III.

Mikszáth művészete egyenes folytatása a Jókai művészetének. Megérzik rajta, hogy készen kapta a Jókai gazdag örökségét, nem gyarapította, csak öntudatosabban használja fel. Jókai a vagyonszerző s rajta még itt-ott meglátszik a szerzés küzködése, – sokszor a czéllal arányban nem álló, túlerős eszközöket használ, elragadtatja magát a maga hangjától, néha egy kis feszesség, papiros-íz érzik a stíljén. Mikszáth már a vagyonban nőtt fel, úgy használja, mint valami magától értetődő dolgot, egyensúlyozottabb, fölényesebb, jobban ura eszközeinek. Viszont azonban jóval kisebbek az arányai, szűkebb körét fogja be a magyar életnek, nincs meg benne Jókai hatalmas lendülete, fantáziája közelebb száll a földhöz, több benne a reális elem, de kevesebb a színe. Jókai a magyar regény nagy álmodója, Mikszáth a nagy megfigyelő.

Egy új elemet mégis hozott az irodalomba. A magyar humorba, mely Jókainál gyermeteg nevetés, Aranynál mélabús mosolygás, Mikszáthnál belevegyül az irónia. Minden más írónknál nagyobb tökéletességre fejlesztette ki a magyar elbeszélő stíl ötletességét, plaszticzitását és közvetlenségét. Egészen a magyar hagyományból nőtt ki, külföldi hatások alig mutatkoznak rajta, múzsája sohasem járt túl a Lajthán. Nem kezd új irodalmi korszakot, hanem befejezője egy régi iskolának, melynek utána már csak epigonjai lehetnek.