V.

Balkár bég mire magához tért, azon vevé észre, hogy kezéről, lábáról nagyon jól van gondoskodva: el valának azok látva olyan nehéz vasbékókkal, hogy mikor legjobban erejénél volt, sem igen sokat hajigálózott volna azokkal. Most pedig igen el volt gyöngülve; az orosz tábori sebészek azt a jót tették vele, miszerint háromszor is eret vágtak rajta, hogy életre hozzák.

Csak azt várták, hogy a szemeit felvesse, rögtön feltették egy targonczára s felvitték a vértörvényszék elé.

Tele volt a terem büszke, sarkantyús, vállrózsás urakkal, a kik kiváncsian néztek a fogoly bégre, mint valami elejtett medvére; egynémely mosolygott reá, mintha tetszenék neki, hogy olyan szépen meg van vasalva, más meg öklével fenyegetődzött felé s szidta tele torokkal.

Balkár bég sokkal jobban össze volt törve testben, lélekben, mint hogy törődött volna velök; csak az esett neki nehezen, hogy ilyen hamar el kell neki halni a nélkül, hogy vagy egyet előre elküldhetett volna ezek közül a derék urak közül.

Ekkor egy közülök papirost vett maga elé s kérdezni kezdé:

– Te vagy-e azon szökevény rabszolga, a ki büntetése helyét mult évben engedelem nélkül elhagyá? Valót mondj, ne hazudj.

– Ne fáraszd magad a kérdezéssel moszkó! felelt Balkár, majd én elmondom, mit csináltam: Szibériában megöltem egy őrt, a ki felvigyázott rám, s meggyujtottam a kaszárnyában a kénkövet, melyet nekem kellett oda hordani. Ott fulladt egy tiszt és tíz közlegény. Itthon elvágtam a fejét tizenkét kozáknak, a ki elfogatásomra volt kiküldve s átfutottam Dániel beyhez; ötszáz emberemmel elpusztítottam a veletek szövetséges avar és kumük nép aluiból huszonötöt, a moszkók gyermekeit a tűzbe hánytam lábaiknál fogva, s a kezembe került katonákat százával akasztattam fel az útféli fákra…

– Hallgass! kiálta rá az elébb szólott főtiszt. Mit nagyobbítod bűneidet?

– Azért, hogy könnyebben átessetek a halálitéleten, s ne gondolkozzatok sokáig rajta.

Erre egy ősz, roskatag tábornok emelé fel szarvasbőrkeztyűs kezét intőleg:

– Hallgass fogoly. Nem tudod-e, hogy az orosz birodalomban nincsen halálbüntetés? Oroszországban nem itélnek el halálra senkit.

Azután összedugták a főtisztek fejeiket s sokáig tanakodtak egymás közt, mi alatt egy veresképű kövér tiszt gyakran odalépett a béghez s figyelmesen nézegette orczáját. A bég olyan igen szerette volna főbe üthetni ezt az embert, mit bámul annyit reá.

Végre megegyeztek az itéletben, s a legelébb szólt férfi tudatá azt vele.

– Hallod-e fogoly! azon számtalan bűntett, melyet elkövettél, bármely más országban halálodat vonná maga után; de hogy ne mondhassák azt az idegen népek, hogy az oroszok barbarok, azért a halálitélet nálunk el van törölve; ennél fogva köszönd a nagy Iván czárnak, ki a halálbűntetést eltörölte, hogy ezúttal nem kapsz büntetésül egyebet háromezer kancsukaütésnél.

Háromezer kancsukaütés!

Egy is elég belőle, hogy érzékeny ember szíve halálra borzadjon tőle; három ezer alatt nem egy ember, de egy bivaly, egy elefánt kiadja páráját! Ez annyit tesz, mint nem egy csapástól, hanem háromezertől halni meg; megöletni és újra életre kínoztatni és újra megöletni; nem egy percz alatt, hanem órákig gyilkoltatni meg.

Balkár bég jól tudta, mi vár reá? No már most, gondolá magában, ha ezt meghallja Dániel bey, majd csak elhiszi, hogy nem voltam orosz kém.

Ekkor ismét előállt az a vörös ember, a kinek úgy szeretett volna a képére mászni s hosszasan beszélt azzal az ősz rokkant tábornokkal; mire mind a ketten odaléptek hozzá s a tábornok szólt:

– Lásd te gonosz ember, ez a te testvéred, Gyáma bég, most a magas czár hadseregében nagyrangú vitéz, ki te reád érdemetlenre még most is emlékezik s tégedet nem szűnt meg szeretni, daczára annak, hogy te gaz lázadó vagy. Mondsza, ha ő került volna a tieitek kezébe, mit tettél volna te?

– Levágtam volna a fejét; viszonza Balkár, hosszas gondolkozás nélkül.

– Te azt tetted volna gonosztevő barbar, ezt tudtam mielőtt feleltél; ő pedig íme kegyelmet kért számodra és azt megnyeré. Az ő iránta való tekintetből, minthogy az ő érdemetlen testvére vagy, azon rendkívüli kegyelemben részesülsz, hogy az első tizenkét ütést a fejedre kapod.

Ez azt jelenti, hogy ilyenkor egy, vagy két ütés rendesen a halántékot, vagy a fejlágyát éri, s az ember rögtön meghal bele s legalább a többi kétezerkilenczszáznyolczvannyolczat holtteste nem érzi.

Balkár bég szépen megköszönte a kegyelmet s csak azt sajnálta, hogy Dániel bey nem fogja látni, hogy halt meg ő?