VI.

– Szaleikum Unallah! derék amazon! áldjanak meg Allah minden angyalai s tegyen a próféta miattad kivételt a természeti rendből s holtod után vigye fel lelkedet a hetedik égbe.

Így köszöntött be Szaif egy napon a Kara-Gűzhöz, a fekete amazonhoz, ülvén ugyanazon a lovon, melyet szeretője árából vett, s viselvén azon köntöst, melyet a szép Nahálim varrt számára, most már rongyokkal s harcztépte szakadásokkal ékesen.

– Üdvözlégy, felelt neki minden nyájasság nélkül a hadakozó leány. Mit kivánsz? Ha bérért szolgálni jöttél, azt nálam kevesebbet kapsz, mint másutt, ha bajra van szükséged, abból többet találsz, mint egyébütt, ha pedig csak bámulni jöttél, rajtam ugyan nem sok csodálni valót látsz.

– Nem jöttem én zsoldba állni hozzád; van nekem aranyam, ezüstöm elég, felelt neki a török ifju, bajt sem kérek kölcsön, találok azt a magam útján is, a mennyi kell; nem is téged nézni jöttelek, derék hölgy; hanem jöttem egy szelid leányzót visszaváltani tőled, a kit egykor megvettél tőlem háromezer dinárért, mert ha az egyik kezemet kellett volna is eladnom, vagy a szivemet keblemből, mégis árúba bocsátottam volna én azt, fegyverre levén szükségem. Jó karom visszaszerze mindent, a mit elveszíték; lovam két oldalán függ alá a tömött zsák, pénzzel megverve szörnyen, és én megesküvém, hogy átkozott legyek, ha egy új dolmánt veszek magamnak, avagy egy gyöngyös nyeregtakarót, a míg Nahálimot vissza nem váltottam, s járok addig azon rongyosban, a mit ő himzett számomra, s melyen goromba muszka kard, s kopja sok helyt felfejtette a varrást. Azért határozd meg kegyelmed szerint, hogy mennyiért adjad őt nekem vissza; én nem alkuszom, készen fizetek. Ha kell arany, fizetek érte aranyat; ha kell ezüst, fizetek ezüstöt, s ha az egyik szemem világát kéred, odaadom érte még azt is.

Felelt neki Kara-Gűz mogorván:

– Köszönöm azt az óhajtásodat, miszerint megengeded, hogy a némberek is feljuthassanak haláluk után az égbe, a honnan őket ti csúf férfiak kizárva óhajtjátok, valamint hogy kizártátok őket ezen a földön is minden jóból, adjátok, veszitek, mint a lovat, vagy a czifra köntöst, melynek nincsen lelke. A bajadérét azonban, a kit keressz, vissza nem adom. Te tudod jól, hogy ő milyen szép, ez sokat ér, tudod mily bátor, ez még többet ér, tudod mily hűséges, ez mindennél többet ér, és én jobban meg tudom őt becsülni, hogysem ma megvegyem, holnap eladjam, pedig én nem vagyok férfi, ki benne gyönyörködöm; azért csak kösd be újra erszényed száját, a bajadére nem eladó sem aranyért, sem ezüstért, sem a te két szép szemeid világáért; őtet többé birni nem fogod soha.

A bajadére pedig ott ült Kara-Gűz lábai előtt és arczát annak kezére nyugtatá és szemeit nem merte Szaifra felvetni.

Az ifju lovag elfordult a haragos amazontól s nagyokat sóhajtva borult le lova nyakára.

Az amazon pedig érzé, hogy Nahálim szemeiből két forró könycsepp hull kezére. Még most is szereti az ifjut.

Kara-Gűz szivében új gondolat támadt.

– Megállj; monda a lovagnak. Még van egy út, melyen czélhoz juthatsz. A mit mondtam, az mondva van. Sem aranyért, sem ezüstért vissza nem adom hölgyedet; de ha fizetsz nekem olyan árt, a milyet én kivánok tőled, azért vissza válthatod őt. Én háromezer dinárért vettem meg a bajadért tetőled, a mennyit bizonnyal meg is ért. Nem teszek nagy tisztességet a moszkóval, ha azt mondom, hogy minden moszkó feje megér ezüstben száz dinárt. Ha tehát énnekem harmincz moszkó fejet sisakostól, szakállastól ide lábaim elé raksz, akár egyszerre, akár egymásután: ezért a díjért vissza adom neked a leányt.

Nahálim forrón szorítá kebléhez az amazon kérges kezét, Szaif pedig délczegen veté magát nyergébe s ragyogó orczával kiálta vissza, tova robogtában:

– Két nap alatt a váltságdíj lábaid előtt van!