VIII. FEJEZET. KERESZTÜL-KASUL A VILÁGBAN.

A míg az ifjabb Trenk az orosz udvar diplomatiai és szerelmi cselszövényeiben élénk szerepet játszott, az alatt az öregebb Trenk, a spielbergi börtönben véget vetett nyughatatlan életének. A meghalása is egy rettenetes komédia volt: dæmoni gonoszkodással úgy kitervezve, hogy annak még folytatása is maradjon, hogy az ő lelke még azután is a sírkövén gubbaszkodva, nevethessen az utána következők kínlódásain.

Elébb szabályszerű testamentumot tett, melyben (a királynő beleegyezésével) minden világi birtokára nézve az ő kedves unokaöcscsét nevezé meg általános örököséül. (A kit nem sikerült orgyilkosokkal megöletnie.)

Mikor készen volt a végrendelete, nevetve mondá a börtönfelügyelő tisztnek, Kottulinszkynak:

– No most már vígan halok meg, mert úgy elláttam az öcsémet, hogy még holtom után is boszanthatom és mortifikálhatom.

Akkor aztán konvertált, barátcsuhát öltött; – a ki teljes életében atheista volt, templomokat rabolt ki, papokat kínzott: – egyszerre kegyes lett; megjövendölte a halála napját, óráját, gyóntatót hivatott; egy nap azt mérgezte meg aqua toffanával, másnap magát. Hogy még egy nevetni valója legyen a lelkének onnan a sirkő tetejéről: hogy zarándokol hozzá majd a nép, mint csodatevő szenthez.

Trenk Ferencz tehát megirta a pokoli komédiáját, csak az volt hátra, hogy a hős eljátszsza azt, a kinek a számára a czímszerep irva volt.

A bécsi udvari kanczellária felküldé Moszkvába Trenk végrendeletét a felhivással együtt, hogy a legatárius foglalja el az örökbe hagyott birtokot.

Azt jól tudta Trenk Frigyes, hogy minden ország törvénye megkivánja, miszerint földbirtokot csak honosult nevezhet tulajdonának; a ki magyarországi földesúr akar lenni, annak magyar nemessé is kell lennie. Következőleg ott kell hagynia a fényesnek indult orosz életpályát, a magas politikában elfoglalt izgalmas részesülést, a hatalmas pártfogókat s még hatalmasabb pártfogónőket, az élvezetteljes kalandokat. Felcserélni Moszkvát Bécscsel. És Bécset ismerte már annyira, hogy ne találjon benne semmi szeretni valót. Nagybátyjának a sorsa elég ijesztő példa lehetett előtte. Tudhatta, hogy mennyi átok fekszik a nagybátyja örökül hagyott birtokán! Bár azt még nem tudta, hogy mennyi processus jár vele?

Eleinte visszautasítá az egész örökséget. Azonban lord Hyndtforth és Bernes úr addig unszolták, míg ráadta a fejét, hogy elfogadja azt.

Egy milliós örökség! Tömérdek kincs! Kész pénz halommal! Három nagy uradalom, várkastély Magyarországon.

Lord Hyndtforth azzal győzött, hogy a szabadságvágyat éleszté fel Frigyesben. Magyarország az ős szabadság hazája, olyan mint Anglia, a hol a magyar nemest védi a primæ nonus. A magyar nemes kis király a maga kastélyában! Míg ellenben a nagy orosz birodalomban a legmagasabb államférfi, a leggazdagabb knéz sincs megóva attól, hogy egy cselszövény, egy czárnői szeszély a vesztőhelyre, a pellengérre ne küldje: a kancsuka alá, aztán Szibériába. Ime, ő rá is ki volt már mondva – nem itéletképen – csak egy féltékeny férj haragjából, hogy oda vándoroljon, s csak egy asszonyi hajszálon akadt fenn a balsorsa.

Ez döntött. Frigyes elfogadta a magyar udvari kanczellária ediktumát s folyamodott a czárnőhöz elbocsátásáért.

A czárnő is nehezen akarta elbocsátani, de hát még a másik uralkodónője! Ölelő karok lekötötték, forró csókok forrasztották, mégis el tudta magát szakítani. Megigérte, hogy visszajön. A szép Anna egy gyémántokkal kirakott medaillont ajándékozott neki, miniatür arczképével, meg egy drágaköves szelenczét. Tubákolni divat volt hölgyeknél és ifju uraknál.

