VII.

Olcsóbb váltságdíj nem létezhet a világon, mint a moszkók fejei, gondolá magában Szaif, midőn visszalovagolt Kara-Gűztől vezére táborába.

A legelső ütközetben, a legkisebb előörs harczban is elesik harmincz, negyven orosz, a közlegények örömest elhozzák fejeiket egy aranyért; Kara-Gűz ki van fizetve.

Hosszu haj, rövid ész. Az asszonyok tudatlanok. Ezt Kara-Gűz előre láthatta volna, ha Allah csakugyan rendelt volna a némberekbe lelket. Háborúban az emberek fejei annyit érnek, mint vadászatban a fajdtyúkoké; levágják, hogy elvessék. Ki venné számba egy kanpulyka, egy gyöngytyúk, egy pézsmakacsa fejét, melyet elmetszenek, hogy húsokat el ne rontsa?

A mint azonban a tábor széléhez ér, épen akkor léptet végig két trombitás és egy csausz a tanyázó hadak előtt s nagy érthető hangon, riadó trombitajel után felolvassa a vezér parancsát, mely szerint megtiltatik mindenkinek, hogy a csatában elesett ellenségek fejeit levagdalja; mert igaz katonához nem illik, hogy megholt ellenségét megcsufolja és mert a ki ellensége fejét le akarja vágni, annak az előre rohanók sorából hátra kell maradni, a ki pedig hátramarad, az gyáva és a ki gyáva, az megérdemli, hogy főbe lövessék; ezért, a ki az ütközetből levágott ellenség fejével tér vissza, minden személyválogatás nélkül főbe fog lövetni. Ezt izeni Omer basa és a mit ő mond, azt ő meg szokta tartani.

Szaif lovag tetőtől talpig meghülni érzé magában a vért erre a parancsolatra.

Oh bizonyára ama némber boszorkány lehet, hogy előre látott a jövendőben; vénségükre a némberek gonosz szellemeknek adnak helyet sziveikben; másként hogyan tudhatta volna előre, hogy olyan váltságdíjat szabjon a bajadéreért, melyet semmi pénz és ajándék a világon meg nem szerezhet.

Ime az, mi egy óra előtt olcsóbb volt a folyampartokon heverő kavicsnál, egy óra mulva drágább lett mint a turbánokban forgó gyémánt!