VII.

Míg Budán a lakosok ingerültsége fokonként emelkedett; míg a hivatalhatóság régi aggodalmakból újakba sodortatott; míg a janicsárok, kik csak mulatni mentek, jól szervezett összeköttetésbe hozzák magokat egymással: addig a szultán főhadiszállásán szintén elbeszélni való dolgok történtek.

A kit annyi basa kísért a nagy sátorba, a csecsemő király, meg látszott elégedve a fogadtatással; mert vígan kiáltozott, midőn a császár a tisztelet miatt reszkető dajka kezéből kivette és megszemlélé, hogy rágalmazóknak bélyegezhesse azokat, kik a csauz-basa ellenében leánynak állíták. Ezután ismételten megcsókolá, hogy kegyelméről biztosítván, védhatalma jelét homlokára nyomja, az udvarmesternőnek, mint tisztes matrónának, karjaiba tevé, s bekísérte legbelsőbb sátorába, hol Szelim és Bajazeth fiainak is megmutatá, mondván nekik: öleljék és csókolják meg fogadott testvéröket: mit ezek oly illedelmes modorban teljesítettek, hogy az udvarmesternő nézete szerint e czeremoniát még a spanyol király fia sem hajthatta volna végre nagyobb szabatossággal és illemmel, noha korosabb lévén, több eszének is kell lennie. Egyébiránt az udvarmesternőre a nyájas öreg úr – érté Szolimán császárt – szintén jó benyomást tett, úgyannyira, hogy ámbár rettenetes hatalmú potentator és szeme hunyorítására három földrész reszket, ő mégis az udvari bálban el merne vele járni egy csendes palotást, a félelem vagy ájuldozás minden veszélye nélkül.

A basák, kik János Zsigmond elhozatalától más eredményt vártak, nem mulaszták el alázatos meghajlással fogadni azon rájok nézve keserű örömhírt, hogy a világbiró szultán a királyi gyermek arczát meglepőleg hasonlónak találja a Zápolya Jánoséhoz, az ő védenczéhez, ki iránti kegyelmét most már a törvényes fiúra és trónutódra is kiterjeszteni hajlandó.

Természetesen a legfelsőbb nyilatkozat Magyarországnak török tartományokká darabolásáról táplált reményeket meghiúsítá ugyan, de azért nem zárt el minden kilátást arra, hogy a mit a leigázást áhító basák a vámon elvesztettek, azt a harminczadon vissza ne nyerhessék. Eltökélék tehát, hogy Izabella tanácsosain töltik ki boszújokat.

E tanácsosok fényben a nagyvezérét is felülmuló sátorba voltak beszállítva, s tekintélyök emelésére rendkívül hatott az, hogy számos őrizet rendeltetett melléjök.

A császár az ünnepélyes fogadtatáson leereszkedő nyájassággal társalgott velök, s midőn Werbőczy István kézalatt arról értesülést szerze, hogy a híres jogtudor és városbíró Turgovics Mihály rabbilincs helyett kitüntetésekkel terheltetik, meg volt győződve azon gyanúk alaptalanságáról, jogtalanságáról és esztelenségéről, melyekkel a szultán szándékai a mult éjjeli értekezlet alatt behomályosíttattak.

A nyájas fogadtatást díszebéd követte, hol a császár személyét Rusztán basa, Szolimán kegyelt veje képviselte, s a török főméltóságúak a túlságig osztogatták még Török Bálintnak is, ki őket gyakran megkergette vala, a tömjént s bókot.

Az aranytálakban fölhordott étkek pompásan néztek ki ugyan, de végre is kiérzett belőlök a fagygyú. S hasonlóan idegen, émelyítő ízet fedezett föl György frater s Frangepán Orbán a basák udvariasságában is. Azonban nem akarák a többiek gustusát elrontani.

Délután a táborban diván tartatott, melybe a magyar urak is meghivattak. Tudtokra adatott, hogy a szultán elhatározta Budavárát egyenesen a maga hatalma alá venni, s török kapitány és őrség védelmére bízni, mert ily várost nem lehet női kézen hagyni: a nők változékonyok, mint a szél, s majd egy-, majd másfelé hajolnak. Egyébiránt – tevé hozzá Rusztán basa enyhítőleg – a legyőzhetetlen padisah, mihelyt kipihente magát, egyenesen Bécs ellen indul, azt megvívja s tüstént átadja János Zsigmond ő felségének Budavárával együtt. Tehát a főváros megszállása csak ideiglenes természetű, s a hadviselet tervével áll összefüggésben.

György frater ez áruláson mélyen megindulva, előadá, hogy a vár biztonsága végett nem szükséges abba török őrség. Eddig magok is megtettek mindent, mit tőlök a hatalmas császár szolgálata kívánt; ezt szándékuk tenni a jövőben is. De ellenzeniök kell, hogy a várba török kapitány hozassék; mert ez által Ferdinánd pártja a haza sorsa miatt kétségbeesett magyarok átszegődése által óriás erőt nyerne.

