V.

Rákóczi György ő nagysága szabad vitatkozást enged, szokása szerint, visszatartóztatva saját véleményét.

A hatalmasabb urak, kik a sereg és kormány élén állanak, Dajka püspök egyházi beszédének bevégzésekor már mind a háborúra szavaztak.

Csak Haller Péter és Mikó Ferencz kivánták a béke fentartását.

Hátra vala még a czímnélküli kanczellár: Kassai István, a gyülölt és fukar kegyencz, ki hogy házat ne tartson, magát csupán itélőmesternek hivatta; hogy szertelen vagyonszomját a zsákmányból kielégítse, folytonosan lázadásokat fedezett föl, s hogy gyávasága miatt befolyását ne koczkáztassa, és az ügyek vezetését kezéből ki ne ejtse, szünetlenül béke mellett rajongott.

Kassai az évek, a gond s a sanyar miatt, melyre zsobráksága kárhoztatja, kiszikkasztott és csaknem vázzá aszott termettel birt, de szemében van valami azon sivár erélyből, mely félénk természetével, és -47- modorában van valami azon szelid egyszerűségből, mely kedélytelen politikájával éles ellentétben áll. Hosszú fehér haját hátrasimítva hordja, s jól formált értelmes homloka tiszteletre csábíthatná azt, a ki őt szomorú tapasztalatokból megvetni még nem tanulná. Rákóczit mindig hűséggel szolgálta, Erdély iránt, melyet hazájának nem tekint, közönynyel viseltetik, a polgári rendet, melyhez születésénél fogva tartozik, még a kicsiny kérdésekben sem meri védelmezni, s az aristocratiát, ha haszonlesésből nem is üldözhetné, gyülölni fogná elvből.

A főurak, az ő halálos ellenei, az evangelikusok ügyében békére intő nyilatkozatot várnak most tőle, s előrekészülnek a gúny minden dorongjával és a finom élczek mérgezett nyílvesszőjével megtámadni. Állhatatosan hiszik, hogy kislelkű és népszerűtlen tanácsai miatt ma Rákóczi szemében is nevetséges, vagy legalább elviselt s használhatatlan államférfiúnak tünik föl.

Boszútervök élénk kiváncsisággal vegyülten lobbant arczaikra, midőn Kassainak vékony, száraz és monoton hangja megcsendült.

A teremben alig van negyven ember, – oly szám, melyért inkább csak tanácskozni, mint szónokolni kell, s a czímtelen kanczellár az ékesbeszéd adományával nincs kiválón megáldva.

S mégis most sűrű és szürke szemivei alatt élénken járnak szemei, ajkán kihívás ül, s hullatag termete fölegyenesedik, mintha levetett volna magáról néhány alkalmatlan évet.

Talán megtámadáshoz készül, talán ő dobja a -48- viadalkeztyűt a főurak elé, talán a béke oltalmára bátor harczhoz fog!

A békehőst gúnymosoly üdvözli, melyet még a fejedelem is észrevesz, de nem akar látni.

– Ütött az óra, szól Kassai, s többé tétováznunk nem lehet. Kössük oldalunkra kardjainkat, én az erőtlen agg kiáltom: fegyverre! Most kell, vagy soha sem fogjuk a vallás és lelkiismeret szabadságát kivívni. Hadaink dereka szállja meg a védelmetlen magyarországi várakat és városokat s mellékcsapataink kössék hirtelen össze magokat a svéd és német protestáns táborral. A tavasz első zöldje a mezőn lássa lobogóinkat. Addig zaj nélkül, de nagy szabályokban hajtassék végre minden előkészület. Könyörögjünk magas uralkodónknak, hogy személyesen vegye át a vezényletet, s ajánljuk föl életünket és összes vagyonunkat a sikerért. Én az eddigiekkel ellenkezőleg erélyes háborút óhajtok, melyet ne akaszszanak meg a közbeszőtt és czéltalan alkudozások, ne hűtsön ki a lelkesülés első mozzanatában már a vérontástól való félelem, ne zsibbaszszon el semmi álnok fegyvernyugvás s ne foszszon meg gyümölcseitől oly békekötés, melynek keletkezésében új háborúkra remény, pontjaiban új viszályokra anyag van letéve.

Midőn beszédében eddig haladott Kassai, ellenségei már érzik, hogy lábok alól a föld kisodródik s talán némely főúr magában bánni is kezdé nyilatkozatát, melyet a had mérlegébe vetett.