És mikor elutazott, Szentpétervárott egy bankár kereste fel, a ki egy levelet adott át neki, melyet a kanczellárnő irt búcsúképen hozzá. A levélhez egy váltó volt mellékelve négyezer rubelről. Ezt küldé a távozó kedvencznek uti költségül. A levelet megcsókolá s keblébe rejté Frigyes, a négyezer rubelt köszönettel visszaküldé.

Volt neki elég pénze, szép asszonyok, magas úrhölgyek adománya.

Négy inast hordott magával: a két lovászát, Jankót és Brankót, aztán meg egy muszka vadászt és egy kalmuk kocsist. Ezekre ugyan mind nem volt szüksége, mert hajón utazott tovább.

Elébb Stockholmba ment, a hol a királyné igen szivesen fogadta. Frigyes király legifjabb nővére volt. Jól ismerte Trenket. Ő volt a lakodalmánál a királyi menyasszony kisérője a nemes, tiszteletbeli csapat élén. Bizonyosan Amália herczegnő révén is jól ismerte az ifjut.

Arra mutat az a figyelmeztetése, hogy ne sokat időzzön Stockholmban, mert ez kellemetlen súrlódásra találna okot adni a berlini udvarral.

Innen átutazott Koppenhágába: ott is talált egy régi jó pajtást, a kit nyomoruságából kisegítsen. Aztán tovább Hollandba, egy gabonaszállító hajóval.

Útközben elővette őket a vihar, a hajó elvesztette az órradzóját meg az előtörzsfáját s jó szerencse volt, hogy a gotenburgi sziklák előtt horgonyt vethetett.

A vihar kilencz napig ott tartá fogva a hajót.

Frigyes ez alatt azzal mulatta magát, hogy beleülteté a négy inasát a hajó dereglyéjébe s elkalandozott a sziklák közé, tengeri rákot, tőkehalat fogni hálóval, szigonynyal, vadludakat lövöldözni, azokat hazahordta a hajóra s megosztotta a matrózokkal.

Azokon a sziklaszigeteken emberek laktak: a férfiak halászattal, az asszonyok földmíveléssel foglalkoztak. Ebben az évben rossz termésük volt. A szigetlakók éhinséggel küzdtek.

Trenk Frigyes aztán a hajótulajdonostól felvásárolt valami száz zsák rozsot s azt a dereglyével kihordá a sziklákhoz s szétosztotta a szigetlakók között. Ez is a nagyúri szenvedélyek közé tartozik.

Egy nagyobb sziklaszigeten még templom is volt. A pap is olyan inséget szenvedett, mint a népe. Azt is megajándékozta Frigyes egy pár száz forinttal, a mennyit az soha sem látott életében egy rakáson.

Hangzott is utána a megvigasztalt nyomorultak áldó zengedezése.

Úgy látszik azonban, hogy a vihar nem vesz tudomást az ilyen hálanyilatkozatokról, mert a hajóhoz visszatérőben olyan rohammal támadt a dereglyére, hogy azt felfordítá.

Trenk Frigyes csak a Jankó inasának köszönheté, hogy oda nem veszett a hullámokban. Ez kezénél fogva húzta őt ki egy sziklára.

Hanem az orosz vadász, meg a kalmuk kocsis a tengerbe fulladtak. Azok nem tudtak úszni.

Frigyes is beteg lett s néhány napig sem élő, sem halott nem volt. Míg végre tizenötöd napra szerencsésen megérkezett a hajó Amsterdam alá. – Hát bizony akkor tökéletes élvezet volt a tengeren való utazás.

Hogy miért tette ezt a nagy körútat Trenk Frigyes Stockholmon, Koppenhágán, Amszterdámon keresztül Bécsig? annak a megoldását csak az ifjukori kalandvágyban és hetykélkedésben tudjuk feltalálni. Útközben elpocsékolt tengersok pénzt, ivott tengervizet, kapott tengeri betegséget, de semmi okosat nem tanult.

Egy pár fölösleges kalandja is volt: egy hires verekedő czethalásznak levágta a jobb kezét s egy homályos gentleman által, kit nagylelkűen megtraktált, meg hagyta magát lopni keservesen. Jobb lett volna, ha a czethalászt traktálta volna meg s az iparlovagnak vágta volna le a kezét.

