X.

A csata utáni napon nagy örömzaj volt Dargó alatt; a szűzek lejöttek tánczolni a csatatérre, a lantosok énekelték a hősök diadalát, melyhez kardcsattogtatva járták a harczfiak a délczeg toborzót, nagyokat rikkantva közé, a mi igen jól illett oda.

E hangokra felnyitá szemeit Balkár bég. Egy sátorban feküdt, puha medvebőr ágyra helyezve. Hogy jött oda? maga sem tudá; bizonyosan társai mentek érte a lőporfellobbanás után s azok hozták ki az égő erdőből.

Tagjait úgy érzé, mintha össze volnának zúzva; mellén mintha a halál ülne, nehezebb, nyomasztóbb súlylyal, mint az egész Elborús hegye.

– Minő zaj ez odakünn? kérdé halkan a mellette ülő félkarú öregtől, ki ápolására volt rendelve.

– A győzelem ünnepe, válaszolt az.

– Győzelem! kiálta fel Balkár s felugrott helyéből. Semmi csontja sem fájt, semmi baja sem volt többé a halál elrepült tőle messze. Mi győztünk!

Nem sokára eljöttek hozzá a sereg hadnagyai, vállaikra támaszkodtan kivitték a sereg elé s ott az ujjongó nép előtt tűzé fel keblére maga Samyl a háromszögű érdemrendet, a fehér sast, mely egy sor granátgyöngyön nyugszik, s azután visszaadá fehér fűzfavesszőjét, melyet a csatában viselt, arany markolatba foglalva. Úgy harczoljon azzal, miként eddig harczolt.

Balkár bég egészen meggyógyult lelke örömében.

Másnap a foglyok felett tartottak mustrát Dargó alatt. Az oroszt, kozákot felosztották a főnökök között, azokat, ha valakinek tetszik, majd visszaválthatja, ha ott maradnak, tisztítsák a cserkesz vitézek kardjait s kapálják a földet, szolgák maradnak. A maguk közül valóra, az oroszt szolgáló avar, leszgi, kumük és györgyi fajokra, kik az oroszszal együtt harczoltak, sokkal gonoszabb sors várt: a közember lánczravert rab lett és malmokat hajtott, a tiszteket főbelőtték.

A ki tehette, eltagadta eredetét, hogy a haláltól meneküljön, de hogyne lehetett volna kiismerni a barna tojásdad arczú kaukazit a csontosképű, szőke orosz közül?

Gyáma bég is a foglyok között volt; de rőt arcza, kék szemei mellett bátran vallhatta volna magát született orosznak a hadi törvényszék előtt, ha testvére Balkár ott nem ült volna.

Gyáma bég még inkább össze volt törve az esés miatt, mint testvére, mert ő alul esett s nem birt lábain állani, midőn a hadbirák elé hozták.

– Ismeri-e őt valaki? kérdé Dániel bey, a roskatag férfira mutatva, ki tudja megmondani, orosz-e ő, vagy közülünk való?

– Én! szólt felállva Balkár bég.

Gyáma odahivatta őt magához.

– El akarsz-e veszteni? kérdé tőle midőn odahajolt hozzá.

– Elvesztelek.

– Nem vagyok-e én a testvéred?

– Annál rosszabb reád nézve. Volnál moszkó, megszabadulnál.

– Lásd testvér, igaztalan vagy hozzám, monda Gyáma, én nem vétettem soha az avar népnek; alattam boldog volt az és elégült, jóllét áradt el házon és mezőn, a városok felépültek, a szegények meggazdagodtak; iskolákba jártak a gyermekek, tanultak tudományokat, az útak megjavultak, a kereskedők pénzt hoztak az országba sokat. Én boldoggá tettem az avar népet.