– Várjuk még, mielőtt éljeneznénk, a de szócskát is, melyet most akar az itélőmester uram kimondani -49- – sugá eléggé hallhatón Serédi István, kinek a fejedelem jelenlétében sem szokása az illemet szigorúan megtartani.

– Ütött az óra, szól Kassai.

– Óhajtom, folytatá Kassai, a nagy háborút, mely már húsz év óta dúl Európában, az új hit győzedelmével mielőbb befejezve látni. Hadd kapjuk ki az apait és anyait egyszerre; különben folytassuk óriási osztályperünket az utolsó fillérig, az utolsó vércseppig. Nevünkre eddig sem hozott dicséretet, hogy szövetségeseinket, kikkel együtt küzdöttünk, a balszerencsében rögtön elhagyók azon különszerződésekért, melyek semmit meg nem oldottak, s csak hitelünket és a becsültetést csorbíták.

– Ez vád Bocskai és Bethlen emléke ellen – közbeszól Kemény János.

– Tüstént el fogom mondani: kik ellen vád? említé kedélyes hangon az öreg Kassai, s arcza vidám kifejezést nyert, mintha enyelegni akarna.

Észrevehető ingerültség támad, melyet a fejedelem komolyabbá vált tekintete csillapít le.

– Bocskai és Bethlen Gábor, folytatá Kassai, a míg országukon kívül harczoltak, minden nap annak néztek eléje, hogy valamelyik hatalmas úr a portánál fejedelemséget, a rendek közt párthiveket keres és talál. Egy vesztett csata lázadásra vagy tatárjárásra lehetett volna jelszó. Így igen nehéz győzni s győzve is hosszas háborút folytatni.

– Magam is úgy hiszem – közbeszólt szokása ellen Rákóczi.

E rendkívüli tény elnyomá a támadó czáfolatot. Kiki sejté, hogy felsőbb eszméket tolmácsol a ravasz -50- parvenu, a porból cseperedett főúr. – Mindent kifőzött már vele a fejedelem; és minket csak a föltálalásra hívtak meg: sugá most halkan Serédi. – Nem, barátom, a megkóstolásra is, és ínyünkön sokáig fog ízleni a trakta – feleli súgva Kemény János.

Kassai tovább halad szónoklatában: – Minthogy tehát én erélyes háborút akarok, követelem annak eszközeit is, tudniillik a szigorú rendet benn, s a cselszövények megszüntetését a portánál.

– Talán a jus ligatum által? kérdék most többen.

– Nem, egyelőre csak a honesta custodia útján – válaszolá szelid mosolylyal Kassai.

Hogy olvasóim e szavakat megérthessék, említenem kell, miként régi törvények szerint a rend fölforgatóit országgyűlés itélte élet- és birtokvesztésre. De a villongós időkben szokássá vált a büntetést előbb végrehajtani, s aztán terjeszteni jóváhagyásra a rendek elé. Ezt nevezték jus ligatumnak. Azonban Pécsi Simon, Bethlen Gábor kanczellárja, midőn a törvényes eljárást mellőzni akarta, a gyanus urakat egyszerűen csak elzáratá, a nélkül, hogy valaha perbe fogatná: ez a honesta custodia volt.

– Öcsém! a míg mi a magyarországi evangelikus rendek vallásszabadságáért harczolunk, elszedi uradalmainkat Kassai – súgá Serédi.

– Az még megjárná; de bezárat, mielőtt harczra mennénk – válaszolta nevetve Kemény János.

Kassai folytatá: – Urunk fejedelmünk szelid jelleme és törvény iránti szeretete elég kezesség, hogy a közrend fenntartásának ürügye alatt nem fogja a -51- kezében levő hatalmat elnyomásra, a szigort üldözésekre használni. De a börtönbe zárt Zólyomi párthivei még reményekkel vannak telve, s a háború viszontagságait czéljaikra zsákmányolhatják ki. A szultán udvarának kapui előtt lézeng még egy-egy elbujdosott főúr, kit ellátnak fejedelmi süveg keresésére küldöttek czimborái pénzzel és árulkodásokkal. S valamint mi a nádorispán kormánya alá vetett részekben hitsorsosainkkal biztos egybeköttetéseket tartunk fenn, szintúgy természetes, hogy nálunk is lehetnek, kik a nádor és az érsek úr zsoldján és érdekében működnek, s mentől mélyebb titok leple mögött, annál veszélyesebb eszközökkel. Vajjon nem kell-e ennyiféle zavargó elemet, mely a kormány gyöngeségéből nyer erélyt s új vágyakat, félelemben tartani?