Végre, nagy Odyssea után, körülkerülve fél Európát, eljutott Bécsbe.

Legelső dolga volt audientiát kérni a királynőnél. Mária Terézia igen kegyesen fogadta s tudatá vele, hogy legmagasabb beleegyezését adja hozzá, miszerint Trenk Frigyes nagybátyja örökségét elfoglalja, melynek rendezésére egy delegatum judicium van kiküldve.

Frigyes azt hitte, hogy Bécsben is úgy lesz, mint Moszkovában. Csak meg kell neki magát mutatni s azzal minden ember meghódol előtte. Annyival inkább, mert itt már mint egy valóságos magyar mágnás, három uradalom, meg egy híres kincstár örököse léphet fel.

De nagyon lehorgasztá a kevélységét a Trenk-féle törvényszéki bizottság elnöke, a ki megismerteté vele a helyzetet. Legelőször is a megdicsőült végrendelkező nyolczvanezer forintot meghaladó legatumokat hagyott mindenféle kegyes czélokra, melyek a kincstárán erős apadást okoznak; azután pedig nem kevesebb, mint hatvanhárom processus van a hagyaték ellen megindítva, melyeknek eldültéig az örökség ki nem adatik, s ha a felperesek igényei érvényesülnek, az egész kincstár fenékig kiürül.

Ez volt az a mulatság, a mely fölött Trenk Ferencz még halála előtt egy órával is olyan jókat tudott nevetni. Micsoda képet fog csinálni öcsém uram, mikor megtudja, hogy hatvanhárom perben kell helyt állania s mint az üldözött medvének, egy egész kopófalka ellen védelmeznie magát.

Egy millió forint örökség – hatvanhárom prókátorral!

A legelső gondolatja az volt, hogy odadobja az egész örökséget a törvényszék lábához s fut Európából s Keletindiáig meg sem áll! – S ez volt az egészséges gondolat! Bár maradt volna mellette. Ott még alkirály lehetett volna.

De szerencsétlenségére épen akkor érkezett meg Bécsbe az ő moszkvai jó barátja, Bernes úr nagykövet, a kinek valami elintézni való ügyei voltak Milanóban. Az ismét felbiztatta, hogy csak fogadja el a Ferencz bátyja végrendeletét úgy, a hogy van, egyelőre; majd ő beszél a királynővel s megszabadítja Frigyest e kellemetlen helyzetből. Fel is ment az udvarhoz s a legjobb igéretekkel tért vissza. Ezeken aztán Frigyes megnyugodott. Bernes úr megigérte neki, hogy a mint Milanóból visszajön Bécsbe, egyenesen hozzáfog a Trenk-massa felszabadításához, s addig vissza nem tér Moszkvába, a míg ifju barátját a pakráci, petrováci és pleternitzi uradalmakba be nem iktatja.

Ekkor aztán Frigyes mégis csak elő kérte hát a Ferencz testamentumát, a mit még mind addig nem látott.

Itt következtek azután még az új meglepetések.

Trenk Ferencz hagyományozása három föltételhez volt kötve.

Az első, hogy az általános örökös térjen át a római katholikus hitre. (A Trenkek lutheránusok voltak.)

A második, hogy egyedül az osztrák uralkodóháznak szolgáljon.

A harmadik, hogy az egész vagyona elidegeníthetlen hitbizománynyá alakíttassék.

Ezek a föltételek még a hatvanhárom processusnál is sulyosabban nehezültek a milliós örökségre.

És Frigyesnek még egyszer nyitott útat jó sorsának nemtője ebből a labyrinthból való megmenekülésre.

Alig utazott el Bernes úr Bécsből, a midőn a pfalzi követnek az estélyén összetalálkozott Frigyes a porosz nagykövettel, a ki őt előzékeny nyájassággal félrehívta egy ablakfülkébe s elkezdett előtte nyilatkozni Frigyes király megváltozott indulatáról Trenk iránt. A nagykövet minden rábeszélő tehetségét elővette, hogy Frigyest hazájába visszatérésre birja. Biztosítá számára a király amnesztiáját, lelkére köté a hazája iránti szeretetét. – Frigyes hajthatatlan maradt.