– És ha tetted mind azt, a mit mondál, felele neki Balkár bég, mégis meg kell halnod érte, mert eladtad népedet a moszkónak. Lettél volna inkább az avar nép fölött zsarnok fejedelem, vaskezű, vasfogú, verted volna gyermekeit a kősziklához, ittad volna vérét pohárral; csak ne adtad volna el a moszkónak. Tetted volna koldussá, nyomorulttá, égetted volna fel alujait, vesztegetted volna el felét éhhalállal; csak ne adtad volna el a moszkónak. És ha megjelennél előttem véres kézzel, véres arczczal és azt mondanád, én vagyok az utolsó avar, a többit elvesztettem őrült, esztelen csatában; – megölelnélek, megbocsátanék, de eladtad őket a moszkónak, azért meg kell halnod néked, mert te Merisz bég fia vagy.

A vezérek, a kik ezt hallák, felzúgtak Balkár beszédére, némely helyeselte, más megindult rajta. Maga Balkár volt az első, ki fekete golyót hajított a szavazatok serlegébe. A többiek utána jöttek. Hét fehér és nyolcz fekete hullott abba. Balkár bég szavazata dönté el Gyáma halálát.

Csak egyet kért még Gyáma testvérétől.

– Ha meghaltam, vágasd le fejemet s küld el azt Gyiungyilának.

– Megfogja kapni.

Azzal kivitték Gyáma béget a vesztő sziklára s ott szíven lőtték három nyillal. A lőport a cserkesz nem vesztegetheti, maga kénytelen a salétromot főzni erdei növényekből,1) nagy fáradsággal, azért a lőporral takarékosan kell bánni. Nem minden nap esik egy icskéri csata, a hol az orosz mázsa számra hagyja hátra lőporát.

Balkár bég ünnepélyesen temetteté el meghalt testvérét, mert ő avar fejedelmi vér volt, kit megillet a kürtszó és gyászravatal, midőn sírba teszik.

Levágott fejét pedig egy díszes kosárkába zárta illatos levelek közé; nem szólt senkinek arról a két könycseppről, mely szeméből kihullt, midőn a levágott főre nézett; csak előhivatott egy orosz foglyot s rábízta kegyesen, hogy ha szabadságát meg akarja nyerni, vigye azt a kosarat Kizliárba Gyáma bég feleségének, mondja neki, hogy azt férje küldi.

Három nap és három éjjel szólt a zene, Kizliárban vigadtak a moszkó urak, tánczoltak az asszonyságok, mert az orosz tábornoktól az a tudósítás érkezett, hogy Dargó vára rommá van téve s Samyl seregei futnak.

Midőn legjobban vigadnak Gyiungyila teremében, megjelenik az orosz harczos, a kit Balkár küldött a cserkesz földről.

Az iszpravnikok mondják neki, hogy várjon egy kicsinyt, mert a ház úrnője tánczol. A kosártánczot járja.

Szép, jellemző avar táncz az; rövid, testhez simuló köntösben kell azt járni, hosszan lebocsátott hajjal; négy kosár a földre téve, tele virággal; a hölgy mesterséges lejtésekkel szökdell a kosarak között s minden szökésnél kivesz egy virágot azokból s tánczolva bokrétába fonja.

Senki sem tudja azt olyan szépen lejteni, miként szép Gyöngyile; ha néha oly kegyes vendégei kedveért eljárni e tánczot, csak úgy bolondulnak utána, csak úgy szédelegnek lángszeme villogásától, bájos teste hajlásától, selyem köntöse suhogásától.

– Hátha még egy ötödik kosár volna itt a közepén, szól a delnő felhevülve.

– Imhol asszonyom az ötödik! szól az orosz követ, odahelyezve a négy közé, a mit ő hozott magával: Gyáma feje arczczal fölfelé fektetve benne.

– Mit jelent ez? kiáltának reá az elszörnyedett vendégek.

– Azt jelenti, hogy tönkre verték az orosz sereget, odavannak ágyúk, zászlók, három tábornok elesett, az egész derék ezredből, a mit Gyáma bég vezérelt, magam maradtam egyedül.

– Te se maradj hát belőle, kiálta rá Gyöngyile, s késével úgy szúrta le a követet, hogy rögtön halva rogyott le; azzal folytatta a kosártánczot: négy kosár a négy szegleten, az ötödik a közepén. Miért nem nyithatja föl most szemeit a bég?