V. FEJEZET.

(Melyben Robinson Krausz berendezkedik a hosszú egyedüllétre, és házat épít.)

Leültem a sziget egyik felére és kalapommal letakartam a másikat: kinyujtottam lábaimat is, melyek valamibe beleütköztek, amire fel is raktam őket: – tekintve, hogy kissé rövidlátó vagyok, lábaim végét már nem vehettem ki tisztán; a messzeség ködébe veszve folytak be azok a vizek láthatárának vonalába és így igazán nem tudhattam, mi az, amire rátettem őket.

Közben eszembe jutott keserű sorsom és két nehéz könnyet töröltem ki orromból, míg egyszerű, gyermeki lelkem keseregve idézte vissza a multak boldog ábrándjait.1)

– Ojvej, ojvej, uu-u-u! – siránkoztam, az annyira kedvelt pesti automobilok tülkölését negélyezve. – Miért hagytam el szüleim házát, ősz atyám szelid feddő pofonjait. Most itt vagyok, távol idegenben, mindenki a maga szerencséjének kovácsa, égre követ ne dobj, mert magad esel bele, mindenütt jó, de legrosszabb otthon.

– Miért tetszik úgy jajgatni? – kérdezte egy hang mögöttem.

– Hát ne jajgassak, – mondtam dühösem – most itt vagyok egy teljesen elhagyott szigeten, egyedül, mutterzéle egyedül, mindenkitű felasszn. És még azt mondja, hogy ne jajgassak.

– Hát hogy akar maga egy Robinson lenni? – folytatta a hang. – A Krepecné zsúrján akar maga egy Robinson lenni? Vagy vasárnap este a Buzalka tánc- és illemteremben akar maga egy Robinson lenni? Vagy premierelőadás után a szinházi ruhatárban akar maga egy Robinson lenni? Az persze, hogy egy Robinsonnak egyedül kell lenni. Azért Robinson.

– De mit csináljak? – kérdeztem.

– Először is: ne törje a fejét. Azért vagyok én itt. Én a »Robinsonokat Kellékekkel és Kannibálokkal Felszerelő Részvénytársaság« képviselője vagyok. Van szerencsém a következő cikkeket ajánlhatni.

Ezzel a hang kinyujtotta kezét és egymásután rakta elém a tárgyakat, amiket megnevezett.

1. Egy teljes Robinson-öltözet 25 évi jótállással. Nyers szőrkucsma, húscafatokkal, kitünően félreszabott macskabőr kabát, rozsdás vasdarabok gomb helyett, cérna helyett dróttal varrva, modern Robinsonnak nélkülözhetetlen.

2. Egy pár elegáns fakéregcipő, gombócnagyságú rücskökkel, mohhal bélelve. Tessék a cégre vigyázni, nemtetszőért visszaadjuk a pénzt.

3. Egy doboz válogatott, kutyazsírban áztatott homok mosdásra. Eredeti csak a »Yes« szócskával.

4. Egy szabályozható barlanglámpa, szárított agyagutánzat, elrejtett villamoségővel, égés közben eredeti faggyubűzt áraszt, kívánt mennyiségben.

5. Egy automatikus pók, mely a sarokban helyezendő el, nyomásra lemászik és az illető Robinsonnak a kezéből eszik. Egyszerre több legyet nem kell adni, mert elromlik a szerkezet. Ugyanez szabad zárral, bármely színben, tucatonkint olcsóbb.

6. Egy mércével ellátott lábnyomkutasz, mellyel a homokban azonnal felismerni a meztelen kannibállábnyomot. Ugyanez…

– Megálljon! – ordítottam közbe. – Micsoda lábnyomokról beszél itt maga?

– Hát mit akar uraságod, – dühösködött a hang – hát meddig akar itt maradni? Egy Robinsonnak egyszer csak muszáj kannibállábnyomokat találni. Igen ajánlom ezt a vörös lábnyomot, tucatonkint…

– Hagyja abba, – mondtam – nekem nincs pénzem.

– Ne tessék aggódni, – mosolygott szivélyes kézdörzsöléssel a hang – már elküldtük a számlát a kedves tatának.

– Szent Jeromos! Hát mi lesz velem?

– Urasága itt fog robinsonkodni, míg nem jön valami kannibál.

– De mit csináljak én addig?

– Tőlem kérdi? Hát elmélkedni fog. Az ember ilyenkor elmélkedik.

– Mirül elmélkedjem?

– Tudja mit, – mondta a hang, zsebrevágva az árjegyzéket, fejére csapva a kalapot és begombolva a kabátját – elmélkedjék, hogy mért választották be Róka Pált a Petőfi-társaságba. Ajánlom magamat, legyen máskor is szerencsénk.

Ezzel a hang el is tűnt.