– De e zavargó elemek csak az itélőmester úr fejében vannak – közbeszólt Serédi.

– És a királyi ügyek directorának papirján – válaszolá a fejedelem, a főurak nagy megütközésére.

Kassai folytatá: – Aztán eltűrhetjük-e hidegvérrel, összefogott kézzel, hogy míg idegen földön küzdünk a hit és lelkiismeret szabadságáért, addig otthon a mi szent vallásunkból secták szakadjanak ki, s titkos helyeken saját predikátoraik által hirdessenek tévtanokat?

– De ki akarna ily gonoszságot eltűrni? Kit kiván kegyelmed közőlünk e nagy váddal terhelni? Melyikünket gyanusítja? – rivalgja több főúr.

– Én nem gyanusítottam, csak a honesta custodia -52- szükségét fejtegettem – mondá gyermeteg vidámsággal Kassai, s miután e szabály czélszerűségében nagyságtok és kegyelmetek sem kétkednek, további szószaporítás nélkül a másik feltételre térek át, melyet az elhatározandó háború erélyes folytatására és sikeres bevégzésére mellőzhetlennek tartok. Értem a mi protectorunknak, a török császár ő felségének helybenhagyását.

Kassainak nagyobb hangnyomattal ejtett végszavát zúgás követé.

– Ez csak a háború halasztására van kigondolva – említé Serédi.

– Tavasz kezdetéig a fényes porta beleegyezését könnyű kieszközölni – válaszolt Kassai.

– De az adó tetemes növekedésével – szólt ismét Serédi.

– Birtokunk is öregbedést nyer az elfoglalandó megyékkel – jegyzé meg Kassai.

– S tudja-e bizonyosan kegyelmed, hogy a vezénylete alatti sereg sok megyét fog meghódítani? – kérdé gúnyos nevetéssel Serédi.

– Kegyelmetek fognak a vezérek lenni, s épen ezért támaszkodom a sikerre – szólt udvarias hangon Kassai.

– De honnan hiszi ön, közbevágott a vén Kornis Zsigmond, hogy a szultán a háborúba beleegyezik?

– Remélem.

– S mi okon?

– Mert a szultán az adópótlékot, s pasái az ajándékokat kedvelik – válaszolá Kassai. -53-

– S ha mégis csalódnék ön?

– Akkor csalódtam – mondá vállvonítva.

– S mi lesz ez esetben a háborúra készülődésből?

– Béke.

– S a magyarországi evangelikus rendek sérelmei?

– Kedvezőbb időben fognak orvosoltatni – szólt Kassai.

– S a tervezett háború díjául nyerjük a honesta custodiát – jegyzé meg hidegen Kemény János.

Ekkor tódult a pavillon udvarába a tömeg, s kiabált a tanácskozó terem ablaka előtt békét és háborút.

– Micsoda zaj? – kérdé a fejedelem.

– Vélekednek künn is, fenséges uram, a benn vitatott dolgok felől – mondta száraz, de alázatos hangon Kassai, ki elhírhedt félénksége mellett sem látszék a népcsoportozatoktól tartani.

– Hogy merték az őrök beereszteni e tolakodókat? – tudakolá ismét a fejedelem.

– Ha fenséged kegyes lesz megengedni, majd kiutasítom és lecsendesítem egy rendelet által a titkos izgatóktól felbujtatott népet.

A hangnyomat, melylyel ezt Kassai mondá, a valónál nagyobb fontosságot adott az udvari zajongásnak.

– Ebből is vád kerül valamelyikünk ellen – sugá oly hangosan Serédi, hogy talán a fejedelem is értheté.

Többen megdöbbentek. -54-

Rákóczi György ő fensége pedig komoly arczkifejezéssel mondá: – Kegyelmeteknek, hű országnagyjaim, meghallgattuk a magyarországi evangelikusok ügyében nézeteiket, s ha a körülmények javasolják, konstantinápolyi követünkhöz utasításokat fogunk küldeni, s ha szükséges lesz, a hadra készülésre is kiterjesztjük figyelmünket.

Ezzel az ülés feloszlott, s a fejedelem Kassaitól kisérve belső szobáiba vonult.