Werbőczi a rögtöni kiábrándulás terhe alatt összezúzott kedélylyel sem megható eszmékhez, sem gondolatit kellőn kifejező szavakhoz jutni nem; birt. Csak azt ismétlé, hogy ily roppant horderejű kérdésben nincsenek jogosítva határozatot hozni, mert Magyarország alkotmányos állam s a szultán maga sem tekinté soha meghódítottnak. Hívassék tehát egybe az országgyűlés, terjesztessék elébe a kérdés, s ha elfogadtatik, készíttessék arról a maga rendje szerint megerősített, szentesített, kihirdetett és beczikkelyezett törvény.

Frangepán Orbán élénken ecsetelé a veszélyt, mely Buda elfoglalásával az ozmán birodalmat fenyegetné. Ferdinánddal és V-dik Károlylyal egyesülne az egész keresztyén világ, fegyvert ragadna Európa a Szent-Vinczent foktól kezdve a meggyalázott Magyarország legszélső végváráig, s a keresztes háborúk hosszú sora örökké megújuló, s végre győzedelmes harczot vívna Budáért Buda falainál.

A török basák erre megjegyzék, hogy a szultán a magyarokat, ha lázonganak, meg fogja fékezni, az európai hatalmasságoktól együttvéve sem fél, s azután ezek Buda miatt egyesülni nem fognak, mert a sokkal nagyobb Konstantinápolyért sem tették, s mert közöttük is olyan vallásos szakadás van, minő a szunnitáké és siitáké, mi elfoglalja minden idejöket.

Frangepán után Török Bálint akart szót emelni; de ekkor Rustán basa a tanácsosoknak értésül adá, hogy időpazarlás volna minden további vita, miután a szultán változhatlan akarata Budát elfoglalni.

Az urak ezután a divánból kivezettetvén, őrizet alá vétettek.

A basák pedig folytatták a tanácskozást.

*

Budán a janicsárok sátort emeltek a Szent-György terére, s onnan rendes őrjáratok küldettek az utczákra, s a három várkapu egészen megszállatott általok.

Különben a közlekedést nem gátolták, senkit sem támadtak meg, és az apró ingerkedést, sőt a szenvedélyes nyilatkozatokat is békével tűrték.

Úgy látszott, mintha magokénak tekintenék a holnapi napot, s elnézésök csak az előkészületek bevégzetlenségét árulná el.

Minden percz gyarapíthatá erejöket, s a mi most talán csak a közvélemény kikémlésére tett kisérlet, utóbb a siker kezességeivel ellátva, megállapított szándékká változnék át.

Valamint Gritti megöletésekor Szolimán elfoglalja Erdélyt, ha János király 80,000 emberrel védelemre készen nem áll: úgy Buda szenvedőleges magatartása felbátorításúl szolgálhat oly merényre, mely különben vagy meg sem kisértetett, vagy elnapoltatott volna.

Így okoskodtak a bátrabbak.

A kevésbbé harczias hajlamúakat is szertelen ingerültségbe hozták a török táborból elterjedt álhírek, melyek a gyermek-király Konstantinápolyba vitetéséről és a tanácsosok legyilkoltatásáról regéltek.

Nem csoda tehát, ha a polgárság dühét a magistratus csillapító törekvései sem bírták biztos határok közé szorítani.

Ide járult még, hogy az ostrom alatt számos magyar katona hozatott be őrizetül, s a vidék földbirtokosai közül a legtöbb családostul itt keresett menedéket és nagy részben még most sem tartá czélszerűnek falura költözni.

Ennélfogva tehát pezsgőbb, mozgékonyabb elemek is vegyültek a városi lakosok közé.

Volt azonban a vízi-város legdíszesebb pontján, majdnem egyenlő távolságra a bécsi s vízikaputól egy történeti nevezetességű vendégfogadó, mely alapkövének letételétől kezdve két nagy pártra szakította a polgárokat, s nevezetes villongásokra szolgáltatott jelszavakat.

A város tudniillik a regálék jövedelmének emelésével akart üres pénztárán segíteni. E végett a tervkészítők sokat törték fejöket és sok szép megoldást gondoltak ki. A többek közt egy ide telepedett nürnbergi kereskedő nagy hátránynak tekinté, hogy mind a bel-, mind pedig a külvárosban léteznek ugyan számos csapszékek, melyek az utasok kényelmére elegendő szobákkal s istállókkal vannak ellátva; de nincs egyetlen helyiség is, melyben az üzlet és foglalkozás közt kifáradt valódi polgárság pihenést és mulatságot találhasson, akár ünnepnapokon, akár pedig a hétköznap azon részében, midőn már dolgát elvégezte, s óhajtana beszélgetni, mulatni, társaival eszmét cserélni, s aztán lámpás mellett magát hazakisértetni.

A városbíró, ki sor szerint magyar s hajlamainál fogva az újítások barátja volt, megragadta e jó gondolatot, vásárlott egy telket, melynek régi s kis épülete, de csinos kertje volt.

Tüstént lerontatá a házat, s annyira föllelkesíté a közönséget, hogy egy tág és kényelmes vendéglő alapjaihoz a követ és meszet ingyen adták a vagyonos polgárok, s ingyen hordották s rakták a napszámosok, kik valószinűleg a kész épületben nem sok bort és pecsenyét reméltek fogyasztani.

