V. FEJEZET. A legsötétebb vurstliban.

Az éjbemeredő, komor póznák között méltóságteljesen terült el a messzeségbe a városligeti rengeteg. A vadállatok már pihenni tértek, csak néhány kivert baka kóválygott még az elfeketülő réten. Sanssou tábornok és hű inasa egy lehajló tölgyfa törzsöke mögött foglaltak helyet, készenlétben tartva a kanoét.

– Odanézz – súgta hirtelen a tábornok.

Alig pár lépésnyire tőlük rettenetes látvány derengett a félhomályban. Lobogó, vörös lepedők között, őrült forgatagban keringett egy csomó tropikus vadállat: – struccok, lovak, pingvinek, elefántok – és rajtuk ülve ez állatokon, vad hujrázás mellett…

– A bennszülöttek – susogta a tábornok. – Vigyázz! Feküdj hasra; lehetőleg hangtalanul oda fogunk csúszni a fű között.

Visszafojtott lélegzettel csúsztak előre. Tíz lépésnyire megállapodtak és néhány percig borzadva nézték a rémes jelenetet.

– Absteigen, ode’ zahlen! – kiáltotta közvetlen közelükben egy vészteljes hang.

E percben megállott a forgatag: a bennszülöttek leugráltak és a fény kialudt.

– Meg vagyunk mentve! – sóhajtott megkönnyebbülve a tábornok. – Túl vagyunk a veszélyen. Most csak tovább!