Azután a nagyravágyásához beszélt. Frigyes király ki fogja őt nevezni egy lovas ezrede parancsnokának; fényes katonai pálya nyilik meg előtte a saját hazájában; míg itt az új hazában ugyan várhat, a míg egy fölösleges helyen megakad, ott azután fenn is akad. Láthatja a bátyja példájából, hogy mi a jutalma Ausztriában a csatatéren szerzett érdemeknek. – Frigyest ez sem indította meg.

Végre a legérzékenyebb részén támadta meg. Beszélt neki a szerelméről. Az egyetlen fenkölt szerelméről. A védő angyaláról, a ki őt még most is imáiba foglalja. – Még az sem győzte le!

Az az átkozott millió bezárva tartá a lelkét.

Frigyes visszautasította a nagykövet ajánlatát, a király kegyelmét s ez által nyiltan a hazája ellenségének vallotta be magát.

Ez volt a legnagyobb hibája és a legnagyobb bűne. Ezen tört meg a sorsa derékban.

Maga is elismerte azt később s vénségében nehéz önvádakat halmozott magára, hogy akkor ezt a sorsfordulatot nem fogadta el s egész ifjuságát, életerejét semmivé tette általa.

Egy millió miatt!

De annak a milliós örökségnek a végrehajtói követelték a végrendelet föltételének végrehajtását. Legelőször is a római katholikus hitre áttérést.

Furcsa ellenmondások jönnek elő Trenk Frigyesnek a jellemében. Ettől az egytől vonakodott.

Ő, a ki annak az egy milliónak a csábképeért meg tudta tagadni a hazaszeretetét, el tudta mellőzni a nagyravágyását, le tudott mondani a szerelméről; – nem tudta megváltoztatni az eklézsiáját. Háromnegyedrészben gyönge tudott lenni, egynegyed részben erős.

De, hogy mégis, e miatt, el ne veszítse azt a kisértetes milliót, megtette azt a tréfát, hogy egy kapuczinust megvesztegetett, hogy adjon neki bizonyítványt, miszerint ő áttért a katholikus egyház kebelébe. S ezzel elég volt téve a formaságnak. De az ilyen csalfaság nem maradhatott titok. Ezért aztán mindenki meggyűlölte és üldözőbe vette. A hypokrisist, a hitvallással űzött komédiát mind az egyik, mind a másik fél egyformán elitéli. – Ezzel Trenk Frigyes Szibériát csinált maga körül az emberi szivekben.

S Trenk Ferencz gúnyszelleme ott repkedett körülötte az útain.

Hát nem ez a manó vitte utána Bernes úrnak az aqua toffanát, mely azt olaszországi útjában megölte? A kedves atyafiak ezt a módját találták ki a barátságos kiegyezésnek: megmérgezték.

Bernes hirtelen halála egyszerre megfosztotta Trenk Frigyest egyetlen igaz barátjától, a ki az udvarnál befolyással birt.

Maradt helyette hatvanhárom ellensége, ugyanannyi peres fél, a ki az örökségét megtámadta, azoknak az ármányos prókátoraik, a megvesztegetett birák, a sikkasztó sáfárok, csalafinta iparlovagok, a kikhez még megszerezte ellenségekül a hitbuzgó papokat, a dölyfös udvaronczokat és a gyanakodó diplomatákat.

Valóban egy mesehős bátorsága s egy gyermek könnyelműsége kellett hozzá, hogy Trenk Frigyes ebbe a szörnyetegek barlangjába belelépjen.

Itt azután lassankint kinevelte magát azzá a gyűlöletes és nevetséges alakká, a mi egy bécsi perkeresőé, a ki egyik ajtótól a másikhoz szalad, törvényszékekhez, dikastériumokhoz, kanczelláriákhoz. Kopogtat, dörömböz, könyörög, káromkodik, janitorokat megveszteget és a hová be nem juthat, a kapun les rá a kegyelmes úrra, ott fogja el, úton-útfélen panaszolja úrnak-bolondnak a szenvedett méltatlanságait, præsentál, allegál, replikál, appellál, concertál, törvényeket czitál, szidja a papokat, az udvaronczokat, a rendőrség kezébe kerül, becsukják, kiszabadul, satisfactiót követel, azt nem kap, fűhöz-fához folyamodik: fut előle minden ember s ajtót-ablakot zár, ha meglátja.