Fájdalom, a példás összhangzást megzavarta a vendéglő elnevezése fölötti kora vita.

A németek Vörösbegyű pintynek, Tüskés disznónak, Liliomos kertnek, Fiait vérével tápláló pelikánnak, vagy Hét svábnak akarták nevezni.

A Pelikán, mint eretnekségre szóló eszme, általok is hamar elvettetett. Hasonló sorsban részesült a Tüskés disznó is; de a Pintyet kedvelték az idősebb német polgárok, a Liliomos kertet fiatal feleségeik, a Hét svábnak pedig hatalmas felekezete volt a vegyes közönségben.

Ellenben a magyar polgárok egyértelműleg nyilatkoztak a Hét vezér mellett; mi a másik pártot hosszas vita után szintén egyértelműségre birta, s elvetvén a többi neveket, megállapodtak a Hét svábban.

A vita kényessé vált a két hét szembetételével.

A magyar kinyilatkoztatta, hogy oda nem megyen, a hová a hét svábot lefestik; a német hasonlólag nyilatkozott a hét vezér ellen.

De az erélyes városbiró nem törődve a pörpatvarral, kölcsön vett pénzen is gyorsan építtette a vendégfogadót. Azonban az erőfeszítésnek, bár mekkora, szintén van határa. S így történt, hogy midőn az épület fedeléhez kezdettek, az év lejárt, s a sor szerint német városbiró választatott.

Hogy döntse el a nagy pört az új előljáró? Ez vala a főkérdés, melynek azért volt politikai fontossága, mert minden befolyását fenyegette a közönség fele része.

Általában az új városbiró mérsékelt indulatú és leleményes eszű férfiúnak tartatott, s e dicséretes tulajdonai most tűzpróbára tétettek.

Gyorsan fölemelteté a házfödelet, bevakoltatta, kimeszelteté a falakat, s a két párt interpellátióira ugyanezen szavakkal válaszolt: – Kérem alásan, legyenek türelemmel, mert kivánságok teljesül.

Egy szép reggelen pedig a czég-képre szánt fülkébe befesteté a nagy tableau-t, s az ünnepélyes lakomára meghívta a város minden tekintélyét.

Az aggódóknak mondá: – Jőjjenek csak el, mert mind a hét ott van.

– Melyik hét?

– A kegyelmed hétje, – válaszolta.

Ily kétszínü biztatás felingerlé a kiváncsiságot, s a vendégek siettek azon helyiség megtekintésére, hol lakomázni fognak.

A kik pedig legelőbb oda érkeztek, láttak a fülkében hét szép és férfias alakot egészen eszményi öltözékben. A festvény alá pedig nagy betűkkel ez vala írva: A hét magyar vezérhez és a hét német electorhoz:

– Ni, ni! mondá az egyik, – csakugyan ott van az úr hét svábja!

– És az úr hét vezére, – válaszolta a másik.

– Remek ötlet, – jegyzé meg a magyar.

– Okos megoldás, – szólt a német.

A később érkezők kikeresték a rajzon saját embereiket. Így példáúl, a kit a német saxoniai electornak tartott, azt a magyar Örsnek hitte; a ki pedig a német képzelődés szerint a brandenburgi elector volt, abban a magyar Tuhutumot fedezte fel.

A nevek mind a két részről hagyományi hűséggel őriztettek és szállottak át a régi vendégekről az újakra.

– Menjünk a Hét vezérhez egy pohár borra! – szólt János diák, kinek Elemér, míg szállást szerezhet, vendége volt, tudniillik azon egyetlen szobában, melyet a legelőrelátóbb, de fájdalom, lapos erszényü politikus lakásának mondhatott.

Átellenben a borbély saját ideiglenes vendégének, Barnabás diáknak azon ajánlatot tevé: – Menjünk a Hét electorhoz, együnk meg frissiben egy rántott csibét, aztán egy darab sertéshúst hajdúkáposztával, igyunk rá egy pint vörös bort, szedjünk fel egy nyaláb friss hírt, elmélkedjünk egy parányit a haza sorsáról, aztán keljünk fel frissiben, menjünk haza, s feküdjünk le frissiben a puha ágyba, s holnap aztán friss erővel fölkelve, verjük szét, ha lehet, a janicsárokat, kik ellen egyébiránt nekem semmi kifogásom sincs, mert fejöket borotváltatják, a nagyasszonyomat el nem rabolják, s a köpölyözésre és érvágásra csak annyi szükségök van, mint kegyelmednek s más becsületes hazafinak. Én tehát szívemből gyűlölöm őket; de nem haszonlesésből, hanem tiszta magyar jóindulatból.

– A janicsárokat, – válaszolá Barnabás, – előbb kellene kiverni, s aztán rá lakomázni; azonban megfordítva sem árt. Szóljunk be János diák uramhoz, s hívjuk el őket is vacsorára.

A különböző név alatt egy czélra törekvők az utczán találkoztak, s csakhamar a híres vendéglő kertjében alkalmok lőn nevezetes adatokkal szaporítani mind tapasztalásaikat, mind pedig élettörténetöket.