen országban is üldözteti s ilyen eszközöket is megenged a nagyköveteinek, hogy haragja kipéczézett tárgyát szerencsétlenné tegyék.

Saját szavai szerint: «e cselvetésen felindulva, képes lett volna saját hazáját pusztasággá átváltoztatni, ha alkalom kinálkozott volna rá».

Tehát már kész volt kardját kihúzni Poroszország zászlói ellen.

Megszületett a hongyűlölet.

S ezt a szörnyszülöttet még nagyobbra nevelte mindennapi indulataival.

A féltékenység fulánkja a kanczellárnak is a szivébe szakadt. Ez időtől fogva nemcsak a saját szemével, de kémei által is folyton figyelemben tartá a felesége és Trenk Frigyes minden lépését. Azoknak alig lehetett másutt ellenőrizetlenül találkozni, mint a Kremlinben, aztán meg lord Hyndtforth palotájában; vagy néha Bernesnél, az osztrák nagykövetnél. Ide nem hatolhattak be a kanczellár kémei.

S ez a féltés, ez a boszúság magára az orosz politikára is befolyással volt. Bestuseff megharagudott lord Hyndtforthra és Bernes úrra a miatt, hogy Anna asszonynak Frigyessel folytatott szerelmi viszonyát pártolják. Azoknak ugyan legkevesebb kedvük telt abban, hogy két szerető szívnek a boldogságát előmozdítsák, de nagy politikai tervük volt vele, hogy Erzsébet czárnőt megnyerjék az angol és osztrák fegyverszövetség számára, s egy közös hadjáratra Poroszország ellen. S ennek legbiztosabb eszközlője volt a kanczellárnő, a kinek Poroszország iránti gyűlöletét legjobban fentartá a Frigyes király által méltatlanul üldözött ifju iránti szenvedélye.

Ez a huszonnégy éves gyermek képezte az európai politika sarkát, mely körül az összes diplomatia forogni volt kénytelen.

A czárnő is kényeztette a fiut és semmi titkot nem tartott előtte.

Ez öntudatlan politikai sark körül aztán maga az orosz diplomatia is megfordult.

Bestuseff kanczellár, féltékenysége hideg dühében, eddigi szövetségeseitől, angoloktól és osztrákoktól elfordulva, a poroszokhoz közeledett. Anna asszony, kinek szintén meg volt a maga titkos rendőrsége, férjének minden titkos terveiről értesült. A hadügyminiszter, Apraxin, maga is bele volt ezekbe avatva.

A titkos terv az volt, hogy Oroszország csatlakozzék az angol, osztrák és később a franczia szövetséghez s indítson meg egy nagy hadsereget Apraxin vezénylete alatt a poroszok ellen. A legelső összetalálkozásnál azonban, melyben a poroszokkal csetepatéra kerül a sor, tegyen úgy Apraxin, mintha elvesztett volna egy derék ütközetet s vonuljon vissza, hagyja magára az osztrákot, a ki az oroszok félreálltával az angolokkal nem érintkezhetik, sem a francziákkal.

Ezt az egész komplottot előre megtudta Anna asszony s közölte Frigyessel, úgy, hogy ez a gyermek már előre tudta, hogy mi lesz a legközelebbi nagy háborúnak a kimenetele?

Trenk Frigyes veszélyes lejtőre jutott. Eszközül hagyta magát felhasználni egy nagy, az egész Európát megmozdító diplomatiai cselszövényhez, a melyben neki az a szomorú szerep jutott, hogy saját hazájának ellensége legyen. S ha még abban tört volna ki corioláni hongyűlölete, hogy kardját ajánlja fel hazája ellenségének, ebben még lett volna valami brutális lovagiasság: a hőstett elfelejteti az indokait. De ő rá egyenesen Ephialtes szerepe várt: az ellenséges légióknak honfitársai ellen kalauzolása. Ő segített szítani a gyűlöletet Erzsébet czárnő lelkületében a poroszok iránt. A trónörökös, később III. Péter czár, határozott ellenzője volt annak a politikának, mely Oroszországot a burkusok elleni harczra izgatta. Ezt tudta Bestuseff és Apraxin is. De a czárnő nem kérte a trónörökös tanácsát, egészen a kanczellárnő befolyása alatt állt, a ki viszont engesztelhetlen boszút forralt Frigyes király ellen a Goltz által rajta elkövetett meggyalázásért.

Tehát a kanczellár és a felesége két egymás ellen irányult politikai cselszövényen dolgoztak.

Nagyon tragikus vége lett ennek a magas komédiának.

Öt évvel később csakugyan megindult a nagy hadjárat Frigyes király ellen, melyben az oroszokon kívül az osztrákok és francziák is résztvettek. – Apraxin tábornok egy hatalmas hadsereggel indult meg Poroszország felé s Frigyes király fölött Grosz-Jägerndorf mellett nagy diadalt vívott ki. – Ugyanekkor azonban Erzsébet czárnő halálos betegségbe esett. – Bestuseff egy merész elhatározással hirtelen parancsot küldött Apraxin után, hogy ne nyomuljon előre: térjen vissza az egész orosz hadsereggel Muszkaországba. Azt remélte, hogy ez által megnyeri a következő czár gratiáját, a ki a porosz királyt pártolta. – Azonban mire Apraxin visszatért az orosz hadsereggel, akkorra Erzsébet czárnő is felgyógyult a halálos betegségéből s ismét átvette az uralkodást.

Mikor a czárnő megtudta, hogy az ő kegyenczei, uralkodónőjük halálára számítva, ily végzetes fordulatot idéztek elő a hadjáratban, méltó haragjában haditörvényszék elé állíttatá mind a kettőt s a birák halálra itélték őket. – Erzsébet kegyelem útján száműzetésre változtatta e büntetést. Anna asszony követte a száműzetésbe férjét, a hol Bestuseff Alexej Petrovics, rangjától, érdemjeleitől megfosztva, a bibliából kiszemelt kegyes mondatok összeállításával foglalkozott, míg bátyja, Bestuseff Riumin Ferencz, patikárusságra adta magát. (Ő lett feltalálója a hirhedt Bestuseff-cseppeknek, másnéven «arany cseppek», melyek minden migrainet meggyógyítottak). – Ha Trenk Frigyest, ki együtt emelkedett e hatalmasokkal, ott találta volna a nagy kataklizma, belőle is olyan hulló csillag lett volna, mint azokból. – Elvesztette volna azt, a mi visszanyerhetetlen: a becsületet.

Jó szerencséje volt, hogy korábban utólérte a szerencsétlenség.