És ez alatt külső viseletében is elhanyagolja magát, katonai egyenruhája nincs már, a legolcsóbb polgári öltözetet viseli, nehogy a Kleiderordnung törvényeivel összeütközésbe jőjjön.

Ilyen alakban aztán a nőknél sincsen szerencséje. Nem is ér rá szerelmi kalandokra gondolni, hisz mindennapra terminusa van valami birónál, ha nem kompareál, elmarasztalják in contumaciam. Dehogy irhat most verseket, előtte a magyar Corpus juris: azt tanulja be könyv nélkül, jobban otthon van már a Tripartitum, az edictumok és a curialis decretumok útvesztőjében, mint egy tabularis fiscalis s még azzal is mortificálja a bécsi birákat, hogy a magyar törvényekből tart nekik prelectiót.

S ezt az infernális haláltánczot járja három esztendeig! Három legszebb évet a fiatalságából elpocsékol perpatvarkodással.

Végre csodák történnek. Három esztendő alatt dülőre jutnak a perek. Alig hinné el az ember! Három esztendő! Hisz ez a csecsemőkor egy processusnak az életéből. Ez alatt a mi kincsei voltak a nagybátyjának otthon a szlavoniai várában, azokat egyszerűen ellopták. Minden ember, a ki felügyelőnek volt oda küldve, lopott belőlük valamit. Ha ellenőrző is volt, akkor ketten loptak. Nem hagytak ott semmit: tiszta munkát csináltak. – No de hát ezeket a kincseket Trenk Ferencz, a pandurvezér maga is úgy rabolta össze, átok volt rajtuk. Hadd fussanak.

Félmillió oda!

Végre az uradalmak mégis csak felszabadultak. S azok is megérnek magukban egy milliót. Jövedelmük az akkori idők gazdálkodása mellett is fölment hatvanezer forintra. Még ebből is lehet urat játszani.

Ekkor azonban előálltak a magasabb jogtudósok. Azt mondták, hogy nem úgy van az! Trenk Ferencz eltestálhatta a maga birtokait az unokaöcscsének; de annak, mint idegennek, nem lehet Magyarországon fekvő birtokot elfoglalni. Az idegen örököst csak a pénzértéke illeti meg a Trenk-féle magyar és szlavon uradalmaknak.

A királynő külön edictumával elrendelte, hogy a Trenkuradalmakat el kell adni.

Meg is vette azokat az akkori királyi személynök, Grassalkovich Antal, a kit ugyanazon évben emeltek grófi rangra, százötvenezer forintért.

Tehát a másfél milliós örökség összezsugorodott százötvenezer forintra.

De ha még itt megállt volna!

Hanem ekkor még előjöttek azok a kegyes intézetek, a kiknek a megdicsőült legatumokat hagyott, azokat elébb rövidesen kielégítették.

Ez operáczió után maradt Trenk Frigyesnek még hatvanhatezer forintja.

Mikor aztán hozzá akart nyulni a veszett fejszének a nyeléhez, akkor tudtára adták, hogy ez az örökölt summa megmarad hitbizománynak, a testamentum értelmében. Hitbizományt pedig csak magyar honosult vehet birtokba. Frigyesnek még hatezer forintot le kellett fizetni az indigenátusért. – Ezen kellett volna kezdenie a dolgát, ha olyan makacs fejű nem lett volna.

Így aztán szépen megtörve, megpuhítva került elő a nagy örökösödési hadjáratából.

A királynő, hogy balzsamot cseppegtessen a fájó sebeire, kinevezte Trenk Frigyest egy kürazir ezredéhez kapitánynak.

Trenk Frigyes megköszönte szépen a kegyelmes adományt, s azzal beszerezve az egyenruháját, a szükséges paripákat, el is foglalta a helyét a vértes ezredénél, melynek szállása ott volt a szép magyar Alföldön, a derék Kecskemét városában.

Ott azután Trenk Frigyes egészen boldognak érezhette magát. A magyar vendégszeretet mellett egyik disznótorból, vendégségből a másikba vitték. Lakozás, névnap, emmaus meg nem esett nála nélkül. Szerették is nagyon. Briliántos szelenczéket ugyan nem igen kapott a szép hölgyektől, hanem annál jobb turós béléseket.

S ugyan okosan tette volna, ha ezt a szép életczélt elérve, megmaradt volna mellette s nem zavarta volna fel többé a vizet maga körül.